Figyelő, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-05 / 1. szám
w mfer- - ____...WU1M ___________ . . .. _ _________ ______ ARA 1.60 FORINT * ------------------------------------------------------------------------------------Az egyenlősdi fokozására gondolnak sokan az alsó fizetési kategóriákat emelő és a magasabb kereseteket csökkentő intézkedések hatására. Attól tartanak, vajon az új ár- és bérpolitikai rendelkezések nem helyezik-e „hatályon kívül" a szocialista elosztás, a munka szerinti bérezés elveit? Természetesen az alsó és a felső fizetési határok közelítése szűkíti a munkához pontosan igazodó bérezés lehetőségeit. Tény viszont, hogy az intézkedések meghozatalakor nemcsak gazdasági, hanem szociális követelményeket is érvényesíteni kellett, méghozzá a szocialista elosztás elvével egyenrangú szocialista humanizmus alapján. S tény az is, hogy — bár a jövedelmi határok átmenetileg szűkülnek —, a szocialista bérezés elveit korántsem helyeztük hatályon kívül, még átmenetileg, ideiglenesen sem! Nyilvánvalóan a szocialista elosztás elvének érvényesüléséhez közelít az is, ha a parasztság munkája jobban, ösztönzőbben realizálódik az ellenértékű, szapott felvásárlási árakban. Ily módon gazdasági, érdekeltségi eszközökkel növeljük olyan mezőgazdasági árucikkek termelését — a parasztság termelési kedvét —, amelyek az országnak nagyon szükségesek. Megfelel a szocialista bérezés elveinek az is, ha nem rábeszéléssel, hanem gazdasági, bérezési „vonzással” állíthatjuk művezetői munkakörökbe a legrátermettebb, képzettebb munkásokat, akik eddig az indokolatlanul alacsony kereset miatt nem szívesen vállalták ezt a magasabb beosztást. Ide sorolható az építőipari dolgozók különélési pótléka is, amely ugyancsak a munka sajátosságát — a huzamos távollétet otthontól, családtól — honorálja a bérben is. De tágítva a kört az intézkedések határain túlra: a munkásoknál, alkalmazottaknál egész sor új lehetőség is nyílik a munkához jobban igazodó bérezésre — méghozzá nemcsak távlatilag, de már most, 1966-ban. A január 1-én érvénybe lépő prémiumrendelet a vállalatok jó munkája esetén a régebbinél 30 százalékkal több prémium kifizetését engedélyezi, önmagában a magasabb összeg még nem jelent előrelépést a szocialista bérezés elveinek érvényesítésében, ha a prémiumot elaprózva, egyenlősdi alapon osztják el, ha nem azok kapják, akik többletmunkájukkal kiérdemelték. Az új rendelkezés azonban éppen ezt a veszélyt csökkenti, a munka szerinti elosztást érvényesíti, eltörölve például a kifizethető prémiumok felső személyi határát, másrészt az időarányos alapbér 10 százalékában határozva meg a legalacsonyabb prémium összeget. A prémiumrendeletnek csupán ez a két tényezője is jelzi a törekvést, hogy még teljesebben érvényesüljön — immár nem a mindenkinek „járó” fizetéskiegészítéssel, hanem az arra érdemesek keresetét jelentősen növelő prémiumokkal — a munka szerinti elosztás elve. Egész sor egyéb intézkedés is segíti, ösztönzi ezt! Ismeretes, hogy a tartós létszámtakarékossággal elért béralapmegtakarításnak 1966-tól már nem 50, hanem 75 százaléka használható fel a vállalati átlagbérek emelésére. Itt is közvetlen, munka szerinti érdekeltségről van szó, hiszen elsősorban azok a vállalati kollektívák kapják a béremelést, amelyek a létszámtakarékosságból adódó többletmunkát vállalják. Ide sorolható a SZOT elnökségének 89/1964. sz. határozata is, amely pontosan rögzíti milyen — munkával kiérdemelt — feltételek szerint kell a nyereségrészesedést elosztani a vállalatok dolgozói között. Folytathatjuk a hasonló célú intézkedések felsorolását például a beruházók egyszeri jutalmazását előíró kormányrendelettel, amely olyan — szintén eredményesebb munkával — elérhető feltételekhez köti a nem is alacsony jutalmakat, mint a beruházási költségek csökkentése az előirányzat összegéhez képest, a befejezett beruházások kapacitásának terven felüli növelése stb. Az érvényes és javarészt új rendelkezések e korántsem teljes felsorolása bizonyítja, hogy jogszerű lehetőség is, a régebbinél magasabb összegek is rendelkezésre állnak a szocialista bérezés hatékonyabb, a munkát valósághűbben tükröző érvényesítéséhez. Más kérdés, hogy — éppen a vállalati önállóság bővítésével — egyre, inkább vállalati feladat e lehetőségek hasznosítása. A személyes érdekeltséget erősítő rendelkezések természetesen csak lehetőséget nyújtanak — de ezekkel megfelelően élni is kell! Elég — példaként — csak a tartós létszámmegtakarítással növelhető vállalati átlagbérek 1965. évi tapasztalataira utalni. A KNEB országos vizsgálata megállapította, hogy sokhelyütt még a vállalatok vezetői sem ismerték az ebben rejlő ösztönzési lehetőségeket, ezért nem is alkalmazták azokat; az Építésügyi Minisztérium csak olyan külön megkötöttségekkel engedélyezte a létszámtakarékosságot, amelyek mérsékelték a rendelkezés végrehajtását, s több tröszt, vállalat is külön feltételeket, tehát gátló körülményeket írt elő. Valójában egy béralap-növelő lehetőség maradt így — helyi félreértések miatt — kihasználatlanul. Ismeretes, hogy az 1966. évi terv — az ár- és bérpoli- ■ tikai intézkedésekben szereplő, 2 milliárdos nyugdíj és béremelésen kívül — a bérből és fizetésből élők 2,3 milliárdos keresetnövelését irányozza elő (mintegy 38 ezer főnyi létszámemelkedés mellett). Ehhez járulnak a különböző egyéb juttatások, például a felemelt családi pótlékok egész évi hatása, s ily módon a bérből-fizetésből élők reáljövedelme 1966-ban 3,5 százalékkal, több mint 4 milliárd forinttal emelkedik Mindezt még bővíthetik — eredményes vállalati munka esetén — az említett rendelkezésekkel (a magasabb prémiumkeretből, vagy a létszámmegtakarítással) növelhető bérek. Az új tervév — és az elhatározott bér-árpolitikai intézkedések érvénybelépésének — küszöbén fontos hangsúlyozni: a „mindenki munkája szerint” elv változatlanul érvényes! A differenciált, hatékony vállalati alkalmazáson múlik, hogy sehol ne helyezzék ezt az elvet „hatályon kívül”. ■ / ) / (Folytatás a 2. oldalon) Számvetés 205 milliárdról Második ötéves tervünk 180 milliárd forintra tervezett beruházási előirányzatát előzetes adatok szerint túlteljesítjük. A várható tényszám: 205—206 milliárd. Ezzel az 1961—1965 években nemzeti jövedelmünknek mintegy 20 százalékát fordítottuk az állóeszközállomány bővítésére. A fenti összegből az ipar fejlesztésére 90—95, a mezőgazdaságra mintegy 50 milliárd forint jutott. Közlekedésünk, úthálózatunk fejlesztésére és javítására 22 —23 milliárdot fordítottunk. A tanácsok művelődési, egészségügyi, lakásépítési politikáját államunk — a tanácsok saját eszközein túl — mintegy 32—33 milliárd forinttal segítette, öt év alatt egyedül az iparban 100—110, egyenként 100 millió forintnál nagyobb befektetést igénylő létesítményt fejeztünk be. Új beruházásaink sorában milliárdos értékűeket is találunk, mint például a Dunai Cementművet, a Tiszavidéki Vegyikombinát műtrágyagyárát, az Ajkai Erőművet, az Oroszlányi Erőművet, a Borsodi Erőmű bővítését, a Százhalombattai Erőmű eddig üzembehelyezett részét, a Dunai Vasmű előkészítő üzemét és hideghengerművét. Az ország történetében példa nélkül álló beruházási tevékenység egyik fontos kérdése volt, hogy a fejlesztésre szolgáló legfontosabb eszközöket megfelelően koncentráljuk időben, minőségben és területileg is oly módon, hogy a lehető legjobb gazdasági eredményt érjük el. Javuló irányzat A beruházások koncentráltsága 1965- ben a korábbiakhoz viszonyítva javult Várhatóan 1965-ben az értékhatár feletti beruházások közül mintegy 359—400, összesen 14—15 milliárd forint értékű (az összes értékhatár feletti beruházások egyharmada) befejeződött. Évek óta először nem növekszik a beruházások befejezetlen állománya. Az 1965. évi beruházási eszközök elosztásakor a tervező szervei figyelemmel voltak arra, hogy a fizetési mérleget előnyösen befolyásoló, valamint a népgazdasági arányok biztosítása szempontjából különleges helyet elfoglaló erőművi, vegyipari és papírgyári beruházások a program szerinti ütemhez képest is gyorsabban készüljenek el. Kedvező eredménnyel jártak a koncentrálásra irányuló törekvések a lakásépítkezésekben is, ahol az építési helyek száma 1965-ben 336-ról 224-re csökkent; az egy építési helyre jutó évi ráfordítás 8.4 milliósról 11.3 millióra, az egy építési helyre jutó lakásszám pedig 93-ról 212-re emelkedett. Előrehaladt a vidék iparosítása: míg 1960-ban az iparban foglalkoztatottak 45 százaléka a fővárosban dolgozott, addig 1964-ben — a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint — már csak 41,7 százalékuk. Az uj /{■£ 2 { \y'OcVc/^LS a munkavállalók 25 százaléka a budapesti, 75 százaléka a vidéki iparban helyezkedett el. Az 1964-ben induló új beruházások létszámszükségletének több mint 99 százaléka vidéken jelentkezik. A koncentráció e kezdeti eredményeit nem írhatjuk kizárólag az 1965-ben tett intézkedések javára. A beruházási eszközök koncentrálása, vagy dekoncentrálása hosszabb időszak intézkedéseinek öszszesített eredménye és a beruházások területén érvényesülő tervezési, szervezési és ösztönzési módszerek együttes hatásának a következménye. Új intézkedések A fő gazdaságpolitikai célok stabilitása alapul szolgált a beruházási politika és tevékenység egész rendszerének megjavításához, ezen belül a beruházási eszközök koncentrált felhasználásához is Ennek jegyében születtek a beruházási eszközök elosztásának fokozott központosítását célzó intézkedések, amelyek nyomán a beruházások nagy részénél a döntési jogot a központi szervekre, illetve az ágazat irányító s«z- »eire bízták. Ennek megfelelően a beruházások 75—80 százalékát finanszírozzuk ma is az állam központi pénzalapjából, a költségvetésiből. Ebben az időben alakult ki a beruházási programkészítés módszere, ehhez kapcsolódott az úgynevezett engedélyezési eljárás. Ezt jólkiegészítették a beruházásokkal kapcsolatos kötelező gazdaságossági számítások és az új technológia színvonalát összehasonlító elemzések. A beruházások eredményes megvalósítása céljából bevezették előbb a beruházások, majd a beruházásban részt vevő műszaki tervezők együttes jutalmazását. Az ellenőrzés fokozása és megalapozása céljából utólagos közgazdasági vizsgálatokat rendeltek el. Az építőiparban is, számos műszaki szervezési, finanszírozási és érdekeltséget fokozó intézkedés látott napvilágot, amelyeknek ugyancsak az eszközök jobb koncentrációja és a kivitelezés gyorsítása volt a céljuk. Az 1962-ig megjelent intézkedéseket a Beruházási Szabályzat rendszerezte, lehetővé téve, hogy a beruházási tevékenység törvényes alapjai megszilárduljanak. A beruházások volumene egészében 25—26 milliárd forinttal meghaladja az ötéves tervelőirányzatot. Ennek az öszszegnek a felét olyan célok töltik ki, amelyek elmaradása kárt okozott volna a népgazdaságnak, vagy olyan szükségszerű beruházásokra nyújtott fedezetet, amelyekkel a felső szintű tervezés sem számolhatott előre. A tervezés mechanizmusához tartozó kérdés azonban, hogy ezeket a váratlan fordulatokat a terven túl, a terven kívül teljesítjük-e, vagy megfelelő tartalékokból fedezzük megvalósításukat? Az alátervezés hátrányai Véleményem szerint a két lehetőség közül az előbbire csak kivételesen kerülhet sor. A második 5 éves terv terven felüli céljainak gazdasági szükségessége általában nem kétséges. Ezt bizonyítja, hogy — a többi között — gyorsítottuk a hazai földgáz kihasználását, új, terven felüli élelmiszerfeldolgozó, tároló és hűtő kapacitásokat adtunk át, jelentős mennyiségű vasúti kocsit szereztünk be, építőipari és mezőgazdasági gépeket vásároltunk, s terven felül megkétszereztük öntözött területünket. E terven felüli cé l Egyéniség és mechanizmus . Közgazdászok ; ^ a vegyiparban -■ . . . - — • „ • r'. ® A hústermelés önköltsége