Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.
1–2. szám - Szemle - Voigt Vilmos: [orosz] - Voigt Vilmos: Petőfi Sándor, Vabadus, armastus
П. Мантейффель: Досуг при свете лучины. Перевод с эстонского И. Левина, вступительная статья и комментарии А. Анниста и И. Левина-* «Литературные памятники». Издательство «Наука». Москва—Ленинград 1964. 129 стр., 8 илл. A balti német származású Peeter Mannteuffel gróf (1768—1842) két munkájával vállalt részt a modern észt irodalom megszületésében. 1838-ban adta ki Aiawite peergo ivalgussel (Időmulatság a parasztfáklya fényénél) című népkönyvét, amelyben egy észt paraszt, Jürri Tarvel házanépének mindennapi életét írja le nagy hitelességgel és együttérzéssel. Mannteuffel ifjúkorában nevelőjével, az észt felvilágosodás és nemzeti mozgalmak derék képviselőjével, a szintén író Otto Wilhelm Masing-gal együtt járta be az észt tájakat, és különösen szívesen időzött Nyugat-Észtország parasztjai körében, ahol alaposan megismerte ezek életét. Első jelentősebb munkája az Aiawite, amely megjelenésekor rendkívül kedvező visszhangot váltott ki. Különösen nagyra becsülték e művet a megjelenés évében alakult Õperatud Eesti Selts (Tudós Észt Társaság — az észt nemzeti törekvések centruma) tagjai. Hasonló sikere volt második művének, az 1839-ben kiadott Willem Nawhello-pavad ( Willem Nach életének napjai) című népnemesítő beszélyének is, amely egyébként Zschokke Brantiveinpest című munkája (1837) nyomán készült. Mannteuffel átdolgozása adta az ötletet Kreutzwaldnak, hogy ő is feldolgozza e témát, és megírja első jelentősebb munkáját, az 1840-ben kinyomtatott Vina-Katk (Pálinkapestis) című népkönyvet. Mannteuffel művei később sem felejtődtek el, első megjelenésének centenáriumán jegyzetekkel ellátva adták ki az Aiacite szövegét. E kiadás gondozója, az irodalomtörténész, folklorista és műfordító August Annist vett részt a jelen tudományos kiadásban is, amelynek másik résztvevője a leningrádi filológus, Iszidor Levin volt. A mostani, kitűnő, orosz nyelven megjelent fordítás először teszi lehetővé az észtül nem értők számára is a mű megismerését. A kötet közli Mannteuffel egész szövegét, valamint néhány, az első kiadás bevezetőjeként közölt fabulát. Korabeli forrásokból pár képet is tartalmaz, amelyek az akkori észt népéletet ábrázolják. Ezek után következik a szöveget messze meghaladó terjedelmű jegyzetapparátus, amely részletesen foglalkozik a régi észt irodalom, az észt felvilágosodás, az észt népies irányzat kérdéseivel, Mannteuffel életével, munkájának keletkezéstörténetével, forrásaival és utóéletével. Részletesen megvilágítják azokat a néprajzi jelenségeket is, amelyek a szövegben előfordulnak. Külön kis kommentár foglalkozik a kötetben közölt 6 észt népdallal, amelyek egyébként az új stílusú észt népdal egyik legkorábbról ránk maradt példányai. A jegyzetek körültekintésére jellemző, hogy a fabulák kapcsán kitérnek a balti tanítómesék általános folklórtörténeti kérdéseire is. E túlméretezett jegyzetanyagnak hála, a munka szinte a múlt század első feléről szóló néprajzi és irodalomtörténeti kismonográfiának számít, különösen az észt forrásokkal nem ismerős olvasók számára. Éppen ezért felhívjuk a figyelmet két másik munkára is, amelyek hasonló célt szolgálnak, és Mannteuffel kiadásának jegyzetei között még nem szerepelhettek. Eduard Laugaste: Esti rahvaluuleteaduse ajalugu (Az észt népismeret története), illetve Vaina Maik: Eesti Kirjameeste Seltsi osa eesti folkloristika arengus (Az Észt írók Társaságának szerepe az észt folklorisztika fejlődésében) című művei (mindkettő: Tallinn 1963.) kitűnően kiegészítik a Mannteuffel-kommentárban olvashatókat, és ezzel együtt a XIX. század első fele észt művelődéstörténetének körvonalait megrajzolják. Voigt Vilmos Petőfi Sándor: Vabadus, armastus Tallinn 1964. Eesti Riiklik Kirjastus. 327. „Szabadság, szerelem" címen jelent meg Petőfi verseinek válogatott gyűjteménye észt nyelven. A kötetet Ellen Niit fordította, és ő írta a könyv végén olvasható rövid Petőfi-méltatást is. A mintegy száz lírai versen kívül a János vitézt és az Apostolt is tartalmazza a kötet. Az észt olvasóközönség előtt régóta ismert Petőfi neve. Népszerűségét egy kitűnő kismonográfia (Felix Oinas: Petőfi. Vabaduse ja armastuse laulik. Tartu Eesti Kirjanduse Selts, 1939.) már évtizedekkel előbb megalapozta. Annak idején Dinas elsősorban Illyés Gyula monográfiája nyomán a demokrata költőt állította előtérbe. Nitt válogatása, utószava és a fordítás hangvétele inkább arra törekszik, hogy Petőfit világirodalmi társaival együtt, azokkal egyenrangúnak mutassa be. A magyar eredetiből készült fordítás (amelyben tevékeny része volt Paula Palmeos docensnek) jól érzékelteti Petőfi lírájának határozottságát, gyakran pedig gyengéd színeit is visszaadja. Igen nehezen fordítható versek esetében (a Felhők versforgácsai, szerelmi és politikai