Fejér Megyei Hírlap, 2017. május (62. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-02 / 100. szám

2017. MÁJUS 2., KEDD Fókuszban a sport és a mozgás A VII. Sportmajálison részt vett Fa Nándor, illetve Pap Bianka és Suba Róbert paralimpikonok is SZÉKESFEHÉRVÁR A VII. Sportmajálison rengeteg sportegyesület képviseltet­te magát, sőt, a meghívott vendégek között volt pél­dául Fa Nándor is. A mozgás szerelmesei nem unatkozhattak a VII. Sport­majálison, amelyen különféle sportágakkal ismerkedhettek meg, volt például kosár, te­nisz, karate, jóga, kettlebell, s még sorolhatnánk. A nagy­színpadon egész nap a moz­gásé, illetve a sportolóké volt a főszerep, közös beszélgetés volt például Fa Nándorral, aki a nemrégiben véget ért, Földet megkerülő vitorlás­­versenyen nyolcadikként ért célba. Több sportegyesület is be­mutatót tartott a nagyszínpa­don, például az Alba Regia SC Karate Szakosztálya, melynek vezetője, Kovács Fe­renc elmesélte, hogy a spor­tolás népszerűsítésére kiváló alkalomnak számít a majális, ráadásul a tagok is szerették volna képviseltetni magukat az eseményen. A szakosztály vezetője elmondta, a nap fo­lyamán több nyilvános edzést is tartottak a látogatóknak. - Sok ismerősöm van, akikkel találkozom itt a majá­lison, ez pedig nagyon jó ér­zés - tette hozzá Kovács Fe­renc. Gede Ferencné, a Video­ton Nyugdíjas Klub tagja A sportok mellett vidámparki játékokat is kipróbálhattak rendszeresen kijár a Sportma­jálisra a klubtagokkal, mint mondta, jól érezték magukat az eseményen, emellett a ba­rátokkal is ki tudtak kapcso­lódni. Gede Ferencné szerint érdemes a sportot népszerűsí­teni, főleg a fiatalok körében, hiszen bennük van a jövő. A Sportmajális különleges­sége a Székesfehérvári Érzé­­kenyítő Program bemutatko­zása volt idén: a Bregyóban az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület, a SI­­NOSZ Fejér Megyei Szerve­zete, a Látássérültek Regioná­lis Közhasznú Egyesülete és a Viktória Rehabilitációs Központ részvételével szer­veztek programokat. A láto­gatók kipróbálhatták az ülő­röplabdát, az ülőteniszt, a vakfocit, a tandemezést, volt siketlimpia és találkozhattak paralimpikonokkal, Pap Bian­ka paralimpiai ezüst- és bronzérmes úszóval, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakossal is. Ip A kisebb gyermekek a kettlebell-lel is megismerkedhettek Az érdeklődők kipróbálhatták magukat az ülőröplabdában isFotó: Simon Erika A helyi örmény nemzetiségi önkormányzat képviselői is elhely­ez­­ték a koszorújukat Fotó: Molnár Artúr Ezt a tragédiát nem lehet elfelejteni Másfél millió örmény ember vesztette életét SZÉKESFEHÉRVÁR Az ör­mény genocídium 102. év­fordulója alkalmából meg­emlékezést tartottak szombaton a Béke téri katonatemetőben. 1915. április 24-én az oszmán kormány körülbelül kétszáz­ötven örmény értelmiségit fo­gott el, majd végzett ki, ezzel kezdődött meg az örmény ge­nocídium. A népirtás alatt másfél millió örmény vesztet­te életét. A világon rengete­gen megemlékeznek a népir­tásról: tömegek látogatják meg április végén Jerevánt, Örményország fővárosát, azért, hogy gyászoljanak. A szomorú évforduló alkalmából szombaton Szé­kesfehérváron a Béke téri ka­tonatemetőben rendezett ko­szorúzást a helyi örmény nemzetiségi önkormányzat, melynek elnöke, Kazarjan Knar Aszaturovna örmény nyelven, alelnöke, Gevorkjan Szuzanna pedig magyar nyel­ven emlékezett az áldozatok­ra. Az eseményen tiszteletü­ket adták a lengyel kisebbségi önkormányzat képviselői, il­letve Juhász László, Székes­­fehérvár önkormányzatának képviselője. A megemlékezés az egyik étteremben folytatódott, ahol Szuzanna tartott előadást a genocídiumról, illetve Sza­­hayan Nelszon operaművész is fellépett. Ip EL KELL ISMERNI Gevorkjan Szuzanna reményét fe­jezte ki, hogy egy napon az egész világ elismeri az örmény genocídi­umot, hiszen ez a népirtás egy olyan tragikus esemény volt, amit nem lehet, s nem is szabad elfe­lejteni. A genocídiumot eddig 24 független ország ismerte el, ezt legutóbb Németország tette meg 2016-ban. Törökország a mai napig nem ismerte el hivatalosan a népirtást. KRÓNIKA Súlyos sérülést szenvedett SZÉKESFEHÉRVÁR Szombati számunkban írtunk egy to­ronysori balesetről, amellyel kapcsolatban olvasónk, a bal­esetben megsérültek rokona arra hívta fel a figyelmet: egy tolatva beparkoló taxi hibájá­ból történt a baleset, az idős hölgy nem könnyű, hanem nyolc napon túli, súlyos sérü­lést szenvedett, a két gyalogos nem hibás, hanem vétlen fél volt a balesetben, s nem egy­másra estek, hanem ellenkező irányban. fiph Ötvenéves a helyőrségi zenekar SZÉKESFEHÉRVÁR A magyar katonazene napját április 30- án ünnepeljük, ifjabb Lehár Ferenc zeneszerző és katona­karmester születésének év­fordulóján. Az apropóból az ötvenéves Székesfehérvári Helyőrségi Zenekart köszön­tötték a Nyitrai úti Közösségi Házban. Fejérváry Géza honvédel­mi miniszter 1896. április 18- án tette közzé a „Honvéd ze­nekarok szervezésére” vonat­kozó intézkedéseit, amellyel elkezdődött a magyar katona­zene önálló korszaka. Ekkor születtek a legszebb indulók, és vált a magyar katonazene egyedivé Európában. A kato­nazenekarok állandó résztve­vői máig a legmagasabb pro­tokolláris rendezvényeknek. Látogasson el weboldalunkra fe­l! FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Búcsú két napon keresztül VÉRTESACSA A hagyomá­nyok továbbörökítésének érdekében idén is megszer­vezi a helyi önkormányzat az acsai búcsút május 6-án, szombaton és május 7-én, vasárnap az általános isko­la udvarán. A szombati na­pon 20 órától bálra invitál­ják az érdeklődőket, ahol a jó hangulatról a Geri-Betli Duó fog gondoskodni. Ip Készülődés anyák napjára SZÉKESFEHÉRVÁR Anyák napi készülődésre invitálja az érdeklődőket a VMK Budai úti Tagkönyvtára május 6-án, szombaton 10 órától 11 óráig. Az esemé­nyen különféle apró meg­lepetéseket készíthetnek az édesanyák és nagymamák számára. Ip A függőség és a függetlenség SZÉKESFEHÉRVÁR Koz­ma- Vízkeleti Dániel klini­kai szakpszichológus, csa­ládterapeuta tart előadást május 3-án, szerdán 18 órakor a Hiemer-házban Teremthet-e a függőség függetlenséget? címmel. Az ingyenes előadás re­gisztrációhoz kötött, a sze­mélyes részvételt a rendez­­veny@egeszsegdokk.hu e­­mail címen kell jelezni. Ip 3 Hirdetés FEJLESSZE VÁLLALKOZÁSÁT VELÜNK! • 1 FINANSZÍROZÁSI MEGOLDÁSOK MIKRO­­ÉS KISVÁLLALATOKNAK 24 ÓRÁN BELÜLI ELŐZETES HITELMINŐSÍTÉSSEL* MKB.HU/UZI í TI I MKB Ilii BANKÁR: 06 40 333 h7 SZÉKESFEHÉRVÁR JICHY N­GI I­I.­ DUNAÚJVÁROS VASMŰ U. 4/B. A teljes körű­­ dokumentáció ügyfél által történt benyújtását követően. A hitelszerződés megkötéséhez ítélt. Jelen hirdetés kizárólag figyelemfelhívásra szolgál, és semmilyen értelemben nem minősül részéről. Amennyiben a részletekkel kapcsolatban kérdése merül fel, kérjük forduljon személyes vagy keresse fel bármely bankfiókunkat, illetve látogassa meg a www.mkb.hu honlapot, ahol feltételeket tartalmazó Kondíciós Listákat, valamint A bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről hatásokról szóló üzletszabályzatot és a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzatot! MKB BANK

Next