Fejér Megyei Hírlap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-19 / 195. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1987. AUGUSZTUS 19. SZERDA Új sorozat Életmód és egészség A Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Televí­zióval közösen készít soro­zatot, amelynek célja a la­kosság egészségi állapotának és a rendkívül kedvezőtlen mortalitási mutatók javítása érdekében az állampolgárok ismeretének növelése. Az Életmód és egészség címet viselő sorozatban ava­­tott szakértők elemzik az egészségi állapotunkat rontó életmódbeli elemeket, be­szélnek a veszélyeztető té­nyezőkről, a környezeti ár­talmakról. Az előadások ket­tős vonulatúak lesznek; a szigorú orvostudományi té­nyek mellett a szociológiai tárgyalásmód érvényesül. A felvételek augusztus elején kezdődtek meg és a hónap végéig tartanak. Ut­cai riportok is készülnek, amelyek pillanatfelvételt ad­­nak az emberek véleményé­ről, hiteiről, tévhiteiről.­­A sorozat szerkesztője Tarján Emil, rendezője Mol­dova Ágnes. Kitüntetett közművelődési dolgozók A közművelődésben dolgo­zóknak Nagy Jenőné, Fejér Megye Tanácsának általános elnökhelyettese adta át a kitüntetéseket. Velinszky László Közmű­velődési Díjat adományozott Fejér Megye Tanácsa Paizer Györgynének, az MMK igaz­gatóhelyettesének, Szabó Istvánnénak, a mezőfalvi könyvtár vezetőjének, szak­­felügyelőnek és a székesfe­hérvári Velinszky László Városi Könyvtár közösségé­nek. A Szakszervezetek Fejér Megyei Tanácsa Művészeti Díját Kneifel Ferenc, az Al­ba Regia Kórus karnagya kapta. A művelődési miniszter Szocialista Kultúráért kitün­tetését vehette át az országos ünnepségen Ecsedi Mária grafikusművész. A megyei ünnepségen a Szocialista Kultúráért kitüntetést kap­ta a baracsi népdalkor. Bódi Árpádné zenetanár, Székes­­fehérvár; Czifra Istvánné óvodavezető, Mezőfalva; Csermák Istvánné tanár, Dunaújváros; a duna­újvárosi Dózsa Filmszínház kollektívája; dr. Farkas Gá­­borné tanár, Fehérvár; Ham­merl Ferencné tanár, Duna­újváros; Karácson Sándor tanár, Fehérvár; Kálmán Józsefné könyvtáros, Duna­újváros; Kneifel György, a Tilinkó zenekar prímása, Fe­hérvár; Knódel Mária műve­lődési központ igazgató, Du­naújváros; Komlósi József könyvtári osztályvezető, Szé­kesfehérvár; Kurucz Pál, a megyei népi együttes szóló­táncosa, Székesfehérvár; Márkus László politikai munkatárs, Székesfehérvár; Nyerki Antalné könyvtáros, Pusztaszabolcs; Pintér Já­­nosné moziüzem-vezető, Isz­­kaszentgyörgy; Radetzky Je­nőné, a székesfehérvári if­júsági ház igazgatóhelyette­se; Szilágyi Dénesné iskola­­igazgató, Pákozd; Tarpataki László szervező, Székesfe­hérvár; Üvegesné Hornyák Mária könyvtárvezető, Mar­­tonvásár; Vass György kö­zépiskolai igazgatóhelyettes, Székesfehérvár; dr. Vörössné Tóth Éva népművelő, Mar­­tonvásár. ------------------------------------———-----------------------------------------------------------­A művelődési miniszter Kiváló Munkáért elismerésé­ben a következők részesül­tek: Balázs Gyuláné tanácsi főelőadó, Fehérvár; Bodrog Miklósné gazdasági csoport­­vezető, Székesfehérvár; Bőhm István gépkocsivezető, Székesfehérvár; Csizmadia Istvánné könyvtárvezető, Enying; Darvas Sándor film­­társ technikus, Székesfehér­vár; Gál Jánosné moziüzemi könyvelő, Székesfehérvár; Horváth Ernő, a székesfehér­vári Vidám Park vezetője; Juhász­ Tibor műszaki elle­nőr, Székesfehérvár; Kerék­gyártó Bálint karbantartó, Dunaújváros; Kiss Jánosné előadó, Székesfehérvár; Ko­vács Józsefné tanár, Székes­­fehérvár; Lévai Miklós mo­­zigépész, Székesfehérvár; Némethné Felföldi Magdolna könyvtáros, Székesfehérvár; Sipos Istvánná könyvtáros, Sárbogárd; Subeczné Major Kornélia zenetanár, Dunaúj­város; Szíj­jártó Lászlóné gazdasági csoportvezető, Székesfehérvár; Tar István­na takarítónő, Sárbogárd; Ugrits Margit könyvtárveze­­zető, Csákvár. A csákvári fazekasházban Gruberné Győri Ilona irányítása mellett az ősi iparág tanulói készítik az egyes megrendelések darabjait. A felvételen Csete Krisztina tanuló gulyásostálat készít, amely a 16 darabos készlet egyik darabja ! Hát bizony közeleg... Hát bizony közeleg, vé­szesen közeleg a szeptem­ber, amikor ismét kinyíl­nak az iskolák kapui, és megkezdődik a gyerekek­nek is a „munka”. Van még hátra egy kis idő. Néhány édesanyát megkérdeztem akinek álta­lános iskolás gyereke van, ugyan mit csinálnak ezek­ben az utolsó napokban? Szinte kivétel nélkül ar­ról panaszkodtak, hogy a gyerekek habzsolják a sza­­­zadság örömeit, hogy nem vennének egy tankönyvet a kezükbe, hogy nem hajlan­dók ismételni a tavaly ta­nultakat. És most csak­­ azt írha­tom le, amit nekik is el­mondtam. Ezen az egy-két héten már igazán semmi sem mú­lik. A gyereknek na­­­­gyobb szüksége van arra, hogy frissen, kipihenten lépje át ismét az iskola ka­­puját, mint hogy megta­nuljon még valamit abból, amit tavaly elmulasztott. (Persze, ha pótvizsgára kell készülni, akkor más a hely­­zet, de akkor viszont most hozzákezdeni kissé késő.) Adjunk nekik még egy kis szabadságot. Próbáljuk széppé, emlé­kezetessé tenni a szabad­ság utolsó napjait. Szüksé­gük van a feltöltődésre, az élményekre. Már csak az­ért is, hogy legyen miről mesélni a többieknek, hogy az új feladatok változatos­ságot jelentsenek, s a diák­­­kok nem könnyű munkájuk­­­hoz legyen friss erő. Nem kevés az, amit­­ megkövetelünk tőlük. (sárdi) Művelődéspolitika ' '­ Felújítják a várat PANNONHALMA EZER ÉVE Uralja a bakonyalji tájat a mintegy 200 méter magas dombra (amit itt hegynek neveznek) épített pannon­halmi vár. Alapjait még a múlt évezred végén, 996 tá­ján rakták le. Akkor tele­pültek ide, még Géza feje­delem hívására, az első ben­cés szerzetesek. Mai formá­jában a vár természetesen a későbbi évszázadok során alakult ki. Augusztus 20-a táján mindig különösen a mozgás az ősi falak között. — Mi is méltóan kívánunk megemlékezni az alkotmány­ról, államalapító királyunk­ról, Szent Istvánról — mondja dr. Várszegi Asztrik alperjel. — Egyebek között István királyról elnevezett orgonafesztiválnak adunk otthont. — Úgy hallom, készülnek az ezeréves jubileumra is? — Valóban, ez ugyan csak 1996-ban lesz érdekes, de az egész évi jubileumi program előkészítése már megkezdő­dött. — A vár, a monostor mi­lyen állapotban van. Látni, hogy építők dolgoznak a fo­lyosókon, a tetőkön, az egyes termekben? — 1996-ra teljesen felújí­tásra kerül a műemléki együttes. A munkákat há­rom ütemre osztottuk. Az el­ső ütemben 50 millió forin­tot már felhasználtunk. Je­lenleg a második ütem mun­kái folynak. Ennek során 1990-ig további 100 milliót fordítunk az épületek kor­szerűsítésére, felújítására. Végül a harmadik ütemben, 1990 és 1995 vége között mintegy 150 milliós fejlesz­tés valósul meg, egyházi erő­forrásokból, s jelentős álla­mi támogatásból. — Mai megjelenésében és formájában a túlnyomórészt barokk kolostorépület a ti­zennyolcadik század első fe­lében épült ki, magában fog­lalva a korábbi középkori elemeket. A második világ­háború elején a középkori erődítmény egy részét lebon­tották, s helyébe gimnázium épült. Ebben az épülettömb­ben is sor kerül rekonstruk­ciós munkákra. — Mi most a vár szerepe? — A pannonhalmi vár a bencés rend magyarországi központja. A műemléki együttes magába foglalja a rend monostorát, gimnáziu­mát, a gyűjteményeit, ezen belül a történeti értékeket őrző, közel 400 ezer kötetes könyvtárát, levéltárát, gaz­dasági létesítményeket, s egy elkülönített szárnyon ál­lami kezelésű szociális ott­hont.­­ A nagyközönség számá­ra nyitva tartott objektu­mainkat évente mintegy 250 ezer látogató keresi fel, így a könyvtárat is, amelynek most ünnepeljük 150 éves fennállását. Pontosabban 150 éve épült fel a klasszicista stílusú könyvtár-szárny, mintegy hozzáragasztva a korábbi barokk épületekhez. Ebből az alkalomból, neve­zetes értékekből az év végéig látható állandó kiállítást rendezünk, amely augusztus 20-án nyílik. Az alkotmány ünnepének napján barokk arany és ezüst egyházi ék­szereket, kegytárgyakat és miseruhákat is bemutatunk a látogatóknak. Cseresznyák István Százötven éves a Nemzeti Színház Jelentős évfordulóhoz ér­kezett a magyar kulturális­művészeti élet: 150 esztende­je nyílt meg a Nemzeti Szín­ház. Ettől az évtől, 1837-től számítja a magyar színház­­történet a folyamatos ma­gyar nyelvű színjátszás kez­detét is. Az évforduló ünne­­pi eseményeiről, valamint a színház új évadjáról tájékoz­tatták kedden az újságíró­kat a Fészek Művészklub­ban a Nemzeti Színház, a Művelődési Minisztérium, valamint a Magyar Színházi Intézet képviselői. Közösségek által teremtve és jóváhagyva A tudás felértékelődése a termelőerők fejlődésében, az al­kotó embert és a magasan kvalifikált munkát állítja közép­pontba. Elengedhetetlen a tudományos ismeretek és a műsza­ki szakértelem fokozódó aktivizálása, az egyéni és a kollektív kezdeményezések dinamizálása, a társadalom műveltségi szintjének emelése. — Olvasom a dokumentumokat, s közben azokra a módfelett mohó megszüntetőkre gondolok, akik sza­nálni szeretnék, de főképp áruba bocsátani a nem, vagy alig működő művelődési házakat. Kiváltképp a toprongyosaktól, a gyalázatosan cserbenhagyottaktól szeretnének gyorsan meg­szabadulni. Legyen belőlük ivó, falatozó, netán üzemi raktár, vagy maszek műhely? A közművelődés alapintézményeiből!? Ilyen nagyszabású kibontakozási, a művelődést is minősé­gekre biztató, kényszerítő program idején!? Amikor a közös­ségek önszerveződését reméljük, amikor a helyi autonómiák kialakulásában, erősödésében bizakodunk? Miért maradt idegen test a ház? Az országban nyolcszáz-kilencszáz, a megyénkben több tu­cat kulturális intézmény stagnál, működési zavarokkal küzd, az alapfunkciónak sem képes megfelelni. Miért? Mert beázik a tető, mert az öreg, rothadó padlójú, vizes falú termekben senki nem érezheti otthon magát. Érthetően népművelője sincs az ilyenféle házaknak. Mi legyen velük? Bontsuk le, adjuk el? Hol tud akkor ösz­­szejönni a nép okos gyülekezete? Hol rendez falugyűlést, bált, hol fogadja népesebb vendégseregét? Hol találkoznak egyesületek, baráti körök, klubok, amatőr csoportok? Hol jönnek létre azok az emberi összefogások, amelyek gazda­sági erőforrások is lehetnek? Új, korszerű közösségi házak építésének illúziójában ne ringassuk magunkat! A meglévők azonban egy kis közös nekibuzdulással helyrehozhatók. De csak kalákában, s nem csillagászati összegekért dolgozó vállalatokkal! Sokan szívesen hárítanak a tervezőkre, a kivitelezőkre a művelődésiotthon-hálózat romlását. Nem mentem őket, luda­sak a dologban, de ne ámítsuk magunkat! Ezt az intézmény­­rendszert nem elsősorban a rossz konstrukció, a „hodály­­szemlélet” tette tönkre. Sokkal többet ártott neki az anti­demokratikus módon, fölülről vezérelt „művelése a népnek’.. Több helyen, ahol nem akadt elég bátor és talpraesett nép­művelő, aki oldani tudta a görcsöket, a feszültségeket, idegen test maradt a, hát még akkor is, ha az átlagnál szebbre, cél­szerűbbre sikeredett. Mert mindaz, ami benne történt, nem az adott közösség kultúrájában gyökerezett, nem abból táp­lálkozott, hanem külső „felső” elvárásoknak próbált megfe­lelni. Megmentés a kalákában Akik továbbra is „fentről” várják az igét, s annak körül­határolását, mi kell a móri bányásznak, a fehérvári számítás­­technikusnak és a dégi tsz-tagnak, az ne remélje, hogy testté lesz az ige. Új értékrend csak alulról épülhet fel, közösségek által teremtve és jóváhagyva! Egy cselekvésre elszánt helyi közösségnek első próbáló fel­adata, önálló, önszervező tette lehetne, megifjítani a műve­lődés kopott hajlékát. Úgy, mint a családi házakat, rokonok, jó szomszédok, ismerősök összefogásával. A jövőben sem nél­külözhetjük azokat a közösségi otthonokat, amelyekben vitat­kozhatunk, dönthetünk, szavazhatunk, gyakorolhatjuk, tanul­hatjuk a demokráciát. A templom, a kocsma, az iskola mel­lett olyan hajlékra is szükségük van az embereknek, ahol a világ dolgairól, változó életünkről, temérdek teendőinkről hallhatnak, beszélgethetnek, s ahol fekészülhetnek új fel­adataiknak legalább egy részére. Meggyőződésem, hogy ma már szép számmal vannak olyan tanácsi, gazdasági vezetők, akik fontosnak tartják a rájuk bí­zott emberek szellemi-lelki infrastruktúrájának állapotát, akik tudják, hogy nemcsak akkor gondolnak a jövőre, ha új gépeket vesznek, ha iskolát építenek, ha pénzt tesznek a bankba, hogy kamatozzék. Akkor is, ha gyarapítják a kultu­rális javakat. A művelődés formáit, szolgáltatásait úgy kell alakítani, hogy a gazdasági szervezetek tényleges érdekeltsé­géhez igazodva, új támogatási források teremtődjenek. A nép­művelők presztízsét, anyagi-erkölcsi megbecsülését a helyére tenni társadalmi szintű tartozás. Közös szellemi staférung A minőségi „embertermeléshez” ma már nem elegendő a lelkesedés, néhány megszállott ember fáradtságot nem ismerő ügybuzgalma. Az információknak, s az azokat közvetítő esz­közöknek ára van. Mindenki jobban jár, ha a korszerű szel­lemi staférunghoz anyagilag hozzájárul, s nem kényszerül mindent maga megvásárolni, állandóan karbantartani, fej­leszteni. Ahogy lehetett ivóvizet, járdát, közös pénzekből te­remteni, miért ne lehetne a kulturális szolgáltatásokban anyagi részt vállalni? Csak az érdekeltséget kell megterem­teni, felismertetni. A szükségnél nincs hatékonyabb nevelő erő, márpedig jelenleg égető szükségünk van arra, hogy az emberek tudatukban, személyiségükben alkalmassá váljanak a gazdasági-társadalmi folyamatok felgyorsítására. Kétségtelenül igazuk van azoknak, akik az emberek meg­­csapanó kulturális fogyasztásának okát abban is látják, hogy sokat dolgoznak, másod- és harmadállásokban fáradoznak, emiatt nem marad energiájuk, szellemük, lelkük iskoláztatá­sára, folyamatos csinosítására. A művelődési házak elnépte­lenedése, a kulturális programok foghíjas nézőterei érzékeny műszerként jelzik, ma másra vevő a tömeg. Főképp a köz­hasznú tanfolyamokat ostromolják, azokra fizetnek be, mert használható tudás megszerzését remélik. A mindenség mércéje A mennyiség és a minőség szorításában élünk. Sokak szá­mára még az „Ehess, ihass, ölelhess, alhass” a mérték. A költői és korparancs viszont ennél már több: „A mindenség­­gel mérd magad!” A mindenséggel, amely nem elérhetetlen, csillagtávolságú igény. A hétköznapokban is megvalósítható a cselekvő részvételben, a felelős gondolkodásban, a fegyel­mezett munkában, a kezdeményező, az alkotó kedvben. Zágoni Erzsébet ­ OLDAL

Next