Film Színház Irodalom, 1941. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1941-08-01 / 31. szám
HÁROM SZERENCSÉTLENSÉG Aradi lány vagyok. Édesapám Gajdzsinszky Pál volt és Lengyelországból származott. Szép ember volt, színész volt. Színész volt az édesanyám is, aki most együtt él velem. Fiatalkoromból három szerencsétlenségre emlékszem. Az első: nincs az a gyerekbetegség, amin én ne mentem volna keresztül. Igen élénk gyermek voltam és négyéves lehettem, amikor könnyen végzetessé válható eset történt velem. Gyulán nyaraltunk. A csordában letörték a bika egyik szarvát. Ott ácsorogtam a kapuban, piros ruhácskában, amikor a megsebzett bika hazarohant. Vérbenforgó szemekkel — nekem rohant, felkapott a szarvával, majd leejtett és éppen át akart döfni, éppen le akart szúrni a földbe, az mikor apukám elébeugrott és az utolsó pereljen elkapott. A második: nyolc évig az iumaculatáknál nevelkedtem a zárdában. Egyszer megszöktünk a zárdából akácot szedni. Amint ugrándoztam, beleestem a Kőrösbe. Már sodort az ár, lét aléltan fuldokoltam a vízben, amikor lesztaladtak a hídról és kimentettek. A harmadik: négyéves lehettem, amikor édesapámék a Budai Színkörben játszottak. Egy napon elvittek magukkal a próbára. Az egyik első emeleti páholyban ültem és bámészkodtam. Aztán mászkálni kezdtem és a szüleim egyszerre csak észrevették, hogy átmászom a páholy karfáján, majd beleesem a zenekarba. A gyerekeknek azonban őrangyaluk van, esés közben belekapaszkodtam egy nagybőgő nyakába és azzal együtt zuhantam a földre. Néhány horzsolással megúsztam. Nagy szerencsém, hogy színészgyerek vagyok. Apámtól a hangomat, anyámtól tehetségemet örököltem. Úgy lettem színésznő, hogy egy Rabindranath Tergore szer egyik versét szavaltam az aradi kultúrpalotában és egy színigazgató is ott volt, aki ajánlatot tett, hogy legyek színésznő. Szüleim hallani sem akartak róla, hiszen orvosnak készültem. A színigazgató azonban csodálkozott s azt mondta, már pedig miután ilyen tehetséges vagyok, ő szerződtet Halvának, így indult el a karrierem. Később látogatóba jöttem fel Budapestre és egy szerencsés véletlen következtében találkoztam Sebestyén Géza színigazgatóval, aki szerződtetett a Városi Színházhoz. Felléptem. Sikerem volt. Egész életemben segítségemre volt az, hogy szeretek tanulni. A második dolog, hogy van kitartásom és precíz ember vagyok. Szeretem a dolgokat befejezni. Mikor Pestre kerültem, tudtam, hogy csak úgy lehet népszerű vallaki, ha mindig írnak róla a lapok. Megjátszottam a túl naivat. Most már elárulhatom, hogy az a bizonyos Zilahy Irénféle naívság nem volt más, mint egy mesterfogás. Azok a bizonyos viccek, amelyek rólam szóltak, csak utólag kerültek el hozzám és végeredményben karrierem előmozdítói lettek. S az élet azt bizonyítja, hogy ugyancsak a helyén volt az eszem! AZ ELSŐ KÜLFÖLDI SZEREP Egy napon bosszantott, hogy én Budapesten nem érvényesülhetek a tehetségemnek megfelelően. Akkor egy átbúsult éjszaka után született meg bennem a gondolat, hogy én külföldön nagy színésznő leszek. Megtanulok németül! Akkor fogtam magamat, — épp szabad voltam — magamhoz vettem egy német tanárnőt és lementem vele az olaszországi Santa Margheritába. Négy hét alatt bevágtam Margit szerepét a sFaust--ből és huszonkét Heine verset. És ezenkívül a német nyelvtan minden tende-bindé jé. Négy hét múlva a Theater an der Wien ajánlatot tett, hogy elvállalnám-e az »Álomexpress” című darab primadonna szerepét. Habozás nélkül elvállaltam. Milyen érzés volt? Fantasztikus. Ott álltam a színpadon és nem tudtam improvizálni. Mintha félálomban lettem volna. Transzban. Azóta sem éreztem ezt soha. A 125-ik előadás táján hirtelen előfordult, hogy megfeledkeztem a szerepről és kihagyott az agyam. Ilyenkor egy piruettet csináltam vagymegigazítottam a partnerem nyakkendőjét és eszembe jutott a szöveg. AMERIKA! Mindig vágyódtam Amerikába. Annál is inkább, mert egy amerikai filmszerződés minden színésznő áll ma! Én pedig egy ragyogó amerikai filmszerződést, amit mindenki boldogan elfogadott volna, visszautasítottam egy férfiért. A férfit nem kell bemutatnom, mert ő a férjem. Hogy helyesen cselekedtem-e, erre azt hiszem, mindenki azt válaszolná, hogy igen. Részemről egy percig nem bántam meg. Sőt! Így is kijutottam Amerikába és megadatott az a szerencse, hogy ezúttal nem, mint egy kis reszkető, ■a jaj, várjon sikerülni fog-és színésznő jutottam ki, hanem abszolút fölényesen, felülről nézhettem meg magamnak az Újvilágot. Az annyira vágyva vágyott Hollywoodot. Legyek őszinte? Nem tetszett! Minden kulissza kint, a legszebb villa is — papír massé, fából készült díszlet. Azt mondják, hogy Pest pletykás város? Hatványozzuk meg Hollywoodot ezerrel. Hollywoodban a pletykázók vagyont keresnek. Gáncs, pletyka, intrika, mind olyan dolgok, amik egy művész életének tartozékai. Ez az, ami visszariasztja, ami boldogtalanná teszi. Ez az, ami Hollywoodban sokkal veszélyesebb és undorítóbb. Persze, ez csak a filmre vonatkozik. Én a filmvilágot csak tíz napig szemléltem, mi tulajdonképpen Amerika természeti szépségeire voltunk kíváncsiak. Nem a»csinált« Amerikáé, hanem a valódié! A MESTERFOGÁS Anyám G. Szabó Mária Apám Vajdzsinszky Pál, pályadíjnyertes Petőfimaszkjában Négyéves koromban Aradon Férjemmel dr. Benedek László egyetemi tanárral