Figyelő, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-15 / 37. szám

2 Bizonyítvány év közben (Folytatás az 1. oldalról) sem ellenőrizzék a már forgalomban lévő árucikkek minőségét is. Ez csakugyan sokoldalú és visszatérő rendszerességgel történik. Milyenek a tapasztalatok? Ami jó, ami rossz A forgalomban lévő élelmiszerek, élve­zeti cikkek túlnyomó többsége megfelel a minőségi követelményeknek. Súlyosabb kifogásra elsősorban néhány húsipari ké­szítmény, esetenként egyes konzervek, száraztészták, sütőipari fehértermékek, tojás­szállítmányok adtak okot. Az ellen­őrzött fehérkenyér-minták 85 százaléka, a félbarna kenyér 90 százalékra megfelelt a követelményeknek. Kiváló minőségű volt például a Hajdú-Bihar megyében árusított fehér kenyér. Ugyanakkor pél­dául az I. számú Sütőipari Vállalat 110-es váci üzemének termékei a vizsgált idő­szakban is kifogásra adtak okot. Több esetben torz, sületlen, égett héjú, ragacsos belű kenyeret szállítottak a boltokba. Általános tapasztalat, hogy a tej és a tejipari készítmények minősége megfe­lelő. Akik emlékeznek arra, hogy évekkel ezelőtt gyakorta volt panasz a tejipar árucikkeire, megelégedéssel nyugtázhat­ják, hogy sikerült országosan rendet te­remteni, amit nem utolsósorban a minő­ségvizsgálatok bizonyítanak. Furcsa tapasztalatokat mutat a tojás minőségének ellenőrzése. A kereskedelem a forgalomba hozatalt megelőzően, mint­egy 22 millió tojás minőségét ellenőrizte. A szállító a Budapesti Baromfiipari Vál­lalat volt. A megvizsgált tojás 99,4 szá­zaléka megfelelt a követelményeknek. Ez a megállapítás akkor nyeri el igazi érté­két, ha mindjárt ide írjuk, hogy egy má­sik alkalommal a Budapesti Zöldért Vál­lalat megbízására vizsgálták meg "jelen­tős mennyiségű tojás minőségét. Az el­lenőrzött 770 000 tojás kb. 90 százaléka nem felelt meg a követelményeknek. A gok romlott, foltos, törött tojást tartalma­zó tételeket a vállalat nem vette át a szállítóktól. Ha summázatként meg is ismételhetjük, hogy az élelmiszerek jó része megfelel a minőségi követelményeknek, már nem mondhatjuk el ugyanezt a hazai gyárt­mányú ruházati cikkekről. Szabványok — figyelmen kívül Változatlanul sok helytelenül minősí­tett, illetőleg nem megfelelő minőségű ruházati termék kerül forgalomba. Álta­lánosítható az a tapasztalat, hogy a gyár­tók továbbra sem veszik figyelembe a kötelező állami szabványokat, a kereske­delmi vállalatok tevékenysége pedig to­vábbra sem jár kielégítő eredménnyel. A kereskedelmi forgalomban ellenőrzött ci­pőknél minden harmadik, a textilruházati cikkek közül minden ötödik a tényleges­nél magasabb minőségi osztályba volt so­rolva. A textilruházati gyártm­ányoknál az anyagok nem megfelelő színtartósága és a mosással szembeni nem megfelelő mér­tékállósága ad a leggyakrabban alapot a kifogásra. Női cipőknél főleg a pántos szandálok minősége, a férfi cipőiknél, leg­többször a víkend-cipők nem megfelelő talpbélése és a bélésfelületek durva ki­képzése miatt volt kifogás. Elsősorban ilyen hibákért a KERMI a forgalomban lévő ruházati termékek további értékesí­tését, több esetben­­ a Hajdú-Bihar me­gyei ellenőrzéskor például 64 esetben — tiltotta meg vagy kötötte feltételhez. Magától értetődően nemcsak a keres­kedelmi vállalatok reklamációit kell fi­gyelembe venni. Talán sokkal inkább a vásárlók tapasztalatait, amelyek egyéb­ként csak megerősítik a vállalati minőségi kifogásokat. A szóban forgó esetben ugyanis az derült ki, hogy a megvizsgált 3922 ruházati gyártmányra vonatkozó ve­vőreklamáció 66,5 százaléka alapos és jo­gos volt. (Egyébként 41 százalékkal több vásárlói panaszt ellenőriztek, mint az elő­ző évben.) A reklamációk valamennyi árucsoportban növekedtek: textilruházati gyártmányoknál 31 százalékkal, lábbelik­nél 56 százalékkal, a bőr-, műbőr- és szőrmeruházati cikkeknél 14 százalékkal. Talán még kiegészíthető mindez azzal, hogy 742-vel több lábbelire vonatkozó reklamációt, összesen 2075 panaszt vizs­gáltak meg, mint a múlt év azonos idő­szakában, s az alapos reklamációk rész­aránya 69 százalék volt, magasabb, mint korábban. A vásárlók legtöbbször a kö­vetkező hibák miatt panaszkodtak: talp- és sarokleválás­, kéregdeformálódás, nem megfelelő minőségű felsőbőr- és bélés­anyagok alkalmazása. Sajnos e hibák mind a nagyüzemek, mind a középüze­mek termékeire jellemzőek voltak. Mivel a minőségi vizsgálatok eredményeiről mindig értesítik a gyártó vállalatokat, van némi remény arra, hogy változtat­nak a hibákon. Ezt annál is inkább meg­tehetnék, mert csaknem általánosítható, hogy például a cipőgyárakban a gyártási és technológiai fegyelem megszegése okozza legtöbbször a minőségi hibákat. Feltehetően ilyen okokból állt elő példá­ul az a helyzet, hogy a kereskedelmi vállalatok megbízásából végzett ellenőrző vizsgálatok során 35 000 pár lábbeliből 25 000 pár ilyen vagy olyan ok miatt minőséghibás volt A gyáraknak tehát van még mát tenniük a minőségjavítás terén. Kifogástalan árucikkek Mondhatnánk azt is, példát vehetnének a tartós fogyasztási cikkeket előállító üze­mektől, vállalatoktól. Az általuk készí­tett árucikkek minősége ugyanis általá­ban megfelelt a minőségi követelmények­nek. Kifogástalan például a mosógépek, centrifugák, villamos porszívók minősége, bár a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó hibák, elsősorban esztétikai jellegű kifogások, itt is­­előbukkantak. Általában tehát nincs baj például a rá­dióik, televíziók, olajkályhák, motorkerék­párok stb. minőségével, ám egyik-másik vásárlót mégis csalódás érheti. Miért? Azért, mert változatlanul jelentős az egyedi hibával forgalomba hozott háztar­tási gépek, berendezések, híradástechni­kai cikkek száma, illetve aránya. Ami azt bizonyítja, hogy a gyári minőségellenőrző osztályok olykor felületesen vizsgálják a késztermékek minőségét. S hiába kifogás­talan száz meg száz árucikk, ha köztük egy-egy rontja a gyár hírnevét. Gyakori téma, mint ahogy sajnos gya­kori panasz tárgya is a bútor. Nem éppen örvendetes, hogy az ellenőrzött bútorok közül minden második hibás volt, vagy a szállítás, illetve a tárolás során sérült meg. A lakószoba bútoroknál, a szekré­nyek, a kárpitozott fekhelyek, ülőbútorok ellenőrzött mintáinak több mint fele hi­bás volt. Az összes kifogáson belül a gyár­tási hibák aránya 73 százalék, a szállítási sérüléseké 27 százalék volt. A fekvőbú­toroknál elsősorban a nem megfelelő kár­pitozás, a lábak gyenge beépítése, a szek­rényeknél pedig legtöbbször az összeépí­tés­, felületkezelési hibák, továbbá az aj­tók nem megfelelő vasalása adtak okot jogos kifogásra. Az ülőbútorok kárpitozá­sa általában megfelel a követelmények­nek, ám a váz, illetve a lábazatok össze­építése a megvizsgált darabok 20—25 szá­zaléknál kifogásolható volt. Ami pedig a konyhabútorokat illeti, sajnos az ellen­őrzött példányok 46 százaléka volt­ hibás, méghozzá úgy, hogy a kifogások 88 száza­léka gyártási, 12 százaléka pedig szállítási hiányosságokból adódott. A legtöbb ki­fogás a hagyományos festett konyhabú­torokkal szemben merült fel, elsősorban a nem megfelelő felületkezelés, szerelvé­nyezés miatt. Mindehhez gyenge vigasz, hogy a forgalomba­­hozott import bútorok javarésze, így a csehszlovák, lengyel, és az NDK-ból vásárolt bútorok többségü­k­ben megfeleltek a minőségi ellenőrzés követelményeinek. A jugoszláv gyártmá­nyokkal szemben azonban, főleg szerke­zeti, kiviteli hibák miatt már több kifo­gás volt. Megnövekedtek a vásárlói rek­lamációk is. Mindez viszont arra figyel­meztet, hogy fokozni kell az ellenőrzést az importtermékek átvételénél. Következetesség, hatékonyság Valahogy így fest — nagyjából-egészé­­ből — az a minőségi bizonyítvány, ame­lyet év közben állíthatunk ki a hazai ke­reskedelmünk árukínálatának minőségé­ről. Természetesen éppen a fogyasztók er­deiyében messzemenően helyeselni lehet a minőségvizsgáló intézet, a KERMI rendszeres, s következetesen szigorú tevé­kenységét Úgy véljük egyrészt minden segítséget meg kell adni a minőségellen­őrzés és a minőségvédelem hatékonyságá­nak fokozásához, másrészt a gyártó válla­latoknak kell végre az eddiginél sokkal­­ többet tenniök a korszerűsítés, a techno­lógiai fegyelem betartása érdekében. S persze nem utolsó sorban az üzemi, a gyá­ri minőségellenőrzés megszigorítására is több gondot kell fordítani. A fogyasztó érdekében, de a gyártó vállalatok haté­konyabb gazdaságossága miatt is. H. Gy. Másfélszáz modellből rendezett háromnapos bemutatót Buda­pesten a Tisza Cipőgyár, bemutatva a kereskedelemnek 1972. I. felére szóló elképzeléseit. A közvéleménykutató ci­pő­kiállítás számos újabb gyártási eljá­rásról is képet ad, hiszen például nyolc férfimodell szitavászon felsőrésszel, több színvariációban, fröccsöntött eljárással készült. Bár hagyományos ragasztott el­járással gyártották a többféle színű női szandálokat, de új formákkal és fazo­nokkal mutatkozott be a gyár tervező­gárdája. Szerepelt a kiállításon sokféle női csizma, s a hosszúszárú közkedvelt kismama-cipő. Valamennyi modellt már gyártják is. A bemutatón az érdeklődők közvélemény kutató lapokon szavazhat­tak. Reméljük, hogy később a fogyasz­tók igényei az üzletekben találkoznak is a kínálattal. Az OTTHON 72 kiállítás lakberendezési termékek, így bútorok, szőnyegek és más háztartási tartozékok seregszemléjeként nyílt meg a minap Budapesten a BNV területén. Kétségte­len, hogy az 1972. évi hazai kínálatot reprezentáló kiállítás minden eddiginél nagyobb, hiszen négy pavilonban, több mint 4000 négyzetméter területen, 52 kiállító mutatta be legújabb, a IV. ne­gyedévben és jövőre forgalomba kerülő árucikkeit Mégis az a véleményünk, hogy az OTTHON ’72 még mindig csa­lódást okozhat a vásárlási szándékkal odalátogatóknak, hiszen az üzletek kíná­lata még messze van a seregszemlén felvonultatott választéktól. S abban sem lehetünk teljesen biztosak — az eddigi tapasztalatok alapján —, hogy az ígért időpontban minden vásárló hozzájuthat a kiállított bútorokhoz. Az viszont be­­helgezhető, hogy a lakberendezési kiál­lításon a házgyári lakások pontos, mé­­rethű ,másaként rendeztek be szobá­kat a korszerű követelményeknek megfe­lelő­en, mintegy ötletadásként, ízlésfor­málásként. Az eddigi kiállításokhoz ké­pes­t újszerű az is, hogy a kereskedelmi és könnyűipari vállalatok mellett első ízben a Nehézipari Minisztérium, a KGM és az Építésügyi Minisztérium vállalatai is bemutatták a lakás korsze­rű berendezését szolgáló termékeiket. A javító-szolgáltató ipar helyzetéről tárgyalt Budapesten a XI. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága. Már csak azért is említésre­­érdemes a ■tanácskozáson elhangzott sokféle megál­lapítás, mert a kerületben tapasztaltak csaknem mindenütt általánosíthatók. A j­avító-szolgáltató ipari ellátás ugyanis sehol sem kielégítő, s ebben, főleg az ját­szik szerepet, hogy például a lakótelepe­ken elhúzódnak a kapcsolódó beruházá­sok, köztük a javító és szolgáltató ipari egységek építése is. A XI. kerületben különösen kevés a textiltisztítással fog­lalkozó felvevőhely, hiszen mindössze 17 Patyolat és ruhatisztító fiók működik, természetesen állandóan zsúfoltan. A felvevőhelyek­ építését sürgeti, hogy je­­lenleg csaknem 6000 lakosra jut egy Patyolat-fiók. Hasonló a helyzet a töb­bi szolgáltatással, így a lakáskarban­tar­­tással, az elektromos háztartási gépek és készülékek javításával is. A következő esztendők fejlesztési tervei a szolgáltató­­hálózat nagyarányú bővítését ígérik, ami azt jeleníti, hogy a XI. kerületben 1975- ig csaknem 30 új szolgáltatóegység épí­tését tervezik. Nagyjából-egészéből ilyen arányú fejlesztésre lenne szükség a fő­város legtöbb kerületében. Irodaház­i letétre­ ­­­Folytatás az 1. oldalról) paritásokat elvonnánk olyan beruházá­soktól, amelyeknek megvalósítása évek óta vontatottan halad. Márpedig a ter­melő­ipari létesítmények kivitelezésének elhúzódása a lekötött eszközöket és a ki­eső termelést számításba véve, évről-évre milliárdos veszteségeket okoz a népgaz­daságnak. Kétségtelen, hogy a felmérés során számbavett 844 irodaház, illetve székház­építési igény többsége nem megalapo­zatlan. Az életbe léptetett korlátozó in­tézkedések célja éppen ezért nem az, hogy adminisztratív eszközökkel végleg meghiúsítsa az elképzelések valóra vál­tását, hanem, hogy lecsillapítsa az el­múlt időszakban fellépő irodaház-építési „lázat”, s így a legszükségesebb létesít­mények gyorsabb kivitelezését is előse­gítse. Hitel nincs A rendelkezések kidolgozása során a gazdasági bizottság különbséget tett a költségvetésből, illetve vállalati forrás­ból megvalósuló létesítmények között. A költségvetési eszközökből épülő iro­daházakkal kapcsolatban (a felmérés szerint az igények több mint 40 százalé­ka) a határozat előírja, hogy a beruhá­zások megindítását 5 millió forintos ér­tékhatár felett, az Országos Tervhiva­talnak és a Pénzügyminisztériumnak is engedélyeznie kell. (A tárcák javaslatait figyelembe véve.) Az irányító főhatósá­gok vezetői a jövőben minden költségve­tést terhelő irodaház­i beruházási igényt a takarékossági szempontok szem előtt tar­tásával bírálnak felül, s a kivitelezés megkezdéséhez­ az engedélyt csak feltét­lenül indokolt esetben kérik. A vállalati hatáskörben épülő irodahá­zak építése továbbra sincs engedélyhez kötve. A gazdasági bizottság határozata értelmében azonban a Magyar Nemzeti Bank irodaház-építéssel kapcsolatos hi­teligényeket a IV. ötéves terv során nem elégíthet ki. Előreláthatólag még inkább visszatartja a vállalatokat az irodaház­építéstől az, hogy a fedezetigazolás be­szerzésén kívül a tervezett kivitelezési összeg 40 százalékának megfelelő tarta­lékalapot kell a jövő évtől kezdve a banknál letétbe helyezni. Ennek az ösz­­szegnek fele az esetleges többletköltségek fedezetéül szolgálhat. Egyes esetekben — amikor a népgazda­sági szempontból fontosabb beruházások kivitelezését kapacitáshiány gátolja —, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisz­térium döntése alapján sor kerülhet egyes, 50 millió forintnál többe kerülő, még 10—15 százalékos készültségi fokot el nem ért irodaházak építésének leállí­tására, ha ennek révén más létesítmé­nyek kivitelezése meggyorsítható. Sor kerül a székházak építése révén felszabadult helyiségek felmérésére és annak vizsgálatára is, hogy a felszaba­duló területet hogyan hasznosítják. új normatívák Problémát jelent még, hogy egyes in­tézmények az új irodaházak tervezésénél a lehetőségeinkhez képest túlságosan nagyigényűek, pazarlóak. Az egyik terve­zőintézet például a szokásos normatívát (alapterület/férőhely) 25—30 százalékkal túllépve szerette volna új székházát fel­építeni. Az építőipari áremelkedések mellett tehát a beruházók túlzásai is hozzájárul­tak ahhoz, hogy az egy irodai férőhely létesítésére jutó költségek — különösen a vállalati irodaépületek esetében —, igen gyors ütemben (két év alatt 20—30 száza­lékkal) emelkedtek. Ma már egy irodai munkahely létesítéséhez 45—60 ezer fo­rintos beruházás szükséges. Éppen azért, hogy ezen a területen a helyzet ne ro­moljon tovább, rövidesen új, korszerű irodaház-építési normatívákat dolgoznak ki. Ennek előírásait (egy főre jutó alap­terület, légköbméter, az összes alapterü­let és hasznos alapterület aránya) a beruházó szervek kötelesek lesznek be­tartani. A korlátozó intézkedések előrelátha­tóan csökkentik az irodaépítések ütemét, a népgazdaság ilyen irányú megterhelé­sét. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a különböző állami szerveknek és vállala­­­­toknak le kell mondaniuk egyben ügyvi­telük korszerűsítéséről is. Egyrészt a kor­szerű ügyvitel megszervezése nem min­den esetben követeli meg az új irodaház felépítését, másrészt, az engedélyezési eljárás során is figyelembe kell venni majd azt, hogy az új székházak építése hol jár együtt az ügyvitel valóságos kor­szerűsítésével. A vállalati­­hatáskörbe tar­tozó irodaház-építések esetében pedig várható, hogy a szigorú pénzügyi feltéte­lek mellett csak akkor döntenek az épít­kezések megkezdése mellett, ha ennek eredményeként a korszerűbb ügyvitel és irányítási rendszerek kiépítése révén gazdálkodásuk hatékonyságát is javítani tudják. Sz. A. FIGYELŐ, 1971. SZEPTEMBER 15.

Next