Fejér Megyei Hírlap, 2015. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-22 / 144. szám

8 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Filmek, nyáron VÁLTOZATOS Sorozatok, mozisikerek FMH-információ (szz) -Nyáron is színes kínálattal várja a közmédia a filmek szerelmeseit. Az iskolai szünidő alatt jól sikerült filmek közül válogathat­nak a nézők A Duna Televízió olyan közkedvelt sorozatokkal várja a családokat minden hétköz­nap kora este, mint a Don Matteo vagy a délutáni Lola, mely hamarosan végéhez ér­kezik, hogy átadja helyét júli­us 3-án a Charly, majom a családban című családi mozi­nak, majd július 27-étől Rex felügyelő kalandjainak. Ugyancsak a Duna műso­rán hétfő esténként a bűnügyi sorozatoké a főszerep, a Tett­hely új epizódjai, majd au­gusztustól a BBC sorozata, a Sherlock kerülnek adásba. A kedd este a nemzeti főadón a klasszikus szórakoztató mozi­ké. Csak néhány cím a színes kínálatból: Királylány a fele­ségem, Tisztességtelen aján­lat, Casanova, Levelek Júliá­nak, Az ügyfél, Aludj csak, én álmodom, Hat nap hét éjsza­ka, Rob Roy - nagyszerű al­kotások, amelyeket időről­­időre érdemes újra nézni. Csütörtökönként a francia színjátszás két fenegyereke, Alain Delon és Jean Paul Bel­mondo szórakoztatják a néző­ket, hogy péntekenként Co­­lumbo hadnagy vegye át tő­lük a stafétát. A hétvége első napja a ma­gyar vígjátékoké és az Oscar­díjas nagy moziké lesz - a nyáron olyan szombat is lesz majd, mikor egy nap három Oscar-díjas játékfilm mutat­nak be. A hét utolsó napján pedig igazi családi filmek, majd Ken Foller, Az idők vé­gezetéig című történelmi ka­landregényének adaptációja várja négy héten át a nézőket. A fiatalabb generációknak szóló M2-n és a Petőfi TV-n a nyári szünidő alatt a gyere­keknek szóló műsorsáv adási­deje meghosszabbodik, 20.30-ig tart majd. Hétközna­ponként késő este a Médium című sorozatot láthatják a né­zők, de folytatódik a Borgiák, a Twin Peaks, az Egyszer volt, hol nem volt és a Gyil­kosság, vasárnap esténként pedig egy új vígjáték széria veszi kezdetét, Sikersorozat címmel. Az M2 és a Petőfi TV vasárnap esti filmsávjá­­ban olyan izgalmas filmek lesznek, mint az Elhurcolva, a Tökéletes másolat, a Fifti-fifti vagy épp a 109. utas. Az M3 retrocsatorna délu­táni szórakoztató sorozatsávja a nyáron egy vetélkedővel is színesedik: a Ki marad a vé­gén? 18.30-kor kezdődik, 21 órától pedig a Bűvölet epi­zódjait vetítik. A csatorna hét­főnként színházi estékkel, szombaton kabaréválogatá­sokkal, a hét utolsó napján pedig népszerű magyar fil­mekkel várja a nézőket: újra peregnek majd A tanú, a Csi­nibaba és a Tizedes meg a többiek filmkockái. A Levelek Júliának című film szép olasz tájakon játszódik A hegyi doktor című sorozat is népszerű a nézők körében FMH-információ - A Cool csatornán ma este, 21.10 órakor A bombák földjén című Oscar-díjas amerikai filmet vetítik ­0-DUNA 8.10 Jamie 30 perces kajás, 29.9 12 8.35 Don Matteo, Vili, 14. 9 12 9.35 A szenvedélyek lángjai, 152. P 12 10.20 A hegyi doktor ­újra rendel, 5. P 12 11.10 Az élet sava-borsa, 37.9 12 12.02 Híradó S, 12.45 Jamie 30 perces kajás, 30. 9 12 13.15 Kívánságkosár 15.10 Lola, 132.9 12 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó P 18.35 Don Matteo, Vili. 15. 12 iWKH A hegyi doktor - Újra rendeli? 12 6.: Családi kötelékek 20.20 Kékfény 9 12 21.20 On The Spot bemutatja: Egy gádzsó utazása Romanisztánban 9 is 22.15 Tetthely, 2.9 n 23.45 Labdarúgás FIFA Női vb - összefoglalók 23.55 Fennsíkok csavargója Amerikai western (1973) 9 . Fsz.: Clint Eastwood, Verna Bloom, Marianna Hill 1.40 Az idők végezetéig 4/1. 9 16 Angol-kanadai-német történelmi dráma (2012 - 92­) [EB A hegyi doktor Julius értesítést kap, hogy az egyik kollégája beteg lett, ezért indulnia kell Vietnámba, ám nehezen hagyja itt a szerelmét. ­ 7.45 Monk - Flúgos nyomozó, 1., 2. 12 9.30 Született detektívek, V. 13., 14. 11 11.15 Acélszemély, 1.12. 12 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék, Vll. 9. , 13.10 Gyilkos számok, V. 14. 12 14.10 CSI: A helyszínelők, XII. 16., 17. 16 16.05 NCIS, 6., 7. 12 18.00 Jóbarátok, I. 22., 23. 12 Amerikai vígjátéksorozat 19.05 Jim szerint a világ, vili. 16., 17. 12 Amerikai vígjátéksorozat 20.10 Két pasi meg egy kicsi, 45., 46. 12 Amerikai vígjátéksorozat 21.00 CSI: A helyszínelők, XV. 1., XVI. 2. 16 Am.-kanadai krimisorozat 22.55 Doktor Detroit « Amerikai vígjáték (1983 - 87’) Rend.: Michael Pressman Fsz.: Dan Aykroyd 0.50 Gyilkos számok, v. 14.12 MŰSOR ------ KLUB 6.00 Jó reggelt, skacok! 9 12 7.35 RTL-híradó­­ Reggel 9 (ism.) 8.08 8.08­ Minden reggel 9 12 (élő adás) 11.45 Asztro Show (élő adás) 12.45 Reflektort 12 (ism.) 13.00 Dr. Tóth­­ 12 Szívünk egészsége 14.00 Fókuszt 12 (ism.) 14.40 Éjjel-nappal Budapest, 550.­­ 12 (ism.) 15.55 A vihar, 118.­­ 12 16.50 A szerelem foglyai, 68.9­­2 Amerikai filmsorozat 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 7 (élő adás) 18.50 Fókusz 9 12 (élő adás) 19.25 Éjjel-nappal Budapest, 551.9 12 Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt­­ 12 Magyar filmsorozat Mék újra! Dr. Csont 9­­6 VI. 1: A nagy csapat visszatér VI. 2.: Szerelem mindhalálig Amerikai krimisorozat 23.25 RTL-híradó - Késő esti kiadás 9 23.55 Gyilkos elmék 9 . Am.-kanadai krimisorozat VII. 12.: A Zongorista 1.00 Chuck, IV. 17.9 ír fiúv, Dr. Csont Cam állása a kórboncnoki intézetben veszélybe kerül, amiért nem képes egyértel­műen azonosítani egy gyermek áldozatot. 7.00 A vihar, 28. 12 8.00 Nyomtalanul, 1.15. 12 9.00 Vacsoracsata 12 10.00 Segítség, bajban vagyok! 12 11.00 A gyanú árnyékában 12 11.55 Gordon Ramsay 12 12.50 Smaragd szív-Az örökös, 81. 12 13.45 Lucia - A sors üldözöttje, 81. 12 14.40 Rosario..., 91. 12 15.35 Barátok közt 12 16.05 Gordon Ramsay 12 17.05 Hupikék törpikék 17.30 Tom és Jerry 18.00 Taxi 12 I. 6.: A szerelem fáj 19.00 Glades - Tengerparti gyilkosságok, II. 11. 12 20.00 Az élet csajos oldala, II. 18., 19. 12 21.00 RTL II Híradó 12 21.30 Agymenők, V. 13. 12 22.00 Szelfi­­s Videónapló-sorozat 23.00 Barátok közt 12 HELYI MŰSOROK A műsorváltoztatás jogát a tévétársaságok és rádióadók fenntartják! KATOLIKUS RÁDIÓ 5.30 Napi evangélium 5.40 A Vatikáni Rádió magyar műso­ra 6.00 Harangszó 6.01 Szen­tek, szentéletű emberek 6.15 A belső várkastély 6.30 Fe­hérvári körkép 7.00 Szentmi­se 7.34 Fehérvári körkép 8.00 Mesélő város 8.30 Hírek 8.34 Műértő 9.00 Lélek és élet 9.30 Hírek 9.34 Szomszéda­ink 10.00 Az üveghegyen túl 10.30 Hírek 10.34 Recept he­lyett 11.00 Velünk vannak 11.30 Hírek 11.34 Dallamív 12.00 Harangszó 12.01 Vízan­­gyala-imádság 12.04 Napi evangélium 12.10 A Vatikáni Rádió magyar műsora 12.30 Hírek 12.34 Kitalálom! 12.45 Guzsalyas 13.00 Rádiós re­génytár 13.30 Hírek 13.34 Művészvilág 14.00 Vendég­oldal 15.00 Szving 15.30 Hí­rek 15.34 Délutáni találkozás 16.30 Hírek 16.34 Sztárok és történetek 17.30 Hírek 17.34 Látványos­­ Blonde 18.00 Életre­való 18.30 Hírek 18.34 Varázsdoboz 19.00 Harangszó 19.01 Rózsafüzér-imádság 19.30 Hírek 19.34 Fehérvári­ak kedvenc lemezei 20.00 Egészségére! 20.30 Hírek 20.34 Fehérvári körkép 21.30 Rádiós regénytár 22.00 A Va­tikáni Rádió magyar műsora 22.20 Miért szeretem? 22.30 Hírek 22.34 Délutáni találko­zás 23.30 Zenei kincsestár 00.00 „Isten, hazánkért térde­lünk elődbe...” 0.03-5.30 ism VÖRÖSMARTY RÁDIÓ 05.00- 06.00 Schéda Zoltán - válogatás az előző napi műsor legjobb pillanataiból 06.00-10.00 Schéda Zoltán - reggeli ébresztőműsor a legfontosabb információkkal 10.00-14.00 Németh Gábor - napközbeni interaktív műsor 11.45 Kis­kocka - informatikai műsor 12.00 Hírek délben 14.00-19.00 Bokányi Zsolt - délutá­ni információs műsor 15.00 A Gorsium Művészeti Szakkö­zépiskola műsora, 17.30 Ak­tuális­­ napi hírmagazin 19.00- 21.00 Esti beszélgeté­sek, mv.: Kozma Ágnes 21.00- 22.00 Hangoskönyv 22.00 Aktuális - napi hírma­gazin 22.15-23.00 Előadás 23.00- 00.00 Jazz-Blues óra - mv.: Bokányi Zsolt 00.00-02.00 Best of Vörösmarty 02.00- 03.00 Hangoskönyv 03.00- 05.00 Esti beszélgeté­sek mv.: Kozma Ágnes FEHÉRVÁR RÁDIÓ 6.00- 10.00 „Élesztő” zenés reggeli információs műsor­­ Mv.: Nagy Detti 6.00-18.00 óránként hírek 10.00-15.00 Mv.: Kalocsay Mihály­­„Napraforgó” - zenés munka­­kedvnövelő műsor 12.00-13.00 Délben kérem - déli kí­vánságműsor 15.00-18.00 „Napraforgó” Mv.: Kiss György Benne 18.00-20.00 Zenetár - esti kívánságműsor Mv.: Kiss György 20.00- 00.00 Csak magyar zenék 00.00 Éjjeli járat - zenés éj­szakai összeállítás FEHÉRVÁR TV 00.00 Képes hírek 07.00 A hét hírei 07.20 Köztér 07.45 Képes hírek 10.00 A hét hírei 10.20 Köztér 10.45 Épí-Tech Magazin 11.15 A Fehérvár TV archívumából 11.40 Ké­pes hírek 16.30 Fehérvári be­szélgetések 17.00 Épí-Tech Magazin 17.30 Köztér 17.50 Napi színes 18.00 Hírek 18.05 Fehérvári beszélgetések 18.30 A Fehérvár TV archívu­mából 19.00 Jó estét, Fehér­vár! 19.45 Agrárinfó 20.15 Hírek 20.20 A tánc világnapja - közvetítés felvételről a Vö­rösmarty Színházból 21.40 Filmválogatás a Fehérvár Te­levízió archívumából 22.00 Jó estét, Fehérvár! 22.45 Képes hírek MÓR VTV 19.00 Műsorismertetés 19.02 Köztér: Érettségi körkép - Vé­dőnők napja - Gyűjtés Bada­­lónak - Legtehetségesebb nö­vendékek koncertje - Német nemzetiségi nap - Nyári Ze­nei Estek - Mór Sportja 20.05 Egyházi percek 20.15 Anno­­tallózás a tv archívumából BOGÁRDI TV 7.00 Heti híradó 8.00 Hitélet: Beszélgetés Szabó Imrével 5. rész 13.00 és 18.00 Heti híra­dó 19.00 Pünkösdi néptáncta­lálkozó Alapon 2. rész, Szín­játszó-találkozó 2. rész, 5. Pörköltfesztivál Sárbogárdon 23.00 és 0.00 Heti híradó V tv2.hu 5.35 Psych - Dilis detektívek 7 12 VI. 2.: Másnap 6.20 Mokka 9 12 Közben: 6.25: Tények Reggel 9.25 Stahl konyhája 9 12 9.35 Babapercek 9 12 10.45 Astro-Világ $­ 12.00 Tények Délben $ 12.25 Aktív 9 12 12.55 NCIS 7 12 X. 16.: Kitérő 13.55 Magánnyomozók 12 14.55 Valentina titka, 118.S. 12 15.55 Emlékezz, Reina!, 118.9 12 16.55 Fiorella, 65. S? 12 18.00 Tények 9 19.30 Jóban Rosszban, 2625. 9 12 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show$ 12 Kilói Hal a tortán a javából 9­­2 22.30 Cápa 7 16 Amerikai thriller (1975 -118') Rend.: Steven Spielberg Fsz.: Richard Dreyfuss, Roy Scheider, Lorraine Gary 1.10Tények Estei? 1.55 Sportost 2.05 EZO.TV... 9 3.10 Aktív 9 12 (ism.) 3.30 Elit egység, 111.16.5» 16 3E Hal a tortán a javából E héten Majoros Péter Majka, Széki Attila Curtis, Sipos Tamás, Bálint Antónia és Oszkó László konyhájába pillanthatunk be. 10.20 Veled is megtörténhet! 12 11.25 Családi titkok 12 12.30 Jóban Rosszban, 2625. 12 13.10 Hal a tortán 12 14.15 Bűnök és szerelmek, 29., 30. 12 15.20 Bumm! 12 16.00 Aktív 12 16.30 Tények 17.00 Hal a tortán 12 18.10 Veled is megtörténhet! 12 19.15 Bűnök és szerelmek, 31., 32. 12 20.20 Bumm! 12 21.00 Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika 16 Amerikai vígjáték (2006 - 80') Fsz.: Sacha Baron Cohen, Pamela Anderson, Ken Davitian 22.45 Jóban Rosszban, 2625. 12 23.20 Borat... it Amerikai vígjáték (2006 - 80') 0­0 TMQ MS 9.10 Szomszédok, 140. 12 9.45 Linda, II. 5. 12 10.35 Orbán Balázs nyomában 11.25 Magyar rock 12.25 Balatoni prímásverseny, 1. 12.55 Nótaszó 13.15 Az inkák földjén 12 13.50 Mérföldkövek a magyar technika történetében Bláthy Ottó 14.20 Slágertévé 12 15.15 Szabófalvától San Franciscóig 12 16.25 Wurlitzer 12 17.00 Híradó 17.15 A pampák királya, 46. 12 Brazil tévéfilmsorozat 18.05 Ki marad a végén? 12 iu­ffei A Guldenburgok öröksége, II. 1. 12 Német tévéfilmsorozat 19.20 Szomszédok, 141. 12, 142. 20.30 Linda, II. 6. 12 21.25 Bruhaha 12 22.25 Gorkij: Éjjeli menedékhely 12 A Nemzeti Színház előadása (1980) Rend.: Zsámbéki Gábor Főszereplők: Agárdy Gábor, Őze Lajos, Molnár Piroska, Máthé Erzsi, Kállai Ferenc (EE A Guldenburgok öröksé­ge Petzold nem ért egyet Christine terveivel, ezért távozik. Nane és Tobias életét kezdik tönkre­tenni az anyagi nehézségek... 6.00 Mesék 12.55 Fixi, Foxi és barátaik i­s 13.20 Tabaluga9 6 13.45 Kenguk 9 e iHO Lili, a kis boszorkány - Utazás Mandolánban s Német-olasz-osztrák mese­film (2011 -88­) 15.30 Kedvencek a világ körül 9 15.45 MiloS 9 15.55 Mélytengeri mentőcsapat 9 16.05 Rolie, Polie, Olie9 16.30 Bob, a mesteri 16.40 A mesebanda 9 17.10 Mesék 9 19.00 Fejtörők kicsiknek 9 W 19.05 Mumin-völgy 5 S ® 19.15 Boldogvölgy 9 SB 19.20 Maja, a méhecske 19.65 Franklin 7 20.00 Csűrcsavarosdi 9 20.30 Böngésző 12 21.00 Én vagyok itt te 22.35 Gyilkosság, II. 2. 9­­6 ® Amerikai krimisorozat 23.25 Az A38 Hajó színpadán: Orange The Juice 1­0.20 A médium 9 .EKE Lili, a kis boszorkány... A talpraesett varázslólány az eg­zotikus birodalomba utazik, hogy varázsigéivel segítsen megtörni a királyságot sújtó átkot. 000 (1)mi 5.55 Ma reggel 8.54 Ma délelőtt 12.01 Déli híradó 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma délután. Közben: 13.00, 14.00,15.00,16.00,17.00: Híradó. 13.15: Kárpát expressz. 14.15: Unió 28. 15.15: Minden tudás. 16.15: Kékbolygó. 17.15: Magyar gazda 17.52 Ma este. 19.30 Híradó 20.30 Ma este. Közben: 21.00: Híradó. 21.35: Világhíradó 21.55 Ma éjjel. Közben: 22.00,23.00: Híradó. 22.35: Kenósorsolás. 23.15: Világhíradó. 23.45: Angol nyelvű hírek 0.02 Éjszakai program hí rím 8.05 Civil kaszinó 9.05 Napról napra 9.30 Felfedező 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 BBC Reporters 11.30 Európai híradó 12.00 Déli híradó 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civilizáció 1215.00 Híradó 15.30 BBC Our World 12­16.05 Látótér 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 12 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Galéria 22.00 Híradó 22.30 Ring 23.05 Magyarország élőben 2015. JÚNIUS 22., HÉTFŐ FILM JU­MANIA 7.00 Privátfilmek újratöltve. Film­magazin 1213.30 Hangyaboy. Dán családi vígjáték (2013) 1214.55 Tom és Hock. Német családi kalandfilm (2012) 12­16.45 A tuti balhé. Am. akciófilm (1993) 1218.45 Monte Walsh: Az utolsó cowboy. Am. western (2003) 12­21.00 Arnold, a bajkeverő. Am. western (1968) 16 23.20 A kondor hadművelet. Hongkongi akciófilm (1987) 11.10 A nagy balhé. Hongkongi akciófilm (1983) 16 3.00 Privát rocktörténet, 1.1. Magyar dok.film-sor. 12 6.05 700-as klub 12 6.30 ATV Start 1­8.10 Start plusz 8.40 Fórum 10.25 Tetthely 1211.35 Fórum 12.25 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Columbo - Holt tárgyak. Am. krimi (1971) 12 16.05 700-as klub 1216.30 Kőbánya-híradó 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum. Közben: 17.45 ATV Híradó 19.00 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Fórum 21.25 ATV Híradó 21.55 Világhíradó 22.05 Esti kommentár 23.00 Egyenes beszéd (ism.) 0.00 ATV Híradó

Next