Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-07-05 / 8. szám
Irtóznak a vidéktő Miért? tíz ÉVADVÉGI SZERZŐDTETÉS CLI izgalmai közt különös erővel jelentkezik és aggasztja a magyar színjátszás híveit egy hovatovább végzetessé váló probléma, s ez a vidéktől való irtózás. A vidéki színigazgatók, akik legtöbbször már a feladat vállalásával missziót teljesítenek, kétségbeesetten panaszkodnak, mert képtelenek társulatot összeállítani. Egyik nagymúltú vidéki színházunkból, miután öt vezető színész Budapestre szerződött, az igazgató hiába fordul akárkihez, nem tud helyettük senkit szerződtetni. Fiatal színész és színésznő (most végezték el a főiskolát) inkább vállalja Pestet, a mellőztetést, a kétmondatos szerepeket, vagy a „sétálást’’, mintsem a vidék nagy lehetőségeit, nagy szerepeit. Ezek a fiatalok — gondolja az ember — nem olvasták nagy színészeink életrajzait, nem tudják, hogy szinte minden jelentős színészegyéniségünk kijárta a vidéki színjátszás iskoláját. TUDJUK, HOGY A VIDÉKTŐL való hisztérikus irtózásnak számos és sokszor nem is lebecsülhető indoka lehet. Az első — még akkor is, ha erről sokszor hallgatunk — az anyagi ok. Sajnos igaz, hogy Pesten különböző „haknival", ügyes vállalkozással, rádióval stb. többet lehet keresni, mint vidéken. De vajon megéri-e? Nehezen hisszük. Ez az őrült rohanás próbáról-próbára vagy szereplések próba nélkül csak a pénzért, tönkreteszik a fiatal színészt. Ott tartunk hát, hogy a múlttal szemben, amikor vidéken egy színháznak hatvan bemutatót is kellett tartania, most az évi tizenkét-tizennnégy bemutatóval a vidék méltó feladatot és nyugodt, alapos felkészülést tud biztosítani. Mégis, még ezzel együtt is, művészi indokokat is találunk a távolmaradók, a tartózkodók érveiben. Azt mondják, nincs olyan rendező vidéken, aki mellett feltétlen biztosítva lenne a színvonalas és minden művészi ambíciót kielégítő színházi munka. Ez nem igaz, — mert vannak egészen kitűnő rendezők, sajnos viszont — és itt is egy súlyos hibára bukkanunk —, ezekkel is lelkiismeretlen rablógazdálkodást folytattunk. Alig melegedik meg némelyikük vidéken, a főváros azonnal elcsábítja és a színház rendező nélkül marad. Akárhogy nézzük, a probléma mindig ugyanaz. Meg kell oldani, hogy a jövő ne találjon bennünket ilyen szomorú állapotban, éE HOL KEZDJÜK EL? Azt hisz-Is szűk, a legfontosabb azon mun** kálkodni, hogy végleg eltűnjön minden szakadék Budapest és vidék között. Ehhez nem elég, hogy egy ünnepi héten minden színház a fővárosban vendégszerepel, nem elég, hogy néha nagyszerű előadással rukkol ki egy-egy vidéki színház s akkor elmondjuk, igen, a magyar színjátszás egészének színvonala emelkedett, mert így feltétlenül ámítjuk magunkat. A Mi //inisztérium, a művészeti intézmények, színházak kötelessége, hogy rendszeresen betemessék azokat az árkokat, amelyek vidéki és fővárosi színjátszás közt még tátonganak. Rendszeresíteni kell a művészcseréket vidéki és pesti színházak között, kölcsönös vendégjátékokat kellene szervezni a színházak közt. Jó lenne, ha mindegyik pesti színháznak lenne egy-két vidéki testvérintézménye, amelyet rendszeresen segítene, úgy is, hogy időnként rendelkezésére bocsátja pesti otthonát. A rendezés ügyét is meg lehet oldani, egyegy neves rendező vállaljon vidéki vendégrendezést. Olyan pesti színház, ahol több rendező van gyakorta munka nélkül, nyugodtan adjon át belőlük a vidéknek. Persze, a vidéknek is segítenie kell, a városoknak, a megyéknek, főként színészeik anyagi- és lakásgondjain. A sajtónak is lenne feladata. Többet és főként nem az udvarias gesztusok hangján kellene foglalkoznia a vidékkel, hogy minden színészről, — aki vidéken alkot valami szépet —, az egész ország tudomást szerezhessen. Annak, akiről teljesen bebizonyosodott, hogy méltó rá, a jövőben is szabad utat kell kapnia a fővárosi színházakhoz. De egyet ne feledjünk, kis ország vagyunk, egy fővárosunk van, városunk viszont egy sereg. S mindenütt a magyar kultúrát szolgáljuk.