Film Színház Muzsika, 1990. július-október (34. évfolyam, 27-40. szám)
1990-07-07 / 27. szám
is, akivel a Nemzetiben nyolc évig együtt öltöztünk, ő is a könyvében egy bizonyos Sz. M.-nek tulajdonít olyan kijelentéseket, amelyeket én sohasem tettem. Ennyi év után még mindig leírta valaki azokat a soha el nemhangzó szavaikat! Már mindegy! ... Az öt évből aztán tíz lett... „beidegződésből”. Senki nem mert foglalkoztatni. Még az Általános Szerelő Vállalattól is elküldték, amikor megtudták, hogy szilenciumra ítéltek. Titkárnő voltam, és az bizony „ibizalmi” állás ... A Lósporthoz kerültem. Az ügetőn a főkönyvelő mellett dolgoztam. Írtam a jegyzőkönyveket. Két ujjal, mert csak így tudtam gépelni. Aztán egy sportszerjavítóhoz vitt az utam. Ott olyan titkárnő-feleség voltam. Tudod, én a mamával laktam, és hogy könnyítsünk a helyzetünkön, a kisebbik szobát kiadtuk egy lakónak. Dobos Sándornak hívták. Rendkívül csinos, jó megjelenésű fiatalember volt. Ez azokban az években volt, amikor elkezdődtek a kitelepítések. Egyszer csak kaptunk egy felszólítást, hogy 48 órán belül készüljünk fel az indulásra. Nagyon sírtunk, mama is, én is, és el nem tudtuk képzelni, mi bűnt követtünk el. Ekkor a lakónk bejött a szobába, és azt mondta: — Ne sírjon, Margitka! Nem hagyom magukat egyedül elmenni! Tudom, hogy ez nem a legalkalmasabb idő a leánykérésre, de szeretem Margitkát, és feleségül kívánom venni !... Ez olyan gesztus volt, hogy amíg élek, nem felejtem el. Végül is minket nem telepítettek ki, csak a nővéremet, mert a férje a háború előtt pénzügyi főtanácsos volt. Mi maradtunk, és Sándor felesége lettem. Tizenhat éven keresztül éltünk boldogan. A rajzolóból mellettem lett kertészmérnök belőle. Én adtam neki önbizalmat, én unszoltam a tanulásra. Sikerült. Megérdemelte, mert nagyszerű ember volt. Aztán egy szép napon jött egy nő... Elváltunk, de megígérte, hogy 400 forintot fog fizetni nekem havonta, és a nyári idényekben 500-at. Kérlek, húsz éve, hogy elváltunk, és azóta is küldi havonta a pénzt. 600 forintot havonként, a nyári hónapokban 700... Igen ... Ez egy óriási szerelem volt. Amikor Sándor elment, az IBUSZ- nak adtuk ki a szobát, és abból pótoltuk a pénzt. Akkor már a nővéremmel laktam, öt és fél évvel idősebb, mint én ... Már nem adjuk ki a szobát... Elfáradtunk. Nekem is van 5500 forint nyugdíjam, Editnek is van 5200 ... Meg hát, amit dolgozom, azzal kiegészül. — Mikor kerültél vissza a pályára? — 1956-ban. Először rádiózni kezdtem. Aztán jött a szinkron. Luttar Mara hívott először. Tudod, az is olyan érdekes volt. Amint életemben először jöttem ki a Pannónia Filmstúdióba, az 56-oson Németh Antallal találkoztam, a volt igazgatómmal. Azóta sem láttuk egymást, hogy szétrobbantották a régi Nemzetit. A nyakába ugrottam, és összevissza csókoltam. Kérdi: — Hova megy Margitka? . . . Mondom: — A Pannónia Filmstúdióba. Hívtak! Erre azt mondja: — Mondja meg annak a Pannónia Filmstúdiónak, hogy szeressék magát! Mert maga... ...Jó! Nem sírok... Tudod, kicsi lelkem... Ez a ház már annyi kollégának adott menedéket, túlélési lehetőséget. Én olvastam az itt készült riportokat. A Szinkron valóban egy sziget. Én nagyon hálás vagyok, hogy itt dolgozhatom. Én „egy mondatot” is szívesen vállalok. Boldog vagyok, hogy dolgozhatom. Otthon meg vár Edit és a macskám. — Tudom, egy színésznőtől nem illik megkérdezni, hány éves ... — Miért ne, kicsi lelkem! 1905. szeptember 13-án születtem. Ebben az évben leszek 85 éves! Ilyen régóta élek!... Illetve ebből a 85 évből elég keveset... Talán azért adott nekem az Isten hosszú életet, hogy valami kárpótlást kapjak, talán adomány, talán ajándék ez az elvesztegetett évekért, talán, hogy minél tovább érezhessen magam színésznek! D. Sz. Jelenet a Heten, mint a gonoszok című filmvígjátékból (Mednyánszky Ági, Szathmáry Margit és Vaszary Piri) ... Ebben az évben leszek 85 éves! TALÁLKOZÁS 9