Fejér Megyei Hírlap, 2020. április (65. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-01 / 78. szám
2020. ÁPRILIS 1. SZERDA KRÓNIKA Vérsűrűségmérő készüléket vásároltak Célegyenes a gokartpályán A koronavírus miatt csúszik a technikai pálya megnyitása is KORONDY TAMÁS__________ tamas.korondy@fmh.hu SEREGÉLYES Az ország egyik legnagyobb gokart- és technikai motoros pályája kap helyet a községben Mihályi Norbert vezetésével vele beszélgettünk. Honnan jött az ötlet, hogy gokartpályát építsen? Hiszen nem ez a szakterülete. Valóban. Ipari törlőkendő gyártással foglalkozom most már több, mint 20 éve, de éppen ezért éreztük úgy a munkatársaimmal együtt, hogy kell egy kis vérfrissítés. Én gyerekként verseny-gokartoztam, és több kolléga is „benzin vérű”, így örömmel vetették bele magukat a plusz munkába. Egyébként nagyon jó a vonzáskörzet, közel a Balaton, Budapest, Tatabánya, Székesfehérvár. Horváth Sándor polgármestertől sok segítséget kaptunk, segített például a helyszín kiválasztásában is, szóval abszolút támogatott minket a döntésünkben. Milyen technikai jellemzői lesznek a pályának? - Alapvetően ez egy gokartpálya, de a nyomvonala és a belső struktúrája nemcsak gokartozásra alkalmas, hanem motoros tanfolyamok lebonyolítására is megfelelő. Igazi versenyzői szemmel és tapasztalattal lett kidolgozva, ahol a kalandvágyó amatőrök is egy időre igazi versenyzőnek érezhetik majd magukat. Milyen infrastruktúrával terveznek? - Lesz egy tíz helyes garázsunk, így lehetőség lesz helyet bérelni azoknak, akik a gépüket nem szeretnék minden alkalommal magukkal vinni. Lesz konferenciatermünk, éppen az elméleti oktatások, képzések megtartásának céljából. Van ebédlő is, a meleg konyhát viszont a közeli pizzéria fogja nekünk szolgáltatni. Szeparált női és férfi mosdó, zuhanyzóval és öltözővel, ez úgy gondolom alapvető. Gondoltunk a mozgássérültekre is, számukra is külön mellékhelyiséget alakítottunk ki. Mennyire átadáskész a terület, leszámítva persze a vírust? - Nagyjából 75 százaléknál vagyunk. A tereprendezés van még hátra, rázókövek kialakítása és a kopóréteg felhelyezése. Az épületbe most vezetik be a villanyt és a vizet. Már csak simítások vannak, a nagyján már túl vagyunk. A levegőből szépen látszik a gokartpálya nyomvonala, kis képünkön a megálmodói Fotók: Pál Károly ÚRHIDA Megkezdték a településen a buszvárók, valamint a közintézmények és az egészségügyi intézmények fertőtlenítését. A tervek szerint heti három alkalommal végzik el ezt a munkát. Az általános iskola zárva tart, a távoktatás órarend szerint zajlik, a beiratkozás online módon történik. Gyermekfelügyelettel, de zárva tart az óvoda és a bölcsőde is, a beiratkozás a körzetben élők számára automatikus. Az iskolai és az óvodai közétkeztetést biztosítják. Az önkormányzat mellett a polgárőrség is részt vesz a 65 év feletti lakosok ellátásában: házhoz viszik az ebédet, segítenek a bevásárlásban, a gyógyszer kiváltásában, a csekkek feladásában. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a közös önkormányzati hivatalban szerdánként, 12 és 16 óra között tartanak ügyeletet, a hívásokat a (22) 364-514-es telefonszámon fogadják. Személyes ügyintézésre csak rendkívül indokolt esetben és egyeztetett időpontban van lehetőség (hivatal.urhida@datatrans.hu, jegyzo@ urhida.hu, 06-20-941-7466). Amint Bognár József polgármester lapunknak elmondta: május 31-éig minden közösségi rendezvényt lemondtak, és a felszabaduló forrásból Popovics Nóra háziorvos kérésére egy vérsűrűségmérő készüléket vásároltak, mivel a járványügyi vészhelyzet miatt a laborok munkáját a sürgősségi esetekre korlátozták. Köszönhetően az önkéntesek munkájának, az elkészült 2000-2500 szájmaszkból minden felnőttnek jut Úrhidán, sőt, látva a fiatalok lelkesedését, a 6 és 18 év közötti korosztálynak is jut belőlük. VV Hétfőn megkezdték a szájmaszkok kiosztását Fotó: Önkormányzat A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk:iFEOL.hu FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . A dinamikus doktornő is lassulást javasol BARACSKA A gyógyítás nem szűnt meg, csak átalakult - mondja Kolumbán Ottilia házorvos. Megszokták a páciensei, hogy a receptek mellé mindig ad néhány tanácsot is, finoman, a lélekre hatón. Éppen 33 esztendeje végezte el az orvosi egyetemet Kolumbán Ottilia, aki azóta is folyamatosan tanul. Kineziológus, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés szakember, 21 esztendeje Baracskán gyógyít, itt él családjával. Törékeny termete ellenére kiapadhatatlan energiák rejlenek a doktornőben. Vagy nem is rejlenek. Negyedik ciklusban önkormányzati képviselő, jelenleg alpolgármester, s a baracskai civil élet egyik fő szervezője. A folytonos mozgásban őt is megállásra kényszerítette a koronavírus, véleménye, tanácsai egyfelől hasonlítanak a manapság hallottakhoz, másfelől különböznek is azoktól. Neki mindig van sajátos, sosem közhelyes gondolata a világról. Az egyetemen, s a tudományos forrásokból megszerzett faktumok mellett valami ösztönös jót hordoz magában, amit megoszt másokkal is, ha meghallják. -A koronavírustól is tanulhatunk - tesz meghökkentő állítást. - Kapcsolódni akar hozzánk. Hát kapcsolódjunk szorosabban mi is egymáshoz a családban, azokban a kis közösségekben, ahol élünk. Tartsuk be a szabályokat, s szenteljünk nagyobb figyelmet a közvetlen hozzátartozóinkra - mondja. Ő maga is lelassított, s többet tartózkodik otthon. Két fiuk egyetemista, egyikük velük él, online tanul és vizsgázik. Korábban férjével sokat utaztak, húsvét előtt lelkigyakorlatokon vettek részt, most olvasnak, beszélgetnek, kertészkednek - többet, mint máskor. Elfogytak a rendelőből a betegek, s bár elérhető vagyok, nem keresnek annyian olyan apróságokkal, amikkel korábban - mondja. Hangsúlyozza, nehogy bárki félreértse, a két évtizedes tapasztalata alapján betegei hangjából, tekintetéből olvas. Kis köhögés, apróságok miatt most nem fordulnak orvoshoz. Alkalmazzák a népi gyógymódokat, a kézmosás, szájfertőtlenítés az alap, ráadásul az otthon maradók nem szedik öszsze egymástól sehol, s az orvosi rendelőben sem az ilyen-olyan fertőzést, mint korábban. Az utóbbi két hétben egy kisbaba született Baracskán, a védőnő skype-on, a doktornő telefonon tartja a családdal a kapcsolatot. Két-három esetben utalt kórházba beteget a doktornő, halálesetről nem tud. Két baracskai önkéntesen vonult karanténba, mert Olaszországban jártak, letelt az idő, nem fertőződtek meg, rendben vannak. Szőlősy Attila polgármester irányításával, a polgárőrökkel, az önkéntesekkel megszervezték a segítést, az időseket mindenki óvja. - Egy egyetemi professzorom híres mondása volt, hogy tíz betegből kilenc magától is meggyógyul, azaz egy azonban nagy odafigyelést igényel az orvostól - mondja a doktornő, ám szó sincs bagatellizálásról! - Higgyenek jobban önmagukban, a természetben, a Jóistenben - fűzi hozzá, nem titkolván, hite az orvosi elhivatottságát erősíti. Baracskán nem érzékelte azt sem, hogy a bezártságban felerősödtek volna családi konfliktusok, bár az érzékenyebbek megriadnak a világból érkező mostani híreken. - Életfilozófiám a segítés, átadni mindazt, ami nekem is erőt adott és ad. Hozzuk ki minden helyzetből a legjobbat! Vegyünk le a polcról egy könyvet, s ne foglalkozzunk egész nap a vírussal - óv okosan, nem az elzárkózást nyomatékosává, hanem mint mindenben, a mértékletességet, a középutat ajánlja. Anselm Grühn német bencés Hallgatni arany, Az egészség, mint lelki folyamat, a Böjt és a többi munkáit olvassa. S a nagyböjtben felajánlja az önmegtartóztatást a saját egészségéért, a tavaszi megújulásért, napjaink félelmeinek elhárításáért. ZSM Kolumbán Ottilia Fotó: PT ----------------------------------------------------------Hirdetés MsúwtMiöttím Ok ii! MÁRCIUS 17-TŐL ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNK ÁTMENETILEG ZÁRVA TART Hirdetésfeladással (keretes-, családi-, állás-, gyász- vagy apróhirdetés) kapcsolatosan az alábbi telefonszámon illetve email címen továbbra is várjuk megkeresését! Hirdetés: □ 06-46-998-811,06-20-441-9107 fii hirdetes@fmh.hu Ha előfizetésével kapcsolatban bármilyen további segítségre lenne szüksége, hívja kollégáinkat az alábbi a telefonszámon! Terjesztés: Q 06-94-999-120 fi ugyfelszolgalat@mediaworks.hu