Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-24 / 26. szám
400 SOR ~ “ Szomory Dezső színházáról Előjáték: Egy katonaszökevény „A premier estéje volt ez, s ott álltam az utcán, a Casimir-Delavigne utcában, meglehetősen messze a Nemzeti Színháztól, a premierem estéjén beteljesedett álmaim estéjén az utcán, s lestem a sürgönyhordót az esőben, az utcán, mert nem volt türelmem bevárni a szobámban, s rohantam volna elébe, a világ végére, ha tudtam volna, merről jön, az esemény hírével, illuzórikusan, Magyarország felől!. .. Egy gázlámpa világában, bőrig ázva... elképzeltem az egészet, a sok magyar úrinépet a színházban, s szüleimet, s jó nagyanyámat rezgő tollas kalapjában, a kisöcsémet matrózruhájában, és általában a sok fényt és hangot s a sok tapsot, azt mind hallottam s mind elképzeltem, s Jászait a tirádákban és apácafátyolában, s nem tudom, micsoda boldogságot éreztem, ami legjobban a fájdalomhoz hasonlított. S azóta is, hányszor! hány ilyen este!.. Az 58 éves Szomory Dezső emlékezik így első egész estét betöltő drámája, A búcsú 1897-es Nemzeti Színház-i bemutatójáról. Nyolc esztendeje él már Párizsban, ahova a K. u. K. hadsereg elől (és talán Jászai Mari miatti szerelmi bánatában) szökött és még további kilenc esztendőbe telik, amíg Ferenc József császár és király kegyelmet gyakorol és Szomory hazatérhet Magyarországra. Az emlékezők a kegyelem alapjául egy drámát említenek föl, a hazátlanság esztendeinek egyetlen jelentős művét: A nagyasszonyt. Legenda lenne, hogy Szomory anyja kihallgatást kért Ferenc Józseftől és megbocsátást katonaszökevény fiának, aki egy Habsburg uralkodóról, Mária Teréziáról írt drámáját a budapesti közönségnek szeretné bemutatni? Lehetséges, hogy legenda. Az azonban tény, hogy a könyv alakban megjelent művön az ajánlás I. Ferenc Józsefnek szóljanak a szemléletével, és egy történész hűségével írta meg a tragikus sorsú uralkodó történetét. 1919 februárban a Magyar Tudományos Akadémia a II. József császárnak ítélte a Voinich-díjat... 1922-ben pedig Szomory elküldte Ambrus Zoltánnak, a Nemzeti Színház igazgatójának új királydrámáját, a II. Lajos királyt ... Ezekben a fehér időkben zsidó származású drámaírók nem kerülhettek a Nemzeti Színház színpadára. Az elhárítás feladatát az igazgató fölé rendelt Színművészeti Tanács látta el. Szomory Dezső sem volt kivétel. A Nemzeti Színház kapuja becsukódott előtte. Örökre. 1927 októberében ugyan felújították A nagyasszonyt, az immár halott Jászai Mari helyett Márkus Emíliával a címszerepben, de a jobboldali, Szomory ellen uszító újságcikkek, tömegtüntetések, a nézőtéren és színpadon robbanó bűzbombák arra késztették a színházat, hogy két előadás után közleményben adja hírül: Márkus Emília betegsége miatt A nagyasszonyt levették a műsorról. Közjáték: a Wesselényi utcában A II. Lajos király — a korabeli kritikák szerint is — Szomory Dezső legjobb királydrámája. A bécsi Burgból a budai várpalotába költözteti most hőseit, és a Mohács előtti zűrzavar történelmi hűségét ötvözi művészi egységgé Mária királynő és Lajos király egyéni drámájával. A Színházi Élet 1922. évi 4. száma „Szomorú a II. Lajosról” címmel interjút közöl a szerzővel. — II. Lajos király című darabomat most már sok hete próbáljuk a Magyar Színházban. És nagy örömmel megyek el reggelenként a Wesselényi utcába, mert itt délelőtt tíz óra felé a színház társalgójában a fiatalság vár rám a téli reggelben, igazi tavasz a télben: Darvas Lili és Törzs Jenő. A rendező is fiatalember, a kitűnő Márkus László, aki kék szemének mosolygásával fogad, és a legszebb dolgokat mondja. A többiek is, akik szerepeiket szorongatják kezükben, mind fiatalok ... „Csak így, csak ezen a hangon! — kiált fel a bemutató után Szomory Dezső! című írásában Karinthy Frigyes — ... Szomory művészete kivételes tökéletesség — nem tud elbújni tárgya mögé, mert átizzik rajta, felolvasztja, kitör belőle — ne alkalmazzunk rá követelményeket, dramaturgiai tételeket: örüljünk neki és csodáljuk a művészetet, amivel új drámáját megírta, s a drámát, amit művészete alkotott.” Második felvonás: A társadalmi színművek „Egy Szomorú darabon nevettünk! Jóízűen, szabadon a torz kínzó érzése nélkül...” — csodálkozik Sebestyén Károly a Budapesti Hírlapban, 1912. február 4-én, a Györgyike, drága gyermek vígszínházi bemutatójának másnapján. „Mintha semmi köze nem volna ahhoz a Szomoryhoz, aki a nagy Mária Terézia darabban oly nagystílű dolgot tudott alkotni. Miért lett hűtlen az ő erejéhez?" — kesereg Alexander Bernét a Vasárnapi Újság 1912. VI. számában. A Vígszínház Szomorúja nem azonos a Nemzeti Színház szerzőjével. Mint ahogy a korabeli Vígszínház közönsége is távol állt a királydrámák rajongóitól. A Rákóczi úttól a Lipót körútig — a tragédiák a komédiával házasodtak, és megszületett a magyar társadalmi színmű fanyar szellemességű, csúfondáros derűvel átszőtt, újszerű, szomorús változata. A színművek közül az első átütő közönségsiker a Bella. Bemutatójának másnapján, 1913. január 19-én a Pesti Hírlapban Porzsolt Kálmán így ír: „A színházi évad ötödik hónapjában végre előadott a Vígszínház egy magyar darabot is: Szomory Dezső Bella című drámáját. A magyar színműírók nagy elégtételére és dicsőségére szolgál, hogy... Szomory darabja szerezte meg a Vígszínháznak idei első őszinte sikerét... Ha fölállítjuk a drámák közt azt a rangsort, hogy az első osztályba tartoznak azok, melyeket az élet inspirált, s a másodikba azok, amelyek csak irodalmi impressziókból táplálkoznak, akkor Szomory Dezső Belláját az első rangsorba kell helyeznünk .. A Színházi Élet II. évfolyam 3. száma: „Bella-szám”. Címlapján Varsányi Irén, Szomory Dezső, Tanay Frigyes és Hegedűs Gyula. Belül pedig az elragadtatott kritika. Három évig hallgatott ezután a drámaíró Szomory Dezső. Annál többet beszéltek róla. Meséltek színpadi tantiéme-jei hatalmas összegéről. Legendák szálltak a Sütő utca 2. alatti toronylakásáról. Pletykák szövődtek nőügyei köré... Amikor 1916. március 3-án a Vígszínházban, a Hermelin főpróbáján felment a függöny, a bennfentesek közül azok, akik már jártak Szomorynál, meglepetve észlelték, hogy a színpad a toronylakó otthoni berendezésének hű mása. Hogy Pálfy Tibor (Csortos Gyula), a mű hőse, maga az író. Hogy a szóban forgó Hermelin (Varsányi Irén) nagyon is élő személy. És hogy a darab korántsem „fehér”. „A főpróbán emiatt sok derűs epizód is történt — írja a Színházi Élet krónikása 1916. március 12-én. — Az első felvonás után néhány mama mindenáron távozásra akarta bírni lányát ... A legkedvesebb az volt, hogy Bajor Gizit, a Nemzeti Színház fiatal művésznőjét is mindenáron el akarta vinni az édesanyja. Hosszas, fáradtságos kapacitálások után sikerült csak a Első felvonás: A Habsburg-trilógia . 1910. február 4-én mutatta be a Nemzeti Színház A nagyasszonyt, Jászai Mari nagyasszonnyal a főszerepben. A dráma egy Habsburg-trilógia első része, színpadán közel száz beszélő személy és a statiszták hatalmas tömege. Inkább a művészi képzelet játéka, mintsem hűséges történelem. Nagy sikert aratott. 1913-ban került színre a ciklus második darabja, a Mária Antónia. Parádés bemutató volt. Az immár teljes történelmi torzításba torkolló költői képzelet szülte dráma főszerepeit Márkus Emilia, Beregi Oszkár, Kürti József, Gál Gyula játszotta. 1918 áprilisban volt a Nemzeti Színházban a Habsburg-trilógia harmadik része, a II. József császár bemutatója, Ódry Árpáddal a címszerepben. Páratlan sikerrel. Szomory teljes egészében szakított a trilógia első két darab j8