Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Vasárnap, 1972. május 14. A vendég nem váratlan KIVÁLÓ CÍMMEL tüntették ki a Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalatot, amelyre az elmúlt évi eredményeik adtak jogot. Az eredmények mind üzletpolitikában, mind gazdálkodásban, mind pedig fejlesztési törekvésekben megnyilvánultak és összegeződtek. Célul tűzték ki többek között, hogy elsősorban a beszerzés forrásának kiszélesítésével az árukínálatot is választékosabbá teszik, hogy különös gondot fordítanak a Velencei-tó környéki vendéglők áruválasztékára, áraira és a fokozódó ifjúsági igények kielégítésére is. Szerves részét képezte az üzletpolitikájuknak az elmúlt időszakban, hogy módszeresen növelték, fejlesztették dolgozóik szakmai tudását, ismereteiket, amelyet a jól szervezett munkaversenyek kiegészítettek és eredményesebbé tették. Hozzájárult az eredményekhez az ösztönzési rendszer további finomítása, a törzsgárda erkölcsi és anyagi megbecsülése. A vállalat elmúlt évi forgalma 156 millió forint volt 6,8 százalékkal magasabb a megelőző évinél. Székesfehérváron elég számottevő az idegenforgalom, igyekeztek a vendégek ellátásáról jól gondoskodni —, de elsősorban a helybenlakók érdekében végezték el azt a közvéleménykutatást, amely a közétkeztetés egyes kérdéseire várt választ. Az elmúlt évben egyébként szélesítették az előfizetéses étkeztetést, s az 20,7 %kal emelkedett. Abban a feljegyzésben, amelyben a vállalat elmúlt évi eredményeit, gazdálkodását rögzítik, olvasható, hogy árpolitikájukban igyekeztek szem előtt tartani a vállalat funkciójából adódó társadalmi elvárásokat is, és 1971-ben az ételek áránál nem alkalmaztak haszonkulcs-emeléseket. A fő célkitűzésük voltváltozatlan árak mellett növelni az ételforgalmat A munkaerőgondok a Vendéglátóipari Vállalatot sem kerülték el, sőt az itteni munka és időbeosztás miatt még fokozottabb mértékben jelentkezett, s a fluktuáció csaknem 50 százalékos! Csaknem kizárólagosan a nők hagyják ott a vállalatot, ahol nincs szabad szombat, ésgyakran a vasárnap is munkanap. A vállalat vezetői megfelelő intézkedésektől várnak eredményeket, a fluktuáció csökkenését. Általános bérrendezést hajtottak végre, az idényjellegű egységeiknél 40 százalékos idénypótlékot vezettek be —, a törzsgárdatagság kiemelt anyagi, erkölcsi elismerését már említettük. Sokat tettek ezeken túl a munkahelyi szociális létesítmények korszerűsítéséért, s a vállalat dolgozóinak üdülése érdekében. Ami a hálózatfejlesztést illeti, az elmúlt évi lehetőségek korlátozottak voltak, néhány új büfét adtak át rendeltetésének —, a fő törekvésük a meglévő kapacitás jobb kihasználása volt, éppen ezért a fenntartásokra, korszerűsítésekre áldoztak többet. A munkaversenyvállalások és azok teljesítése segítette a vállalatot törekvéseinek elérésében. A vállalások döntően az áruforgalom növelésére, a termelékenyebb munkára ösztönöztek. Az elmúlt évben indult el a mozgalom, amely a virágos és tiszta egységekért nevet viseli —, az első évben még nem érte el a kívánt, szintet. A vállalat rendszeresen gondoskodik az utánpótlásról, nagy gonddal neveli a szakmunkásjelölteket Tavaly az első, másodéves szakmunkástanulókat beszélgetésre hívták egybe, amelyen saját helyzetükről és a vállalat dolgairól esett szó. A KIVÁLÓ CÍM, amelyet egymás után másodszor , ra nyertek, további jó munkára ösztönöz, mert a vendég nem lehet se hivatlan, se váratlan. * HÍRLAP Egy, kettő, három — egy se ismerek egy munkásasszonyt. Fiatal még. Négy kicsi gyermeke van. Kora reggel indul dolgozni, de előbb még iskolába küldi, óvodába viszi a gyerekeit. A legnagyobb leány két éve bevásárló, még takarít is és az egyszerűbb ételeket megfőzi. A mama sokszor hazakényszerül egyik, másik beteg gyereke mellé. Legalább öt éve ugyanazt a pulóvert látom rajta, nyáron eljár egy szandálban, egy kartonruhában. A gyerekek gyorsan szétrúgják a cipőt, széttépik a ruhát. Meg esznek is. Naponta legalább három liter tejet, kéthárom kiló kenyeret. Hetenként egyszer húst sütnek — sok zsírban és így van mit a kenyérre tenni. Vasárnaponként a gyerekek elmennek a moziba, a délutáni előadásba, vagy matinéra. Emlékszem, amikor a negyedik gyerekük született, a környéken az ismerős asszonyok elhúzták a szájukat, megjegyzéseket tettek — nem is éppen hízelgőket. Hülye ez a Szabóné (nevezzük így a fiatalasszonyt), nincs még elég baja?"„Nem mur száj világrahozni a semmire ennyi gyerek, két. Hiszen még rendes bútor sincs a lakásukban...” . . Néhány nap múlva, amikor a fiatalaszszony kijött a kórházból, kicsit még sápadtan, de már maga látta el az otthoni munkát, nem akadt segítség — talán azért sem, mert baráti, társadalmi kapcsolatok ápolására, szomszédi bszélgetésekre sohasem volt ideje. Egyébként ma sem értik az ismerősök, minek kell manapság gürcölni ennyi gyerekkel, ha egyszer nem muszáj, ha az asszonynak megvan rá a lehetősége, hogy annyi gyereket hozzon a világra, amennyi neki tetszik.Ha nem tetszik, akkor egyet sem. Az senkinek sem jutott eszébe, hogy Szabóék netán valóban szeretik is a gyerekeket és ezért vállalják a velük járó gondot, áldozatot és lemondást. Így aztán, finoman fogalmazva, a szegény kis Szabóné közmosolygás tárgya lett a maga szegénységével, kopottságával, az örökké kialvatlan, agyonnyúzott arcával, a mosott ruháival, s nem egészen „divatos” gyermeklétszám miatt. Amikor X-ék, vagy Y-ék üdülni mentek, vagy bútorszállító kocsiállt meg a ház előtt, szép, új bútorokkal, amikor tévét, szőnyeget vásároltak a szomszédok, nem tudom eszébe jutott-e a fiatalasszonynak, hogy ezek a földi javak nem az ő számukra termettek, mert aki négy gyereket hívott a világra, annak a napi alapvető szükségletek előteremtése is nagy-nagy erőfeszítés. Mostanában gyakrabban esik szó arról, hogy kevés gyerek születik, hogy a családok nagy többsége csupán egyetlen gyerek felnevelésére vállalkozik, s hogy ez a családlétszám nem ideális. Persze, hogy nem az. Az is igaz, hogy mi, mai felnőtt nemzedék, is megvoltunk annak idején valahogy a nagyobb családokban. Felnőttünk, emberré váltunk, talán nem is emlékezünk arra, hogy éheztünk volna, szüleink erőfeszítése mindig előteremtett egy darab kenyeret, s olykor mellévalót is. Emlékszem, az utcában, ahol mi laktunk, volt olyan család, ahol hat-hét gyerek is szaladgált, ez nem volt ritkaság. Nem volt soha megtiltva, hogy ezekkel a gyerekekkel barátkozzunk, a tiltás csak a rosszhírű és tisztességtelen családokra vonatkozott. Most meg valami szánakozás lebeg irántuk a levegőben, amely gyakran lenézéssel párosul. Az anyaság rangja — ne is tagadjuk — gyakran szenvedett és szenved ma is csorbát és elsősorban azok tépázzák meg e gyönyörű szép tisztséget, akik maguk nem igen tudják, hogy mi az, akik élik szép, vagy szépnek vélt gyerektelen, gondoktól mentes életüket, akik ilyen vagy olyan okból és megfontolásból, éppen hogy vállaltak egy gyereket, ők azok, akik még akkor is kevesebbet adnak a társadalomnak, haegyébként ügyes szakemberek, jó alkalmazottak, mérnökök, vagy tanárok. Nem akarok olyan nagy szavakat használni, mint a társadalommal szembeni kötelesség... az utódok biztosítása, stb. Meggyőződésem, hogy ezért még senki sem hozott világra gyereket. Ettől függetlenül, az, aki felnevelt kettőt, hármat, vagy ennél többet, az akarva, akaratlan a társadalommal szembeni kötelességét is teljesítette. Hogy mégis könnyebb azoknak, akiknek nincs? Hogy elsősorban nekik van kocsijuk, telkük, szépen berendezett lakásuk, a takarékbetétkönyvük? Így igaz. Hogy mindezek ellenére az ő életük lenne gazdagabb és szebb, — már nem állítanám. Önzőbbé válik az az ember, akinek csak magára van gondja, érzéktelenebb lesz a mások ügye-gondja iránt. Sírva panaszkodott egy édesanya a minap, hogy beteg gyereke mellett már napok óta otthon kell maradnia; mit szólnak a munkahelyén? Nos, a munkahelyek nem örülnek az ilyesminek. És ha a főnöknek sohasem volt gyereke, akkor még nehezebben érti meg az anya helyzetét. A rangról beszéltem az imént, az anyását, rangjáról. Sok szó esett erről az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is. Arról, hogy a közszellemet is formálni, alakítani, befolyásolni kell. Az egyik képviselő azt javasolta, hogy bizonyos gyerekszámtól függően számítsák az anyák gyereknevelési munkáját — valóban munkának. Gondolom, ez a lelkes javaslat egyelőre még irreális. De a közszellem formálása, befolyásolása az anyai rang tisztelete, az mindannyiunkon múlik. Balázs Katalin A barikád utcává omlik (Folytatás az 1. oldalról.) Az Alba Regia tagjai a városért dolgoznak. Azok is, akik nagyon messziről vonatoznak ide Fehérvárra. Abonyiak is vannak köztük. S jószerint ők is Fehérvár lakói, hiszen csak a hét végén látják őket a Tiszán innen. A brigádvezető is abonyi. Farkas András a neve. A helyettese is.Farkas, de István. Öccse a kevés beszédű brigádvezetőnek. Ha lehet ő még kevesebbet szól. Lapátol, ás, köveket illeszt egymás mellé — dolgozik. .Sütött a nap, mikor legutóbb arra jártam. A brigád két embere volt csak a terápiám mellett. Szurtos, nagy, kerekes köcsögben főzték a bitument („jó kilencvenest” — mint mondták, ez kell a kövek közé). Három hasított fa tüzelte a fortyogó felszínt. A munka végét jelenti ez náluk. Elkészült a sziakasz köves út, a kövek közé vert homokra vékony sugárban forró bitument kell csorgatni, hogy sokáig út legyen az út. S az arra járók némelyike úticéljáról feledkezve megmegáll nézni a csillogó fekete fonalat, amint hálóssá tölti a kövezetét. — Lassú munka —, mondta Szilágyi János, — a szabályok szerint csak szélcsendben szabad végezni, különben rossz helyre fújja a szél a forró masszát. Az bizony csúnya. „De mikor van Fehérváron szélcsend?” Talán sosem. — feleli magának és ismét felemeli a csorgató edényt. Géza fejedelem majdani szobra körül a szél fújja a füstöt, s hátul, ahol öszszehányva hevernek a kövek, a nedves homokban még ott a kövezők térde nyoma. A többieket a Petőfi mozinál sürgeti a munka, no meg a művezető. Betonszekrényt csinálnak a vízcsapoknak. A zsaluzat már lent van, belső oldalát támasztja a betonnak. A teherautó is meghozta már az anyagot. Szinte magától értetődő találékonysággal helyettesítik a hiányzó külső deszkafalat. Hiányozna a deszka, — mondja Csog Imre, a művezető. — Ha nem segítenének magukon egy újítással felérő szabálytalansággal, deszkadoboz köré nagyobbat emeltek, de téglából, kőből, betondarabokból. Ami épp kézbe akad, ahogy a csákány kibuktatja a földből. A friss betont közéje dobják, tömörítik. Ahogy emelkedik a fal, úgy hányják köré a földet is. S mire estére kész az egész, már nem is látni, betakarja tetőig a föld. Aztán majd idelátogat másnap a locsolókocsi. Körbeöntözi, megtömöríti a földet. Ideális körülmény ez a betonnak. Szilárdabb lesz, mintha vasból öntötték volna. A munka gyorsan halad. Látszik, hogy nem rajtuk múlott, a határidő elcsúszása. A művezető csak néhányat említ a millió közbejött akadályból: a vizesek, a gázasok, a csatornázók mind most akarták elvégezni saját tennivalójukat. • Akadályozták egymást is, meg a brigádot is. De a legemlékezetesebb talán hosszú évekig az lesz még, amikor a csákány úgy hozta ki a földből az ott felejtett tányéraknákat, hogy az nem robbant fel. Volt ott kézigránát, katyusalövedék, és a legigazibb háborús emlékként: csontvázak. . Most, hogy végre dolgozni tudnak, még beszélni sem érnek rá. Néhány szót kapok, aki is csak lapátemelés, bitumencsurgatás közben. . Meg hát amúgy is hallgatag emberek ők. Kemény munkát végeznek, ez a munka nem kedvez a fecsegésnek, csevegésnek. Csak úgy, ha magukban gondolkoznak, mormolnak. De hát azt ki hallhatja. Hangosan is csak annyit: vigyázz a lábadra, add ide a lécet, ide még egy lapáttal. Dolgoznak. Reggel hattól este fél hatig. A hajnali hűvösben, a déli hőségben, délutáni enyhe szellőben. Egyikük sem szakmunkás. Kubikosok, s mint ilyenek, mindenhez értenek. Egymástól tanulták a mozdulatokat, a fogásokat. A megfontoltságot is. S talán még azt is önmaguktóltanulták, hogy a várost építsék, szépen és jól. Úgy ahogy egyikük megfogalmazta: sokáig tartson. Dolgoznak tehát. Az embernyi korú Alba Regia brigád az ezerévesért, Alba Regiáért. ^ Elekes Gábor Értéke vagy ára 7 (3) Kedvező, kedvezőtlen Az olvasó, eljutván eddig, talán még mindig bizalmatlan; miről akarják meggyőzni? Arról, hogy semmi gondja, baja az árakat illetően? Csupán egyetlen szándékunk van a cikksorozattal: tények, s nem érzelmek alapján szólni mindarról, amit az árprobléma sűrít. Érzékeltetni, hogy kedvező és kedvezőtlen hatások közepette változik észszerűbbé — tehát igazságosabbá — az árrendszer. Kedvező a fogyasztó szemszögéből például, hogy 1960 és 1970 között olcsóbb lett a hűtőszekrény, a hagyományos mosógép, a televízió, de kedvezőtlen, hogy drágább a tégla, a falburkoló csempe. Olcsóbb a gáz, a villanyáram — 1 kWó 1,21 Ft volt 1960-ban, ma 0,91 —, de drágább a hajvágás, az öltönytisztítás. Kitűnik ebből, hogy az „olcsóbb” meg a „drágább” függ attól is, mit vásárolunk, mit fogyasztunk, azaz ugyanannyi pénzből, fogyasztása szerkezetétől függően, különbözően élhet két család. Esetek és irányzatok Sorolhatjuk: 1960 és 1970 között 26,60-ról 34 forintra emelkedett egy kiló sertéstarja ára, a gyulai kolbász 69 helyett 80, a csemege szalámi 70 helyett 100 forint,s egy kiló fejeskáposzta 1,30-ról 2,90- re tornászta fel magát Csökkent a citrom, narancs ára, a szőlőé nőtt, az almáé kevesebb — 1960-ban 5,50 volt, 1970-ben 4,60 —, emelkedett az égetett szeszek pénzbéli ellenértéke, ám felénél kevesebbre — 400 forintról 178-ra — apadt a kávéé. Olcsóbb a férfiing, a női harisnya, de drágább a férfiöltöny, a női kötöttruha, a gyermekruházat Esetekkel, egy-egy áruval nem jutunk tisztább képhez, adott termék áránál fontosabbak az irányzatok. . A szóbanforgó évtizedben jellemző volt az idénycikkek árának folyamatos emelkedése, s az iparcikkek mérsékeltebb áron való kiárusításának — téli, nyári vásár, leértékelések — rendszeressé és kiterjedtté válása. 1951 óta az első lényegesebb árváltozásokra is ebben az időszakban került sor, 1966. februárjában. (Például 32-33 százalékkal nőtt a hús és a húskészítmények ára, csökkent a zsíré, a szalonnaféléké.1968. január 1-én szélesebb körű árrendezést hajtottak végre — pl. a bútor drágább, a tv olcsóbb lett —, s ez 1960-hoz mérten három százalékkal növelte az árszínvonalat, összessségében. Az érték és az ár közelebb hozása ugyanis — s nem kevésbé a kínálat és a kereslet egyensúlyának keresése — elkerülhetetlenné tette, hogy míg a ruházati árszínvonal csökkent — 7,9 százalékkal 1960-hoz mérten —, az élelmiszereké — 6,9 százalékkal emelkedett. Mindezt a családok nem egyformán érezték meg költségvetésükön. Ahogy a napjainkban végbemenő árváltozásokat sem. Átírt árcédulák A kirakatokban, a piacokon látható átírt árcédulák — bármilyen nehéz is ezt belátni — nem egyformán érintik a különböző rétegeket. Az, hogy 1960 és 1970 között erősen emelkedett az élvezeti cikkek árindexe, józan ítéletű embert aligha bosszant. El kell fogadni azt is, hogy a szolgáltatások ára növekedett, hiszen nemzetközi méretekben irreálisan olcsó volt, s éppen ezért — mert szorosan összefügg! — alacsony színvonalú. Aligha fogadható lelkesedéssel, hogy a munkás és alkalmazotti háztartásoknál 11,8 százalékkal emelkedett az élelmiszerek árindexe, döntően az idénycikkek drágulása miatt. Számolni kell vele, hogy ugyanez a forint az ország különböző részein, s más és más foglalkozású emberek kezében nem ugyanannyit ér. Mert igaz, minden fogyasztót kedvezően érintett, hogy a szóbanforgó évtizedben mérséklődött az egyes ruházati és egyéb iparcikkek, valamint a fűtés, az energia árszínvonala, de végső összesítésben tény, hogy 1970-ben 1965-höz mérten a munkás és alkalmazotti családok fogyasztói árszínvonala öt százalékkal volt magasabb, míg a paraszti és kettős jövedelmű háztartásoké 1,5-e. Törvényszerű, hogy az életszínvonalpolitikában növekvő szerephez jut a differenciálás, a sokféle hatást kiegyenlítendő. Az önellátó — vagy részben önellátó — falusi lakosság például kevésbé érzi az idénycikkek árának emelkedését, míg a boltokban, a piacokon vásárlók azt tapasztalhatták, hogy — átlagosan — 1970-ben 18, 1971-ben 12 százalékkal nőtt a zöldség és főzelékfélék ára, s bár az összes kiadásokból ez jelentéktelen hányadot képvisel — 1,5—2 százalékot —, mivel napiszükségletről van szó, a boszszúság, a „kommentálás” is mindennapos. Az egészet mérve bővíthettjük tovább a példatárat. Az alacsonyjövedelmű családokat, a kevés keresővel de sok gyerekkel rendelkező háztartásokat, az azonos társadalmi rétegek eltérő jövedelmű csoportjait stb. más és más módon érintik az árak változásai. Ezért szúr joggal szemet, ha nő a gyermekruházat ára — márpedig nő— , ha az olcsóbb húskészítmények nem kaphatók a boltokban, s így tovább. A szakemberek sűrűn hangozhatják, hogy az árrendszert nem lehet „filléres mércével” megítélni. Igaz. Hiszen például a múlt esztendő júliusában 12 százalékkal olcsóbb volt az idényáras cikkek csoportja, mint 1970 júliusában, szeptemberben viszont — az előző év megfelelő hónapjához mérten — húsz százalékkal drágább. 1971-ben az újburgonya 21, a zöldbab 48 százalékkal többe, a paraj húsz, az élőbaromfi nyolc százalékkal kevesebbe került, mint 1970- ben. Drágább volt az alma, olcsóbb az őszibarack, mint egy évvel korábban, s bár az idényáras cikkek a boltokban 12,2 a piacokon 11,9 százalékkal kerültek többe, az árindex egész évre számítva öszszességében csak 1,7 százalékkal emelkedett. ..Nagy a szóródás” — mondják szakszerűen, s hozzáteszik: az egészet mérve lehet ítélkezni. Ne vitassuk, mert nem is vitathatatjuk; igaz. Ki tagadná, hogy ritka kivételtől eltekintve ma a családok jobban élnek, mint tíz vagy öt esztendeje, bár az árszínvonal — ahogy taglaltuk — emelkedett. Ám arra van szükség, hogy termelésben, értékesítésben tisztábbak legyenek a frontok; előállító, eladó és vásárló elyaránt érzékelje, mi az érték, mi az ár, hol húzódik a határ tisztességes haszon és nyerészkedés között. Ezért ..a termelők és a kereskedelmi vállalatoknak és felüigyeleti szerveiknek nagyobb gondot kell fordítaniuk a párt és a kormányzat gazdaságpolitikájával összhartgban levő árpolitika érvényesítésére a mindennapi életben", — amint azt a párt X. kongresszusának határozata megállapította. Mert az árpolitika nem elvont közgazdasági fogalmak összesége. Mint neve ismutatja: az árakkal való eolitizálést jelenti, 10 376 000 hazai fogyasztó számára. Mészáros Ottó (Vége) - 3 -