Figyelő, 1991. október-december (35. évfolyam, 40-52. szám)
1991-10-03 / 40. szám
INFLÁCIÓ Tények és várakozások „Svájcnak hosszú és keserves utat kell megtennie ahhoz, hogy eljusson az árstabilitásig. Az inflációs ráta jelenleg 6,6 százalék.”— nyilatkozta a Schweizer Volksbank képviselője nemrég, ők tudják... És mi? 3. oldal KAUFMANN MESÉI A Siemens Telefongyár Kft. 2,5 milliárdos alaptőkével szeptember elsején alakult meg. A vállalkozás vezetői bizakodóak, ami egy erőtől duzzadó multival a hátuk mögött — tökéletesen érthető. 11. oldal A TŰZOLTÓ, A PÉNZ ÉS A PÁRTPOLITIKA A kistelepüléseinken uralkodó észak-balkáni állapotokat tükröző közszolgáltatási gondok a szerző szerint aligha csak a mindenható privatizációval enyhíthetők. 15. Oldal ADÓZZUNK, DE MIRE? Első változatában arrogánsnak, érdemi tárgyalásra alkalmatlannak találták az érdekképviseletek és egyes ellenzéki pártok a kormány új adókoncepcióját. Az áfa-kulcsok lényegi átalakítását a kormány máris elvetette, de hogy végül is mi kerül a T. Ház elé, azt egyelőre nem tudni. 29. oldal SZOVJETUNIÓ Jeffrey Sachs borúlátó A Harvard Egyetem közgazdász professzora a bankvilág képviselői után esetleg a politikusokat is magára haragítja azzal a nyilatkozatával, amelyet lapunknak adott. 24. oldal AZOK A CSODÁLATOS KICSIK A kisvállalkozásoknál foglalkoztatottak száma és megoszlása A piacgazdaságba való átmenet jelenlegi szakaszának kulcsszereplői a kisszervezetek, a vállalkozások. E gazdálkodó kör megítélése a magyar gazdaság fejlődésében betölt Kisszervezeteken a legfeljebb 50 főt foglalkoztató, jogi személyként működő gazdasági társaságokat értjük, tett szerepét illetően vegyes. Ebben feltehetően az is szerepet játszik, hogy a kisszervezetekről eddig évente csak egyszer jelent meg adatsor, e szervezetek évente csak egyszer voltak kötelesek statisztikai adatokat szolgáltatni. Ebből adódóan, két adatgyűjtés közötti időszakban — információk hiányában — e szervezetek a magyar gazdaság fejlődésében betöltött szerepét illetően becslésekre kellett szorítkozni, amelyek eredményét sok esetben befolyásolták a velük kapcsolatos elvárások, s ez az esetek jelentős részében e gazdálkodó kör súlyának túlbecsülésével járt. (i®- 28. oldal.) KIFULLADT A GONOSZ? Kupa Mihályt optimista prognózisai, Kádár Bélát az állami beavatkozásokhoz fűzött túlzott reményei miatt szokták bírálni — mutatta be Erdős Tibor, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a XXIX. Közgazdász Vándorgyűlés két, programadóként ismert előadó miniszterét. Az egymást a hírek szerint nem különösebben kedvelő gazdaságpolitikusok közötti pengeváltás azonban elmaradt. Bár a pénzügyminiszter az állami újraelosztás amúgy is túlzott mértéke, s a magas infláció miatt nálunk alkalmazhatatlannak tartja a recesszió állami beavatkozással való enyhítését, emellett külön is bírálta a különböző ágazati pénzügyi alapok öncélú elköltését; e megjegyzéseket az NGKM minisztere nem vette magára. Sőt a pénzügyminiszterrel való nagyfokú nézetazonosságáról beszélt, mely annak optimizmusához való, bár némileg árnyaltabb csatlakozásában is megnyilvánult. Igaz, a pénzügyminiszter nem zárta ki, hogy átmenetileg valamit tenni kellene az esetenként túlzott, a hazai ipart fojtogató importliberalizálás ellen. A kormányzat egységének örülnünk kellene, ha ez nem jelentené egyúttal a szinte teljes elszigetelődését is. A vándorgyűlésen ugyanis egy-két, kormányzatban dolgozó szakember kivételével szinte senki sem osztotta a miniszterek hitét a közeli mélypont utáni fellendülésben. (Emellett egyesek szerint a miniszterek közötti egyetértés talán azzal is összefügg, hogy az NGKM apparátusa az általános jövő évi szigorítás közepette is viszonylag kedvező költségvetésre számíthat.) Mire alapozza optimizmusát a kormányzat? A fizetési mérleg, a fejlett országokba irányuló export és az infláció kedvező alakulására, arra, hogy a magyar gazdaság már inkább piacgazdaság. (1- 5. oldal.) ÖNÖK OTT FENN... Csak egy vállalati közgazdász vagyok — kezdte hozzászólását egy igazgató. Mintegy elismerve, hogy amíg az előadók állami hivatalnokok és kutatók az ország gazdaságát szeretnék kivezetni a válságból, ő, mint vállalati menedzser „csak”200, 600 vagy 1000 dolgozó boldogulásáért vállalt felelősséget Érdekli a társasági törvény újrafogalmazása, hogy ne érdekelné. Ahogy a munkavállalói részvényekről kialakított elképzeléseket, a privatizációs elveket, még azt is szívesen meghallgatja, hogy a kutatók szerint milyen formaváltozásokon mentek keresztül általában a vállalkozások. Mindezekre azonban — állítja —, csak azért kíváncsi, mert a saját privatizációja során a saját döntéseivel alkalmazkodnia kell a fentiekhez (Alkalmazkodni, ezt az egyet már jól megtanulta.) Esze ágában sincs tehát vitatkozni arról, hogy szerencsés döntés lenne-e például a kft-k kötelező alaptőkéjének felemelése, csupán tudni szeretné, hogyha már beszélnek róla, valóban felemelik-e. S ha kérdezhet, tudni szeretné itt és most azt is, hogy konkrét ügyében mi a konkrét teendője az átalakuláshoz, kinek és milyen papírokat nyújtson be. Nagyon sajnálnám, ha szavaimból bárki is azt érezni, alulértékelem a vállalati vezetők gondjait. Szó sincs erről, sőt azt vallom, többé-kevésbé azért működőképes még ma is a magyar gazdaság — a magyar ipar —, mert a gazdaságpolitika — az iparpolitika — nem lát bele, hogy mit csinálnak a 200 fő alatti vállalkozások. De igazából az ennél nagyobb méretek esetén sem képes (szerencsére) beavatkozni a gazdaságirányítás a termelési folyamatokba. S mivel én még csak nem is vállalati közgazdász vagyok, hanem mezei újságíró, aki figyel és jegyezget, egyebek között egy közgazdász vándorgyűlésen is, meg sem próbálok vitatkozni az előadókkal vagy a hozzászólókkal. Csupán halkan megjegyzem, hogy a résztvevők között évről évre nő a vállalati szakemberek aránya, miközben problémáik legfeljebb úgy kerülnek napirendre, hogy valakik fent a pulpituson elmondják, mit és hogyan csináljanak mások ott lent, a termelésben. S mivel a kritika csupán rombol, építő javaslatom: Sárközy Tamás, Antal László, Vissi Ferenc, Tardos Márton és Csaba László (elnézést az önkényes felsorolásért) előadásain kívül hallhassunk jövőre továbbgondolható vállalkozói esettanulmányokat is. Legalább a vállalkozói szekcióban! ER. SURÁNYI A TÉT? Valójában miről is van szó? — kérdezheti a jegybanktörvény tervezete körül kialakult, olykor a személyeskedés határát súroló vitáról szóló közleményeket olvasó polgár. Pusztán közgazdasági és közjogi kérdések tisztázásáról, vagy netán ezek ürügyén politikai, esetleg pozícióharc folyik? A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslathoz nagy számú módosító indítványt fűztek a képviselők. E javaslatok közül is kiemelkedik Szabó Iván MDF képviselő 51 pontból álló kiegészítése. A napisajtóban részletes felvilágosítást kaphattunk a módosító indítványok legfontosabbjairól, melyeknek úgy tűnik, a legnagyobb közös (meg)osztója a jegybanki autonómia, s ezen belül természetesen a jegybank felelős vezetői cselekvési szabadságának korlátozása. Kupa Mihály pénzügyminiszter a tőle szokásos óvatos derűlátással nyilatkozott, Bakó Ede pedig (volt MNB ügvezető igazgató, volt IMF-összekötő jelenleg a PM felelős beosztású tisztviselője) érdekes módon, éppen akkor képviselt munkaadójával szögesen ellentétben álló álláspontot, amikor Kupa Mihály Washingtonban tartózkodott, íme a mi igazi demokratikus időzítésünk! A vitában részt vevő személyiségeket ismerve, aligha lehet kétséges, nagyon is tudatában vannak javaslataik, módosító indítványaik következményeinek. Nem állítom, hogy a vitában részt vevő szakemberek közvetlen szándékaként, de szakmai körökben — immár nemcsak Budapesten — úgy tűnik, hogy a vita tétje Surányi György elnöki pozíciója. Márpedig aligha kell e helyütt hangsúlyozni, hogy az ország nemzetközi megítélését rontaná, a hitelezők és a nagy befektetők bizalmát aláásná, ha a jegybank elnöke valóban távozásra kényszerülne. Remélhető, hogy sem a törvényhozás, sem a kormány nem vállalja fel ezt a kockázatot? FERBER KATALIN