Fényszóró, 1945 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1945-11-14 / 17. szám
Az »úri Magyarország« felelősségéről, a népi demokráciáról, politikusokról, politikáról beszélünk. — Nem gondolja, hogy bizonyos ködösítés folyt a múltban. Egy pillanatig gondolkodik, majd csendesen válaszol: — Ez kétségtelen. Én nem voltam ellenzéki ember, engem pártok és pártprogramok sohasem izgattak, de számtalanszor megírtam, hogy Magyarországon két fontos kérdés van: a nemzetiségi és a szociális. De a törvényhozás mindennel foglalkozott, csak éppen ezekkel az életfontosságú problémákkal nem. Obstruáltak másfél évtizeden át, csendőrkardbojtért és ezrednyelvért. Ki látta akkor tisztán a helyzetet! — Talán mégis volt, aki látta. A népi demokrácia... Közbevág: — A népi demokrácia most kezdődik nálunk. Azt most csinálják. Kissé kényes a következő kérdés: *— Herczeg Ferencet is felelőssé teszik azért, hogy elterelődött az emberek figyelme az igazi problémákról... A választ legyintés kíséri. — Annyit dicsértek érdemen felül, hogy nem illik tragikusan vennem a támadásokat. Én, kérem, sem úgynevezett úr, sem nép nem vagyok, hanem egyszerűen író. Azt a világot írtam meg, amely körülöttem élt és nyüzsgött. A népi demokrácia akkor csak szívekben és papíron volt meg. Aki Ügyeskedtem sokáig, hogy a Jelen Jolival való személyes megismerkedést elhárítsam. De sorsomat én se kerülhettem el. Egy főpróbás szünetben, mikor siettem kifelé rágyújtani, élém toppant az író bajtársam felesége, s húzta oda Jelen Jolit. Persze ez a Jelen Joli erőszakossága volt. Jelen Jolival nem lehet azt csinálni, hogy elfelejtse az ember hogy ismeri, nem, mert Jelen Joli előre köszön már messziről, lelkesen. Jó egynéhány esztendeje nem voltam olyan főpróbán, premieren, hogy Jolit ne találtam volna. Köszönget, olvasta az írásaimat, az tudja, hogy senki ebben az országban nem bírálta és gáncsolta annyit az úri osztályt, mint én. Nem csak a Gyurkovics-lányokat írtam, hanem Bizáncot is, Árva László királyt. Kéz kezet most és a többit. Tisza István, aki konzervatív politikus volt, azt tartotta, hogy ragaszkodnunk kell a nemzeti hagyományokhoz, különben széthull az ország. — De a helyén új országot lehet építeni. A felesét nem késik. — Igen, de félek, nagyon kicsi lesz. — Milyennek látja a mai helyzetet? — Kialakulatlannak, de hát ez természetes. Ismét az előbbi témára kanyarodunk. — Valami hiba mégiscsak történt. Mi volt az oka annak, hogy idejutottunk? — Nem voltak nagyjaink. Szürke, szűk látkörő emberek vezették az országot. Törpék a fórumon! Az ilyeneket csak hatalmi és az egyéni érvényesülés kérdései izgatják. No és a dühös gyűlölet minden emberi nagyság iránt. Olyan szörnyű politikát csináltak, hogy mikor beavatkoztak a háborúba, két ellenséget szereztek az országnak: Oroszországot és Németországot. A kettő közül az úgynevezett szövetséges volt kegyetlenebb. — Bárdossyt bűnösnek tartját — Mint embert sajnálom, de tudom, nincs nagyobb bűn, mint mikor valaki a történelem válságos napjaiban elégtelen szellemi fegyverzettel a nemzet élére áll, integet, nevet a szeme, mindenkit ismer. És jelen van Joli Hubermannál, Casalsnál, Toscanininál, minden kötelező koncerten. Jelen van filmbemutatón meg operai díszelőadáson. Verni százson, teniszversenyen, természeteid a gyermeknapon az urna mögött, torban a könyvnapon, ők ketten jelen vannak mindenütt Joli meg az Isten. Hallottam, hogy a Kayserling gróf felolvasásán is megjelent Joli, ott a fele publikum arisztokrata volt. Megjelent a Ritzben azon a fogadóestén, amit mister Cukor, a filmcézár adott, mikor hazanézett a kis óhazába. Majd hanyattestem, mikor Jolit is ott találtam azon az elég intim Galsworthyvacsorán a Fészekben. Intéztem is olyan kis fejcsóválást Jelen Joli felé, érthette, hogy szemtelenségnek tartom, hogy ide is eljött. Rám nevetett, szeretettel. d ő nem szégyelli magát. Jelen volt Joli, hát hogyne, jelen volt a Kakukban is, azon este, mikor ott hallgatta a cigányt a walesi herceg. Csodáltam, mikor láttam a Híradóban az olasz király pesti bevonulását, hogy nem csücsül ott Joli a kis öregnek az ölében, integetve vígan a világnak. — Kit tart valóban nagy embernek, európai politikusnak? — A most szereplő új embereket nem ismerem eléggé. A régebbiek közül Bethlen Istvánt és Kornis Gyulát. — És az írók közült — írókról inkább nem beszélek. Esetleg kihagyok valakit, aki mej érdemelné az elismerést. — Mit felel Gábor Andor elítélő szavaira az igy kezdődött«-ben? — Nem olvastam és nem is fogom elolvasni. Kellemetlen dolgok már nem érdekelnek. — Részt tudna venni az új Magyarország, a népi demokrácia felépítésében. — Én máig megharcoltam minden harcomat, elvégeztem minden munkámat. Hogy jól-e vagy rosszall Arra majd az idő fogja megadni a választ. Ezentúl én már csak csendes és jóindulatú szemlélője akarok lenni annak, amit önök csinálnak. Sokat lehetne még kérdezni. Végtelen sokáig húzódhatna el a beszélgetés, hiszem egy irodalommal és politizálással eltöltött félszázad válaszol a kérdésekre. A múlt felel, a jelen hallgat és a jövő ítél. Valahogy így van, de ne kezdjük újra az elmélkedést. Búcsúzunk, az ajtón pedig csöngetnek. Vendéget jelent be az inas: — Kornis Gyula kegyelmes úr keresi a kegyelmes urat... Molnár Miklós úgy szokta, boldogan, hevülten a szemét körülragyogtatni: itt vagyok, ni, itt vagyok én is, élem a gyönyörű nagy életet! Hogy csúszott belé ez a Joli a Nagy Életben? Az ura, nem is tudom micsoda, mosolygós hangtalan kis muki és ő nem ilyen vakmerő. Joli legtöbbször a maga szakállára van jelen, vagy ismerős házaspárhoz fűződik. Van neki színésznő barátnéja, Viktorina barátnéja, az író feleségével együtt voltak gimnazisták. Hát ezek adják Jolit kézről kézre. Jelen Joli olyan se nemszép se nemcsúnya. De vidor a kis arca, s a szeme huncut; az a fajta ő, ki lánykorában Joli szereti magáról mondani: jópofa vagyok. Ha látom, már csak elnevetem magam. Igaz, Joli volt az első nő, akitől hallhattam, mikor az amerikás divat kezdődött: báj, báj! — kezét repdestetve, mint szárnyacskáját a veréb. Azt is ő kezdte, ugyancsak karlobogtatással: heló, heló! — ha jön egy jó ismerős. Velem szemben nem mer belezni, tudja, hogy ezért kapna egyet a bottal az ülepére. - í