Fejér Megyei Hírlap, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1992. AUGUSZTUS 18. KEDD Újabb világverseny Székesfehérváron Atlanta leendő bajnokainak találkozója Alighogy befejeződött a barcelonai olimpia, máris az újabb ötkarikás játékok jegyében rendeznek világversenyt. A junior korosztályú birkózók randevúznak Székesfehérváron, a Videoton Oktatási Központban. Köztük számosan lesznek olyanok, akik a következő olimpián, Atlantában már ott lehetnek a legjobbak között, így különös jelentőséggel bír az Európa-bajnokság, hiszen e korosztálynak viszonylag kevés lehetősége van a megméretésre. Éppen ezért vették örömmel a Nemzetközi Birkózó Szövetség tagjai, hogy Magyarország vállalkozott e viadal lebonyolítására. Az külön megtiszteltetés, hogy Székesfehérvár kapta a rendezés jogát. Tegnap, a jövő hét programjáról, az előkészületekről tartottak sajtótájékoztatót. Köpf Károly, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára elöljáróban elmondta, hogy azért is rendhagyó ez az Európabajnokság, mert kifejezetten vállalkozási alapon rendezik. A legfőbb támogató a Székesfehérváron működő Promorg Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft., velük közösen rendezik a versenyt. Külön kiemelte, hogy Székesfehérvár méltó gazdája e viadalnak, köztudottan a birkózás egyik fellegvára, olyan nevek fémjelzik az itt folyó munkát, mint Tombor István, Rácz Lajos, Seres Ferenc, Vámos Péter és társai. Ezután Farkas Tibor ,a Magyar Birkózó Szövetség szakfelügyelője számolt be arról, hogy eddig kik kérték részvételüket. Tegnapig 28 ország mintegy 300 versenyzője jelezte indulását. Külön érdekesség, hogy a birkózásban sokáig vezető szerepet játszó Bulgáriából nem neveztek birkózót, ugyanakkor a volt Szovjetunió területéről 5-6 csapat indulására számítanak. A kötöttfogású versenyek 23-án kezdődnek, míg a szabadfogásúak 28-ától lépnek szőnyegre. A Promorg Kft. ügyvezető igazgatója, Major Zoltán arról beszélt, hogy kötődésük a birkó-záskénatípiai keletű, megítélésük szelent megt illeti eredményes sportág igenis megérdemli a támogatást. Az Európa-bajnokság megrendezésében szívesen működnek közre minden tőlük telhetőt elkövetnek a zökkenőmentes lebonyolításért. A részletes előkészületekről Matók János, a szervezőbizottság titkára számolt be. Elmondta, hogy a Videoton Oktatási Központban három szőnyegen rendezik a mérkőzéseket, itt lesz a sajtóközpont is. A sajtótájékoztató végén a két fogásnem szakvezetője szólt az esélyekről. Varga János, az egykori kitűnő kötöttfogású birkózó, európai bajnok optimistán nyilatkozott. Tehette ezt azért, mert a csapatban csupa olyan versenyző kapott helyet, akik már serdülő és ifjúsági világversenyeken vettek részt, sikerrel. Ez volt az egyik ok, a másik pedig az, hogy a Fehérváron szőnyegre lépők közvetlenül segíthették az edzőtáborokban a barcelonai olimpián indult magyar birkózókat. Nem titkolta, hogy aranyéremre számít, és ezt elsősorban Gelénesi Nándortól várja, aki a magyar válogatott csapatkapitánya. Az érintett erre azt nyilatkozta, hogy ő is eredményes szereplést vár, hiszen ütőképes, erős gárda mutatkozik be. Legalább hatan pontszerzők lesznek, s ebből hárman érmesek. Magától azt várja, mint minden verseny előtt, ami nem más, mint a győzelem. Molnár Géza a szabadfogásúak szakvezetője hasonlóképpen vélekedett, bár hozzátette, hogy nagyon nagy mezőny lesz és ha valamelyik magyar versenyző érmet tud szerezni, bravúrnak számítana. A verseny vasárnap kezdődik, de már péntektől várják Európa különböző országaiból a küldöttséget. Sipos József Rekordkísérlet robogókkal 1988 tavaszán a csehszlovákiai Jawa gyár három Babetta 225 típusú segédmotoros kerékpárral nem hivatalos megbízhatósági alaprekordot állított fel a Hungaroringen. A mopedekkel három versenyzőpáros körözött 24 órán át, kétóránkénti váltással. A terv 750 km lefutása volt, ám ezt alaposan túlteljesítették, a legeredményesebbduó 1031,54 km-t tett meg, a mainál valamivel hosszabb pályán 257 kört teljesítve. A kísérletben részt vett az Autó-Motor két akkori munkatársa, Surányi Péter és Csikós Gábor (ma az Autópiac című havilap szerkesztői), akik 1027,53 km-rel a második legjobb eredményt érték el. Az azóta eltelt időben sokat változott a hazai moped- és motorkerékpár-kínálat, ezért az Autó-Motor szerkesztősége elhatározta, megismétli a próbát. Minthogy az eladási adatok szerint napjainkban ugrásszerűen nőtt az 50 cm3-es motorú robogók iránti érdeklődés, egy ilyen modellt választottak, a Yamaha CY 50 JOG típust. A kísérlethez a Jamoto Hungária Kft., a Yamaha motorkerékpárok magyarországi forgalmazója két új, egyforma, teljesen szériakivitelű Jog mopedet és tartalékalkatrészeket bocsátott rendelkezésre, s vállalta, hogy szerelői jelen lesznek a rekordkísérlet során. A próba célja elsősorban nem a négy évvel ezelőtti teljesítmény túlszárnyalása, hiszen az nem volt hivatalosan jóváhagyva. Inkább azt szeretnék megtudni, a mai korszerű technológiai szinten menynyire üzembiztos mopedeket gyártanak, bírják-e a tartósan kemény igénybevételt, hogyan alakul a fogyasztás. A kísérlet hivatalos időmérés és felügyelet alatt zajlik majd, s a helyszín természetesen a Hungaroring. Az első számú páros két kiváló motorkerékpár-versenyzőből áll majd. Harmati Árpád (HB Harmateam), akit a superbike kategóriában a világ legjobbjai között tartanak számon, és Stefka Gábor (Speed Motorosklub), aki szintén superbike-os, s jelenleg ő vezet a hazai bajnokságban, egyaránt Yamahával versenyez. A második számú párost az Autó— Motor két munkatársa, Ocskay Zoltán és Gajdán Miklós alkotják. A rekordkísérlet kezdete augusztus 19-én 11 óra, befejezése augusztus 20- án 11 óra. Az érdeklődök előtt a pálya nyitva áll majd, a nézők ingyen mehetnek be a Hungaroringre. Megyei II. osztály Gólzápor Kajászón A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság idénynyitóján Kajászón az újonc hazaiak valósággal „kiütötték” Óbarok együttesét. Idegenben nyert Tordas, Seregélyes, Pázmánd és az Egyetértés. Kajászó-Óbarok 7:3 (4:1) Kajászó, 100 néző, vezette: Termő. Megérdemelt hazai siker. Góllövők: Beke (3), Vabrik (2), Tóth, Dömsödi, illetve Magony, Futó, Vona. Ifjúsági mérkőzés: 1:1. (sós) Enying-Cece 2:1 (1:1) Enying, 250 néző, vezette: Futó. A 17. percben a vendégek szereztek vezetést, 3 perc múlva egyenlítettek a hazaiak. A győztes gólt az 58. percben Vass lőtte. Ifjúsági mérkőzés: 4:0. (méhes) Nagylók-Pázmánd 2:4 (1:1) Nagylók, 150 néző, vezette: Szilágyi. Szünet után kerekedett felül a vendégcsapat. Góllövők: Takács, Cseri, illetve Varga (2), Nagy, Füzesi. Ifjúsági mérkőzés: 1:1 (aniszin) Tác-Csősz-Hantos 3:1 (2:0) Tác, 100 néző, vezette: Szabó. A lelkesen játszó vendégek ellen megérdemelt hazai siker született. Góllövők: Sárempek, Szabó, Lepsényi, illetve Józsa. Ifjúsági mérkőzés: 3:1 (farkas) Lovasberény-Egyetértés 1:4 (0:2) Lovasberény, 250 néző, vezette: Pápai. Minden csapatrészében jobb volt a felcsúti együttes. Góllövők: Spingler, illetve Czagler, Bogdán, Hornyánszky, Hangyás. Ifjúsági mérkőzés: 0:2 (csordás) Pusztaszabolcs-Tordas 0:2 (0:1) . Pusztaszabolcs, 200 néző, vezette: Majsai. A vendégcsapat jobban használta ki helyzeteit. Góllövők: Czigány, Pál. Ifjúsági mérkőzés: 6:0 Bicske-Seregélyes 0:2 (0:1) Bicske, 500 néző, vezette: Röttler. A vendégcsapat végig irányította a mérkőzést, az elképzelés nélkül játszó bicskeiek ellen. Góllövők: Major, Mogyorósi. Ifjúsági mérkőzés: 3:1 (börcs) Sukoró-Iváncsa 3:2 (2:2) Bregyó köz, 200 néző, vezette: Reviczky. Kiegyenlített küzdelemben szünet után szerezte győztes gólját az újonc Sukoró. Ifjúsági mérkőzés: 3:2 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 33. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5 691 803 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 348 970 forint, 12 találatos szelvény 94 darab, nyereményük egyenként 28 701 forint, 11 találatos szelvény 1616 darab, nyereményük egyenként 1670 forint, 10 találatos szelvény 14 162 darab, nyereményük egyenként 286 forint. NB III Ercsi Kinizsi- Dreher Sörgyár 1:0 (1:0) Az újonc Ercsi Kinizsi hazai pályán fogadta vasárnap délután a Dreher Sörgyár együttesét. Az ercsiek a következő összeállításban szerepeltek: Schmidt - Molnár (Búzás), Gróf, Vanicsek, (Kanicsár), Szűcs, Jenei, Flórián (Popovics), Rása, Gál, Szabó, Hargitai. Küzdelmes mérkőzésen a Kinizsi sok helyzetet hagyott ki, az egyetlen gólt Hargitai szerezte. 11. OLDAL Iberhung Kupa, öttusa ob Papírforma-eredmény vívásban A nagyobb versenyek előtt általában sok a kérdőjel, találgatnak az érintettek, számolgatnak a szurkolók. Nem volt ez másképpen az idei felnőtt férfi egyéni öttusa országos bajnokság tegnap reggel elkezdődött vívása előtt sem. A helyszínen kiderült, hogy Fábián László, Madaras Ádám és Kálnoki Kiss Attila is eljött Székesfehérvárra, a Barcelonában járt versenyzők közül. Egyedül az olimpián ezüstérmes Mizsér Attila maradt távol az obtól, „kárpótlásul” viszont pástra lépett a kétszeres szöuli győztes Martinek János, aki betegség miatt kényszerült kihagyni az ötkarikás versenyt. Hamarosan tisztázódott az is, hogy a szokottnál jóval kevesebben állnak rajthoz a legfőbb hazai versenyen. Tizenhárom nagyszerű öttusázó négy fordulóban vívott tehát egymással, s ez egyben jelzi is a kiélezett küzdelmet. - Nagyon sűrű a mezőny - mondta Korponai István, az Alba Volán SC öttusázóinak vívómestere - egyetlen győzelmen vagy vereségen nagyon sok múlik majd. A szakembernek ezúttal is igaza lett, egyedül az öttusavilág legjobb vívójának tartott Fábián László emelkedett ki a mezőnyből. Tőle elvárható volt a 32 győzelem és a 954 pont. Szerencsére a székesfehérváriak többszörös junior világbajnoka Katona Ferenc is jól tartotta magát: 26 győzelemmel, 816 ponttal a harmadik helyen zárta a „csörtecsatát”. A vívás végeredménye: 1. Fábián László (Bp. Honvéd) 32 győzelem, 954 pont, 2. Madaras Ádám (UTE) 27 győzelem, 839 pont, 3. Katona Ferenc (Alba Volán SC) 26 győzelem, 816 pont, 4. Kálnoki Kiss Sándor (UTE) 26 győzelem, 816 pont, 5. Csernők László (UTE) 25 győzelem, 793 pont, 6. Hanzély Ákos (Csepel) 25 győzelem, 793 pont... 8. Szloboda József (Alba Volán) 24 győzelem, 770 pont, 9. Kalocsai László (Alba Volán SC) 23 győzelem, 747 pont... 12. Hegedűs Sándor (Alba Volán SC) 17 győzelem, 609 pont. Megyei I. osztály Az Adony megadta az alaphangot Megkezdődött vasárnap a megyei labdarúgó-bajnokság, s a nyitányon mindjárt ki is derült: a nyári pihenő alatt bizony több helyütt megváltoztak az erőviszonyok, így például könnyedén győzött Sárbogárdon az Etyek, míg a Dunaferr II. otthonában sem bírt a Csákvárral. Az újoncok közül a Perkáta legyőzte a Bakony esernyőt, a Martonvásár pedig megmentett egy pontot a Sárosd ellen. Vajta-Adony 1:4 (0:2) Vajta, 200 néző, vezette: Hernádi. Vajta: Mendovics - Kiss, Killer, Kupa, Vass, Hortobágyi, Csendes, Mádi, Bognár I., Bognár II., Ellenbruch. Adony: Paulusz - Barcsa, Karsai, Pölöskei, Simon, Bőle, Kovács, Hollentaner, Kollár, Kiér, Tóth. A közepes színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó vendégek megérdemelten vitték el a két pontot. Gólszerzők: Ellenbruch illetve Simon (3), Kovács. Ifjúsági mérkőzés: Vajta-Adony 1:3. (Köröcz) Sárbogárd-Etyek 1:3 (0:0) Sárbogárd, 500 néző, vezette: Márta. Sárbogárd: Boros - Roszkopf. (Derecskei) Zsebők, Purger, Emperger, Verbóczki, Herczeg, Gászler, Szabó (Hegedűs), Sinka, Sziksz. Etyek: Simon - Závodi, Margit, Albrecht, Bíró, Polgár, Ifjú,Torma (Somogyi), Lehr, Kiss, Rácz. A szervezetten játszó és gólhelyzeteit kijátszó Etyek megérdemelten győzött a sokat bizonytalankodó sárbogárdiak ellen. Gólszerzők: Sinka, illetve Ifjú (2), Lehr. Jók: Simon, Albrecht, Ifjú. Kiállítva: Margit. Ifjúsági mérkőzés: Sárbogárd- Etyek 1:2. (oláh) Martonvásár-Sárosd 0:0 Martonvásár, 400 néző vezette: Márton. Martonvásár: Marton - Kükkel, Balanyi, Süle, Rehus, Szűcs G., Szabó (Mocsári), Cziklin, Szűcs Z., Kozma, Csák. Sárosd: Pribék - Kiss, Zab, Nyikos, Árkus, Imre, Bokor, Rabi, Kiss, Fellner, Sárdi (Berkes). Sportszerű mérkőzésen némi szerencsével bár, de megérdemelten került az egyik pont Sárosdra. Jók: Kükkel, Kozma, illetve Pribék, Bokor, Zab. Ifjúsági mérkőzés: Martonvásár-Sárosd 1:1. (bilk) Magyaralmás-Baracska 3:1 (0:0) Magyaralmás, 250 néző, vezette: Varga. Magyaralmás: Szmilek - Szűcs, Gubacsi, Hajnal, Németh V. (Dávid), Németh Gy., Kaiser, Kasztner, Viczina, Moór, (Szabó), Kovács. Baracska: Paulusz - Becsei (Vadas J.), Kovács, Vadas Z., Tóth, Pintér, Sebestyén, Keresztes (Pál), Csányi, Földi, Gyebróczki (Panyik). Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben nagyobb sebességre kapcsolt a hazai együttes. Gólszerzők: Szabó T. (2), Németh V, illetve Pál. Jók: Dávid, Viczina, illetve Kovács,Tóth. Perkáta-Bakonycsernye 2:1 (2:0) Perkáta, 300 néző, vezette: Fánczi. Perkáta: Takács J. - Czimmermann, Gallai (Omodi), Nyúl, Szellák, Bódi, Bogó, Bécs, Csányi, Polánszki, Somogyi (Fekete). Bakonycsernye: Hancsák -Trampler, Kovács, Boros, Képesi, Fidrich (Kovács K.), Gellér, Simicska, Horváth I. A., Balogh, Horváth II. A. A két, jól felkészült csapat találkozóján a nagyobb lelkesedés döntötte el a két pont sorsát. Gólszerzők: Bogó (2), illetve Gellér. Jók: a Perkáta egész csapata, illetve Hancsák, Trampler. Ifjúsági mérkőzés: Perkáta- Bakonycsernye 4:1. (marosiné) Dunaferr II.-Csákvár 1:1 (1:1) Dunaújváros, 200 néző, vezette: Kruchic. Dunaferr II.: Bita - Daru, Kiss, Vajda, Somogyi, Faragó, (Fink), Ocsai, Horváth Cs., Lehota, Virág, Fehérvári. Csákvár: Kardos-Nyigri, Magyar, Gulyás J., Szmolka J., Oszoli, Magosi, Takács, Gulyás G., Herczeg, Knausz (Szmolka I.) A mindvégig lendületes mérkőzésen átütő erő nélkül támadott a vasgyári csapat, ezért a lelkesen játszó Csákvár rászolgált az egyik pontra. Gólszerzők: Kiss és Takács. Jók: Rita, Kiss, Virág, illetve Nyigri, Gulyás G., Herczeg. Ifjúsági mérkőzés: Dunaferr- Csákvár 9:1. (markó) Aba-Pusztavám 3:1 (0:0) Aba, 300 néző, vezette: Beke. Aba: Furulyás - Simon, Barsi, Varga (Major), Szabó T., (Ormándi), Farkas, Szilágyi, Lovasi, Polhár, Bujtás (Gémesi), Szabó J. Pusztavám: Antal - Járóka, Fidrich, Pál, Simon (Gángó), Géringer, Balogh, Selymes, Inczédi, Kocsis, Vékony (Csiszár). A végig fölényben játszó hazaiak csak a második félidőben tudták bebiztosítani győzelmüket. Gólszerzők: Major (3), illetve Inczédi. Jók: Furulyás, Szilágyi, Major, illetve Inczédi. Kiállítva: Antal, Gángó. Ifjúsági mérkőzés: Aba-Pusztavám 7:0. (Kőr) Velencetours-Folgárdi 2:1 (2:0) Székesfehérvár, Ikarus pálya, 250 néző, vezette: Arany. Velencetours: Hollósi - Podl, Cserny, Müller, Horváth, Nováth, Antal (Derdák), Burka, Bors (Novák), Tóth T. (Véninger), Májer. Folgárdi: Nagy - Ladi, Borsos, Komáromi (Belegrai), Tóth, Fábián, Menc, Riba, Király, Algács (Ruplekt), Giricz. Az első félidőben fölényben játszott, szünet után visszaesett a Velencetours, előnyéből azonban sikerült megőrizni. Gólszerzők: Antal, Burka, illetve Király. Jók: Müller, Májer, illetve Borsos. Ifjúsági mérkőzés: Velencetours-Polgárdi 1:5. (tóth)