Fejér Megyei Hírlap, 2010. május (55. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-08 / 106. szám
Ezüstmarhák a kakukkfűben A dinnyési fertő fokozottan védett természetvédelmi terület. Évről évre kihajtják ott a szürkemarhákat a legelőre, hagyománytiszteletből. A legifjabbak között is akad, aki ápolja a hagyományokat 12. oldal Évad után és évad előtt Befejeződött az évad a Vörösmarty Színházban, ahol láthattunk néhány egészen jól sikerült előadást. Következik az új évad, amelyről elhangzott egy műsorterv, ám nem biztos, hogy az a végleges. 13. oldal Szeretni kell, vagy majd megszeretni Fejér megye országgyűlési képviselőit mutatjuk be ma kezdődő sorozatunkban. Legfőképpen arra voltunk kíváncsiak, milyen politikai elképzelésekkel igyekszik majd megszolgálni a választók bizalmát beszélgetőtársunk. Elsőként Mikola István orvos-politikusnak tettük fel kérdéseinket. Mikola István 2006-ban jutott először Fejér megyei listáról a magyar országgyűlésbe, mint ahogyan idén is Székesfehérváron vehette át megbízólevelét a politikus. - Az egészségügy talpraállítása hatalmas kihívás. Tudja már pontosan, milyen feladata lesz a kormányzati munkában? Nem tudom még, de hogy ott leszek az egészségügy közelében, az egészen biztos. Ma még csak a legfelső kormányzati szint szereplőiről vannak döntések. Az egészségügy gondjaival most külsős szakemberek foglalkoznak, nekünk az lesz a dolgunk, hogy segítsük a törvényhozói előkészítő munkát, vagyis a nagy minisztérium egészségügyi ágazatában dolgozók döntéselőkészítő munkáját. - Bele sem kezdek annak sorolásába, hány sebből vérzik a magyar beteg. Mit mondhat ebben a pillanatban a jövőről? - A népegészségügyi kérdésekkel kell elsősorban foglalkozni. Néhány héttel ezelőtt az egészségügyi világszervezet drámai felhívást tett közzé, ebben Magyarország a világ egyik legrosszabb megbetegedési, halálozási adataival rendelkezik. Kiemelték hazánkat, ami fájdalmas, változtatni kell ezen. Semmiféle gazdasági és fenntartható fejlődés nem képzelhető el testében, lelkében és szellemében ép, kiművelt emberfők nélkül. A következő évek egészségügyi politikájának arra az ismeretre kell alapozódnia, hogy az országban milyenek a népegészségügyi folyamatok, a megbetegedési, halálozási viszonyok. Térségi adatokra épített kapacitásokra, kórházi ágyakra, szolgáltatásokra lesz szükség. Ez egy tízéves, roppant bonyolult program, amelynek tervezésekor figyelembe kell venni, hogy több részre szakadt az ország. - Mire gondol? - Arra, hogy Észak-Kelet Magyarország bizonyos térségeiben rossz közép-afrikai megbetegedési és halálozási viszonyokat találunk, miközben a budai belső kerületekben, vagy az ország nyugati részein svájci, német, francia trendeket tapasztalunk. Ezt már nem lehet fenntartani, esélyegyenlőséget kell a lakosságnak biztosítani. A rendszer tervezésekor figyelembe kell venni a térségek népegészségügyi helyzetét. - Ez lesz a jövő egészségpolitikájának az alapja? - Úgy gondolom, hogy igen. De erről ma könnyebb beszélni, mint arról, hogy meg kell oldani a rezidensek helyzetét, a kórházakból hiányzó egyhavi finanszírozás visszapótlását, és sorolhatnám nagyon sokáig azokat a gondokat, amelyek azonnali megoldásért kiáltanak... Például, hogy ne külföldön keressék a boldogulást a drága pénzen felkészített legjobb magyar orvosok... - Igen, például. Az elvárás pedig óriási. Mindenki, aki szenved a jelenlegi problémáktól, azt szeretné, hogy az új kormány már holnap beterjessze azokat a törvényjavaslatokat, amelyek gyógyírt jelentenek a bajokra. De ez nem így lesz, ehelyett fel kell készülni arra, hogy Magyarországon egy több éves, évtizedes építkezés kezdődik. - Mit mond a türelmetleneknek? Akik csalódnak? - Azt, hogy látniuk kell, róluk szól ez a történet, és érezzék azt, hogy minden nappal egy kicsit mindig jobb lesz, mindig születik valami, ami elsősorban a jelenlegi csődtömegnek az elhordását, felszámolását jelenti. - Tudja majd folytatni a minisztersége idején elkezdett munkát? Azt a programot? - Bízom ebben... Várjon, számolok, nagyjából negyven éve vagyok a szakmában. Végigjártam az orvosi pályát, elkezdtem segédorvosként, aztán osztályvezető főorvos lettem, kórházakat igazgattam, nagy intézetek voltak rám bízva, a Kórház Világszövetség elnöke voltam. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, és biztos vagyok abban, ezekre szükség lesz. Olyan egészségügyi irányító adminisztráció állt fel, amelyben tudós emberek, a menedzsmentben jártas oktatók jelennek meg, akiknek szükségük van az olyanok tapasztalatára, akik az orvosi pályán, a sokéves gyötrődésben edződtek. Remélem, elfogadják ezt a fajta hozzáadott értéket, együttműködést. De ismétlem a legfontosabbat, a népegészségügyet... A gyerekeket oktatni kell az iskolákban arról, mit jelent testi-lelki egészségük. Meg kell állapodni a szociális ágazattal is. Elfogadhatatlan például az, hogy idős, szociális ellátásra szoruló emberek fekszenek „aktív” kórházi ágyakon, hiszen ennek a napi költsége több, mint az ötcsillagos szállodában a lakosztályé. Tisztába kell tenni sok mindent. Lapunk minden évben megírja, kik voltak a legaktívabbak képviselőink közül. Ön eddig az élmezőnyben végzett. Megígéri, megtartja a formáját? - Hahaha... Rajtam nem múlik, mert az én életem arról szól, hogy teszem a dolgomat, és örömömet is lelem benne. Élt egy híres filozófus, Schopenhauer, aki azt mondta, hogy az életben a boldogságnak két titka van: vagy szereti az ember, amit csinál, vagy megszereti azt. Más választás nincs, s én szerencsés vagyok, mert mindig szerettem, amit csináltam... Továbbra is aktív hozzáállásra készülök, s remélem, a következő országgyűlésben erre lesz lehetőségem. Elsősorban az egészségügyben lesz erre lehetőségem, de nem titkolom, hogy egyéb ügyekkel is szeretnék, akarok foglalkozni a jövőben. - Mond egyet ezek közül? - Orvos vagyok, az orvoslás pedig nem kettő meg kettő az négy, hanem van spirituális tartalma. Ép testben ép a lélek, de mondhatom azt is, csak ép lélekkel létezhet ép test. A magyarság lelki megújulásával sürgősen foglalkozni kell, s ebben a munkában szeretnék közreműködni. - Mit várhatunk, ezután is a humoránál marad? - Hát, jól vagyok, köszönöm. Hatvanharmadik évemben járok, de jól érzem magam. Nagy családban élek, sokan vagyunk és sokféle gonddal küszködünk. De eddig még mindig sikerült a felszínen tartani magunkat. Most pedig különösen jól vagyok, mert akkora lehetőség áll a politika és a magyarság előtt, amit az életemben még nem tapasztaltam. Ezt elrontani nem szabad. Ez pedig nem csak az én felelősségem. A közös felelősségvállalásban mindenkinek megvan és lesz a maga szerepe. Mikola István Veszprémben, 1947-ben 1972 óta orvos, a belgyógyászat és az infektológia a szakterülete Az ajkai Magyar Imre, a fővárosi Szent László kórházat, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületét, az Országos Vérellátó Szolgálatot igazgatta, egészségügyi minisztere volt az Orbánkormánynak. Megyei listáról , másodszor jutott mandátumhoz Az Egyesült Államokban egészségügyi szervezéstant és kórházi menedzsmentet tanult Nős, öt gyermeket nevelt fel Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.pk.hu Csak ép lélekkel létezhet ép test. A magyarság lelki megújulásával is foglalkozni kell, állítja Mikóla István Randevú rovatunk vendége Dávid Kornél, a híres magyar kosárlabdázó. Arról is vall: Fehérváron otthon érzi magát, és tapasztalataival szívesen segítené a sportágat 15. oldal Utazás dolcsevitába Mennyire befolyásol egy-egy filmbeli helyszín minket abban, hogy útra keljünk felé? Utazási motivációinkról szólt Irimiás Anna előadása 14. oldal Móré Erzsébet Ma áldozat, ha itthon marad Éppen tízéves az a népegészségügyi program, amelyet a szomszédos hasábokon szereplő egészségpolitikus annak idején benyújtott. Nézetei az ügyben szemernyit sem változtak, most is azt vallja, egészséges emberek nélkül nem lehet egészséges társadalmat fenntartani. Mégis, csak lassú lépéseket mer ígérni, pedig meggyőződésem, hogy legtöbben, ha tehetnék, az egészségügy meggyógyítását tennék a fontossági sorrend élére. Kik? A betegek, akik egyáltalán nem értik, miért kell hónapokat várni még egy közönséges vérvételre is, nem beszélve egyéb vizsgálatokról és műtétekről. Gyógyítók, akiket a finanszírozási lehetőségek (vagy inkább lehetetlenségek?) arra kényszerítenek, hogy feleannyi beteget fogadjanak, mint amennyire idejükből és a technika nyújtotta feltételekből adódna. Kórházi vezetők, akik borotvaélen táncolva próbálják az anyagi csődtől megóvni intézményüket - nem mindenütt sikerrel. Orvosok, akik már nem is éppen a legfiatalabbak, több szakvizsgával a hátuk mögött, családot, gyermekeket eltartva fájó szívvel, de igent mondanak a százszor jobban fizető külföldi ajánlatra. S ne legyenek illúzióink: nem jönnek vissza. Emlékszem egy roppant rokonszenves doktornőre, férje is orvos, egy neves budapesti intézetbe jár vonattal, naponta, három gyermeküket háromfelé kell hordaniuk, bölcsődébe, óvodába, iskolába, szóval a doktornő szemét elfutotta a könny, amikor a külföldi munkáról kérdeztem. Azt mondta: a férjét a nemzetközi tudományos világban is számon tartják, ajánlat van bőséggel. „Eddig sikerült rábeszélnem, hogy itthon maradjunk..." more.erzsebet@fmh.pl.hu