Figyelő, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)

1987-07-02 / 27. szám

1987. július 2. O­L­Y­P­O­N­THHHHHAP „...a piacépítés gyorsítására... lesz szükség.” Interjú Szikszay Béla államtitkárral Az adó- és árreform összefüggéseiről és az ármechaniz­musban várható változásokról kérdezte az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét Karsai Gábor. — Azt a legfontosabb alapelvet —, hogy tudniillik az áraknak az indokolt költségek és a piaci viszonyok együt­tes hatását kell tükrözniük — nem adjuk fel. Ezen a kom­petitív feldolgozóipari árképzés közvetlen árkövetési sza­bályának 1987 tavaszán történt megszüntetése sem változ­tat, hiszen a belföldi árakat a világpiaci árak továbbra is formálni fogják. Ebben az értelemben tehát nincs elvi je­lentőségű változás. Akkor mi értelme ven árreformról beszélni? ► A változások azért jelentősek. Az adóreform bevezeté­sével átalakulnak a makroszintű árarányok. Ennek három csomópontja az alapanyagok és feldolgozóipari termékek közötti árarányok, s a feldolgozóiparon belüli árarányok megváltozása, továbbá az élelmiszerek és szolgáltatások fo­gyasztói árának emelkedése. Az alapanyagoknál és energiahordozóknál fenntartjuk a világpiaci árak követését, s mivel döntés született arról, hogy a konvertibilis devizák árfolyamát nem változtatjuk meg, belföldi áruk az adóreform hatására nem változik. A feldolgozóipari árak viszont — az adóknak részben a végső fogyasztást terhelő átcsoportosítása miatt — csök­kenni fognak, vagyis a változatlan nyersanyagárak relatíve felértékelt nyersanyagárszintet tükröznek majd. A feldolgozó iparban az eszköz-, anyag- és bérigényes termékek árát eltérően érinti az adórendszer átalakítása, így egymáshoz viszonyított áraik is megváltoznak. A közüzemi, termelői és lakossági szolgáltatások áremel­kedése részben e területek munkaigényes jellegéből fakad — a személyi jövedelemadó bevezetése ugyanis felértékeli az élőmunka árát —, részben pedig a támogatások csök­kentéséből. Az alapvető élelmiszerek árának várható emelése a tá­mogatások leépítésének a következménye. Ennek termé­kenkénti mértékéről még nincs döntés, de úgy látom, hogy most a korábbinál következetesebben érvényesíthető az a két évtizedes elhatározás, hogy a távlatilag is támogatandó körre szűküljön az ártámogatás. Többségüknél tehát a for­galmi adó kialakítására törekszünk. E változások egyszeriek. Reformmá attól válnak, ha megváltozik az ármechanizmus is, vagyis, ha nem fog „el­fogyni” az általános forgalmi adó (ÁFA), s nem fognak nö­vekedni a fogyasztói ártámogatások. Vagyis szabállyá válik a termelői és a fogyasztói árak együttmozgása. Ez azt jelen­ti, hogy megnő a termelői árak képzésének és ellenőrzésé­nek jelentősége, hiszen az államnak egy valóban normatív adórendszer körülményei között alig lesz lehetősége külön eszközökkel beleszólni a fogyasztói árak alakulásába. A jö­vőben azoknál a termékeknél is, melyeket hosszú távon is támogatni kívánunk, biztosítani kell a termelői és fogyasz­tói árak együttmozgását. Vagyis a támogatási kulcs előre rögzített kalkulációs tényezővé válik. Ez azt jelenti, hogy a jövőben minden termék szabad árformába fog tartozni? ► Nem. Továbbra is lesznek hatósági áras cikkek, bár a fogyasztásból való részesedésük a jelenlegi 38 százalékról 30 százalék alá csökken. Változatlanul ide tartoznak majd az alapvető élelmiszerek, az energiahordozók, a gyógysze­rek és az alapvető szolgáltatások. E termékeknél a termelői és a fogyasztói ár együttmozgása szakaszosan valósul meg, vagyis a fogyasztói árakat egy-két évenként igazítjuk a ter­melői árakhoz. Mekkora áremelkedésre számíthatunk jövőre? ► Az adóreform egyszeri hatásaként 3,5-4,0 százalékos áremelkedés várható. Ehhez járul a fogyasztói ártámogatá­sok ma még vitatott mértékű további csökkenése, amely va­lószínűleg további 2-2,5 százalékponttal járul hozzá az 1988. évi áremelkedéshez. Legalább 0 forgalmi adót szeret­nénk érvényesíteni például az eddig jelentős mértékben tá­mogatott építőanyagoknál és a gyermekruházati cikkeknél. Erről a szociálpolitikai intézkedésekkel együtt kell majd dönteni. Az idei áremelkedések áthúzódó hatása legalább 1 százalékpont lesz, s 4-4,5 százalékpontot tehet ki a piaci árak jövő évi emelkedésének a hatása. Összességében tehát kialakulhat egy két számjegyű (10-12 százalék körüli) áre­melkedés 1988-ban. Ez az egyes rétegeket a béremelési le­hetőségektől és a szociálpolitikai intézkedésektől függően különbözőképpen érintené. A végleges mértékek a jövő évi népgazdasági terv követelményeivel összhangban alakítha­tók ki. Az árrendezés alapelve az, hogy minden olyan ármoz­gásnak szabad utat kell hagyni, amely az adórendszer vál­tozásához kötődik. Eközben azonban a vállalati szféra egé­szében az érdekeltségi alapok reálértéke nem nőhet. Ez no­minálisan a korábbinál kisebb összegű nyereséget és érde­keltségi alapot feltételez, hiszen a termelőeszközök, mint említettem, olcsóbbak lesznek. Számítanunk kell azonban arra, hogy a vállalatok, forrásaik bővítése érdekében nomi­nálisan is legalább korábbi pozíciójuk megőrzésére fognak törekedni. Ezért, ha nem akarjuk, hogy elszabaduljon az infláció, az átárazás szabályszerű végrehajtásának számon­kérésére, a piacépítés gyorsítására és további hatékony ár­­ellenőrzésre lesz szükség. A költségek indokoltságát azonban kívülről nagyon nehéz megítél­ni. Például Augusztinovics Máris a Közgazdasági Szemle májusi szemében bemutatja, hogy a vállalatok az 1959. évi termelői ér­­rendezés során és 1980-ban, a „kompetitív’’ érrendszer bevezeté­sekor, fölényes győzelmet arattak a központi szervekkel folytatott „számháborúban”, hiszen jelentős nyereségtartalékot képeztek. A mostani átárazás során nem fenyeget hasonló veszély? ► Augusztinovics Máriának igaza van, de most nem ha­gyományos árrendezésről van szó. Nem olyan „alulról fel­épített” árrendezésről, mely elkezdődik a bányászatban és a kohászatnál, s aztán vertikumonként halad tovább. Most egy egyszerűsített módszerekkel végrehajtandó árrendezés­ről van szó, amikor az árhatóságok által számított árinde­xeket kell számonkérni. Ennek ellenőrzése — bár ilyet még nem csináltunk, tehát nem lefutott meccsről van szó — a korábbiakénál áttekinthetőbbnek látszik. Ugyanakkor az is igaz, hogy egyetlen hatóság sem tudja a vevővállalatok áralkuját helyettesíteni. A vállalatokat tehát arra biztatjuk, hogy lépjenek fel, ha szállítóik indokolatlan áremelésre tö­rekszenek. A piac jelenlegi állapota mellett ez aligha lesz jellemző. S mivel tá­­mogatásokért, adókedvezményekért most nemigen lehet harcba szállni, erőteljes inflációs nyomásra lehet számítani. Hogyan lehet ezt kordában tartani? ► Kétségtelen, hogy az áremelési törekvések már most erőteljesen felerősödtek. Ez a forint fél éven belüli kétszer 8 százalékos leértékelése következtében részben indokolt is, de sokan már az árrendezéshez kívánnak kedvező kiin­duló pozíciót teremteni a maguk számára. Augusztinovics Máriának kétségtelenül igaza van abban, hogy a vállalatok az árrendezéseket megpróbálják „bespájzolásra”, nyere­ségtartalék képzésére felhasználni. Eddig a bejelentési kö­telezettség és a vállalati árpolitikára vonatkozó megállapo­dások segítségével sikerült a kormányzat által tervezett ke­retek között tartani az áremelkedést. A ránk nehezedő nyo­más azonban erősödik, ezért nem lehet kizárni, hogy rá­kényszerülünk — ha nem is árstop —, de a jelenleginél jóval szélesebb körű árbejelentési kötelezettség előírására. Ez nagyjából idén ősztől a jövő év tavaszáig tartana. Pon­tosabban addig, amikorra sikerül a vállalatokkal közö­sen kidolgozott árindexekre és árakra vonatkozó ellenőrző munkát elvégezni. Ahol ezt a jövő év elejéig meg tudjuk csinálni, ott a bejelentési kötelezettséget már hamarabb enyhíthetjük. Árstop elrendelésével járó helyzet (az árak megmerevítése, az indokolt áremelések megakadályozása, a feszültségek halomba gyűjtése) nem lehet célunk, hiszen ezzel több kárt okoznánk, mint hasznot. A bejelentési köte­lezettséget elegendő biztosítéknak látjuk ahhoz, hogy az in­dokolt és csakis az indokolt árváltozások történhessenek meg. Ennek során azonban — ezt ismét hangsúlyozni sze­retném — számítunk a vevő vállalatok együttműködésére, arra, hogy a belföldi és világpiaci árváltozások, s saját po­zíciójuk alapján készek a kemény áralkura. Az áremelési lehetőség tehát jelentősen függ a vállalatok vevőik­kel, de nem kevésbé az önökkel szembeni alkupozíciójától. Nem fenyeget-e az a veszély, hogy például az általában jó érdekérvé­nyesítési képességgel rendelkező alapanyaggyártók a feldolgozó ipar rovására javítják majd pozíciójukat? ► Ilyen veszély van. Az alapanyagszektor azonban — mi­vel viszonylag kevés vállalatról és termékről, esetenként tőzsdecikkekről van szó — központilag áttekinthetőbb. Ez javítja ellenőrzési lehetőségeinket. E szektorban egyébként — mivel az árak változatlanul a világpiaci árakhoz igazod­nak, adókivonásra viszont itt is sor kerül — az indokoltnak tartott jövedelempozíció beszabályozása támogatáscsök­kentéssel, illetve adózással lehetséges. A feldolgozó iparban az a gond, hogy az előzetes makro­szintű számítások szerint a nyereség döntő része az expor­ton keletkezne, a belföldi értékesítés pedig néhány szak­ágazat egészére veszteségessé válna. Nyilvánvaló, hogy az ilyen árrendszer működésképtelen, ezért mi azt javasoljuk, hogy ezekben a szakágazatokban egy minimális nyereséget az árrendezéshez kiadott árindexeknek a belföldi értékesí­­tésű termékeknél biztosítaniuk kell. Ehhez honnan csoportosítanak át forrást? Nem lenne célszerű az adó- és árreformot az alapanyagszektorból a feldolgozóiparba tör­ténő forrásátcsoportosításra is felhasználni? ► Ne várjuk azt, hogy az adó- és árreform meg fogja ol­dani mindazokat a (például allokációs) problémákat, me­lyekre tíz év óta nem voltunk képesek. Egy ilyen irányú forrásátcsoportosítást elvileg helyesnek tartok, de erre a folyamatos gazdaságpolitikai döntéshozatal keretében kell sort keríteni. Most több zavart okozna, mint hasznot. Várhatóan hogy alakul majd a veszteséges és alaphiányos vállala­tok száma? ► A számítások szerint jelentősen nőni fog. Széles lesz az a vállalati kör, amelynek újra kell gondolnia tevékenysé­gét, s mellyel kapcsolatban a gazdaságirányításnak is felül kell vizsgálnia magatartását. E vállalatokkal szemben alkalmazni fogják a felszámolási és sza­nálási jogszabályokat? Vagy újabb türelmi időre számíthatnak a fi­zetésképtelen vállalatok? ► A kormányzatnak eltökélt szándéka, hogy érvényt sze­rez e jogszabályoknak. Csak így képzelhető el az a struktú­raváltás, melyet az MSZMP KB 1986. novemberi határoza­ta is szükségesnek tart. Nagyszámú szanálási, illetve csőd­eljárás előtt állunk tehát, amit természetesen kezelni is tud­ni kell. Valamely termék gyártásának megszüntetése ugyanis ellátási, kooperációs zavarokat idézhet elő, az im­port pedig nem növelhető tetszőlegesen. Nincs tehát arról szó, hogy lesz, ami lesz, sorra csukjuk be a veszteséges vál­lalatokat. Feltételezem, hogy az ellátási szempontok azt is befolyásolni fog­ják, hogy az árhatóság mi tekint Indokol költségnek. Vagyis a veszteségességet elkerülhetővé tevő áremelési lehetőség, s ezzel a csődeljárás elkerülése részben az önökkel folytatott alkudozás függvényévé válik.­­ A költségek indokoltságának eldöntésekor valóban fi­gyelembe veszünk ellátási szempontokat is. Ezt azonban csak egy-egy szakma vagy szakágazat egészére kívánjuk méltányolni. Az árak hivatalokkal folytatott alkudozás keretében történő kiala­kulása, mely a visszarendeződés veszélyét is magában hordja, s szubjektívvé teszi az árak struktúra befolyásoló szerepét, nem kér­­dőjelezi-e meg az adó- és árreformot? ► Az biztos, hogy az adóreform után sokkal kevesebb kivételezésre, kormányzati beavatkozásra és alkudozásra lesz lehetőség. Ennyiben javulnak a strukturális átalakulás feltételei. De tagadhatatlan, hogy legalább ugyanennyi mú­lik a gazdaságpolitikán. Nincs olyan rendszer a világon, amibe bele ne lehetne nyúlni. A következetesebb adórend­szernek következetesebb gazdaságpolitikai és gazdaságirá­nyítási magatartással kell párosulnia, így például piacfelügyeleti tevékenységünkben erősíteni kell a piacépítő munkát. Nincsenek illúzióim: az adóre­form bevezetésével párhuzamosan átmenetileg bizonyára erősödni fog az operatív beavatkozás, a zavarelhárítás. A megreformált adó- és árrendszer csak kínálati verseny esetén lesz igazán hatásos. Az őszre elkészülő, a tervszerű, tudatos piacépítés feladatait meghatározó program kialakí­tása ezt célozza. (Erdei Katalin felvétele) Drága, de magyar Képes hírben tette közzé a Lakáskultúra, hogy a Me­chanikai Művek Minifon néven falra szerelhető forma­­tervezett elektronikus telefonkészüléket fejlesztett ki, amit várhatóan az idén kezdenek árusítani. A hírnek azonban volt egy meghökkentő része is: az új készülék ára előreláthatóan 1800 forint. Márpedig a kép tanúsá­ga szerint a Minifon külsőleg a megszólalásig hasonlít a kiskereskedőknél és a Corvin Áruház műszaki bizomá­nyi osztályán egyaránt 800 forintért, Bécsben pedig 70 schillingért kapható, memóriájában szintén egy telefon­számot megőrző készülékhez. Jókuthy Zoltán, a hazai gyártó, a Mechanikai Művek kereskedelmi igazgatója mondja: „Nyugat-európai boltokban több helyen is láttam ki­írva, hogy ezek az olcsó készülékek az illető országban nem használhatók, csak külföldön. A legtöbb ország­ban, így nálunk is, nagyon szigorú postai előírások vo­natkoznak az alkalmazható készülékekre, hiszen nem mindegy, hogy mennyire veszik igénybe a vonalat. Az általunk kifejlesztett, illetve forgalomba hozott készülé­keket a posta hagyja jóvá. Természetesen vannak kül­földön is olyan készülékek, amelyek megfelelnek az ot­tani postai előírásoknak. Ezek a készülékek azonban nem 8-10 dollárba, 120-150 schillingbe kerülnek, hanem ennek a többszörösébe. A mi készülékünk nem lenne versenyképes a külföldi piacokon. Egyes, tőkés importból származó alkatrészek pótlására importhelyettesítéssel próbálkoztunk. Az egyik vállalatnál kifejlesztettek egy áramköri elemet, de a többszörösét kérték érte, mint amennyiért például a Siemensét megkaphatjuk. A magyar telefongyártás má­sik gondja az, hogy a vonalhiány miatt nagyon kis tétel­ben gyártunk. Egy telefonkészülék gyártása évente 300- 500 ezer darab körül kezd gazdaságossá válni. Ezzel szemben jelenleg 120 ezer darabot gyártunk, azt is több­féle típusból. Miközben egy régebbi típusból évente 80 ezer darabot, a legújabb típusúból csak 5-10 ezer dara­bot készítünk. Ha ugyanebből a készülékből nem 10, hanem 100 ezer darabot gyártanánk évente, akkor lé­nyegesen gazdaságosabb lenne a gyártás. A hagyományos készülékek gyártásának csökkenté­sét, az elektronikusokénak növelését részben az alkatré­szek importja akadályozza. De fontos az a tény is, hogy a legnagyobb megrendelőnk a Magyar Posta. Amíg a Posta adja a vonalakhoz a készüléket, addig ő szabja meg, hogy milyet »akaszt« a vonal végére. Nyilván az olcsóbb készüléket, még akkor is, ha az régebbi típusú. Az igényesebb előfizetők a saját költségükre aztán le­cserélhetik a régit.” H. A. 3

Next