Fejér Megyei Hírlap, 2008. november (53. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-27 / 277. szám

2008. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Balfékszabály Csak akkor lehetett ennyi autót látni Fe­hérvár történelmi bel­városában mint most, hogy tilos oda behajta­ni, amikor még busz­forduló volt az Ország­almánál. Az eredendő bűn nem az, hogy ki­kerültek a tiltó táblák, hanem az, hogy nem kerültek ki azok, ame­lyek e területen belül szabályoznák a forgal­mat. Aki tehát behajt­hat oda, bentlakó, na­pijegyet váltó szállító és egyebek, jószerivel korlátozás nélkül me­het a legeldugottab zugokba is, ha figyeli, hogy honnan hiányoz­nak a táblák. FÓKUSZ Tiltások erdejében GÁZPEDÁL Ki és milyen megfontolás alapján tesz ki táblát? (Folytatás az 1. oldalról) Sokan mondják, tele van a megye rosszul, vagy éppen a bírságolást megkönnyítő kor­látozó táblákkal, amelyek csapdát jelentenek az autósok számára. A közlekedés biz­tonságáért felelős szakértők szavaiban kételkedők hang­súlyozzák, hogy nem a klasz­­szikus értelemben vett gyors­­hajtókról beszélnek, hanem azokról, akik nehezen megin­dokolható ok miatt kitett 30- as táblánál vétenek. Ilyen és hasonló anomáliákról beszélt lapunknak a cseri Boros Lász­ló, aki már hosszú ideje „gyűj­ti” a szerinte indokolatlanul, hibásan kihelyezett táblák helyszíneit, és az ilyen esetek­ből adódó tanulságokat.­­ Nagyon hasznos lenne egy olyan térkép, amely azt mutatná meg, hogy az utakon hol, milyen helyszíneken volt gyorshajtásból származó baleset. Jó volna egy olyan szoftver is, amely figyelmez­tetne, vigyázz, ez egy baleseti gócpont, menjél lassabban - mondta Boros. - Nyugodt lennék, ha az ilyen helyeken lennének a traffipaxok, mert ez azt jelentené, hogy nem prémiumgyűjtésről, pénzbe­szedésről van szó így kará­csony előtt, hanem valóban arról, hogy igyekeznek meg­előzni a baleseteket. Az intéz­kedések jellege ugyanis gyak­ran a behajtásra utal, egyre többet hallani, hogy a 45-tel haladó autó sofőrjét megbün­tetik 70-80 ezer forintra. Kérdés: ki, hogyan és mi­lyen szakmai megfontolások alapján helyezi el a táblákat? Boros László végighajtott a fehérvári elkerülő úton azzal a logikával, hogy figyelt a for­galom ritmusára. Először 50- nel, majd 60-nal lehetett ha­ladnia, a digitális kijelző erre serkentette is a járművezetőt, utána ez megismétlődött egy hetvenes táblával és digitális kijelzővel. Ám ezután követ­kezett egy kereszteződés, amely kiemelt figyelmeztetés nélkül feloldotta ezt a tempót, amely után gyakran beáll egy sebességmérő autó. Megkér­dezte a közeli autószalonban, emlékeznek-e balesetre? Egy férfi, aki 9 éve ott dolgozik, nem tudott említeni ilyet. Ez Boros László szerint megté­vesztő forgalmi helyzet, s na­gyon sok ilyen van még a me­gye területén. De másutt is.­­ Ha egy szabályt az embe­rek nagy százaléka nem tart be, nem feltétlenül velük, ta­lán inkább a szabályokkal van a baj, mondják a jogászok - szögezte le Boros László. Megkérdeztük az ügyben a Magyar Közút Kht. Fejér me­gyei igazgatóságát, ahol Haj­nal János, a forgalomtechni­kai és kezelői osztály vezetője nyilatkozott. Kifejtette, a se­bességkorlátozó táblákat el­sősorban az út vonalvezetése, a burkolat állapota, illetve a forgalmi viszonyok alapján helyezik ki, emellett kivételes esetekben - úton lévő aka­dály, veszélyhelyzet, baleset során - is csökkentik ideigle­nesen a megengedett sebessé­get. Mint elmondta, a baleseti helyzet kevésbé számít a se­besség megállapításánál. A rendőrség és a Központi Sta­tisztikai Hivatal rendelkezik baleseti adatállománnyal, me­lyeket a közútkezelők is rend­szeresen megkapnak, elvileg ez is szerepet játszik a dönté­seikben. A sebességhatárt az illetékes közútkezelők álla­pítják meg, számukra tör­vényi előírás öt évente felül­vizsgálni az összes hozzájuk tartozó út forgalmi állapotát, sebességi viszonyait. Mint megtudtuk, polgármester, ön­ Törvényi előírás öt esztendőnként kivizsgálni az utak forgalmi állapotát és viszonyait kormányzat kérhet, illetve fő­hatóság írhat elő ezen túlme­nően rendkívüli felülvizsgá­latot, valamint semmi nem tiltja azt, hogy bárki elbeszél­gessen a közút kezelőjével. Fejér megye úthálózatán a Magyar Közút Kht. kezelésé­ben lévő részeken állandó 30- as és 40-es sebességkorláto­zás jelenleg mintegy 150 he­lyen, útszakaszon van. Ezek közül a nagyforgalmú fő­utakon 30 található, de ilyen jelentős sebességkorlátozást csak lakott területen belül, vagy körforgalmaknál, vasúti átjáróknál vezettek be. Az utak vonalvezetése, veszélyes ívek miatti sebességkorláto­zások sok helyütt találhatóak. Például a 62-es főúton, Perká­­ta központjában, a 63-as szá­mú főúton Vajtán, a 811-es számú főúton Lovasberény­­ben, valamint ugyanezen az úton a Vértesacsa utáni és Al­­csútdoboz előtti egymást kö­vető útkanyarulatoknál. A forgalombiztonság, a gyalogos-átkelőhelyek védel­me miatt is vezethetnek be se­bességkorlátozást, például a 7-es főúton, Agárd és Gár­dony központi részén. Hajnal János kifejtette, hogy a közútkezelő ellenzi azt a gyakorlatot, hogy teljes tele­pülések, városrészek terüle­tén csökkentsék a sebességet, mivel az így kihat a nem az ál­lam - hanem például az ön­­kormányzat - hatásköre alá tartozó utakra is. A nadapi anomáliákra reagálva kérdé­sünkre elmondta, hogy ott először ellopták a kihelyezett 30-as táblákat, melyeket ők helyreállítottak, ám ezek után felülvizsgálták a sebességi helyzetet, és mégis úgy dön­töttek, nincs is szükség az ép­pen akkor - újfent - kihelye­zett lassító táblákra. A székesfehérvári polgár­­mesteri hivatal közlekedési irodájától Juhászné Viniczai Ágnes nyilatkozott lapunk­nak. Tőle megtudtuk, hogy a főbb utakon kívül, a székesfe­hérvári körgyűrűn belül talál­ható utak forgalmi rendjéért a városgondnokság és a közle­kedési iroda a felelős. Juhász­né elmondta, hogy ők csak korrigálják a város kialakult, kiforrott forgalmi rendjét. Se­bességkorlátozásokat főként lakóutcákban vezetnek be, el­sősorban lakossági igényekre válaszul. A baleseti esemé­nyek listáját mindig megkap-­ ják a rendőrségtől, ezt fel is használják, ám a sebesség megállapítását főleg a tapasz­talat, illetve a lakók érdekeit figyelembe véve végzik. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője elmondta, hogy nekik nincs baleseti térképük, a megyében pedig nincsenek kiemelten veszélyes útszaka­szok, baleseti gócpontok, egyedül a megyeszékhely sű­rűbb forgalmára hívta fel a fi­gyelmet. A rendőrök így ter­mészetesen nem a balesetve­­szélyesebb helyeken mérnek, hanem a főutakon, illetve a la­kott területeken belül ott, ahol jellemző a gyorshajtás. A rendőrség ugyan mindig nyil­vánosságra hozza előzetesen, hogy hol fognak mérni, ám et­től természetesen szabadon eltérhetnek, ha a közlekedési helyzet ezt indokolja. A hírek szerint a jövőben sok újabb táblát helyeznek ki az utak mellé. Nagyon kell fi­gyelni: jobb tanácsunk nincs. Fotó: Boros László Az egyik fehérvári útszakasz, ahol a korábbi tempót egy kereszteződés „felülírja". Ennyit fizethetünk FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 5 Hirdetés A LDI tájékoztató nEMcam TFT-monitor 220* • felbontás: 1080 x 1050 • képformátum: 16:10 • reakcióidő: 2 ms • fényerő: 300 cd/m2 • kontrasztarány: 7 000:1 (dinamikus) • hangszórókkal, VGA-DVI- és audió-kábellel 39 990 Ft/db MEDION Külső merevlemez 640 GB* 22 990 Ft/db • az eSATA-csatlakozás 2.5 x nagyobb sebességet biztosít mint az USB 2.0 • SMBcache-memória­• 7200 fordulat/perc • USB-kábellel, hálózati csatlakozóval és lábakkal Kérjük, vegye figyelembe a rendszerkövetelményeket! Scanner* • USB 2.0 síkágyas szkenner • egyszerű telepítés USB-porton keresztül • Single Pass-Scan síkágyas szkenner DIN A4 * optikai felbontás: 4 800 x 9 600 dpi * 48 bit-es színmélység, 12 bit-es szürke árnyalatok, 1 bit-es fekete-fehér * USB 1.1 és 2.0 kompatibilis * TWAiN-kompatibilis Stereo-Headset webkamerával* 2.0 felbontású webkamera, sztereó fejhallgató beépített mikrofonnal és zajszűrővel, frekvencia-tartomány: 20 Hz-20 kHz 60 PERC SKYPE OUT KUPONNAL Elosztó túlfeszültség elleni védelemmel* • 9 földelt konnektor • 5 év garancia • 3.7 m vezeték MEDION Vezeték nélküli billentyűzet egérrel* • 2,4GHz átviteli sebesség 5 m hatótávolságig • 16 csatorna (automatikus csatornaválasztás) • az egér szenzorénak felbontása: 1000 dpi • csatlakozás USB-porton keresztül EZÜST, PIROS VAGY KÉK SZÍNBEN www.aldi-hungary.hu Ajka, Fő út 31. • Balatonfény, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. ker., Bökényföldi út 102. • Cegléd, Pesti út 93. Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 Autópálya, Dunaújváros centrum lehajtó • Esztergom, Dobogókői út • Fót, Fehérkő u. 5. Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicére u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Kalocsa, Bátyai út 5/A. Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündérlak út 2. • Mohács, Pécsi út • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Kállói út • Nyíregyháza, Pazonyi út 40. Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74 • Új­ Szentes, Csongrádi út • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. u­. • Szombathely, Szent Gellért u. 49. Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Dornyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Kérjük, vegye figyitek és a rendszer követe­lményeket! . *A tényleges nyomtatási és szkennelési sebesség a dokumentum képméretének és jellegének a függvénye. A HL'Smart web Printing és a HP Photosmart EssetmS­­ s­zoftverek Microsoft Windows 2000, XP x64 és Mac OS X n\­H­tációs rendszerekkel nem használhatók.

Next