Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1974-06-01 / 11. szám
Színészmúzeum: RÁTKAI MÁRTON Előzetesen most sem várhattunk csodákat: körülbelül tudtuk, milyen anyagra számíthatunk. Az is természetes, hogy nem remélhettünk hirtelen előbukkant filmtekercseket, mondjuk Rátkai Márton egykori Róth bácsijáról vagy Polgármesteréről — ilyen leletek abból a korból és színészekről, fájdalom, nincsenek. Nem is szajkózzuk tehát sztereotip sirámainkat a színészi pálya múlandóságáról a televízió előtti kort illetően, vagy az archiválás mostani helyzetéről (erre majd ráérünk a Színészmúzeum olyan adásainál, amikor időben hozzánk közelebbi főszereplőkről lesz szó). Alkalmasint a különböző korosztályok másként vallanak majd erről az adásról; ki-ki a maga élményeire számíthat, amikor meg akarja ítélni: mit tudott meg a Színészmúzeum Rátkai-műsorából a század egyik legnagyobb magyar színészéről? E sorok írója megvallja, számára minden régi filmkocka (olyan is, amelyiket akkoriban nem láthatott), minden szó vagy bejátszott szerepkép, egy Rátkai-kuplé az ő rekedtes, sajátos hangján, azt a művészt idézte fel, akit megismert, színpadon és színpadon kívül, a kis termetű óriást, Rátkai Mártont. Ez persze szubjektív dolog, ifjú hírlapíróként láthattam híres szerepekben, járhattam a nyomába interjúkért, emlékezetembe véshettem félelmetes grimaszait Gogol Polgármesterének jelmezében, vagy tüneményes hangsúlyait Rettegi Fridolin daligazgatóként, óriássá nőtt Sartoriusának shawi mélységeit a Szerelmi házasságból — idézhetném még tovább a személyes emlékeket, melyeket mind eszembe juttatta a mostani Színészmúzeum. De vajon azok számára, akik nem láthatták már a színpadon, mit mondott ez a műsor? A műsorvezető Farády István korosztályának vajon azt a Rátkait varázsolta a képernyőre, aki valójában volt? A filmrészletek aligha vallhattak az igazi Rátkai Mártonról. Megközelítően sem olyan hitellel, mint például Kabos Gyuláról, aki a legtöbb színészmúzeum-műsor egyik főszereplője, s ebben az adásban is élvezhettük bizarr humorát. Rátkai a több mint harminc filmszerep ellenére sem volt anyira filmszínész, mint Kabos, az ő világa a színpad volt, minden műfajban. S éppen ez hiányzott volna a műsorból, ha nem szólal meg Darvas Iván. Az ő vallomása elénk varázsolta Rátkai Mártont, a színészt, az embert, a főiskolai tanárt. Furcsamód, ebből a spontán, őszinte szövegből többet tudhatott meg az ifjabb nemzedék is erről a nagy művészről, mint bármilyen érdekes régi filmrészletből. Megelevenítette Rátkait, nemcsak azzal, hogy egyegy mondatát utánozta, de a rajongás és annak remek indokolása arról vallott, milyen pompás művész és tanár volt a felejthetetlen Marci bácsi. A műsor készítői (Bános Tibor forgatókönyvíró és Csenterics Ágnes szerkesztő-rendező) szerencsére hagyták Darvast hosszabban beszélni, mi pedig élvezettel hallgattuk és Rátkai Márton régen messze járó alakját láttuk magunk előtt. S azt, hogy milyen színész volt — sok egyéb hiteles vallomás, cikk, memoár mellett — ma például abból lehet a legjobban megtudni, hogy megnézzük Darvast az Egy őrült naplójában, vagy meghallgatjuk, amint sanszont énekel. Ezekből igazán elképzelhetjük a színész tanítómesterét, s hitét adó atyai barátját... DEMETER IMRE