Fejér Megyei Hírlap, 2019. július (64. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-18 / 165. szám

2019. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK Munkás hét a déli parton Az FKC kézilabdázói mesés környezetben gyakorolnak a Balatonon HOROG LÁSZLÓ______________ szerkesztosegkukacfmk.hu SIÓFOK Pazar díszletek kö­zött készül az új idényre az Alba FKC női kézis együtte­se. A déli part fővárosában, az EHF-kupa-győztes SKC minden igényt kielégítő otthonában. „Csajok, induljunk!”-adta ki a jelszót a vezetőedző, Deli Rita késő délután, majd a játékosok elindultak a kollégiumból a Kiss Szilárd Sportcsarnokba. A távolság nem jelentős, alig száz méter, ugyanis a Siófok KC komplexumában nincse­nek távolságok. Egy helyen ta­lálható az új, igazából hotelnek is nyugodtan beillő kollégium, az étterem, a munkacsarnok, amely több, élvonalbeli klub otthonául is nyugodtan szol­gálhatna, a szivacskézilabda csarnok, valamint a nem túl nagy, ugyanakkor ultramo­dern sportcsarnok. Itt készül egy hetet az Alba együttese az új idényre. Nem nyaralni érkeztek a Balaton fővárosá­ba, a főszezonban, az elmúlt napokban mindössze egyszer látogattak le a strandra, Ba­­latonszabadinál, ahol csapat­építő tréningre került sor. Kü­lönböző, játékos, ügyességi versenyekre került sor a ha­bokban, a legnagyobb sikert az­ a mókás feladat aratta, ami­kor szörfdeszkán állva, hatal­mas evező segítségével kellett haladni a magyar tengeren.­­ Ezúttal nem a strandolás az elsődleges, a lányoknak volt idejük napozni a nyár eddigi szakaszában. Délelőtt 9-kor futás, erőnléti edzés, konditermi munka szerepel a programban, a komplexum rendelkezik futópályával, van itt kisebb, valamint egy na­gyobb, emelkedőkkel tarkított szakasz is, általában 4-5000 métereket futnak a játékosok, csoportokra osztva, különbö­ző intervallumokkal, időli­mitekkel. Múlt héten, hazai környezetben kezdtünk, ez rávezető időszak volt, orvo­si vizsgálatokkal, tesztekkel, erőnléti felmérésekkel. Sió­fokon már labdás feladatok is szerepelnek a programban, ke­vés testi kontaktussal, ugyanis a viszonylag hosszú pihenő után térnek vissza a lányok a kézilabdához. Elsősorban az erőnlétet fejlesztjük az edzőtá­borban, de technikai elemeket is gyakorolunk. Sok munka vár ránk, ugyanis többen tá­voztak, új csapatot kell építe­nünk - közölte Deli Rita. A fehérváriak nem tudato­san választották a déli partot, ez egy lehetőség volt. „Igyek­szünk új helyszíneket válasz­tani, Siófok mellett a közelsége szólt, valamint a körülmények. Sok helyen jártam már játé­ Balaton-parti edzőtábor az ismerkedés és ráhangolódás jegyében kosként, majd edzőként, de az itteni lehetőségeket nyugodtan nevezhetem fantasztikusnak. Úgy gondolom, ez világszin­ten is egyedülálló létesítmény, minden egy helyen van, több sportcsarnok, kiszolgáló léte­sítmény, orvosi központ.” A keretben nem mindenki egészséges, Afentáler Sára túl van a térdműtéten, a másik, fiatal győri tehetség, Varga Emőke rövidesen fekszik kés alá. Ők nem is utaztak el a tár­sakkal, előbbi a rehabilitációt végzi gyógytornásszal, utób­bi az operációra vár. Györkös Rebeka és Boldizsár Bianka sem utazott, kdsebb, korrekci­ós műtéten estek át, nincsenek olyan állapotban, hogy meg­kezdjék a tréningeket. A csarnokba érve nem kezdhették el az edzést a kék-fehérek, ugyanis a házi­gazda siófokiak, a frissen iga­zolt Tömöri Zsuzsa és társai még nem fejezték be a gyakor­lást, a felkészülés első foglal­kozását. A fehérváriak nyu­godtan várakoztak a folyosón, közben megérkezett a hazaiak elnöke és tulajdonosa, Fodor János. Beszélt a rendkívül si­keres múlt idényről, a nemzet­közi kupagyőzelemről, vala­mint arról, a pokoli erős hazai bajnokságban - a világ legerő­sebb pontvadászata - hatalmas fegyvertény dobogóra lépni. - Nagyon jól érezzük itt magunkat - közölte az FKC kapusa, Mistina Kitty. - Sok­féle edzésünk van, változa­tos a program. Ez a pár nap a ráhangolódás jegyében zaj­lik, ismerkedünk az új tár­sakkal. Mindenki kezd felol­dódni, kibontakozni, kezdjük megismerni egymást. Tavaly Mátraházán, előzőleg Tatán edzőtáboroztunk. Mindegyik­ben volt valami jó, amit élvez­tem, de a helyszín, a vízpart közelsége, a körülmények te­kintetében ez a legjobb. - Ugyanúgy készülünk a kapusokkal, ahogy a korábbi években. Györkös Rebi majd a jövő héten csatlakozik, ezúttal Mistina Kitty, a francia légiós, Armelle Attingh­e és a junior­ban szereplő Gajdóczi Barbara dolgozik velünk. Alapozunk, ahogy mondani szoktam, fejjel megyünk a falnak. A kapusa­ink mindig jók, velük nem lesz gond a következő szezonban. Reményeim szerint a mezőny­­játékosokkal sem - közölte Su­gár Tímea kapusedző. Deli Rita (b) és Sugár Tímea az edzés előtt egyeztették az aznapi programot a csarnokban F. Horog L. A szlovák kupán tekertek GARAMSZENTKERESZT Nincs olyan hétvége mos­tanában, hogy ne koptat­nák a gumikat a Fehérvár Cycling Team országúti ke­rékpárosai. A Szlovák Kupa garamszentkereszti futa­mán négy fehérvári tekert. Az országúti kerékpáros vi­adalon a 10 kilométeres idő­futamot eső áztatta aszfalton teljesítették. A felnőtt nők között egy bolyban haladtak a fehérvári bringás lányok, Péteri Niké a 7., Hideg Nóra a 8., Szabó Adrienn a 9., Teme­­la Eszter a 10. helyet szerezte meg. A verseny másnapján egy meredek emelkedőkkel nehe­zített pályán próbált helytállni az FCT különítménye a szlo­vák mezőnyben, s számukra nem jelentett segítséget, hogy a hölgyeket együtt indították az U19-es fiúk seregével, így az nyerte a női versenyt, aki tovább tudta tartani a tempót a legényekkel. A Fehérvár Cycling Teamből Szabó Ad­rienn szerepelt a legjobban, ő az 5. helyet szerezte meg a WU19-Elit női kategóriában. Temela Eszter a 9., Hideg Nóra a 11., Péteri Niké a 13. helyen ért célba. FB Hideg Nóra Fotó: FCT/Vanik SPORT Kupameccsekkel nyitnak Három hét múlva már pályára lépnek a megye csapatai FEJÉR MEGYE Bár még ja­vában tart a megyei lab­darúgócsapatok számára a felkészülési időszak, az MLSZ Fejér Megyei Igazga­tóságán már elkészítették a Magyar Kupa, és a Fejér Megyei Kupa 1. fordulói­nak sorsolását. A Magyar Kupában augusztus 4-én, vasárnap 17 órai kezdet­tel lépnek pályára a csapatok, a következő párosításban: Főnix FC-Baracska- Bodajk, Pákozd-Sárosd Kronos Sport, Tó-Vill Ká­­polnásnyék-Martonvásár, Kisláng-Telmex-Enying, La­­joskomárom-Sárbogárd Emlékeztetőül, az előző ki­írásban három megyei I. osz­tályú csapat küzdött a legjobb 64 közé jutásért. A Mezőfalva a Technoroll Teskánd SE el­len szenvedett 3-0-s vereséget. Hasonlóképpen zárt­ az Ika­­rus-Maroshegy gárdája, amely hazai pályán kapott ki 2-0-ra az NB III-as Taksony SE csa­patától. A legnagyobb sansza a Tordas együttesének volt, Ko­­rolovszky Gábor tanítványai bár Kuti András két találatával már 2-0-ra vezettek, nem tud­ták ezt az előnyt megtartani, mert a Sényő FC kiegyenlített, és 3-3­ után a büntetőlövések­nél jobbnak bizonyult. A Fejér Megyei Kupában már egy nappal korábban, szombaton, szintén 17 órakor négy találkozóra kerül sor. Csákberény-Puszta­­vám-Jüllich, Sárkeresz­tes-Sőréd, Kisapostag-Elő­­szállás, Mezőszilas-Dég. Majd vasárnap indul be iga­zán a nagyüzem, 10 órakor az Újbarok-Bicske II. matiné jel­legű összecsapásával kezdő­dik a mérkőzések sora. A további párosítások - itt minden találkozó egy időben, 17 órakor kezdődik majd: Csabdi-Mány, Alcsútdo­­boz-Szár, Vértesacsa-Pus­­kás Akadémia FC III, Etyek- Herceghalom, Gyúró-Vál, Lovasberény-Pátka, Kajá­­szó-MPF Ráckeresztúr, Pázmánd-Dinnyés, Csó­­kakő-Bakonycsernye, Ma­gyaralmás-Fehér­várcsur­gó, Iszkaszentgyörgy-Csór Messze jutnának a nagyok között a megyei gárdák Truck-Trailer, Videoton Ba­ráti Kör-Seregélyes, Sár­­szentmihály-Aba Sárvíz, Jenő-Nádasdladány, Tác- Csősz-Szabadbattyán, Kő­­szárhegy-Káloz, Polgár­­di-LMSK Cobra Sport, Sárszentágota-Szabadegyhá­­za, Zichyújfalu-Adony, Nagy­­lók-Perkáta, Kulcs-Iváncsa II, Rácalmás-DVFK, Nagyve­­nyim-Baracs, Alap-Nagyka­rácsony, Cece-Vajta. KA Tavaly a Tordast (kék) a Sényő FC ejtette ki a Magyar Kupából F: kri FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15 RÖVIDEN Sikerrel indult az osztrák tábor RAMMINGSTEIN Maga­biztos győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC lab­darúgó csapata a kéthetes ausztriai edzőtábor első felkészülési mérkőzésén. A felcsúti gárda a szerb másodosztályban szerep­lő OFK Zsarkovával né­zett farkasszemet, amely kemény és kitartó védeke­zést követően megtört a fo­lyamatos nyomás alatt. Az első félidei PAFC-helyzete­­ket a második játékrészben már gólok is követték: Jo­­sip Knezevic először fejjel, majd lábbal továbbított az ellenfél hálójába. Legköze­lebbi felkészülési mérkőzé­sét július 20-án 11.30-kor vívja a PAFC az izraeli má­sodosztályú Maccabi Pe­­tah-Tikva ellen. DNCS Jó úton járnak a felkészülésben BUDAPEST Harmadik fel­készülési mérkőzésén má­sodik győzelmét aratta a labdarúgó NB III Nyugat csoportjának rajtjára ké­szülő Iváncsa KSE, amely szerda délután a szintén­­ harmadvonalban szereplő BKV Előre otthonában lé­pett pályára. Az első félidő­ben 0-2-re elléptek Dem­ján Attila fiai, akik előbb Szellák Sándor, majd Nyúl Krisztián kavarodás után szerzett góljával növelték előnyüket. A második félidőre egy BKV-találat maradt még, kialakítva az 1-2-es végeredményt. A Fejér megyei együttes leg­közelebb szombaton, a Ta­tabánya SC csapata ellen tart erőfelmérőt. DNCS Nyolcgólos thrillert nyert meg a Csákvár PETER FREINSTEIN A lab­darúgó Merkantil Bank Liga NB II küzdelmeire készülő Csákvár gólgazdag mérkő­zést vívott. DSV Leoben-Aqvital FC Csákvár 3-5 (2-4) Peter Freinstein, 100 néző Csákvár: Hermány - Kip­­rich D., Tányéros, Csató - Ma­jor G., Mészáros D., Sipos Z., Mim, Deutsch D. - Sejben, Baracskai. 60. perc: Hermány - Falusy, Albert, Nándori - Varga I. Zs. (Varga II. Zs., 75.), Farkas A., Kocsis B., Madarász, Galambos - Daru, Pratsler. Edző: Visinka Ede. Gól: Törm­e (30., 40., 55.), ill. Kiprich D. (10.), Major (17.), Deutsch L. (27.), Sejben (43., 50.) Az első játékrészben is po­tyogtak a gólok, a 27. percben 3-0-ra vezettek a Fejér me­gyeiek osztrák amatőr ligában szereplő ellenfelük ellen. A vé­gül 2-3-mal véget érő első fél­idő után a Csákvár további két gól szerzett Tomic és Sejben révén, míg az osztrákok egy gólig jutottak, így alakult ki a 3-5-ös végeredmény. DNCS ÚTFEJÉR MEGYEI Hírlap www.feol.hu Főszerkesztő: Nagy Zoltán Péter Főszerkesztő-helyettes: Pásztor Zoltán Lapszerkesztő: Ábrahám Viktória, B. Kiss László, Házi Péter Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Levélcím: 8003 Székesfehérvár, Pf. 16. Telefax: (22) 542-719 Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703 E-mail: szerkesztoseg@fmh.hu Ügyfélszolgálati iroda: Székesfehérvár, Fo u. 17. Tel.: (22) 316-590. Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Fejér megyei üzletszervezési vezető: Borsos Dávid Fejér megyei terjesztési vezető: Sztrikné Varga Mónika Adatvédelmi irányelveink a feol.hu internetes oldalunkon olvashatók Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11. Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.­­nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3 190 Ft, negyed évre 9 570 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 18 185 Ft, egy évre 10%­­os kedvezménnyel 34 450 Ft. Előfizetéssel, terjesztéssel kapcsolatos ügy­intézés: 8000 Székesfehérvár, Ady u. 15. Telefon: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak húsban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti!

Next