Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-07-06 / 27. szám
min VT. évf., 27. szám UC2. július «. Am: 2,5« Ft A CÍMLAPON: Miskolciak Budapesten: Math? Sva, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. (Kotznyek A. felv.) A HAT SO BORITON: Claudia Cardinale, aki a „Les Ilona sont lachés” című új francia filmben játssza legújabb szerepét. Idén nyelvemet az egész világon megértik” — írhatta jogos büszkeséggel Joseph Haydn, amikor pályája delelőjén művészete már klaszszikus korszakot teremtett a zene világnyelvén. Gondolatai egyaránt eljutottak Bécsbe és Londonba, Pétervárra és Párizsba, mert zenéje nem ismert elválasztó határokat, „szívből fakadt, s szívhez talált", túl országhatárokon és nyelvi különbözőségeken. „Trösteria musica” — a vigasztaló muzsika, mondták egykor a németek, amikor kegyetlen háborúk vérzivataros napjaiban leltek menedékre a zene hangjainál. Barát és ellenség itt talált egyszerre közös hangot, összecsendülő harmóniában, hogy még a leggyűlölködőbb is megnemesedjék, emberebb emberré váljék általa, mint a vademberek a varázscsengők hallatára Mozart Varázsfuvolájában. Vigasztalt a zene nehéz időkben, megbékített és egymás mellé állított embereket a gyűlölködés légkörében, s ha kellett harcra gyújtott, fegyverbe szólított a zsarnokság, az elnyomás ellenében. A korálak jajszavával sírta el az ember szenvedését a harmincéves háború apokaliptikus napjaiban, hogy évszázadokkal később egy még szörnyűbb, apokaliptikus korban a humanitás, az emberméltóság lángját tartsa ébren a vágyakozó szívekben. Feledtette a pusztítás szellemét azokban a Bécset ostromló francia katonákban, akik Beethoven házában, a mester zongorakíséretével, Gluck operarészleteket és Händel oratóriumainak kórusait énekelték, s az emberség jelképe volt azon a nevezetes estén is, amikor Thomas Mann budapesti látogatása idején a harmincéves háború koraijainak jajkiáltása csendült fel Basilides Mária hangján és Bartók Béla zongoráján. A művész, aki új életre kelti a tetszhalott hangokat, magasrendű hivatást teljesít, mindenkihez szól, üzenetet visz a mi nevünkben. Ma Japánban, holnap már Rómában, Moszkvában, Párizsban ülteti el hallgatói lelkében, hogy van valami közös és nagyszerű, ami mindannyiunkat, alkotó embereket összeköt. Hegedűjének hangja bejárja a világot, s elviszi egy kis nemzet, egy nyelvében elszigetelt nemzet szavát is mindenüvé. S e szóval a mi, emberi jövőt építő szándékunknak szerez értő híveket. Mindenhol megértik, s hallgatnak rá, ahol szív és értelem lakozik az emberekben. Mert hogy is mondja Shakespeare: „Kiben nem él a zene, s kin nem fog édes hangok egyezése. Az árulás, furfang-, rablásra termett. A lelke komoran jár, mint az éj. És amit érez, sötét, mint a pokol. Ilyenbe’ sohse bízz. — Halljuk a nótát!.. — a hét fotója.