Filológiai Közlöny – X. évfolyam – 1964.
3–4. szám - Cikkek, közlemények - Képes Géza: Háfiz és Csokonai
ken kívül tökéletesen írt és beszélt latinul és görögül is, tanúk erre ezeken a nyelveken írott teljesen hibátlan, de ezen túlstílusban is könnyed, szellemes és elegáns levelei. Amikor Reviczky mindezeknek a nyelveknek és irodalmaknak világszerte páratlan szakértője és finom érzékű élvezője, megkezdte az arab és perzsa költészet alkotásainak lelkes és művészi bemutatását, részint költői hangú leveleiben, részint remek versfordításai útján. Európában ez idő tájt még vajmi keveset tudtak ezekről az irodalmakról. Ez a megállapítás nem mond ellent annak a ténynek, hogy hatásokat ekkor már csaknem ezer év óta vett át Európa az arab és perzsa szellemtől. Más dolog az: hatásokat átvenni, többnyire ösztönösen, csupán azért, mert valami tetszik, és megint más: világosan látni és biztos szemmel áttekinteni egy-egy idegen, távoli nép irodalmának fejlődését és legkiválóbb költőinek jelentőségét. Reviczkyről bízvást elmodhatjuk: nemcsak világosan át tudta tekinteni ezeket az irodalmakat— a törököt is teljes egészében beleértve —, hanem ezeknek az irodalmaknak alkotásait a kor legmagasabb irodalmi színvonalán meg is tudta szólaltatni európai irodalomélvezők számára hozzáférhető nyelven és formában ! Bizonyság erre életének főműve, Háfiz tizenhat ghazaljának kiadása, amelyben — legalábbis a keleti nyelvek terén Európában — szokatlan újítást vezetett be a ghazalok perzsa szövegének közlésével. Reviczky Károly gróf 1768-ban látogatott el Londonba hivatalos megbízatással. Itt találkozott, az előkelő angol társaságban egy huszonkét éves lelkes fiatalemberrel, aki akkor már két éve foglalkozott keleti irodalmakkal. Ez a fiatalember William Jones, aki éppen egy angol főúr családjánál nevelősködött, és így nyílott alkalma, hogy a keleti és latin, görög irodalmak elismert szakértőjével, Reviczky gróffal találkozzék. Kapcsolat alakult ki közöttük, mely még korántsem nevezhető meghittnek és barátinak. Ez a kapcsolat csak Reviczkynek Angliából való távozása után, Jones kezdeményezésére kezdett elmélyülni, amikor ugyanis egyszeri s alig félóráig (Reviczky szerint egy negyedóráig) tartó személyes találkozásuk levélváltás formájában folytatódott, és voltaképpen ilyen módon, ebben a formában mélyült el barátsággá. Eddig ezt a kapcsolatot mindenki tévesen ítélte meg, mivel az eddigi kutatók nem tanulmányozták át tüzetesen a két kiváló férfi levelezését. Még Lord Teignmouth is, aki pedig először közölt gondosan válogatott szemelvényeket ebből a levelezésből, annak az előfeltételezéséből indult ki hogy a két férfi a londoni találkozáskor egyformán ismert és elismert nagyság volt a keleti irodalmak művelése terén.A Lord Teignmouth könyve bevezetésében többek között ezeket mondja: ,,Ez év elején (1768) Jones úr megismerkedett Reviczky gróffal, aki később császári miniszter Varsóban és követ az angol udvarnál. Ezt a nagy műveltségű, tudós nemest mélységesen lekötötte a keleti irodalom szépsége, és Jones úrnak mint keleti tudósnak hírneve arra indította őt, hogy bizalmas kapcsolatot kezdjen új ismerősével, amely törekvést angol ismerőse lelkesen fogadott." Ennek a megállapításnak éppen az ellenkezője igaz: a közeledés Jones részéről történt, amit Reviczky kedvesen, őszinte örömmel fogadott és viszonzott. Persze, nem az itt a fontos, hogy ki kezdi a közeledést és ki folytatta — egészen másról van szó. Gondoljuk meg: a találkozáskor Reviczky 31 éves, elismert szakértője a keleti irodalmaknak — de a latinnak és görögnek is — azonkívül főúr és diplomata, akit az osztrák császári udvar bizalmas küldetésekre használ, és aki előtt, bárhová megy, mindenütt nyitva állnak a legelőkelőbb társaságok kapui. Jones huszonkét éves ifjú, aki még csak két éve tanulmányozta a keleti nyelveket és irodalmakat. Ez az ifjú latin nyelven írta első levelét Reviczkyhez, a feltétel nélküli rajongás hangján, amit csak egy fiatal, még kezdő tudós érezhet az idősebb, bölcsebb társ iránt, akit első látásra máris mesteréül fogadott és szívébe zárt. A levél első mondatai így hangzanak: „Milyen kedves volt nekem az a félóra, amelynek leforgása alatt Veled a perzsa költőkről, mindkettőnk gyönyörűségének forrásairól beszélgettem, úgy gondolom, igen kedves baráti kapcsolat kezdete volt ez. Ezt a reményt azonban mind a kettőnk foglalkozásának alkalmatlankodó kényszere máris megzavarta. Engem ugyanis hosszú időre, mintsem kedvem tartaná, különféle ügyesbajos dolgaim a vidékhez kötnek. Te pedig, mint hallom, mentől hamarabb vissza akarsz térni Németországba." Ugyanebben a levélben kéri Reviczkyt, hogy ha már elszakítja őket kötelességük, legalább levélben folytassák az élőszóval megkezdett és fájdalom, oly hamar félbeszakadt beszélgetést. Majd így folytatja: ,,És mikor a mi barátságunkról beszélek, kérem, ne gondold, hogy visszaélek ezzel a súlyos szóval. A közös érdeklődési kör, a nemes irodalom szeretete, az egyező törekvések és érzelmek, szilárd kapcsok az emberi társadalomban. A mi érdeklő- 4 Specimen poeseos persicae sive Muhammedis Schems-eddini, notioris agnomine H a p h y z i ghazelac, sive Odae sexdecim, ex initio Divani de promtae, nunc primum latinitate donatae, cum metaphrasi ligata et soluta, paraphrasi item ас notis. Vindobonae e typographeo Kaliwodiano. MDCCLXXI. 6 Lord Teignmouth: Memoirs of the Life, Writings and Correspondence of Sir William Jones, Philadelphia, 1805. 9 Ugyanilyen téves megvilágításban látja a két férfi kapcsolatát Goldziher Ignác is: „Adalékok a keleti tanulmányok magyar bibliográfiájához a múlt században" című cikkében. Egyet. Philol. Közl. IV. 1888. „Quam jucunda mihi fuit illa seniihora, qua tecum de poetis Persicis, meis tuisque deliciis, sum collocutus: initium enim amicitiae et dulcissimae inter nos consuetudinis arbitrer fuisse. Quam spem utriusque nostri importuna negetia fefellerunt. Ruri enim diutius quam vellem commorari. variae me cogunt occupationes. Tu Germaniam, ut audivi, quam citissime proficisci meditaris."'