Fejér Megyei Hírlap, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. MÁRCIUS 9. CSÜTÖRTÖK Jégkorong Válogatott mérkőzés Fehérváron Az idén Ausztráliában ren­dezik meg a „C” csoportos világbajnokságot. A magyar jégkorong-válogatott is részt vesz a VB-n és utolsó előké­születi mérkőzését március 12-én, vasárnap 18 órakor Székesfehérváron, az NDK ,,B” válogatottja ellen vívja. A magyar válogatott keret­ben az Alba Volánból Ko­­valcsik Péter, Kiss Tibor, Terjék István és Mayer Zsolt szerepel. A fehérvári mérkő­zés ízelítőt, nyújt válogatot­tunk előkészülete­iről. A vá­logatott március 14-én indul repülővel a világbajnokság színhelyére. A Toldi-kendi sportakció megyei döntőjét rendezték meg a hét végén Székesfehérváron, a Münnich Ferenc Általános Iskolában. A gyakorlatok összeállítói nem kevés fantáziáról tettek tanúbizonyságot, hiszen minden egyes „munkahelyen” komoly erőpróba várta a résztvevőket HÍREK — Kosárlabda. A hetedik helyen végzett az NB I-es női ifjúsági bajnokságban az Alba Regia Építők csapata. A fehérváriak eredményei a nyolcas döntőben: Tungs­ram—Építők 102:80 (48:37). Legjobb dobó: Lajtos 22. MTK-VM—Építők 87:70 (44:37). Ld.: Nyakas 24. Építők—ZTE 98:65 (45:26). Ld.: Lajtos 25, Fehér 21, Saj­i 20. — LABDARÚGÁS. Az MNK gárdonyi körzeti selej­tezőjének eredményei: Pusz­­taszabolcs—Velence 1:1 (ti­zenegyesekkel Velence ju­tott tovább), Velencetours— Pázmánd 2:1, Sukoró—Sza­badegyháza 1:1 (tizenegye­sekkel Szabadegyháza nyert), Tordas—Baracska 2:0. — Sakk A megyei I. osz­tályú csapatbajnokság leg­utóbbi fordulójának ered­ményei: MÁV Előre—Mór 6,5:5,5, Sárbogárd—Agárd 0,5:11,5, Alba Regia Építők —Lajoskomárom 7,5:4,5, Vi­deoton II—Bánki Donát szakközépiskola 10,5:1,5. A bajnokságban az Agárdi Me­­dosz vezet 28,5 ponttal, a 26 pontos Videoton II, a 25,5 pontos MÁV Előre, a 25 pontos Alba Regia Építők és Lajoskomárom előtt. — LABDARÚGÁS. A hét végén kezdődik az NB IIl­­ban a tavaszi idény. A Du­­na-csoportban szereplő Sár­bogárdi Videoton vasárnap Péten vendégszerepel. Már­cius 19-én a bogárdiak a Dunai Kőolaj együttesét fo­gadják — KÉZILABDA, Diák­olimpia, V. korcsoport, lá­nyok: Rudas szakközépisko­la (Dunaújváros)—Bercsé­nyi szakközépiskola (Győr) 16:31, 17:19, Komarov gim­názium (Pécs) — Münnich gimnázium (Dunaújváros 31:14, 30:13. Fiúk: Bercsényi —Münnich 38:22, 35:21, Bán­ki szakközépiskola (Dunaúj­város)—Széchenyi gimnázi­um (Pécs) 30:20, 24:21. — Rögbi. Toborzót tart a Fehérvár Áruház rögbi csa­pata a sportág iránt érdek­lődő gyerekek számára. El­sősorban 12-14 éves fiúkat várnak a Bregyó-közi pá­lyára március 13-án és 16- án, 15 órára. — SPORTPÁLYA GÁRDONY­BAN. Gárdonyban a régi ho­mokbánya területén megkezdő­dött egy új sportpálya kialakí­tása, amely elsősorban a diák­sportot szolgálja. Az építésben a gárdonyi iskolák és az egyesü­letet patronáló intézmények, gazdálkodó egységek működnek közre. RSm(fflL=^ kisáruház ^ I Ne feledje! ■ Önnek... Önért... a Ferrovill Kisáruház ár. Spanyol import csempék és laposok if víz- és fűtésszerelési anyagok festékáruk, 'Sj 5,* kerti szerszámok ff nagy választékával várjuk! *| CSILLÁRVÁSÁR 30 % engedménnyel! \\"ah"ra is várjuk vásárlói"ka,! I 4670 Kettészakad az Ikarus atlétikai szakosztálya? Egyéniségek ha találkoznak Néhány éve, szinte a tel­jes ismeretlenségből előbuk­kanva, kiváló eredmények­kel rukkolt ki a Székesfe­­hérvári Ikarus atlétikai szakosztálya. Siker és dicső­ség övezte akkoriban a szakosztályt, nem véletlen, hogy a Videoton tehetséges fiataljai is oda kívánkoztak. Mára fordult a kocka. Az eredmények már nem a ré­giek, s időközben néhány tősgyökeres Ikarus-atléta in­kább a városi vetélytárs Vi­deotont választotta. Nyílt titok, hogy a hajdani siker­kovács vezető edző, Őze Ti­bor és munkatársai között nem éppen harmonikus a viszony, s az ellentétek már- már széthullással fenyegetik a­ szakosztályt. — A legkomolyabban ag­gódom a jövőnk miatt — mondja Őze. — Az a benyo­másom, hogy az egyesület­nél senkinek sem fontos az atlétika. Ha van, jó, ha nincs, az sem baj. Valahogy minden bizonytalanná vált körülöttünk és ezt a ver­senyzők is érzik. Hiába vár­­tuk volna vissza a leszerelés után sokat ígérő hosszútáv­­futóinkat, valószínűleg ez a reményünk is meghiúsul. A válogatott Kovács József a Videotonba tart, Jámbor Szabolcs ugyan nálunk edz, de egyelőre nem sikerült számára megfelelő állást ta­lálnunk a vállalatnál. Tel­jességgel lehetetlen az én helyzetem is. Csak papíron vagyok vezető edző, valójá­ban semmiféle hatásköröm nincs. Nincs tisztázva, kinek mi a dolga, következéskép­pen senkin nem kérhető semmi számon. Az egyik be­osztott edző, Lipták Tivadar nyíltan megtagadja az utasí­tásaimat és a klub vezetése ezt tétlenül nézi, noha önfe­jűsége alapvetően sérti a szakosztály érdekeit. — Amikor elkezdtem a­­ munkát az Ikarusnál, nem arról volt szó, hogy nevelő­edző leszek — érvel Lipták Tivadar — mégis szét akar­ták osztani két éve a tanít­ványaimat az Öze fivérek között. Azt hiszem, az ter­mészetes, hogy magam sze­retném leszüretelni a mun­kám gyümölcsét. Hadd döntsem el én, ki, mire sza­­kosodjon a csoportomból, ha eljön az ideje ennek! Addig valamennyiükkel magam akarok foglalkozni, bármi­lyen számban versenyezze­nek is. — Mi lesz, ha az egyesü­let mégis érvényt kíván sze­rezni őze Tibor vezető edzői jogainak? — A legvégsőkig hajlandó vagyok elmenni. Ha szüksé­ges, harminc tanítványom­mal új, önálló szakosztályt szervezek. — Más megoldás nincs? — Hogyne volna?! Ma­radjanak nálam a tanítvá­nyaim és hagyjanak azzal a módszerekkel dolgozni, ame­lyekben hiszek, amelyek sze­rintem eredményre vezet­­t­ek. Az eddigiekből is nyilván­való, ha az egyesület nem a­kar a struccpolitika gyanú­jába keveredni, a vezetők­nek végre állást kell foglal­niuk az edzők vitájában. Az ügyvezető elnök, Csuti Jó­zsef szerint nem halogatják sokáig a döntést. — A látszat talán elle­nünk szól, de eddig sem néztük tétlenül a szakosztá­lyon belüli konfliktust — mondja. — Jómagam abban bíztam, hogy az idő megold­ja­ ezt a problémát, de saj­nos tévedtem. Nem hogy ja­vulna, szinte napról napra romlik kettőjük kapcsolata. Lehetséges, hogy keményeb­ben kellett volna fellépnünk, de nagyon kényes ügy ez. Ami a munkát illeti, mind­kettőjükkel maximálisan elégedettek vagyunk, nagy veszteség volna, ha vala­melyiküktől kénytelenek lennénk megválni. Pedig könnyen ez lehet a vége, ha képtelenek az együttműkö­désre. — Miért nem állt ki a klubvezetés egyértelműen a vezető edző, öze Tibor mel­lett, ha egyszer olyannyira elégedettek a munkájával? — Mert nemcsak öze jó és fanatikusan elszánt edző, hanem Lipták is az. Úgy véltük, egyikük sem szorul különösebb irányításra, ki­váltképpen szakmai kérdé­sekben nem. Jót akartunk, de rossz sült ki belőle. Kö­zel a pillanat, amikor pon­tot teszünk a szakosztály munkáját valóban zavaró vita végére. — Jogos-e az aggodalom az atlétika jövője miatt a klubnál? — Szerintem fölösleges dramatizálni a helyzetet. Az eredményeink valóban el­maradnak a néhány évvel ezelőttitől, de most is van­nak jó versenyzőink, tehet­séges fiataljaink, képzett edzőink. Ha nem lennének hosszú távon is komoly ter­veink az atlétikával nem építettünk volna több mint öt­rillió forint költséggel új pályát tavaly. — A válogatott Kovács József mégsem akar vissza­jönni az Ikarusba, s egyelő­re Jámbor Szabolcsnak sem találtak helyet a vállalat­nál ... — Olyan igényekkel álltak elő a leszerelés után — fő­ként Kovácsra vonatkozik ez — amelyek meghaladják az egyesület és a vállalat lehetőségeit. S annyira ta­lán nem is kiemelkedő spor­tolók. Kovács azt is kikötöt­te, hogy nem hajlandó régi edzőjével, Őze Tiborral dol­gozni. A Videotonba tart és ha hajlandók kifizetni érte a 120 ezer forintos nevelési költségtérítést, nem tartjuk vissza. Remélem, Jámbor Szabolccsal végül sikerül megegyeznünk. Ha lecsilla­podnak a kedélyek a szak­osztálynál, nem lesz itt semmi baj. Fognak még hal­lani az Ikarus-atlétákról.. P. E. Lipták Tivadar és tanítványai. Foggal-körömmel ragaszko­dik védenceihez Fotó: Rabáczy Szilárd Sullivan díj Flo-Jo-nak Pályafutása legsikeresebb esztendejéből, az 1988-as csodálatos futásokból még ma is profitál az amerikai­ Florence Griffith-Joyner, a szöuli olimpiai játékok há­romszoros bajnoka, a női 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója. Kedden a színes bőrű villámvágtá­zónő egy indianapolisi ün­nepségen vehette át az amerikai amatőr sportolók legértékesebb vándordí­ját, a Sullivan trófeát, miután a közelmúltban az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsá­ga már az 1988-as esztendő legjobb amerikai sportoló­jának választotta, s nem sokkal később a Jesse Owens díjat is neki ítélték oda. — Minden trófeának na­gyon örültem, a legjobban viszont a Sullivan dí­jnak — nyilatkozta Griffith­ Joyner, aki nemrégiben jelentette be visszavonulását. Flo-Jo, ahogy a három­szoros olimpiai bajnokot nevezik, a Sullivan díjért folyó versenyfutásban olyan világi hírességeket elő­zött meg, mint a műkorcso­lyázó Brian Boitano, az úszó Janet Evans és a röp­­labdázó Karch Király. Sport Johnson egyébként is nyert volna... Folytatódott a szöuli aranyérmétől tiltott szer használata miatt megfosztott rövidtávfutónak, a kanadai Ben Johnson edzőjének ki­hallgatása Torontóban. Char­lie Francis az utóbbi napok­ban már több szenzációs be­jelentést tett, s részletesen kifejtette, milyen — többek közt meg nem engedett — módszerekkel készítette fel tanítványait a nagyobb ver­senyekre. Francis más világ­hírű atlétákat is doppingo­lással vádolt neveket azon­ban csak saját ,,csapatából” említett. Legutóbbi meghallgatásán a vizsgálóbizottság előtt ki­jelentette, hogy szerinte Ben Johnson egy „tiszta, dop­pingmentes világban” ugyan­úgy megnyerte volna a 100 méteres síkfutást, mint ahogy tette azt Szöulban. Francis az atlétikai viadalo­kat „nemzetek közötti há­borúhoz” hasonlította, s mint kijelentette, szerinte ameny­­nyiben Kanada egymaga pél­dát mutatna a világnak a doppingellenőrzések terén, ez egyenlő lenne az „egyoldalú leszereléssel”. Francis ugyan­akkor a jelentések alapján kissé ellentmondásosan nyi­latkozott, mivel ugyanakkor hozzátette: „ Az anabolikus szteroi­­dok elterjedtek az atlétiká­ban. Ennek ellenére meggyő­ződésem, hogy használatuk egyszázaléknyit­­a változtat a valós erőviszonyokon, s Ben Johnson a történtek el­lenére minden idők legna­gyobb rövidtávfutója. Az edző — úgy tűnik — most már minden mindegy alapon válogatás nélkül vag­­dalkozik. Vallomása nyomán Jean-Guy Quellette, a Kana­dai Atlétikai Szövetség elnö­ke is gyanúba keveredett. Francis szerint ugyanis épp az utóbbi biztosította őt ar­ról hogy megfelelő időben szól, amennyiben váratlan ellenőrzés „fenyeget”. Ezt az újságíróknak nyilatkozva azonban tagadta. Ugyanezt tette Jack Scott mozgásterápia specialista, aki 1988 tavaszán Jamie Astaphen orvossal együtt „kezelte” St. Christophe szi­getén Ben Johnsont. Őt a nagy rivális amerikai Carl Lewis javára végzett kém­kedéssel vádolta Francis, amit Scott „nevetségesnek” minősített. Hőszigetelési előírásnak megfelelő FALAZÓBLOKKOT a sárkeresztúri Jóreménység Tsz-től vásárolhat családi háza építéséhez. Üzletvezető: VARGA ISTVÁN. Telefon: Sárkeresztúr 5. 2855 STERIMOB nagynyomású hideg, melegvizes mosóberendezés javítását és felújítását 3 hónapos garanciával VÁLLALJUK. Levélcím: Bonyhádi MEZŐGÉP Vállalat 7150 BONYHÁD, Perczel Mór u. 133. Telefon: (74) 51-444. Telex: 14-288. Várjuk kedves ügyfeleinket­.­­ 24- 17.7 Labdarúgás A gárdonyi körzet tavaszi sorsolása Április 2-án kezdődik a gárdo­nyi körzeti labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Az utolsó fordu­ló máj­us 28-án lesz. I. Április 2. (16.30 óra) Sukoró—Gyúró Perkáta—Dinnyés Halászó—Velencetours Martonvásár—Pusztaszabolcs Tordas—Ráckeresztúr II. Április 9. (16.30 óra) Tordas—Sukoró Ráckeresztúr—Martonvásár Pusztaszabolcs—Kajászó Velencetours—Perkáta Dinnyés—Gyúró III. Április 16. (17 óra) Sukoró—Dinnyés Gyúró—Velencetours Perkáta—Pusztaszabolcs Kajászó—Ráckeresztúr Martonvásár—Tordas IV. Április 23. (11 óra) Martonvásár—Sukoró Tordas—Kajászó Ráckeresztúr—Perkáta Pusztaszabolcs—Gyúró Velencetours—Dinnyés V. Április 30. (11 óra) Sukoró—Velencetours o. . . Dinnyés—Pusztaszabolcs — Gyúró—Ráckeresztúr P­e­rk­á­t­a— T­o­r­d­­a­s ___ Kajászó—Martonvásár STJ VI. Május 1. (11 óra) Kajászó—Sukoró Martonvásár—Perkáta Tordas—Gyúró Ráckeresztúr—Dinnyés Pusztaszabolcs—Velencetours VII. Május 14. (11 óra)* Sukoró—Pusztaszabolcs — Velencetours—Ráckeresztúr Dinnyés—Tordas Gyúró—Martonvásár Perkáta—Kajászó­­­r VIII. Május 21. (11 óra) .*s..... Perkáta—Sukoró Kajászó—Gyúró Martonvásár—Di­inyés Tordas—Velencetours Ráckeresztúr—Pusztaszabolcs IX. Május 28. (11 óra) . Sukoró—Ráckeresztúr * Pusztaszabolcs—Tordas Velencetours—Martonvásár Dinnyés—Kajászó Gyúró—Perkáta 7. OLDAT.

Next