Figyelő, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)
1987-07-02 / 27. szám
1987. július 2. OLYPONTHHHHHAP „...a piacépítés gyorsítására... lesz szükség.” Interjú Szikszay Béla államtitkárral Az adó- és árreform összefüggéseiről és az ármechanizmusban várható változásokról kérdezte az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét Karsai Gábor. — Azt a legfontosabb alapelvet —, hogy tudniillik az áraknak az indokolt költségek és a piaci viszonyok együttes hatását kell tükrözniük — nem adjuk fel. Ezen a kompetitív feldolgozóipari árképzés közvetlen árkövetési szabályának 1987 tavaszán történt megszüntetése sem változtat, hiszen a belföldi árakat a világpiaci árak továbbra is formálni fogják. Ebben az értelemben tehát nincs elvi jelentőségű változás. Akkor mi értelme ven árreformról beszélni? ► A változások azért jelentősek. Az adóreform bevezetésével átalakulnak a makroszintű árarányok. Ennek három csomópontja az alapanyagok és feldolgozóipari termékek közötti árarányok, s a feldolgozóiparon belüli árarányok megváltozása, továbbá az élelmiszerek és szolgáltatások fogyasztói árának emelkedése. Az alapanyagoknál és energiahordozóknál fenntartjuk a világpiaci árak követését, s mivel döntés született arról, hogy a konvertibilis devizák árfolyamát nem változtatjuk meg, belföldi áruk az adóreform hatására nem változik. A feldolgozóipari árak viszont — az adóknak részben a végső fogyasztást terhelő átcsoportosítása miatt — csökkenni fognak, vagyis a változatlan nyersanyagárak relatíve felértékelt nyersanyagárszintet tükröznek majd. A feldolgozó iparban az eszköz-, anyag- és bérigényes termékek árát eltérően érinti az adórendszer átalakítása, így egymáshoz viszonyított áraik is megváltoznak. A közüzemi, termelői és lakossági szolgáltatások áremelkedése részben e területek munkaigényes jellegéből fakad — a személyi jövedelemadó bevezetése ugyanis felértékeli az élőmunka árát —, részben pedig a támogatások csökkentéséből. Az alapvető élelmiszerek árának várható emelése a támogatások leépítésének a következménye. Ennek termékenkénti mértékéről még nincs döntés, de úgy látom, hogy most a korábbinál következetesebben érvényesíthető az a két évtizedes elhatározás, hogy a távlatilag is támogatandó körre szűküljön az ártámogatás. Többségüknél tehát a forgalmi adó kialakítására törekszünk. E változások egyszeriek. Reformmá attól válnak, ha megváltozik az ármechanizmus is, vagyis, ha nem fog „elfogyni” az általános forgalmi adó (ÁFA), s nem fognak növekedni a fogyasztói ártámogatások. Vagyis szabállyá válik a termelői és a fogyasztói árak együttmozgása. Ez azt jelenti, hogy megnő a termelői árak képzésének és ellenőrzésének jelentősége, hiszen az államnak egy valóban normatív adórendszer körülményei között alig lesz lehetősége külön eszközökkel beleszólni a fogyasztói árak alakulásába. A jövőben azoknál a termékeknél is, melyeket hosszú távon is támogatni kívánunk, biztosítani kell a termelői és fogyasztói árak együttmozgását. Vagyis a támogatási kulcs előre rögzített kalkulációs tényezővé válik. Ez azt jelenti, hogy a jövőben minden termék szabad árformába fog tartozni? ► Nem. Továbbra is lesznek hatósági áras cikkek, bár a fogyasztásból való részesedésük a jelenlegi 38 százalékról 30 százalék alá csökken. Változatlanul ide tartoznak majd az alapvető élelmiszerek, az energiahordozók, a gyógyszerek és az alapvető szolgáltatások. E termékeknél a termelői és a fogyasztói ár együttmozgása szakaszosan valósul meg, vagyis a fogyasztói árakat egy-két évenként igazítjuk a termelői árakhoz. Mekkora áremelkedésre számíthatunk jövőre? ► Az adóreform egyszeri hatásaként 3,5-4,0 százalékos áremelkedés várható. Ehhez járul a fogyasztói ártámogatások ma még vitatott mértékű további csökkenése, amely valószínűleg további 2-2,5 százalékponttal járul hozzá az 1988. évi áremelkedéshez. Legalább 0 forgalmi adót szeretnénk érvényesíteni például az eddig jelentős mértékben támogatott építőanyagoknál és a gyermekruházati cikkeknél. Erről a szociálpolitikai intézkedésekkel együtt kell majd dönteni. Az idei áremelkedések áthúzódó hatása legalább 1 százalékpont lesz, s 4-4,5 százalékpontot tehet ki a piaci árak jövő évi emelkedésének a hatása. Összességében tehát kialakulhat egy két számjegyű (10-12 százalék körüli) áremelkedés 1988-ban. Ez az egyes rétegeket a béremelési lehetőségektől és a szociálpolitikai intézkedésektől függően különbözőképpen érintené. A végleges mértékek a jövő évi népgazdasági terv követelményeivel összhangban alakíthatók ki. Az árrendezés alapelve az, hogy minden olyan ármozgásnak szabad utat kell hagyni, amely az adórendszer változásához kötődik. Eközben azonban a vállalati szféra egészében az érdekeltségi alapok reálértéke nem nőhet. Ez nominálisan a korábbinál kisebb összegű nyereséget és érdekeltségi alapot feltételez, hiszen a termelőeszközök, mint említettem, olcsóbbak lesznek. Számítanunk kell azonban arra, hogy a vállalatok, forrásaik bővítése érdekében nominálisan is legalább korábbi pozíciójuk megőrzésére fognak törekedni. Ezért, ha nem akarjuk, hogy elszabaduljon az infláció, az átárazás szabályszerű végrehajtásának számonkérésére, a piacépítés gyorsítására és további hatékony árellenőrzésre lesz szükség. A költségek indokoltságát azonban kívülről nagyon nehéz megítélni. Például Augusztinovics Máris a Közgazdasági Szemle májusi szemében bemutatja, hogy a vállalatok az 1959. évi termelői érrendezés során és 1980-ban, a „kompetitív’’ érrendszer bevezetésekor, fölényes győzelmet arattak a központi szervekkel folytatott „számháborúban”, hiszen jelentős nyereségtartalékot képeztek. A mostani átárazás során nem fenyeget hasonló veszély? ► Augusztinovics Máriának igaza van, de most nem hagyományos árrendezésről van szó. Nem olyan „alulról felépített” árrendezésről, mely elkezdődik a bányászatban és a kohászatnál, s aztán vertikumonként halad tovább. Most egy egyszerűsített módszerekkel végrehajtandó árrendezésről van szó, amikor az árhatóságok által számított árindexeket kell számonkérni. Ennek ellenőrzése — bár ilyet még nem csináltunk, tehát nem lefutott meccsről van szó — a korábbiakénál áttekinthetőbbnek látszik. Ugyanakkor az is igaz, hogy egyetlen hatóság sem tudja a vevővállalatok áralkuját helyettesíteni. A vállalatokat tehát arra biztatjuk, hogy lépjenek fel, ha szállítóik indokolatlan áremelésre törekszenek. A piac jelenlegi állapota mellett ez aligha lesz jellemző. S mivel támogatásokért, adókedvezményekért most nemigen lehet harcba szállni, erőteljes inflációs nyomásra lehet számítani. Hogyan lehet ezt kordában tartani? ► Kétségtelen, hogy az áremelési törekvések már most erőteljesen felerősödtek. Ez a forint fél éven belüli kétszer 8 százalékos leértékelése következtében részben indokolt is, de sokan már az árrendezéshez kívánnak kedvező kiinduló pozíciót teremteni a maguk számára. Augusztinovics Máriának kétségtelenül igaza van abban, hogy a vállalatok az árrendezéseket megpróbálják „bespájzolásra”, nyereségtartalék képzésére felhasználni. Eddig a bejelentési kötelezettség és a vállalati árpolitikára vonatkozó megállapodások segítségével sikerült a kormányzat által tervezett keretek között tartani az áremelkedést. A ránk nehezedő nyomás azonban erősödik, ezért nem lehet kizárni, hogy rákényszerülünk — ha nem is árstop —, de a jelenleginél jóval szélesebb körű árbejelentési kötelezettség előírására. Ez nagyjából idén ősztől a jövő év tavaszáig tartana. Pontosabban addig, amikorra sikerül a vállalatokkal közösen kidolgozott árindexekre és árakra vonatkozó ellenőrző munkát elvégezni. Ahol ezt a jövő év elejéig meg tudjuk csinálni, ott a bejelentési kötelezettséget már hamarabb enyhíthetjük. Árstop elrendelésével járó helyzet (az árak megmerevítése, az indokolt áremelések megakadályozása, a feszültségek halomba gyűjtése) nem lehet célunk, hiszen ezzel több kárt okoznánk, mint hasznot. A bejelentési kötelezettséget elegendő biztosítéknak látjuk ahhoz, hogy az indokolt és csakis az indokolt árváltozások történhessenek meg. Ennek során azonban — ezt ismét hangsúlyozni szeretném — számítunk a vevő vállalatok együttműködésére, arra, hogy a belföldi és világpiaci árváltozások, s saját pozíciójuk alapján készek a kemény áralkura. Az áremelési lehetőség tehát jelentősen függ a vállalatok vevőikkel, de nem kevésbé az önökkel szembeni alkupozíciójától. Nem fenyeget-e az a veszély, hogy például az általában jó érdekérvényesítési képességgel rendelkező alapanyaggyártók a feldolgozó ipar rovására javítják majd pozíciójukat? ► Ilyen veszély van. Az alapanyagszektor azonban — mivel viszonylag kevés vállalatról és termékről, esetenként tőzsdecikkekről van szó — központilag áttekinthetőbb. Ez javítja ellenőrzési lehetőségeinket. E szektorban egyébként — mivel az árak változatlanul a világpiaci árakhoz igazodnak, adókivonásra viszont itt is sor kerül — az indokoltnak tartott jövedelempozíció beszabályozása támogatáscsökkentéssel, illetve adózással lehetséges. A feldolgozó iparban az a gond, hogy az előzetes makroszintű számítások szerint a nyereség döntő része az exporton keletkezne, a belföldi értékesítés pedig néhány szakágazat egészére veszteségessé válna. Nyilvánvaló, hogy az ilyen árrendszer működésképtelen, ezért mi azt javasoljuk, hogy ezekben a szakágazatokban egy minimális nyereséget az árrendezéshez kiadott árindexeknek a belföldi értékesítésű termékeknél biztosítaniuk kell. Ehhez honnan csoportosítanak át forrást? Nem lenne célszerű az adó- és árreformot az alapanyagszektorból a feldolgozóiparba történő forrásátcsoportosításra is felhasználni? ► Ne várjuk azt, hogy az adó- és árreform meg fogja oldani mindazokat a (például allokációs) problémákat, melyekre tíz év óta nem voltunk képesek. Egy ilyen irányú forrásátcsoportosítást elvileg helyesnek tartok, de erre a folyamatos gazdaságpolitikai döntéshozatal keretében kell sort keríteni. Most több zavart okozna, mint hasznot. Várhatóan hogy alakul majd a veszteséges és alaphiányos vállalatok száma? ► A számítások szerint jelentősen nőni fog. Széles lesz az a vállalati kör, amelynek újra kell gondolnia tevékenységét, s mellyel kapcsolatban a gazdaságirányításnak is felül kell vizsgálnia magatartását. E vállalatokkal szemben alkalmazni fogják a felszámolási és szanálási jogszabályokat? Vagy újabb türelmi időre számíthatnak a fizetésképtelen vállalatok? ► A kormányzatnak eltökélt szándéka, hogy érvényt szerez e jogszabályoknak. Csak így képzelhető el az a struktúraváltás, melyet az MSZMP KB 1986. novemberi határozata is szükségesnek tart. Nagyszámú szanálási, illetve csődeljárás előtt állunk tehát, amit természetesen kezelni is tudni kell. Valamely termék gyártásának megszüntetése ugyanis ellátási, kooperációs zavarokat idézhet elő, az import pedig nem növelhető tetszőlegesen. Nincs tehát arról szó, hogy lesz, ami lesz, sorra csukjuk be a veszteséges vállalatokat. Feltételezem, hogy az ellátási szempontok azt is befolyásolni fogják, hogy az árhatóság mi tekint Indokol költségnek. Vagyis a veszteségességet elkerülhetővé tevő áremelési lehetőség, s ezzel a csődeljárás elkerülése részben az önökkel folytatott alkudozás függvényévé válik. A költségek indokoltságának eldöntésekor valóban figyelembe veszünk ellátási szempontokat is. Ezt azonban csak egy-egy szakma vagy szakágazat egészére kívánjuk méltányolni. Az árak hivatalokkal folytatott alkudozás keretében történő kialakulása, mely a visszarendeződés veszélyét is magában hordja, s szubjektívvé teszi az árak struktúra befolyásoló szerepét, nem kérdőjelezi-e meg az adó- és árreformot? ► Az biztos, hogy az adóreform után sokkal kevesebb kivételezésre, kormányzati beavatkozásra és alkudozásra lesz lehetőség. Ennyiben javulnak a strukturális átalakulás feltételei. De tagadhatatlan, hogy legalább ugyanennyi múlik a gazdaságpolitikán. Nincs olyan rendszer a világon, amibe bele ne lehetne nyúlni. A következetesebb adórendszernek következetesebb gazdaságpolitikai és gazdaságirányítási magatartással kell párosulnia, így például piacfelügyeleti tevékenységünkben erősíteni kell a piacépítő munkát. Nincsenek illúzióim: az adóreform bevezetésével párhuzamosan átmenetileg bizonyára erősödni fog az operatív beavatkozás, a zavarelhárítás. A megreformált adó- és árrendszer csak kínálati verseny esetén lesz igazán hatásos. Az őszre elkészülő, a tervszerű, tudatos piacépítés feladatait meghatározó program kialakítása ezt célozza. (Erdei Katalin felvétele) Drága, de magyar Képes hírben tette közzé a Lakáskultúra, hogy a Mechanikai Művek Minifon néven falra szerelhető formatervezett elektronikus telefonkészüléket fejlesztett ki, amit várhatóan az idén kezdenek árusítani. A hírnek azonban volt egy meghökkentő része is: az új készülék ára előreláthatóan 1800 forint. Márpedig a kép tanúsága szerint a Minifon külsőleg a megszólalásig hasonlít a kiskereskedőknél és a Corvin Áruház műszaki bizományi osztályán egyaránt 800 forintért, Bécsben pedig 70 schillingért kapható, memóriájában szintén egy telefonszámot megőrző készülékhez. Jókuthy Zoltán, a hazai gyártó, a Mechanikai Művek kereskedelmi igazgatója mondja: „Nyugat-európai boltokban több helyen is láttam kiírva, hogy ezek az olcsó készülékek az illető országban nem használhatók, csak külföldön. A legtöbb országban, így nálunk is, nagyon szigorú postai előírások vonatkoznak az alkalmazható készülékekre, hiszen nem mindegy, hogy mennyire veszik igénybe a vonalat. Az általunk kifejlesztett, illetve forgalomba hozott készülékeket a posta hagyja jóvá. Természetesen vannak külföldön is olyan készülékek, amelyek megfelelnek az ottani postai előírásoknak. Ezek a készülékek azonban nem 8-10 dollárba, 120-150 schillingbe kerülnek, hanem ennek a többszörösébe. A mi készülékünk nem lenne versenyképes a külföldi piacokon. Egyes, tőkés importból származó alkatrészek pótlására importhelyettesítéssel próbálkoztunk. Az egyik vállalatnál kifejlesztettek egy áramköri elemet, de a többszörösét kérték érte, mint amennyiért például a Siemensét megkaphatjuk. A magyar telefongyártás másik gondja az, hogy a vonalhiány miatt nagyon kis tételben gyártunk. Egy telefonkészülék gyártása évente 300- 500 ezer darab körül kezd gazdaságossá válni. Ezzel szemben jelenleg 120 ezer darabot gyártunk, azt is többféle típusból. Miközben egy régebbi típusból évente 80 ezer darabot, a legújabb típusúból csak 5-10 ezer darabot készítünk. Ha ugyanebből a készülékből nem 10, hanem 100 ezer darabot gyártanánk évente, akkor lényegesen gazdaságosabb lenne a gyártás. A hagyományos készülékek gyártásának csökkentését, az elektronikusokénak növelését részben az alkatrészek importja akadályozza. De fontos az a tény is, hogy a legnagyobb megrendelőnk a Magyar Posta. Amíg a Posta adja a vonalakhoz a készüléket, addig ő szabja meg, hogy milyet »akaszt« a vonal végére. Nyilván az olcsóbb készüléket, még akkor is, ha az régebbi típusú. Az igényesebb előfizetők a saját költségükre aztán lecserélhetik a régit.” H. A. 3