Fogorvosi szemle, 1985 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
1985. augusztus LXXVIII. évfolyam 8. szám FOGORVOSI SZEMLE Fogorvosi Szemle 18. 225—233. 1985. Városi Tanács Kórház-Rendelőintézet (igazgató-főorvos: dr. Bod Péter), Szájsebészeti osztály, Szentes és Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet, Budapest A biokerámia, mint az orális enosseális implantátum anyaga DR. VAJDOVICH ISTVÁN és DR. KACSALOVA LIDIA A hiányzó fogak beültetéssel történő pótlásának a szándéka már az időszámításunk előtti időben fellelhető (Bodine, 1956). Marziani a praekolumbiánus időre teszi. Ringelmann 1824-ben kiadott „Organismus des Mundes” c. könyvében már kétféle beültetési módozatot is ismertet [22]. Hiányos biológiai, élettani, anyagtani ismereteik miatt ezek a próbálkozások nem sikerülhettek. Csak az emberi szervezetre vonatkozó orvosi ismereteink gyarapodása, új anyagtani, technikai módszerek bevezetése tette lehetővé a dentális implantátumok (I) reneszánszát az 1950-es évek második felében. Ezek különböző biotoleráns fémekből készült (Та, Ti, Cr-Co-Mo stb.) öntött alakzatok voltak, amelyeket az elvesztett fogak helyére ültettek be az állcsontokba, ill. a periosteum alá, fogpótlás viselése céljából [4]. Az orvosok előtt azonban régóta ismert tény, hogy a szervezet a különböző fémimplantátumokat idegen testeknek tekinti, kötőszöveti tokkal zárja be, majd előbb-utóbb kilöki magából azokat. Az alkalmas bioanyagok utáni kutatás az 1960-as évek első felében ismét nagy lendületet kapott, előidézője az ún. biokerámiák megjelenése volt. Bioanyagoknak nevezzük azokat az anyagokat, amelyekkel az élő emberi vagy állati szervezet megsérült vagy elhasználódott szerveit, vagy azok egy részét ideiglenesen vagy végelegesen helyettesítjük. Ezek az anyagok lehetnek polimerek, fémek és ötvözetek, kerámiák és kompozitok. Ezen anyagok közül a kerámiák sajátos fiziológiai viselkedésükkel, nevezetesen kiemelkedően jó biológiai kompatibilitásukkal tűnnek ki. Implantátumok céljára történő felhasználása az eddigi koncepciók átértékelését, új technikák és módszerek bevezetését jelentette. Enosseális implantátumok céljára az A 1203 biokerámiát először Sandhaus alkalmazta 1960-ban [22]. Kiváló mechanikai szilárdsága, tökéletes kémiai stabilitása és extrém magas elektromos ellenállása tette alkalmassá erre a célra [4,1926]. A kerámiák biokompatibilitását kémiai és fázisösszetételük biztosítja. A biokerámiák az élő szervezetben tartózkodásuk teljes ideje alatt kémiailag isertek maradnak, nem mérgezők és semmiféle kedvezőtlen hatást nem váltanak ki, ugyanakkor tulajdonságaik elősegítik a szervezetbe való beépülésüket. A bioanyagokat a fiziológiai környezetben mutatott reakcióképességük alapján két nagy csoportra osztják: bioaktív és biomert anyagokra. Érkezett: 1984. január 12. Elfogadva: 1985. április 15.