Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 26. szám
Taskenti telihold TASKENT MÁR a moszkvai repülőtéren elkezdődött. Puskin! Ilyen lehetett Puskin, kiáltott föl bennem egy hang amikor a közepesnél valamivel alacsonyabb termetű, barna arcú férfi belépett a váróterembe. Fekete haja, oldalszakálla, akár a nagy klaszszikusé. Egy pillanatra megkörnyékezett a gyanú, hogy erről a kísérteties hasonlóságról ő, ez a férfi is tudhat, talán még „rá is játszik”. Aztán másnap, Taskentben, az ázsiai és afrikai filmművészet fesztiválján kiderült: egy volt vele az úticélunk, ő is velünk együtt, azon az óriásgépen tette meg a 2850 kilométeres légiutat Moszkva és az üzbég főváros között. Sukhdev a neve, bangladesh i filmes, már nem is hasonlít annyira Puskinhoz, és információs vetítésen később Kilenc hónap a szabadság felé című megrázó dokumentumfilmjét mutatták be. ÖT ÓRÁVAL előbbre jár az idő Taskentben. Egy-két napba telt, amíg beleszoktunk. A filmseregszemle főhadiszállásán, a Taskent Szállóban igen sok ablak az Operára nyílik: túl egy óriási parkon, amelyben szökőkutak susognak, áll a szép épület. S az Operaházon túl — mert mindig páratlan, tiszta az időt messzire látni, a nyolcvan-száz kilométerre kezdődő hegyekre, a Csimgan örökké havas csúcsára. Park, szökőkút van másfelé is. Ha gyalog mentünk a fesztivál vetítéseinek színhelyére, a Művészetek Palotájába, ott vitt az utunk, a régi botanikus kerten át, a nemes vonalú, igen szép emlékmű előtt, amely az ember első űrutazását, Gagarint hirdeti. MÉG AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁS előtt, a szálló éttermében. Ismerősök! Az egyik asztalnál Alberto Moravia ül. — Csak két napot töltök itt — mondja —, utána folytatom utam Mongólia felé. Júliusban vagy Augusztusban Budapesten leszek... Itt van Sembene Ousmane, a kiváló szenegáli filmrendező, költő, író, újságíró... egyszóval ez a remek afrikai kolléga, akinek Emitai című filmje tavaly Moszkvában oly nagy sikert aratott. — Milyen filmet hozott Taskentbe? — Az Emitait... — Újat nem forgatott? — Nincs pénzem.. Az Emitainak persze örülök, hogy ismét láthatom. A szenegáli pénzügyi viszonyokról, a filmkészítés ottani lehetőségeiről viszont kevés az értesülésem. ITT VAN GRIGORIJ CSUHRAJ is, ő az ünnepélyes megnyitó egyik szónoka. Rano Abdullajeva aszszony, Üzbegisztán minisztertanácsának elnökhelyettese nyitotta meg a fesztivált. Abban a pillanatban, amikor beszélt, tulajdonképpen még nem is gondoltam e mozzanat önmagán túlmutató jellegére. Egy-két nappal később Prokofjev Hamupipőke című balettját néztük meg az Operaházban, s — egy fiatal nő vezényelt! — Édesanyja még sűrű fátyolt hordott az arca előtt — mondja előadás után az igazgató —, ő pedig már 1960 óta dirigense színházunknak. Ebben egy kissé jelképesen is benne van, mekkora utat tettünk meg az elmúlt ötven év alatt. Taskent régi-régi városrészeiben még ma is utca utca mellett, sok van olyan, ahol egyetlen ablakot sem látsz. Falak, falak néznek vaksi fehér tekintetükkel az arra járóra. A házak lakói befelé éltek, elrejtették asszonyaikat. A kis kertbe nem lehetett belátni. A karmesternő neve: Dilbar Abdurahmanova. Lefordítják a nevét, mosolyogva: a Dilbar magyarul „szívtiprót” jelent. MINT MINDEN FESZTIVÁLON, ezen is a kelle- Sachiko Hidari, A felkelő nap lobogója alatt című japán film főszereplője a Taskent Szálló előtt . Shri Lanka (Ceylon) filmküldöttségének legszebb tagja: Swineetha Abeysekara