Figyelő, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-04 / 27. szám
1585. JÚLIUS 4 Szilárd egyensúly... (Folytatás az 1. oldalról.) A jövedelmezőség alapján történő differenciálódást nemcsak hagyni kell, hanem irányítási, sőt társadalmi-politikai eszközökkel elő is kell segíten. A jövőben az önálló vállalati gazdálkodás és kockázatvállalás terhei nem háríthatók át a gazdaság egészére. Állami beavatkozásra lényegesen szűkebb körben kerülhet sor, ennek azonban nem az átmeneti rendezést, hanem a működőképesség tartós helyreállítását kell szolgálnia. Ha viszont a szanálás sem ígér hosszabb távra megoldást, a gazdálkodó szervezetet fel kell számolni, természetesen gondoskodva a dolgozók foglalkoztatásáról, és a lekötött erőforrások ésszerűbb hasznosításáról. Az adottságainkhoz igazodó struktúrapolitikához jól átgondolt és koordinált fejlesztésekre van szükség. Ezekhez pedig pótlólagos források és élenjáró beruházási javak kellenek. A korszerű eszközök és eljárások nagy része csak a fejlett tőkés országokból szerezhető be. Ezért a konvertibilis elszámolású exportképesség fokozása a VII. ötéves tervidőszak egyik kulcskérdése. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy az eddigieknél határozottabban kell figyelembe venni a külföldi működőtőke bevonásának lehetőségét. Erőteljesen kell törekednünk arra, hogy a fejlett műszaki berendezések és korszerű technológiák mind jelentősebb hányadát a jövőben a szocialista gazdasági integrációból szerezzük be. Növekedés a jövedelera-termelésben Az intenzív gazdaságfejlődés útjára való gyorsabb áttérés alapvetően gazdaságpolitikánk eredményes végrehajtásán múlik. Irányítási rendszerünket folyamatosan és perspektivikusan kell hozzáigazítani a gazdasági élet realitásaihoz. Alkalmazni kell mindazokat a módszereket, amelyek kiválthatják a hatékonyság javulását. Elsősorban az innovatív készségre, a vállalkozó magatartás bátorítására, a versenyszellem élénkítésére építünk, s ehhez teremtjük meg a szükséges piaci, érdekeltségi és szabályozási feltételeket. Vállalataink érdekeltségének centrumába a nyereséget helyeztük. Joggal elvárt teendőnk, hogy az egészséges verseny, a nyereségnövelés útjából elhárítsunk minden indokolatlan akadályt. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy az ellátásért a kormányzat a felelős, a termelők ott értékesítenek, ahol nagyobb nyereséget realizálnak. Amíg ennek feltételei kialakulnak, a piaci zavarokat üzleti alapon a kormányzat piacfelügyeleti tevékenysége keretében kell elhárítani. A versenyszellem kibontakozásához megfelelő érdekeltségi rendszer szükséges, ezért következetesebben kell érvényesíteni azt az elvet, hogy a vállalatok fejlődése, a beruházási lehetőségek, valamint a személyi jövedelmek a jövedelmezőség szerint alakuljanak. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, amely a vállalati jövedelmek eltéréseit központi beavatkozással egyenlíti ki. Nem sikerült megoldanunk azt a makacs konfliktust, miszerint a személyi jövedelmek növeléséhez intenzívebb érdekeltség fűződik, mint a nyereség gyarapításához. Ez a körülmény teszi szükségessé az önálló keresetszabályozási rendszerek működtetését. A valós munkateljesítményekkel alátámasztott személyi jövedelmek kialakításához szemléletváltozásra is szükség van. Helyre kell állítani a fő munkaidőben végzett tevékenységek rangját és megbecsülését. Érvényesíteni kell a több és színvonalasabb munkáért járó nagyobb anyagi, erkölcsi elismerés elvét, különösen a vállalati bérpolitikában. Az anyagi érdekeltségi rendszerek hatásmechanizmusa nem állítható egyoldalúan a növekedés szolgálatába. A rövidtávú ösztönzés mellett a kollektíva tagjait, s különösen a vállalati döntéshozókat közvetlenül is érdekeltté kell tenni a vállalati vagyon növelésében és rentábilis működtetésében. A növekedés súlyponti kérdései A miniszterelnök-helyettes a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a piaci automatizmusok, szabályozó mechanizmusok hatására csak olyan mértékben építhetünk, amilyen mértékben biztosítjuk azok működésének feltételeit. Ellenkező esetben a kivételek áttörik az alapszabályt, s rontják a bevált megoldások hitelét is. Így is akadnak, akik helyes lépéseinket félremagyarázzák. Például a vállalati önállóság, a verseny növelésére, a piaci feltételek megteremtésére irányuló erőfeszítéseinket úgy állítják be, mintha az állam szabadulni akarna a felelősségtől. Az állam, a központi irányítás a gazdaságból nem vonul ki! Csak áttekinthetőbbé teszi a jogok és felelősségek rendszerét. A növekedés legfőbb színtere a vállalati szféra. Ezért indult meg az a folyamat, amelynek eredményeként az állam tulajdonosi szerepköre és a vállalatok gazdasági feladata egyre rendezettebb lesz. Maróthy László részletesen foglalkozott a kormányzati munka fejlesztésének feladataival, hangsúlyozva, hogy tudatában vagyunk, a kormány tevékenységét is törekvéseinkhez kell igazítani. E területen is folyik a munka és a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztésének lépéseihez igazodva kerülnek eldöntésre és bevezetésre a szükséges intézkedések. Előadásának befejező részében a gazdasági növekedés súlyponti kérdéseit tekintette át. A VII. ötéves tervidőszakban a következő főbb kérdésekkel kell számolnunk, amelyekre az egyértelmű választ most formáljuk: — a népgazdaság külső és belső egyensúlyának, s e kettő összhangjának megteremtése és megszilárdítása; — a hatékonyabb gazdasági struktúra kialakítása érdekében verseny- és adósemlegesség biztosítása a gazdaság különböző szektorai, illetve az eltérő jövedelemszabályozási formákba tartozó gazdálkodók között; — harmonikusabb, a kiszámíthatóságot és a stabilitást erősítő együttműködés az irányítás és a gazdálkodók között; — a költségvetési újraelosztás mérséklése, az önálló vállalkozási képesség erősítése, a hatékonyság növelésére alapozva; — antiinflációs — az árak növekedését fékező, egyben struktúrát átalakító — gazdasági irányítási gyakorlat feltételeinek megteremtése; — a vagyonérdekeltség erősítése a gazdaságban; — az innováció, az új technika, a műszaki újítások érdekeltséget teremtő anyagi megbecsülése, ezt szelektíven szolgáló állami preferenciarendszer működtetése. Ahhoz, hogy ezek a gazdaságunk mozgásterét tágító irányítási feladatok eredményesen megvalósuljanak, nem nélkülözhető a közgazdászok elmélyült, felelősségteljes alkotómunkája sem — mondotta Maróthy László miniszterelnök-helyettes. Mort, hogy a vállalatoknak elsősorban nem a piac, hanem az állami magatartás változását kell prognosztizálniuk. Feltette a kérdést, hogy vajon a piacfelügyeleti szervek valóban vállalni fogják-e intézkedéseikért a felelősséget, beleértve ebbe döntéseik anyagi konzekvenciáját is.. Az Ipari Minisztérium egyik vezetője — felidézve az egyik vezérigazgató vállalati tanács előtt tett fogadalmát, miszerint ezentúl minden döntése a vállalat érdekét fogja szolgálni — hangsúlyozta egy egyértelműbb értékrend kialakításának a szükségességét, nehogy a vállatok érdeke szembekerüljön a népgazdaságéval. Felvetődött, hogy a gazdasági életben nem lehet helye a társadalmi elvárásoknak. Ez alatt természetesen nem a népgazdasági vagyon gyarapításának a követelménye értendő, hiszen ez éppen az, amit a vállalatok alapvető érdekévé kell tenni. Amiket meg kell szüntetni, azok a vállalati érdekeket keresztező kívánságok. Legyenek ezek akár a termelés szerkezetét, akár az értékesítés irányát megszabni kívánó törekvések. Többen is hangsúlyozták a szociálpolitikai funkciók gazdálkodó szervektől való leválasztásának a szükségességét. Elhangzott az is, hogy a vállalatok egyre kevésbé „ijednek meg” a társadalmi elvárások hangoztatásától. Az exportstruktúra javítása ugyancsak feltételezi a gazdasági mechanizmus korszerűsítését. Az export növelése az aktívumkövetelmény teljesítésén kívül azért is fontos, mert az import növelése nélkül — beleértve ebbe természetesen a szocialista országokból származó behozatalt is — a verseny erősítésének csak korlátozottak a lehetőségei. Ezen a vándorgyűlésen is sok szó esett az irányítás és a vállalatok közötti bizalomról. Felvetődött, hogy a bizalmatlanságot csökkentheti, ha az említettek megpróbálják kölcsönösen beleélni magukat a másik helyzetébe. Ennél is fontosabbnak tűnik azonban, hogy a gazdaságirányítás elvei és gyakorlata közelebb kerüljenek egymáshoz, a vállalatok pedig olyan feltételek között működjenek, hogy a fizetőképes kereslethez való alkalmazkodás, a gazdaságos működés elemi érdekük legyen. Val Titkosított Titkosítettnek, vagyis egy szűk szakértői csoport által már-már titokban elvégzettnek nevezte a vándorgyűlés egyik felszólalója a gazdaságirányítási rendszer reformjának továbbvezetésére kidolgozott programot. Valószínűleg a koncepció ilyen módon történt kidolgozásával is összefügg, hogy a konferencián elhangzottak nem annyira a gyors, gyökeres változásoktól való félelmet, mint inkább a fél- vagy álmegoldások miatti aggódást tükrözték. Így például felvetődött, hogy a törvényességi felügyelet ágazati minisztériumokhoz kerülése az önkormányzó vállalatok esetében elvileg megszűnő vállalatfelügyeleti funkció átmentéséhez vezethet. A vállalatok irányító szervektől való hierarchikus függősége még egyáltalán nem a múlté. Az egyik igazgató szerint egy jól sikerült minisztériumi tágyalással több nyereséget lehet szerezni, mint több száz dolgozó egész évi munkájával. Egy másik vállalati vezető úgy fogalma Vezérelheti-e a külpiac a növekedést? Még mindig keresi helyét a magyar közgazdasági irodalomban a külpiacvezérelt növekedés fogalma. A közgazdász-vándorgyűlésen kiderült, hogy meglehetősen eltérő ennek a fogalomnak a megítélése. Van, aki mint követendőt egyértelműen elutasítja. Értelme csak a hatékonyságorientált fejlődésnek van. A külpiac jelentős szerepet tölt be ebben a folyamatban, de nem lehet a vezérlője. A belső piac megfelelő működése nélkül nem lehet a külpiacon eredményesen fellépni, a hozzáadott értéket maximalizálni, illetve optimalizálni. Ezzel szemben a hatékonyságorientált fejlődés minőségi követelményeket támaszt az exporttal szemben is, de nem lehet külön exportminőség és belföldi minőség. Vezérelheti-e egyáltalán a magyar gazdaság növekedését a külpiac? A fellendülés, az új műszaki forradalom olyan területeken zajlik, amelyekben a magyar ipar lépéshátrányban van. A vállalatok egyelőre a hagyományos területeken a kibocsátás maximálására törekednek, a racionalizálás és a ráfordítások optimalizálása helyett. Fel kell ismerni, hogy a világpiacon csökken az olcsó, közepesen képzett munkaerő komparatív előny®, a világgazdasági átrendeződés többé-kevésbé lezárult. Az új világgazdasági rendben még nem találtuk meg a helyünket. Az ebbe történő intenzívebb integrálódás sokkal többet jelent, mint a külpiaci vezérlés elfogadása és sokkal aktívabb megközelítést igényel. A fogalom másik fele a növekedés. Szükség van rá — ezt senki nem vitatja. A hetedik ötéves terv egyik premiszszája, hogy elértük a külső egyensúlyt, s ezen a bázison óvatosan megkezdődhet a gazdasági tevékenység gyorsítása. A külső egyensúly megvalósítása „történelmi tett” volt, egy „szép, eredményes extenzív időszak lezárása". (Idézetek az egyik előadásból.) Merő tény marad, hogy ezt úgy sikerült elérni, hogy volumenben az export több mint 30 százalékkal nőtt 1980-hoz képest, miközben az import változatlan maradt. Ebből kiindulva hangzottak el a kétkedő vélemények. Az utóbbi évek a rövid távú döntéskényszer és a külgazdasági hatékonyságorientáció ellentmondásának a jegyében teltek el. Amit elértünk, az nem a külgazdasági egyensúlyi helyzet, hanem a külkereskedelmi mérleg egyensúlya, az importigények adminisztratív visszaszorítása és az export erőltetése révén. Az exportorientáció kialakítása mechanizmus oldalról reformot feltételez, a pragmatikus kis lépések teóriája sántít. Ezekkel ugyanis előbbutóbb csak a kiindulópontra csúszunk vissza — hangzott az egyik érvelés. Valahol az igazi külgazdasági stratégiát hiányolja a kutatóintézeti felmérés is, amely szerint 1979 és 1985 között a kompenzációs ügyletek keretében fogyasztási cikkekből több érkezett az országba, mint amennyivel a műszaki felzárkózáshoz szükséges gépek importja csökkent, hozzáfűzve még, hogy az export az esetek jó részében gazdaságtalan volt. Az előadók sok, hasonlóképpen érdekes témát, gondolatot, javaslatot, vagy éppen kételyt vetettek még fel: hol vannak a növekedéshez szükséges források, hogyan teremthetők elő, népszerűsíteni kell közülük az olyanokat, mint a működő tőke bevonása, a lízing. Természetesen ezeknek a vonzerejét a szabályozás finomításával fokozni kell. A felvetett kérdések, többségére a válaszok és a vita — bármily izgalmasnak is ígérkezett — elmaradt. A külgazdasági témakörben a tanácskozást a passzív részvétel és az aktív távolmaradás jellemezte. — rg — Az üzleti tisztesség és feltételei Régóta folyik a vita aközponti gazdaságirányítás és a vállalatok között arról, hogy mennyire káros a szabályozók állandó változása, és arról, hogy mégis miért van szükség a változtatásra. „Bűn nem módosítani a szabályozókat akkor, amikor megváltozik a gazdaságpolitikai szituáció” — ez az álláspont is elhangzott az idei közgazdász-vándorgyűlés szabályozókkal foglalkozó szekciójában. A vállalatok képviselői ezzel szemben annak a közismert véleményüknek adtak hangot, hogy az utólagos forráselvonás gyakorlata immáron a bizalmatlanság forrása, félve az elvonásoktól, a vállalatok még inkább törekszenekszabad forrásaik elköltésére. A kormányzat viszont egyensúlyi megfontolások miatt kénytelen meggátolni a tényleges teljesítmények által nem megalapozott, többnyire áremelésekkel elért jövedelkiáramlást. Piaci korlátok ennek egyelőre nem állják útját — jobb híján kerül sor tehát az utólagos fiskális beavatkozásra. Patthelyzet. Mindkét érvelésnek megvan a maga logikája és igazságtartalma. A végeredmény pedig az a valamenynyiünk számára sajnálatos helyzet, amelyben a bizonyítottan hatékony, az ütemváltást megalapozni képes vállalatok számára sem áll rendelkezésre elegendő forrás. A költségvetési centralizáció többek szerint már-már elviselhetetlen mértékét tovább fokozza az észszerűben bruttó támogatási rendszer. Egy nettó rendszer pusztán technikai okokból következően is több forrást hagyhatna a vállalatoknál. A vita változatlanul tart. Az idei vándorgyűlésen viszont egy ponton végre sikerült meghaladni a központi gazdaságirányító szervek és a vállalatok hovatovább megszokott egymásra mutogatását. A tanácskozáson a szabályozó rendszernél mélyebb, meghatározóbb dolgokról is szó esett: a társadalmi megegyezés, a fair play feltételeiről. (Folytatás a 4. oldalon.) 3