Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 14. szám
mény olyan megrendülés, mint gondolom sokaké, s mint amilyen az enyém is volt. RÖVID MŰFAJTÖRTÉNET. Ezen a héten a tévé segítségével, hatszáz oldalas Poétika című könyvem befejezése óta, a legtöbbet tanultam műfajtörténetből. A megújultnak hirdetett Egymillió fontos hangjegy adása ráébresztett, hogy a show-műsorok a reklámfilm kategóriájában tárgyalandók. A húszperces sóóóóból egyértelműen kiderült, hogy a Novotel-Budapenta vakablakainak sora és kaszárnyajellege fényképezhető úgy is, mintha épeszű épület volna. A neves és tehetséges rockénekesnő bitangul gyarló zenére ötödik nagylemezét hirdette élsportolókat megszégyenítő erőbedobással a Novotel összes termeiben és swimming-poolja mellett. Nincs olcsóbb szórakoztatás, mint szórakoztató műsorokat cikizni. (Zárójelben, kérdés Lőrincze Lajoshoz: csakugyan a cikória, a pótkávé lenne a cikizés eredete?) Csenterics Ágnes, a szóbanforgó műsor rendezője igazán kulturáltan szerkesztette egybe ezt a húsz percet. Miért fojtogatott akkor a röhögőgörcs, amikor a Novotelművek nyolcmilliméteres termoplán ablakai mögött egy szál arany bugyiban és síalsóneműben ugrálva azt danolta: di-di-di-di-dididergek? Meg amikor a szobabelső kötelező bemutatása következett, s teljes hisztériával azt követelte, hogy szeressük? Szeretjük. Azt nem szeretjük, amit reklámoz. A bivalyok ostobaságát, a kislétszámúak nyelvtanát, azt a hamis álomvilágot, amit a visszafizetendő külföldi tőkéből épült szálloda hirdetése megjelenített. Az egyik szám címe ez volt: Kihajolni veszélyes. Nemzetközi vonatok ablakai alatt öt nyelven is olvasható: pericoloso sporgerst, nicht hinauslehnen. Ismert ige hát, meghatározott képzetkapcsolási körrel. De ha ezt a szálloda betonlépcsősoránál énekli, megzavarodik még a kanti Bewustsein überhaupt, vagyis a tudat általában. Már nem tudom, mit reklámoznak. Már fogalmam sincs arról, ki ez a folyton átöltöző, a legkisebb ösztönzés nélkül is dalra fakadó személy. Mi a képlete, összetétele? Kimondani akárhány nyelven veszélyes. Luft. (Németül.) Ajer (régi magyarul). Svájci hegyifalukban, takaros dózasban, spray formájában kapható hegyilevegő, hogy nyaralás múltán otthon illatosítsuk toalettünket némi ózonnal. Alighanem ezt árulta ez a tárgynélküli reklám. Mert az volt: folytonos sürgetést éreztem, hogy valamit venni kell, csak nem tudtam, mit. Azt hirdették, hogy szeretni kell, és nem tudtam, hogy kit. Lesüllyedt kultúrjavak — ez a szakkifejezése annak a valaha tudatmagasban megszerzett eszméletnek, ami azután közhellyé rögződve elrákosodik bennünk. Az Egymillió fontos hangjegy reklámműsor. Feltüntetendő tehát előtte az áruvédjegy, a hirdető neve, a hirdetés célja. Luftot pedig nem veszünk. SZÁRADJON LE A KEZEM, VAGY LEGYEK A FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA TÉVÉKRITIKUSA, ha egyszer is megkísérlem, hogy sci-firől írjak. Nem értem, és minden olvasási kísérletem csődöt mondott. Beleszagoltam amerikai szakirodalmába: ott határozottan azt állítják, hogy a sci-fi a hidegháború terméke, a technikai jövőbe vetítve álöltözetű ruszkik és jenkik pusztítják egymást. Minthogy nem vagyok szakember, ezt nem tudom megítélni, de annyi bizonyos, hogy akármilyen magasra ágazott gyökereiből a sci-fi terebélyes fája, én még gyümölcseinek legédesebb ízeiben is visszakísérteni érzem ezt az eredettörténetet. A sci-fi, legalábbis számomra, az irodalom bűnbeesése, jóhiszemű áldozatai öntudatlan is a madáchi falanszter felé masíroznak. A tévé ezen a héten sci-fi vígjátékot mutatott be; többen azt állítják, hogy egészen jó volt. Nekem maga az ötlet olyan morbid, mint egy csatamezőn koreografált humoros balett. De hát bejelentettem, hogy elfogult vagyok, vitaképtelen, a beszámíthatatlanságig tudatlan a tárgyban — de még így is volt számomra hozama a szent kísérletnek, a sci-fi vígjátéknak. Szerepelt benne Pártos Erzsi. S itt már a műfajtörténetnél lényegesebb dologról lesz szó. Minden szakmának vannak féltett titkai. A sci-fi a hadiiparnál is szervezettebb összesküvés, a színházművészet pedig a lefüggönyzött igazgatói szobák diszkréciójából él. A színházak a világ minden kincséért sem árulják el nekünk azt, ki az igazi nagyság. Hétköznapi üzemeltetésükhöz hozzátartozik, hogy öt percre — Andy Warhol szavával — mindenkinek odakölcsönzik a világhírt, mert másként nem biztosítható a nézőtér folytonos látogatottsága, a fellebbezhetetlen szereposztásban. A színházak titkos, belsős udvari tanácsosai, igazgatók, rendezők, sőt főrendezők is milliméterre tudják, hol mekkora, de ezt az üzem zavartalan működése kedvéért hétpecsétes titokként őrzik, s ebbe a legkevésbé sem avatják be a sajtót. Latinovits szerződés nélküli színészként utazott a halálba, tudtuk róla mégis, hogy ott vonul fel a titkos fejedelem a csillagok színházába, a galaktika egyik előkelő pódiumára. A mennyei protokollon ráadásul nincs kis és nagy színész, főszereplő vagy epizodista. Itt a tehetség merő súlya számít, térfogatra való tekintet nélkül. Sugár Károly, Makláry Zoltán, Szénási Ernő a múltakból; Patkós Irma, Siménfalvy Sándor és Pártos Erzsi a jelenből nekem az ilyen színészt idézi. Olyan megfizethetetlenek, hogy jutalmazásukkal nem is kísérletezik senki. Nem lehet megköszönni egy méltóságos fának vagy egy fűszálnak, hogy olyan, amilyen. Ezeket a tehetségeket ráadásul ugyanúgy ugarolják, mint a szikkadt földet, hó fedi őket, mint télen a tarlót, vagy olykor felfedezik némelyiküket, mint tavasszal a rügyfakadást. Pártos Erzsi most a viszszavonhatatlan ősz és a közelítő tél tompa fényeiben áll olykor a tévé kamerája elé, előbb Szegvári Katalinnál, majd egy sci-fiben. Feledhetetlen interjút adott. Félelmetes őszinteséggel. Nem hozzánk volt őszinte, hanem önmagához. Napi helyzetgyakorlata, úgy rémlik, saját jellemének kíméletlen vizsgálata, ébredéstől napnyugtáig számvetés. Egy gyerekdarabban táncolt és énekelt, mint ahogy a sci-fiben is kimaszkírozta magát. S ahányszor elénk lép, megrendítő, megváltó mutatvány tanúi lehetünk. Interjújában különben nem is önmagát alakította, hanem magát az elmúlást. A középkori haláltáncok, derűs flagellánsmenetek, a pestistől körülzárt boccacciói adomaasztalok iszonyú vidámságával. A bolondok hajóján, a színjátszás ezősbölcsőjén táncoltak olyan szemfényvesztők és bűbájosok, mint Pártos Erzsi. Kihajolni a sorból, úgy rémlik, mégsem olyan veszélyes. Egy kép a hét műsorából: Bordán Irén a csillagűzött szeretőben (Fotó: Módos Gábor)