Fejér Megyei Hírlap, 1972. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-01 / 153. szám

Szombat, 1972. július 1. Költséget és fáradtságot nera kímélve: Elmaradt a fémöntő konferencia Csütörtökön sokat bosz­­szankodtam. Érhetetlenül fo­gadtam a rideg tényt, s az el­mondottakat, hasonlóan, mint az ügyben közvetlenül érde­kelt, közel másfélszáz fém­öntő szakember. Történt, hogy az ország különböző üzemeiben, intéz­ményeiben tevékenykedő fémüntő szakemberek — ezen túl, mintegy, tíz neves kül­földi szaktekintély — és az érdekelt újságok szerkesztő­ségei gazdag, tsirtalmas programot sejtető meghívót kaptak júni­us 29-re és 30-ra, a székesfe­hérvári Nehézfémöntödében és a KÖFÉM-ben megrende­zendő fémöntő konferen­ciára. A konferencia azonban el­maradt. A bosszúságot, az érthetetlenséget persze, nem elsősorban ez okozta, sokkal inkább az elmaradás indoka, illetőleg, amit annak hoztak fel az „illetékesek”. Az alábbiakról van szó: az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) öntödei Szakosz­tálya Fémöntő Szakcsoportjá­nak székesfehé ■vári csoport­ja 1972., március 15-én ala­kult. A Nehézfémöntöde, a KÖFÉM és a Köszörűgépgyár nehézfémöntő szakembereit egyesítő csoport létrejötte már régóta indokolt volt. Megalakulásához — nyugod­tan mondható — a Nehéz­fémöntöde új telephelyének kialakítása, a korszerű, nagy kapacitású üzemcsarnokai­nak üzembelépése adta a vég­ső lökést. Természetes, hogy a cso­port tagjai és vezetői nagy energiával kezdtek munkába, s mindjárt tenni, cselekedni akartak. Örömmel fogadták tehát az OMBKE Öntödei Szakosztály vezetőségének ja­vaslatát és a Fémkohászati Szakosztály helyi csoportjá­val hozzáfogtak az említett konferencia megrendezésé­hez. A konferencia célja ugyan­is elsősorban a hazai és a külföldi tapasztalatok kicse­rélése, a szakmai problémák megvitatása és a fehérvári üzemek eredményeinek, jö­vőbeni lehetőségeinek be­mutatása lett volna. S egy­ben propaganda, ha úgy tet­szik piackutatás is. Ebből pe­dig legtöbbet a Nehézfémön­töde profitálhatott volna: új üzem, , kibővült szakgárdá­val s új lehetőségekkel, amit kevesen ismernek külföldön, Budapesten azonban, az utolsó pillanatban másként határoztak. Az OMBKE főtitkárának — akit az Öntödei Szakosztály vezetősége tájékoztatott­ — a konferencia elmaradásáról hozott határozata semmi ér­demleges, egy esetleges ku­darcot sejtető indokot nem hozott fel. De nem is hozha­tott. A székesfehérvári ren­dezők ugyanis mindent megtettek a siker érdekében: megren­delték a szállást, az étkezést, összeállították a programot­, szétküldték a meghívókat stb. S mindez az OMBKE Ön­tödei Szakosztálya vezetőségé­gének tudtával, egyetértésével történt. Legalább is a tények ezt igazolják, hiszen a Fém­öntő Szakcsoport május 4-i, székesfehérvári vezetőségi ülésén — ahol a szakosztály vezetőségének két tagja is részt vett — megtárgyalták a konferencia előkészületeit is. A külföldi szakemberek meghívását, az ezzel kapcso­latos feladatokat a Fémöntő Szakcsoport budapesti elnöke vállalta magára. S ez volt minden baj forrása. Nem a munkájában volt a hiba. Formai hiba történt — az ön­tödei Szakosztály vezetősége szerint. Ö, a Fémöntő Szak­csoport elnöke, a szervezeti felépítés „alacsonyabb” fo­kán álló vezető írta alá a kül­földi szakemberek meghívó­ját, s — uram bocsá’ — nem az OMBKE főtitkára. Lehet, hogy a szervezeti szabályzat szerint az OMBKE főtitkára hivatott erre. De ez csak június 19-én jutott az illetékesek eszébe, akkor, amikor már minden készen állt. Közben — főként május 4-e után — nem volt idő, le­hetőség az egyeztetésre, arra, hogy az OMBKE és szakosz­tálya ténylegesen besegítsen a szervezésbe, s ne csak az aláírás „hatalmas” munká­ját vállalja magára. Ilyen körülmények között nem lett volna helyesebb eltekinteni formalitásoktól? Még lehetne a kérdéseket sorakoztatni, de ehelyett csak néhány szót erről az esetről: úgy vélem a szubjektív meg­ítélés, az egyéni presztízs elő­térbe helyezése senkinek, semmikor sem enegedhető meg. Nem tudom határozottan megítélni, hogy ebben az ügyben egyes emberek presz­tízsén esett-e csorba; az OMBKE-én, a szakosztályén minden bizonnyal. De nem­csak azon, hanem a három székesfehérvári üzemén, azok vezetőinek és szakemberei­nek és szakembergárdájá­nak tekintélyén, is. A nagyobb baj azonban az, hogy a tapaszta­latszerzés, propaganda, piac­kutatás vonatkozásában el­esetek attól a lehetőségtől, amit a konferencia megren­dezése jelenthetett volna. Ugyanakkor igen sok energia, idő és költség is kárba ve­­szett. Ezt a luxust nem engedhet­jük meg magunknak! Takács Ferenc HÍRLAP Több a növényvédőszer és az összetett műtrágya Milyen eredményeket ért el az év első felében hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő iparága, a vegyipar . Az előzetes adatok sze­rint 9,5 százalékkal nőtt a vegyipar termelése. Ez azt jelenti, hogy a hat hónap hét milliárdos termelési értékén belül 650 millió a többlet.­­ A legnagyobb volument képviselő műtrágyagyártás termelési adatai alig változ­tak, holott a kereslet tovább nő. Ezen a területen lénye­ges előbbre lépést csak az új nitrogén műtrágyagyár hoz majd. Gondot okozott a több mint 50 000 tonnás kiesés, a Péti Nitrogén Művek műsza­ki hibája, ugyanakkor azonban a hazai műtrágyagyártás je­lentős eredményeképpen megkezdték az összetett mű­trágyagyártást már nagy­üzemi mértékben Péten és Peremartonban.­­ Az első félévben több vegyipari üzem fő feladatá­nak tekintette a növényvédő szer hatóanyag, és alap­anyaggyártás megvalósítását, valamint a külföldi ható­anyag kész termékké formá­lását. Ezek az erőfeszítések igen szép eredményt hoztak, é s ez év májusában a hazai­­vegyipari üzemek már 50 százalékkal több növényvédő szer hatóanyagot gyártottak, mint egy évvel ezelőtt. Még egyszer a baracsi klubkönyvtárról A Hírlap június 22-i szá­mában cikket írtunk arról, hogy a baracsi klubkönyvtár 1970. augusztus 20-án felava­tott és a Mezőfalvi Vegyes­ipari Termelőszövetkezet ál­tal épített helyiségein garan­ciális javításokat végez a ktsz. Kifogásoltuk a munka lassúságát, a munkafegyel­met, egyúttal kitértünk arra is, hogy a szövetkezet öt és félezer forintos számlát nyúj­tott be a baracsi tanácsnak, mert több alkalommal tár­gyalásokat folytattak a Ba­­racson tervbe vett emeletes orvoslakás megépítéséről. Most levelet kaptunk a Mezőfalvi Vegyesipari Ktsz­­től. Levelük lényegét közöl­jük: 1. Az épület műszaki hibái­nak javítását a ktsz május 8-án akarta megkezdeni, eh­hez azonban a baracsi tanács elnöke nem járult hozzá. A munkálatok elhúzódása tehát nemcsak a ktsz dolgozóin múlott. (A garanciális hibák kijavítása már megtörtént). 2. Az orvoslakás tervezésé­vel kapcsolatban benyújtott számláról azt írja a ktsz, hogy nem csupán a baracsi tanácselnök által velünk kö­zölt mértékben folytattak megbeszéléseket, amelyek ki­szállással járnak és a mun­kahelyüktől távol volt a meg­beszélések színhelye, ezért a jogszabályok szerint helye van napidíj felszámításának, hanem az orvosi lakásra több változatban terv­vázla­tot is készítettek, amelynek műszaki költségeit joggal számították fel. A kapcsolat a baracsi köz­ségi tanács és a ktsz között egyrészt azért szakadt meg, mert a megyei tanács nem járult hozzá, hogy Baracson emeletes orvosi lakás épül­jön, másrészt pedig a közsé­gi tanács anyagi fedezet hiá­nyában vette le a kérdést a napirendről. Búcsúzik egy népművelő A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Harangozó Istvánnak, a Videoton gyár művelődési háza igazgatójának, a nép­művelésben négy évtizeden át kifejtett odaadó munkás­sága elismeréseképpen, nyugdíjban vonulása alkalmával a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adomá­nyozta. Pénteken délután a gyárban rendezett kis ün­nepségen vette át Harangozó István a kitüntetést. „Afrikai paprika, Papucsba­ jár a liba..." EZ VOLT az első dal, amelyet Harangozó István, a Videoton művelődési házá­nak tegnap nyugdíjba vonult igazgatója hatéves korában a nagymamától tanult. Már ekkor, pöttöm gyerekként szólót énekelt a kórusban, később a hangja erős tenor­rá teljesedett ki és mint asztalosinas, majd segéd, a maroshegyi színjátszó együt­tesben bonviván szerepeket énekelt. — És megmaradt az ének­nél? — Igen, de emellett vers­mondó is lettem. Abban az időben iskolán kívüli nép­művelésnek hívták a kultu­rális munkát. Éneklő csa­ládból származom, apám és nagyapám is kitűnő hangú kántálók voltak. 1931-től 1945-ig amatőrként dolgoztam a népművelésben. — És a felszabadulás mit hozott? — Negyvenöt tavaszán Pataki Józseffel, Nyitrai Pál­lal és Kovács Istvánnal hoz­­zákezdtünk a 40 tagú Szabad május férfikórus megszerve­zéséhez. Május elsején lép­tünk fel először, a magyar, a szovjet himnuszt és az In­ternationalst énekeltük. UGYANEZEN a május 1-i ünnepségen Harangozó Ist­ván elszavalta Ady Endre: A magyar jakobinusok dala cí­mű versét. Ekkor már a MÁV műhelyében dolgozik, de minden politikai meg­mozduláson részt vesz, mint versmondó. 1948-ban lesz hivatásos népművelő, kinevezik ma­roshegyi népművelési ügy­vezetőnek. Ekkor indították el az akkoriban nagysikerű Szabad Föld Téli Estéket. 1950-ben a városi népmű­velési bizottság titkára, majd pár hónap múlva a megyei tanács oktatási és népműve­lési osztályán lesz népműve­lési előadó. 1953-ban külön választják az osztályt és Ha­rangozó István lesz a népmű­velési osztály vezetője. Nya­kába zúdul Fejér megye népművelésének minden gondja. 1957 júniusában veszi át a Videoton művelődési há­zának és a gyár népművelé­­sének irányítását. Az azóta eltelt 15 esztendőről ugyan­csak kötetet lehetne írni. A 10 ezres létszámmal dolgo­zó üzemóriás kulturáns szomját kielégíteni, hatalmas feladat volt. És Harangozó István igyekezett ennek a feladatnak maradéktalanul megfelelni. AZ ÜZEM aranyfokozatot elért kórusa ma már hatá­rainkon túl is ismert. Külön öröm a fiatalok bekapcsoló­dása az énekkari kutúrába, a kórus tagjainak átlag­élet­kora 28 év, ezt kevés ének­kar mondhatja el magáról. Az irodalmi színpad me­gyénk községeiben és a gyár szocialista brigádjai körében végez értékes munkát. . A gyárban megtartott csa­ládi és társadalmi ünnepek száma meghaladta a 250-et. A Videotonban megalakult az önálló TIT szervezet. 16 tagozatú munkásakadémia működik. — A gyár vezetősége min­dig bízott bennem, támo­gatta munkámat. Szorgal­mas és tehetséges munkatár­sakkal voltam körülvéve, ennek köszönhetem az ered­ményeket. És a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsával is mindig jó volt a kapcsola­tom. És — amit szerénysége nem mondatott el vele — az egészségét idő előtt aláásó hivatástudat és éjt naonallá tevő szorgalom segítette, am­ely negyven éven át soha sem hagyta el. Balogh József 3 AZ ARRA illetékes fóru­mokon elmondott segítő szándékú, megalapozott bírá­lat nemcsak jog, hanem a párt tagjai számára kommu­nista kötelesség. Ha azonban a bírálat nem az arra illeté­kes helyen hangzik el, nem megalapozott, a legjobb szán­dék ellenére is visszájára for­dul, s könnyen intrikának vagy demagógiának minősül­het. Miért tartjuk fontosnak hangsúlyozni ezt? Egyrészt azért, mert tapasztalható ma­napság egyfelől felelőtlen, kellő indok és alap nélküli bírálgatás, másfelől viszont egyesekben él olyan félelem: vajon, ha bírálok, nem minősítenek-e intrikusnak, vagy nem sütik-e rám a „de­magóg” bélyeget. Az intrika és a demagógia lényegének, sajátosságainak tisztázása, feltétele tehát az egészséges, konstruktív bíráló szellem további fejlesztésének. A felelőtlen, nem megala­pozott bírálgatás­ok és ürügy lehet arra, hogy elutasítsanak egyébként jogos bírálatokat, hogy intrikusnak minősítse­nek olyanokat is, akiknek bí­rálatában alapjában minden indokolt és jogos, csak éppen valami lényegtelen pontat­lanság van. Ahol pedig a de­magóg hangulatkeltéssel ta­lálkozni, a dolgozók gyakran csak nehezen tudják elvá­lasztani, mi a jogos és mi a jogtalan kérdés, bírálat, kik képviselik a­z egyiket, kik a másikat. Így megeshet, hogy kellő körültekintés, mérlege­lés híján a demagógia hatása alá kerülnek. De fennáll az a veszély is, hogy a jogos bírá­lattól menekülni akarók de­magógiának minősítenek olyan véleményeket, követe­léseket is, amelyek jogosak. A veszély, a kár tehát min­den esetben kettős. Ártalmas az intrika, a demagógia ön­magában is, hiszen valótlan­ságokat terjeszt, illetve indo­kolatlan követeléseket tá­maszt, de ártalmas azért is, mert elnyomhatja az építő kritika hangját, elbátortala­nítja a bírálókat, alkalmat, ürügyet teremt a jogos bírá­latok, kérések visszautasítá­sára. Az intrika és demagógia, bár sok tekintetben hasonlí­tanak egymásra, nem azonos fogalmak. Az intrikus cél­pontja rendszerint egy vagy több személy, egy vezető tes­tület, módszere pedig a valót­lanságok terjesztése, elhinté­­se minél több helyen, és minél több alkalommal. Az intrikus azt reméli, hogy a rágalmak előbb-utóbb lejá­ratják a célbavett személyek tekintélyét, valami mégiscsak rájuk ragad a rágalmakból, ő pedig éppen ezáltal személyes előnyökhöz jut. A DEMAGÓGIA már nem annyira személyek, mint in­kább intézkedések, a helyi politika vagy a párt általános politikája ellen irányul (ilyen értelemben persze közvetve személyeket is érint). A de­magóg elemek tudatosan vagy felelőtlenül, a tények alapos ismerete nélkül, sőt olykor azok meghamisításá­val, tendenciózus, rosszindu­latú beállításával felnagyít­ják egyfelől a lehetőségeket, amelyekkel — úgymond — nem élnek a dolgozók javára, másfelől lekicsinylik a meg­tett intézkedéseket. Egy termelőszövetkezeti agronómus 28 helyre küldött tsz-elnökét, vezetőit vádló bejelentéseket. A vádak ki­vizsgálásakor kitűnt: a jó szándék legkisebb jelét sem lehetett felfedezni az illető­nél. Egyszerűen így akarta maga mellé állítani a tagsá­got, a felettes szerveket, hogy ő lehessen a tsz elnöke. Nyil­vánvaló példája az intriká­nak, a lassú, tudatos „légkör­mérgezésnek” az önző mögöt­tes szándékkal. Nehezebb dolgunk van ab­ban az esetben, amikor azt kell megítélnünk, demagóg­nak minősíthetünk-e egy ál­lásfoglalást, véleményt. Egyik fontos nagyüzemünk példájá­val érzékeltethetjük ezt. Jó néhány munkás mondogatta itt az elmúlt évben: miköz­ben emelkednek az árak, az ő keresetük évek óta stagnál. A pártbizottság — éppen azzal a szándékkal, hogy megaka­dályozza a valóban demagóg hangulatkeltést a gyárban — egy felmérést végeztetett, összehasonlították a béreket 1967—1971 közötti alakulását. Kiderült, hogy a keresetek átlagosan 13,3 százalékkal emelkedtek. A külön is meg­vizsgált száz munkáskereset között csak egy esetben volt kifejezetten kismértékű az emelkedés. Ám ezek után sem minősítették demagóg­nak a fizetésükkel elégedet­len munkásokat, hiszen abból indultak ki: nyilván nem vé­geztek pontos számításokat, pillanatnyi hatások, hangulat alapján nyilvánítottak véle­ményt, esetleg éppen annak nyomán, hogy abban a hó­napban kisebb volt a kereset, vagy valamilyen áremelkedés miatt keseredtek el. Azt az utat sem követték, hogy álta­lában érveljenek, az országos átlagokra hivatkozzanak, hi­szen ebben az esetben az ha­tástalannak bizonyult volna. Beszéljenek a tények, a szá­mok — ezt az elvet és gya­korlatot követték, helyesen. AZ EMLÍTETT példa azonban más tanulsággal is szolgál. A pártbizottság azért tudott azonnal és hatásosan fellépni a megalapozatlan elégedetlenséggel szemben, mert időben tájékozódott ró­la, mert a vélemények elju­tottak a pártbizottság veze­tőihez. Azt mutatja ez, hogy ott lehet eredményesen küz­deni minden demagóg hangu­latkeltés ellen, ahol a kom­munisták ismerik a dolgozók hangulatát, ahol a dolgozók meg merik mondani a véle­ményüket, ki merik mondani kételyeiket, akár elégedetlen­ségüknek is kifejezést mer­nek adni. Ez teszi lehetővé, hogy időben avatkozanak be és megnyugtatóan, egyetér­téssel zárják le a dolgozók körében felmerült kérdéseket De ugyanezt elmondhatjuk az intrika esetében is. Vajon küldhetett volna 28 helyre rágalmazó levelet az előbb említett agronómus, hangula­tot tudott volna kelteni a tsz­­elnök ellen a tagok között, ha a pártszervezet, a kommunis­ták kapcsolata a tagsággal szoros, bizalomteli? Az intri­­kusok, a demagóg elemek ép­pen ennek hiányára építenek. Arra, hogy amit mondanak és tesznek, az úgy mérgezi a hangulatot, a munkahelyi légkört, hogy az illetékesek egyelőre nem is sejtik. Ami­kor pedig már tudomást sze­reznek róla, az egész „közvé­leménnyel” találják magukat szemben, amely — ezt remé­lik az intrikusok, a demagó­gok — őket igazolja. Mindent egybevetve: az intrika, a demagógia legjobb ellenszere a munkahelyi de­mokratizmus erősítése, s nem pedig annak szűkítése. Van­nak ugyanis olyanok, akik az intrika, a demagógia meg­nyilvánulásai láttán a de­mokráciát sokallják. Megfe­ledkeznek arról, hogy éppen ott tudnak létezni, aknamun­kát végezni az intrikus és de­magóg elemek, ahol baj van a demokratizmussal. Mit je­lent ugyanis a demokratiz­mus? A vélemények nyílt ki­mondását, a pártszerű, elvi vitákat, a személyre való te­kintet nélküli bírálatot, a hi­bák, a tévedések azonnali, késedelem nélküli felvetését, s az egységes fellépést, a cse­lekvést a hibák megszünteté­séért­, a helytelen nézetek le­küzdéséért. Az ilyen légkör nem kedvez sem­ az intriku­­soknak, sem a demagógok­nak, ők itt nem tudnak meg­élni. EZT KELL szem előtt tar­tanunk nemcsak akkor, ami­kor már szembekerülünk az Intrikával, a demagógiával, hanem mindennap, minden tevékenységünkben. Mert mint oly sok minden másban, itt is a megelőzés bizonyulhat a leghatásosabbnak. Faragó Jenő intrika és demagógia

Next