Figyelő 23. (1887)

Vachott Sándorné: Rajzok a múltból XXXVI. Petőfi falun

Rajzok a múltból330 mit a kedves, de mindig igen hangos öreg úr, iszonyú hahotával s kitörő jókedvű lármája által tanúsított. Tetszett Petőfinek, hogy a veterán katona és író, oly nagy dinnyész is, s felszólítá férjemet, hogy majd ha vissza viszi őt a fővárosba, miután Pestre menet Tápió-Sápról, Pécelen különben is kereesztül kell menni, látogassák meg együtt az öreg urat, s keressék fel egyúttal a vén Szemere Pált is, ki bizonynyal igen fog örvendeni a meglepetésnek. ״ Pécel mellett ne menjetek el hidegen, mert ott nyugszik és ott élt Vilma!“ úgymond Kölcsey Ferenc egy helyen, midőn prózai irataiban Szemere Pál első nejére, a szép és fenkölt szellemű Vilmára emlékezik; — s férjem és Petőfi ily gondolatok hatása alatt rándultak át Pécelre, midőn nehány nap múlva a költő ezúttal búcsút vett tőlünk. . . . Az ódon kastély, — szabadelvű s minden ősiséget megvető elvei dacára is, nagyon tetszett Petőfinek kisértetes toronyszoba■ jával. — A széles, márvány folyosó előtti tornácon, hová a fel­­járati lépcsőzet vezetett, melynek jobb és baloldali ablaka cserép virágokkal s turbékoló gerlicékkel volt teli rakva, — elüldögélt férjem ezüst kupakú tájt pipái egyikéből kényelmesen füstölgetve, órákon át szó — de nem gondolat nélkül mélázgatva, — mert költeményei itt is folytonosan szaporodtak — gazdag szelleme nem pihent, hanem folytonosan működik, mintha érezte volna, hogy élete rövidre van szabva, — hogy sietnie kell. . . . Kertünk kanyargós útain is szívesen elandalgott férjem oldalán, s a szép kis tó partján, melynek színén fiatal vadkacsák úszkáltak s dugdostak víz alá, el־ el álldogáltak mind a ketten s nézdelék a kis barna szárnyasok egyhangú, de nem bájtalan mulatozásait. . .. Külföldi irodalommal ez időben, és épen a tápió-sápi vén kastély falai között kezdék megismerkedni. — Petőfi valóságos örömmel hallgatta, midőn szokott ideges élénkségemmel festem előtte az olvasottak benyomásait, s beszélek előtte a hatások felől, — majd lord Byron munkáit magasztalva, — majd Scott Walter regényes művei tárgyalásába mélyedve el, annyira, hogy szinte feledém, hogy férjemen kívül más is van jelen — vagy ha Goethe és Schiller drámái és költeményei felől beszélek, eleven képzelő­­désem minden erejét arra használva fel öntudatlanul is, hogy kifejezhessem szavakkal a varázst, melyet mind az, a mit egyenként és együtt véve olvastam, valóságos ábrándvilággá alkotott belsőmbe. — Petőfi férjemmel együtt látszék örvendeni elragadtatásomnak, — osztotta nézeteimet, helyessé és természetesnek találta, hogy annyira el valók bájolva,­­ csak Goethe iránt tanúsított ellen­­szenvet, szinte neheztelve, hogy én és férjem oly őszinte bámulói voltunk a nagy német írónak.

Next