Figyelő 5. (1878)
Haraszti Gyula: A debreceni kör költészete
A DEBRECENI KÖR KÖLTÉSZETE. Mi volt e kör ismertető jele s kik voltak költői? Az első kérdésre könnyen felelhetünk: népies nyelvezet, nyugat-európai és rhythmusos verselés, kitűnő rímeléssel. De hiszen ez az új irány követőinek volt ismertető jele, kiket irodalomtörténészeink elég alaptalanul szaggatnak külön álló csoportokra, hol átmenetieknek, hol önállóknak vagy épen ingadozóknak nevezvén őket; alaptalanul, mert e költők iránya voltaképen egy s nem egyéb mint a Faludi-Amade költészet folytatása. Fölösleges és téves valami a csoportosítgatás itt, hol az összefüggés oly természetes láncolat, még tévesebb s a legszembeszökőbb anachronismus eredménye az, hogy költészetünk történetében az új irány kezdőjéül a debreceni kört állítjuk föl, noha debreceni költőikor tulajdonkép nem is létezett. Toldynak költészettörténetében nincs zavarosabban tárgyalva e kornál egyik sem, s amit ő a 404—5. (2. k.) lapon mond a debreceni kör kezdéséről, az az időrendnek különös szem elől tévesztése, valamint azon megrovása is Verseghynek, hogy ez a címre a debreceni kör előzményei nyomán (!) miért nem fektetett nagyobb súlyt, mi volt s hol volt még a debreceni kör, mikor Verseghy föllépett! Toldy e tévedését minden megütközés nélkül vették át íróink s még Beöthy Zsolt) is, aki pedig legtöbb önállóságot tanúsít, habozás nélkül állítja azt, hogy a debreceni kör kezdte meg költészetünk három eltérő (?) irányának egyesítését „s ez útnak utánuk akadtak náluk tehetségesebb egyengetői“ a M. Múzsában, Múzeum és Orpheusban (!) . Beöthy is a debreceni kör követőiként tárgyalja Verseghyt, Bacsányit, Szentjóbit, Daykát, kiknek tárgyalása azonban, hogy nem ily időrendet kíván, láthatták olvasóink az előbbeni fejezetben, hol— mint mindenütt— a történelmi fonalat szigorúan követtük. De lássuk a második kérdést: kik voltak a debreceni kör költői ? ") A magyar n. írod. tört. ismertetése. Budapest, 1877. I. 98—180.