Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-08-14 / 14. szám
KJTSZ NÉHÁNY SZÓ A JÖVŐ DRÁMÁJÁRÓL Augusztus 19-én, hétfőn leplezik le Szegeden Juhász Gyula szobrát. Ebből az alkalomból közöljük a költő cikkét, amely a Színházi Hírek c. szegedi lap 19. december M-i számában jelent meg. sztendő végén mérleget készítünk és keresztképete állítunk. Június havának küszöbén a múltba és a jövőbe néz szemünk. A hallgatag vidéki kritikus, aki falusi magányában egy kissé kétkedő lélekkel olvassa a legújabb pesti világhírű szerzők „hallatlanul szép” és „kápráztatóan ötletes” színjátékairól szóló magasztalásokat, pár percre elmereng és csöndesen, szerényen kérdezi magától: milyen lesz a jövő drámája és mi lesz a dráma jövője? Egyszóval: megszületik-e végre az igazi magyar dráma, amelyet nemcsak a színházigazgatók és a színházi ügynökök, de a valódi művészet Messiását óhajtó lelkek is várnak... A nagy dráma a nagy hit szülötte. Mikor a tömegek csak szórakozni akarnak a színházban, mikor a színház és művészet csakugyan két külön fogalommá kezd különülni, akkor ne várjuk a lélek ünnepét a színpadon. Mikor a szellemesség és az ötletesség uralkodik a világot jelentő deszkákon és amikor a hitet a trükk, az áhítatot a szenzáció, a költészetet a rendezés pótolja, akkor ne beszéljünk drámáról, amely a boldog helléneknél Istentisztelet, Shakespeare reneszánszvilágában embertisztelet, Schiller dobogóján eszmetisztelet volt.A nagy dráma a nagy hit szülötte. Lehet ez a hit mindent átható görög és pogány panteizmus, lehet középkori és keresztény miszticizmus, lehet modern és hitetlen fölvilágosodás, de mégis eleven és egyetemes hit valamiben, a Végzetben, az Irgalomban, a Haladásban, az Egyéniségben, mint azt Aischylos, Shakespeare, Schiller és Ibsen kinyilatkoztatták az emberiségnek. A mi korunk már nem hisz a régi istenekben és még nem hisz az új ideálokban. Az emberi szolidaritás nagy és megváltó gondolata alig érett meg a Marxok, a Tolsztojok agyában és szívében, máris letarolta zsenge vetését egy világ háborúja. Majd ha a vihar és a romok fölött egységes világnézet, hit, gondolat, vagy érzés szivárványa támad, akkor lesz ismét új dráma, igazi dráma, lélekből fakadó és lelkeknek szóló, amikor a színpad háttere megint a végtelenség lesz és amikor a világot jelentő deszkákon valóban az emberi Akarat és a Sors mindig egy és örökké új látványában gyönyörködünk. Addig is legyen szabad a hallgatag vidéki szemlélődőnek leírnia néhány ma élő, de a jövőbe mutató drámaíró tiszteletreméltó nevét: Herbert Eulenberg... Anton Wildgans... Georges Porto Riece... Balázs Béla... E 7