Fejér Megyei Hírlap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-13 / 10. szám

HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagy­mamánk és rokonunk VINKLE ANDORNÉ született Rákóczi Rozália hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvait 1988. január 15-én, pénteken délután egy órakor helyezzük örök nyugalomra az iszkaszentgyörgyi régi temetőben. Gyászoló család. 501 HALÁLOZÁS. Faló szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték, hogy drága édesanyáik, anyósunk, nagymamánk, testvérünk, nagynénénk és rokonunk NÉMETI SÁNDORNÉ született Pál Anna életének 63. évében, január 6-án rövid szenvedés után, sze­rető szíve örökre megpihent. Drága halottunk földi maradványait január 14-én, csütörtökön délután egy órakor helyezzük örök nyugalomra a Béla úti köztemetőben. Gyászoló család, Szivár, Nefelejcs u. 6. 380 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ZÁGONI J. JENŐT elkísérték utolsó útjára, akik sírját be­borították a szeretet és a tisztelet virágaival, s akik együttérzé­sükkel enyhíteni próbálták elvesztésének fájdalmát. Külön kö­szönet­ illeti a Fejér Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állo­mást, valamint a temetkezési vállalatot a gondos szervezésért, s azért, hogy a végső búcsú megőrizhette az emberhez illő méltó­ságát. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk JANKOVICS FERENC temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdal­­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a Fejér Megyei Tanács Építőipari Vállalata és­­a Videoton Gyár dolgozói­nak. A gyászoló család: 27 683 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik NAGY ISTVÁN temetésén megjelentek, és részvé­tüket fejezték ki. Gyászoló család. 295 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik feleségem, édesanyánk és nagyanyánk CSIK JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. 385 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik feleségem, édesanyám, anyósom és rokonunk FEKETE JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. Gyászoló család: 413 A Velencei-tó környéke Áfész műszaki csoportvezetői munkakörbe magasépítésben jártas építészmérnököt keres, lehetőleg Gárdony és vonzáskörzetéből, vagy (ILIiáW*) Székesfehérvárról. Saját gk. használata szükséges, fizetés megegyezés­e szerint. Jelentkezés az Áfész személyzeti osztályán. Gárdony, Lévai u. 2. 248 FIGYELEM! FIGYELEM! A Csőszerelőipari Vállalat felvesz ács-állványozó szakmunkásokat az alábbi­ munkahelyekre: Tatabánya, Ajka, Inota, Veszprém. MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG. Jelentkezni lehet: Csőszerelőipari Vállalat, Budapest XI., Budafoki u. 95—97. Bér- és munkaügyi csoport 453-720/161 mellék. 4312 A Kohászati Gyárépítő Vállalat szerelési kirendeltsége munkatársakat keres az alábbi szakmákra: — csőszerelő, — lakatos, — minősített hegesztő, — hegesztő. Jó kereseti lehetőség. Túlórázás biztosítása. Külföldi munkavégzés lehetséges. Vállalati kedvezmények: ebédjegy hozzájárulás, vidékiek számára munkásszállás biztosítása. Jelentkezni lehet: 152-52/2895 KGYV, régi telephelyen, konverter mellett reggel 6—7 óra között, személyesen Nagy István részlegvezetőnél, Dunaújváros. 26 986 GORSIUM ÁFÉSZ FELVESZ NAGYKERESKEDELMI OSZTÁLYÁRA­­ ; — több éves gyakorlattal és megfelelő képesítéssel rendelkező ÁRFELELŐST — kereskedelmi gyakorlattal és üzleti kapcsolatokkal rendelkező ÜZLETKÖTŐKET. Jelentkezni lehet: személyzeti osztályon, Székesfehérvár, Ady Endre u. 28. 337 A Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat KARBANTARTÓ ÜZEME FELVÉTELRE KERES 1 FŐ GYAKORLOTT BÉRSZÁMFEJTŐT, TOVÁBBÁ: A Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat ÚJ ÉLELMISZERIPARI ÜZEMÉBE FELVÉTELRE KERES 1 FŐ ÉRETTSÉGIZETT ADMINISZTRÁTORT. Jelentkezés: Székesfehérvár, Váralja sor 1—3. szám alatt az üzem vezetőjénél. 321 ÁLLÁST KERES? ITT TALÁL!­­ A Székesfehérvári 1. sz. Pos­tahivatal felvesz érettségizett egyesített felvevőt, takarítónőt és portást. Jelentkezés: szemé­lyesen a Székesfehérvári 1. sz. Postahivatalban, Kossuth u. 16. I. em. 27. szoba vagy a 12-266-os telefonon. x x A Budapest vidéki Postaigaz­gatóság magasépítési üzeme fel­vesz felsőfokú végzettségű. 40 éven aluli építész műszaki ellen­őrt székesfehérvári telephelyére. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: Kiss József osztályve­zetőnél Budaörsön a 850—-619-es telefonszámon. 410 x A Móri Állami Gazdaság fel­vételre keres: értékesítési cso­portvezetői munkakörbe felsőfo­kú végzettséggel rendelkező szak­embert. Üzletkötői munkakörbe: kereskedelmi­­ gyakorlattal ren­delkező nyugdíjast. Feltétel: sa­ját személygépkocsi használata. Fizetés: megegyezés szerint, az érvényes rendeletek figyelembe­vételével. Jelentkezés: Móri Ál­lami Gazdaság személyzeti osz­tálya. Mór. Major u. 3. 423 . Mérlegképes vizsgával és legalább 5 éves számviteli, pénz­ügyi gyakorlattal rendelkező munkatársat felveszünk. Alkotás Építő- és Szakipari Kisszövetke­zet. Székesfehérvár, Jancsár u. 15. 442 . Állatgondozói munkakörbe férfi munkaerőt felveszünk. Je­lentkezni lehet: állatkórház. Ho­moksor. 451 x Ács szakmunkásokat felve­szünk. Alkotás Építő és Szak­ipari Kisszövetkezet Székesfe­hérvár. Jancsár u. 15. 441 x A 323. sz. Vörösmarty Mi­hály Ipari Szakmunkásképző In­tézet (Székesfehérvár. Balatoni út 143.1 pályázatot hirdet épület­­gépész műszaki tanár állás be­töltésére. Épületgépész műszaki tanár, üzemmérnök, illetve mér­nök végzettségű szakember je­lentkezését várjuk. Jelentkezés személyesen az intézet igazgató­jánál. 436 x A Fejér Megyei Zöldért Vál­lalat központja azonnali belépés­sel felvesz fiatal, kezdő, érettsé­givel rendelkező kódolót. Je­lentkezni lehet: Szfvár. Vörös Hadsereg útja 30. 408 x Azonnali belépéssel felve­szünk 1 fő gépírni tudó admi­nisztrátort és 1 fő férfi raktári dolgozót. PIÉRT 25. sz. lerakat, Szfvár. Ady E. u. 9. 199 x A KDT Vízügyi Igazgatóság gépészeti és szállítási üzeme te­lefon alközpontjához felvesz gyakorlattal rendelkező átvitel­technikai műszerészt. Felvételre és közelebbi felvilágosításért a hírközlési csoportvezetőnél lehet jelentkezni (Székesfehérvár, Ba­latoni út 6.) Telefon: 15­ 370 200 mellék: 27 458 x A Székesfehérvári Tejüzem szállítási üzeme felvesz forga­lomirányító garázsmestereket. Jelentkezni lehet: a tejüzem melletti forgalmi telepen Székes­­fehérvár. Seregél:Pest u. 95. 440 x Az Alba Volán hivatásos gépjárművezetői engedély meg­szerzésének lehetőségét biztosít­ja — megfelelő számú jelentkező esetén —■ több járműkategóriá­ban azok részére, akik a válla­lattal munkaviszonyt létesítenek. Személy- és tehergépjármű-ve­zetői tanfolyamra azok jelent­kezhetnek, akik a 18. életévüket betöltötték és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az autóbuszvezetői tanfolyamra va­ló jelentkezés feltételei: 21. élet­év betöltése és 2 éves tehergép­jármű-vezetői gyakorlat. A tan­folyami kiképzések teljes költ­ségét vállaljuk. Díjmentes utazá­si lehetőséget biztosítunk vala­mennyi autóbuszjáratunkra, a családtagoknak pedig a helyi já­ratainkra. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Székesfehérvár, Börgöndi út 14. Oktatási­­osztály. Tel.: 15-100 254-es mellék, vala­mint a Dunaújvárosi és Móri Üzemigazgatóság központi tele­pén. 412 SOROS HIRDETÉS X IBUSZ-HÍREK! Autóbuszos társasutazási ajánlataink: ISZ­TAMBUL májusban 7 nap, 9800 Ft. (Az utazást egyéni valutake­ret terhére bonyolítjuk, székes­­fehérvári és dunaújvárosi indu­lással.) BÉCS március 23—25. 4591 Ft. POZSONY március 8. 171 Ft. Busójárás MOHÁCSON február 14. 448 Ft. BUDAPEST PARLAMENT-látogatás február 23. és március 20. 402 Ft. Jelentke­zés: részletes felvilágosítás az IBUSZ Utazási Irodákban. 361 A Székesfehérvári Sütőipari Vállalat pénzügyi gyakorlattal rendelkező ADÓÜGYI ELŐADÓT KERES FELVÉTELRE. A munkakör betöltéséhez közgazdasági szakközépiskolai végzettség szükséges. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél, Székesfehérvár, Zrínyi u. 1/c. 611 mikrovilág rfH~ i I 8 -""“ Sgpl MŰHOLDAS (tv)-PROGRAMOK a részletes műsor! NÉPSZERŰEN A SZÁMÍTÁSTECHNIKÁRÓL Programmelléklet, hírek, cikkek, (hátsó) gondolatok! _ mikrovilág | MEGRENDELŐLAP | Előfizetéssel megrendelem a kéthetente megjelenő (lapszámonként 19,50 Ft-ba kerü­lő) Mikrovilág című újságot, egy évre 507 forintért I : ------------------------------------- | | Név (intézmény neve)| EXPRESSZ­HIRDETÉS JÁRMŰ x Jó állapotú KH írsz. Lada 1200-as sürgősen eladó. Köfém k­c. 40. sz. IK­ 10. Feles. 324 x Új típusú 3,5 éves Skoda 105. kis korral el­adó. Fecskenart. Her­nádi út 7. IV 4. 313 x Eladó jó állapotban lévő PY frsz.-ú 1200-as Lada. Érd.: Nefelejcs út 15. 285 x Megkímélt állapot­ban lévő 1300-as PZ-s Lada szgk. eladó. Meg­tekinthető: Bányász Miklós. Sárszentmihály. Nefelejcs út 12. Hétköz­nap 15 órától. Szombat, vasárnap egész nap. 294 x 850-es Fiat friss mű­szakival. horogfelszere­lés egyben eladó. Érd.: Szivár. Kelemen B. út 63 II/2. 277 x UD Érsz. 1500-as Polski Fiat friss mű­szakival, reális áron el­adó. Érd.: hétköznap 17 óra után. Hétvégén: egész nap. Szív.: Maka­renko u. 9. Berta. (Po­zsonyi útról nyílik). Te­lefon: 16-167. 373 x 5 tonnás billenős Ifa műszakival eladó. Érd.: Csór. Petőfi út 60. 383 x Vegyes használatú Barkas eladó vagy 3 éves Wartburgra (Tou­rist előnyben) elcseré­lem. ..Megegyezünk” Dinnyés, Kossuth út 7. Érd.: 16 óra után. 180 LAKÁS x Elcserélném 2 szo­bás, komfortos, kisbéri tanácsi, kertes lakásom székesfehérvárira. ..Min­den megoldás érdekel­t— 303” jeligére a kiadóba. 303 x 600 ezer Ft ko plusz OTP­-átvállalással bel­városban lakásmegol­dást keresek. „Januári költözés — 306” jeligére a kiadóba. 306 x Kovács L. utcai 54 m2-es, tanácsi lakáso­mat elcserélném na­gyobb belvárosi tanácsi lakásra. Érd.: 15-663-as telefonon 18 óra után. x Lenin ltp-i 1-­ 2 fél­szobás, erkélyes OTP öröklakás eladó. Szív.. Selyem út 1. VII 95. 149 INGATLAN x Szivári családi ház, nagy kerttel, közel a centrumhoz eladó vagy elcserélhető seregélyes­ házra értékegyeztetés­sel. ..Megegyezünk 318” jeligére a kiadóba. . 318 x Zártkerti telkek az iszkaszentgyörgyi út mellett az Aligvári dűlő­ben eladók. „Jó befek­tetés — 308” jeligére a kiadóba. 308 x Nyitrai—Rozsnyói u. sarkán családi vagy ikerház építésére alkal­mas telek eladó. Érd., egész nap. Szfv.: Bátky Zs. út 8. IX 25. Vass Mária. 158 x Lepsényi szőlőhe­gyen 460 n.-ös tőkés sző­lő olcsón eladó, meg­osztva is. Műúttól kb. 10 percre. Balaton kb. 3 km-re! Gál. Polgárdi. Kossuth út 39. 36 x Perkáta központj­á­­ban 2 szoba összkom­fortos családi ház nagy kerttel eladó. Érd. le­het: Csonka Tibor. Szi­vár. Kelemen B.­ út 53. II 1. 258 x Komfortos családi ház darálóval, mellék­­épületekkel 1500-as te­lekkel, lakatosmühely­­lyel, reális áron eladó, vasút, busz központban. Nagylók. Rákóczi út 31. Érd.: 16-ban. 110 x Pátkán. Páskom­ban 800 n.-ös telek el­adó. Érd.: egész­ nap. Pátka. Gárdonyi u. 18. Pobrányi József. A Szabadegyházán 2 szobás 510 n.-ölön lévő családi ház sürgősen el­adó. Érd.: Szfv.: Tompa M. út 8. 16 óra után. ______________________381 x Eladó Kőszárhegyen 2 szintes, 5 szobás, csa­ládi ház, központi fű­téssel, 900 n.­öles telek­kel, gazdálkodásra al­kalmas melléképületek­kel, ipari árammal és kordonos szőlővel. Fő út 132 A. 290 VEGYES x Minitokos redőny, reluxa színválasztékkal, garanciával, árkedvez­ménnyel 1­06-1-777-200 te­lefonon. 67 x Eladó: 400-as gyalu­gép, faeszterga. Lehel 125 lit. fagyasztószek­rény. Hetra 180 A he­gesztőtrafó. 40x40 zárt­szelvény. Verhovina 800 Ft-ért. Sziget út 49. 1/3. 307 x 2 szobás lakás üre­sen, hosszabb időre ki­adó. „Vállalatnak is la­kás céljára — 280” jel­igére a kiadóba. 280 x 1 vagy 1.5 szobás, bútorozatlan lakást bé­relnek novemberig. „Sürgős — 219” jeligére ármegjelöléssel a kiadó­ba. 319 x Gyeden lévő anyuka egy kisbabával albérle­tet keres. „Szerencse — 196” jeligére a kiadóba. x Sötét hálószobabú­tor és Singer varrógép eladó. Érd.: 15-054-es telefonszámon. x TZ 4 K 14 B kis­­traktor eladó. Gárdony, Vörösmarty u. 15. 195 x Használt vegyes tü­zelésű kazán olcsón el­adó. Érd.: Lepsény, Szé­chenyi út 16. Naponta 16 órától vagy szombat, vasárnap egész nap. x Gyermekgondozást vállalok. .Lakásomon — 154” len­gére a kiadóba. 154 x Építők, figyelem! Eladó bontott tégla, fa­anyag, minden méret­ben. cserép, ajtók, ab­lakok, nagy mennyiség­ben. Szív„ Palotai út 26. és 28. 328 x Kiadó 56 m2-es, fel­újított, bútorozott lakás a Fehérvár Áruházzal szemben, Ibuszon ke­resztül is. Ajánlatokat: „Reprezentatív — 237” jeligére a kiadóba. 237 x Felújításra szoruló, krémszínű, antik smi­­zett (fiókos, vitrines résszel, hálószobatarto­zék) reális áron, vidé­ken eladó. „Kizárólag műgyűjtő — 378” felfé­rt a kiadóba. 378 x Sürgősen eladó­­­dt 3 lapos. Komfort gáztűzhely, palack nél­kül 2500 Ft-ért. Cím: Szivár, Kodolányi út 11. 4­­. Érd.: 131—16 óra kö­zött. 382 Divatnadrágok, dzsekik kaphatók. FARMER divat Liszt F. út 7. Nyitva: 9—18 óráig . Kitűnő minősítésű német juhász szukától kölykök eladók. Józsa Sándorné, Pátka, Jókai út 1.___________________386 x Eladó egy db 2 éves sodrott kancacsikó és egy db 6 éves, 8 hóna­pos vemhes tehén. Isz­­kaszentgyörgy, Rákóczi út 10.__________________270 x 1301—150 kg-os hízott sertések eladók. Fiská­lis út 150.. házhoz szál­­lítás megoldható._____278 x Boxer kölykök el­adók. Érd.: 16 óra után. Szivár. Határ út 58. _______208 x Munkavizsgás szü­lőktől. 3 hónapos törzs­könyvezett magyar vizs­la kiskutyák eladók. Szi­­vár. Úttörő út 23. 190 x 8 hónapos vemhes, magyar-tarka üsző el­adó. Soponya, Munká­csy út 10., erdészház. 292 x Angol, német, orosz, francia nyelvtanítást, korrepetálást, vizsgára felkészítést vállalok diá­kok és felnőttek számá­ra, utóbbiaknál váltó és folyamatos műszakosok­nak is. Indokolt esetben házhoz megyek. László Levente. Szfv.: Benke F. u. 6. VII 3. 24 287 Cím­v I­I (Aláírás) I A MEGRENDELŐLAPOT KITÖLTVE AZ ALÁBBI CÍMRE KÜLDJE­ —M COMPUTERWORLD INFORMATIKA Kft. ■■ 1536 Budapest, Pf. 386. l_______________________________________________________________________I

Next