Fejér Megyei Hírlap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-19 / 195. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1987. AUGUSZTUS 19. SZERDA Új sorozat Életmód és egészség A Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Televízióval közösen készít sorozatot, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának és a rendkívül kedvezőtlen mortalitási mutatók javítása érdekében az állampolgárok ismeretének növelése. Az Életmód és egészség címet viselő sorozatban avatott szakértők elemzik az egészségi állapotunkat rontó életmódbeli elemeket, beszélnek a veszélyeztető tényezőkről, a környezeti ártalmakról. Az előadások kettős vonulatúak lesznek; a szigorú orvostudományi tények mellett a szociológiai tárgyalásmód érvényesül. A felvételek augusztus elején kezdődtek meg és a hónap végéig tartanak. Utcai riportok is készülnek, amelyek pillanatfelvételt adnak az emberek véleményéről, hiteiről, tévhiteiről.A sorozat szerkesztője Tarján Emil, rendezője Moldova Ágnes. Kitüntetett közművelődési dolgozók A közművelődésben dolgozóknak Nagy Jenőné, Fejér Megye Tanácsának általános elnökhelyettese adta át a kitüntetéseket. Velinszky László Közművelődési Díjat adományozott Fejér Megye Tanácsa Paizer Györgynének, az MMK igazgatóhelyettesének, Szabó Istvánnénak, a mezőfalvi könyvtár vezetőjének, szakfelügyelőnek és a székesfehérvári Velinszky László Városi Könyvtár közösségének. A Szakszervezetek Fejér Megyei Tanácsa Művészeti Díját Kneifel Ferenc, az Alba Regia Kórus karnagya kapta. A művelődési miniszter Szocialista Kultúráért kitüntetését vehette át az országos ünnepségen Ecsedi Mária grafikusművész. A megyei ünnepségen a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta a baracsi népdalkor. Bódi Árpádné zenetanár, Székesfehérvár; Czifra Istvánné óvodavezető, Mezőfalva; Csermák Istvánné tanár, Dunaújváros; a dunaújvárosi Dózsa Filmszínház kollektívája; dr. Farkas Gáborné tanár, Fehérvár; Hammerl Ferencné tanár, Dunaújváros; Karácson Sándor tanár, Fehérvár; Kálmán Józsefné könyvtáros, Dunaújváros; Kneifel György, a Tilinkó zenekar prímása, Fehérvár; Knódel Mária művelődési központ igazgató, Dunaújváros; Komlósi József könyvtári osztályvezető, Székesfehérvár; Kurucz Pál, a megyei népi együttes szólótáncosa, Székesfehérvár; Márkus László politikai munkatárs, Székesfehérvár; Nyerki Antalné könyvtáros, Pusztaszabolcs; Pintér Jánosné moziüzem-vezető, Iszkaszentgyörgy; Radetzky Jenőné, a székesfehérvári ifjúsági ház igazgatóhelyettese; Szilágyi Dénesné iskolaigazgató, Pákozd; Tarpataki László szervező, Székesfehérvár; Üvegesné Hornyák Mária könyvtárvezető, Martonvásár; Vass György középiskolai igazgatóhelyettes, Székesfehérvár; dr. Vörössné Tóth Éva népművelő, Martonvásár. ------------------------------------———-----------------------------------------------------------A művelődési miniszter Kiváló Munkáért elismerésében a következők részesültek: Balázs Gyuláné tanácsi főelőadó, Fehérvár; Bodrog Miklósné gazdasági csoportvezető, Székesfehérvár; Bőhm István gépkocsivezető, Székesfehérvár; Csizmadia Istvánné könyvtárvezető, Enying; Darvas Sándor filmtárs technikus, Székesfehérvár; Gál Jánosné moziüzemi könyvelő, Székesfehérvár; Horváth Ernő, a székesfehérvári Vidám Park vezetője; Juhász Tibor műszaki ellenőr, Székesfehérvár; Kerékgyártó Bálint karbantartó, Dunaújváros; Kiss Jánosné előadó, Székesfehérvár; Kovács Józsefné tanár, Székesfehérvár; Lévai Miklós mozigépész, Székesfehérvár; Némethné Felföldi Magdolna könyvtáros, Székesfehérvár; Sipos Istvánná könyvtáros, Sárbogárd; Subeczné Major Kornélia zenetanár, Dunaújváros; Szíjjártó Lászlóné gazdasági csoportvezető, Székesfehérvár; Tar Istvánna takarítónő, Sárbogárd; Ugrits Margit könyvtárvezezető, Csákvár. A csákvári fazekasházban Gruberné Győri Ilona irányítása mellett az ősi iparág tanulói készítik az egyes megrendelések darabjait. A felvételen Csete Krisztina tanuló gulyásostálat készít, amely a 16 darabos készlet egyik darabja ! Hát bizony közeleg... Hát bizony közeleg, vészesen közeleg a szeptember, amikor ismét kinyílnak az iskolák kapui, és megkezdődik a gyerekeknek is a „munka”. Van még hátra egy kis idő. Néhány édesanyát megkérdeztem akinek általános iskolás gyereke van, ugyan mit csinálnak ezekben az utolsó napokban? Szinte kivétel nélkül arról panaszkodtak, hogy a gyerekek habzsolják a szazadság örömeit, hogy nem vennének egy tankönyvet a kezükbe, hogy nem hajlandók ismételni a tavaly tanultakat. És most csak azt írhatom le, amit nekik is elmondtam. Ezen az egy-két héten már igazán semmi sem múlik. A gyereknek nagyobb szüksége van arra, hogy frissen, kipihenten lépje át ismét az iskola kapuját, mint hogy megtanuljon még valamit abból, amit tavaly elmulasztott. (Persze, ha pótvizsgára kell készülni, akkor más a helyzet, de akkor viszont most hozzákezdeni kissé késő.) Adjunk nekik még egy kis szabadságot. Próbáljuk széppé, emlékezetessé tenni a szabadság utolsó napjait. Szükségük van a feltöltődésre, az élményekre. Már csak azért is, hogy legyen miről mesélni a többieknek, hogy az új feladatok változatosságot jelentsenek, s a diákkok nem könnyű munkájukhoz legyen friss erő. Nem kevés az, amit megkövetelünk tőlük. (sárdi) Művelődéspolitika ' ' Felújítják a várat PANNONHALMA EZER ÉVE Uralja a bakonyalji tájat a mintegy 200 méter magas dombra (amit itt hegynek neveznek) épített pannonhalmi vár. Alapjait még a múlt évezred végén, 996 táján rakták le. Akkor települtek ide, még Géza fejedelem hívására, az első bencés szerzetesek. Mai formájában a vár természetesen a későbbi évszázadok során alakult ki. Augusztus 20-a táján mindig különösen a mozgás az ősi falak között. — Mi is méltóan kívánunk megemlékezni az alkotmányról, államalapító királyunkról, Szent Istvánról — mondja dr. Várszegi Asztrik alperjel. — Egyebek között István királyról elnevezett orgonafesztiválnak adunk otthont. — Úgy hallom, készülnek az ezeréves jubileumra is? — Valóban, ez ugyan csak 1996-ban lesz érdekes, de az egész évi jubileumi program előkészítése már megkezdődött. — A vár, a monostor milyen állapotban van. Látni, hogy építők dolgoznak a folyosókon, a tetőkön, az egyes termekben? — 1996-ra teljesen felújításra kerül a műemléki együttes. A munkákat három ütemre osztottuk. Az első ütemben 50 millió forintot már felhasználtunk. Jelenleg a második ütem munkái folynak. Ennek során 1990-ig további 100 milliót fordítunk az épületek korszerűsítésére, felújítására. Végül a harmadik ütemben, 1990 és 1995 vége között mintegy 150 milliós fejlesztés valósul meg, egyházi erőforrásokból, s jelentős állami támogatásból. — Mai megjelenésében és formájában a túlnyomórészt barokk kolostorépület a tizennyolcadik század első felében épült ki, magában foglalva a korábbi középkori elemeket. A második világháború elején a középkori erődítmény egy részét lebontották, s helyébe gimnázium épült. Ebben az épülettömbben is sor kerül rekonstrukciós munkákra. — Mi most a vár szerepe? — A pannonhalmi vár a bencés rend magyarországi központja. A műemléki együttes magába foglalja a rend monostorát, gimnáziumát, a gyűjteményeit, ezen belül a történeti értékeket őrző, közel 400 ezer kötetes könyvtárát, levéltárát, gazdasági létesítményeket, s egy elkülönített szárnyon állami kezelésű szociális otthont. A nagyközönség számára nyitva tartott objektumainkat évente mintegy 250 ezer látogató keresi fel, így a könyvtárat is, amelynek most ünnepeljük 150 éves fennállását. Pontosabban 150 éve épült fel a klasszicista stílusú könyvtár-szárny, mintegy hozzáragasztva a korábbi barokk épületekhez. Ebből az alkalomból, nevezetes értékekből az év végéig látható állandó kiállítást rendezünk, amely augusztus 20-án nyílik. Az alkotmány ünnepének napján barokk arany és ezüst egyházi ékszereket, kegytárgyakat és miseruhákat is bemutatunk a látogatóknak. Cseresznyák István Százötven éves a Nemzeti Színház Jelentős évfordulóhoz érkezett a magyar kulturálisművészeti élet: 150 esztendeje nyílt meg a Nemzeti Színház. Ettől az évtől, 1837-től számítja a magyar színháztörténet a folyamatos magyar nyelvű színjátszás kezdetét is. Az évforduló ünnepi eseményeiről, valamint a színház új évadjáról tájékoztatták kedden az újságírókat a Fészek Művészklubban a Nemzeti Színház, a Művelődési Minisztérium, valamint a Magyar Színházi Intézet képviselői. Közösségek által teremtve és jóváhagyva A tudás felértékelődése a termelőerők fejlődésében, az alkotó embert és a magasan kvalifikált munkát állítja középpontba. Elengedhetetlen a tudományos ismeretek és a műszaki szakértelem fokozódó aktivizálása, az egyéni és a kollektív kezdeményezések dinamizálása, a társadalom műveltségi szintjének emelése. — Olvasom a dokumentumokat, s közben azokra a módfelett mohó megszüntetőkre gondolok, akik szanálni szeretnék, de főképp áruba bocsátani a nem, vagy alig működő művelődési házakat. Kiváltképp a toprongyosaktól, a gyalázatosan cserbenhagyottaktól szeretnének gyorsan megszabadulni. Legyen belőlük ivó, falatozó, netán üzemi raktár, vagy maszek műhely? A közművelődés alapintézményeiből!? Ilyen nagyszabású kibontakozási, a művelődést is minőségekre biztató, kényszerítő program idején!? Amikor a közösségek önszerveződését reméljük, amikor a helyi autonómiák kialakulásában, erősödésében bizakodunk? Miért maradt idegen test a ház? Az országban nyolcszáz-kilencszáz, a megyénkben több tucat kulturális intézmény stagnál, működési zavarokkal küzd, az alapfunkciónak sem képes megfelelni. Miért? Mert beázik a tető, mert az öreg, rothadó padlójú, vizes falú termekben senki nem érezheti otthon magát. Érthetően népművelője sincs az ilyenféle házaknak. Mi legyen velük? Bontsuk le, adjuk el? Hol tud akkor öszszejönni a nép okos gyülekezete? Hol rendez falugyűlést, bált, hol fogadja népesebb vendégseregét? Hol találkoznak egyesületek, baráti körök, klubok, amatőr csoportok? Hol jönnek létre azok az emberi összefogások, amelyek gazdasági erőforrások is lehetnek? Új, korszerű közösségi házak építésének illúziójában ne ringassuk magunkat! A meglévők azonban egy kis közös nekibuzdulással helyrehozhatók. De csak kalákában, s nem csillagászati összegekért dolgozó vállalatokkal! Sokan szívesen hárítanak a tervezőkre, a kivitelezőkre a művelődésiotthon-hálózat romlását. Nem mentem őket, ludasak a dologban, de ne ámítsuk magunkat! Ezt az intézményrendszert nem elsősorban a rossz konstrukció, a „hodályszemlélet” tette tönkre. Sokkal többet ártott neki az antidemokratikus módon, fölülről vezérelt „művelése a népnek’.. Több helyen, ahol nem akadt elég bátor és talpraesett népművelő, aki oldani tudta a görcsöket, a feszültségeket, idegen test maradt a, hát még akkor is, ha az átlagnál szebbre, célszerűbbre sikeredett. Mert mindaz, ami benne történt, nem az adott közösség kultúrájában gyökerezett, nem abból táplálkozott, hanem külső „felső” elvárásoknak próbált megfelelni. Megmentés a kalákában Akik továbbra is „fentről” várják az igét, s annak körülhatárolását, mi kell a móri bányásznak, a fehérvári számítástechnikusnak és a dégi tsz-tagnak, az ne remélje, hogy testté lesz az ige. Új értékrend csak alulról épülhet fel, közösségek által teremtve és jóváhagyva! Egy cselekvésre elszánt helyi közösségnek első próbáló feladata, önálló, önszervező tette lehetne, megifjítani a művelődés kopott hajlékát. Úgy, mint a családi házakat, rokonok, jó szomszédok, ismerősök összefogásával. A jövőben sem nélkülözhetjük azokat a közösségi otthonokat, amelyekben vitatkozhatunk, dönthetünk, szavazhatunk, gyakorolhatjuk, tanulhatjuk a demokráciát. A templom, a kocsma, az iskola mellett olyan hajlékra is szükségük van az embereknek, ahol a világ dolgairól, változó életünkről, temérdek teendőinkről hallhatnak, beszélgethetnek, s ahol fekészülhetnek új feladataiknak legalább egy részére. Meggyőződésem, hogy ma már szép számmal vannak olyan tanácsi, gazdasági vezetők, akik fontosnak tartják a rájuk bízott emberek szellemi-lelki infrastruktúrájának állapotát, akik tudják, hogy nemcsak akkor gondolnak a jövőre, ha új gépeket vesznek, ha iskolát építenek, ha pénzt tesznek a bankba, hogy kamatozzék. Akkor is, ha gyarapítják a kulturális javakat. A művelődés formáit, szolgáltatásait úgy kell alakítani, hogy a gazdasági szervezetek tényleges érdekeltségéhez igazodva, új támogatási források teremtődjenek. A népművelők presztízsét, anyagi-erkölcsi megbecsülését a helyére tenni társadalmi szintű tartozás. Közös szellemi staférung A minőségi „embertermeléshez” ma már nem elegendő a lelkesedés, néhány megszállott ember fáradtságot nem ismerő ügybuzgalma. Az információknak, s az azokat közvetítő eszközöknek ára van. Mindenki jobban jár, ha a korszerű szellemi staférunghoz anyagilag hozzájárul, s nem kényszerül mindent maga megvásárolni, állandóan karbantartani, fejleszteni. Ahogy lehetett ivóvizet, járdát, közös pénzekből teremteni, miért ne lehetne a kulturális szolgáltatásokban anyagi részt vállalni? Csak az érdekeltséget kell megteremteni, felismertetni. A szükségnél nincs hatékonyabb nevelő erő, márpedig jelenleg égető szükségünk van arra, hogy az emberek tudatukban, személyiségükben alkalmassá váljanak a gazdasági-társadalmi folyamatok felgyorsítására. Kétségtelenül igazuk van azoknak, akik az emberek megcsapanó kulturális fogyasztásának okát abban is látják, hogy sokat dolgoznak, másod- és harmadállásokban fáradoznak, emiatt nem marad energiájuk, szellemük, lelkük iskoláztatására, folyamatos csinosítására. A művelődési házak elnéptelenedése, a kulturális programok foghíjas nézőterei érzékeny műszerként jelzik, ma másra vevő a tömeg. Főképp a közhasznú tanfolyamokat ostromolják, azokra fizetnek be, mert használható tudás megszerzését remélik. A mindenség mércéje A mennyiség és a minőség szorításában élünk. Sokak számára még az „Ehess, ihass, ölelhess, alhass” a mérték. A költői és korparancs viszont ennél már több: „A mindenséggel mérd magad!” A mindenséggel, amely nem elérhetetlen, csillagtávolságú igény. A hétköznapokban is megvalósítható a cselekvő részvételben, a felelős gondolkodásban, a fegyelmezett munkában, a kezdeményező, az alkotó kedvben. Zágoni Erzsébet OLDAL