Föld és Szabadság, 1947 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1947-01-06 / 1. szám

2. oldal Megjelent „A KÖZSÉG" A Szociáldemokrata Párt harcos községpoli­­ti­kai lapját nyolc évvel ezelőtt, a háborúra ké­szülő reakció betiltotta. Ettől kezdve nemcsak lapunk szűnt meg, hanem a szociáldemokrata községpolitika is. A pártvezetőség határozatából „A Község“ január 1-ével, Tak­ács József és dr. Chikán Béla elvtársak szerkesztésével újból megjelent. Első számában Szakasits Árpád elvtárs a szocialista községpolitikáról, Reisinger Ferenc, belügyi államtikár „A vármegye létjogosult­sága a demokráciában" címmel, igen értékes cikkeket írtak. „A Község“ első Számában fog­lalkozik a közületiek szociális és kultúrproblé­­máival. Szeder Ferenc elvtárs a falvak fej­lesztésének problémáját ismerteti. Ezenkívül több községpolitikai szakcikk, valamint rendeletek ismertetése teszi tartal­massá és érdekessé az újból meginduló szociál­demokrata községpolitikai lapot. „A Község“ megrendelhető, Budapest VIII., Rákóczi út 43. L­em. 108. Előfizetés díja évi 12 forint, egyes szám ára 1 forint. FALUJÁRÁS December 22-én, vasárnap útnak indul­tak­ a Szociáldemokrata Párt XIII. kerületének faluszervező agitátorai. Tizennyolc lelkes elvtárs, Popik János és Virág Sándor elv­­társak vezetésével elindultak, hogy előre­vigyék a Párt ügyét Komárom megyében. Útjuk, amely nem az első és nem is utolsó, szép eredménnyel végződött. Tíz községben tartottak gyűléseket és hirdették a szocia­lizmust. A vidéki pártszervezetek mindenütt sze­retettel fogadták az angyalföldi elvtár­sakat és mindenütt megmutatkozott a földműves nép igaz bizalma a Szociálde­mokrata Párt iránt. A gyűlések során igen értékes hozzászó­lások hangzottak el. A legtöbb felszólaló az északkomárom megyei magyarok elhurcolá­sát tette szóvá és kérték, hogy a Párt igye­kezzen teljes súlyával odahatni, hogy ezek megszűnjenek. Szociáldemokrata rádióhíradó január 7-én, 5 óra 10 perckor. Bölcső és koporsó Írta: Jávorka Péter Kakuszi mester szétvetette lábait és diadal­masan szétnézett birodalmában. Özvegy Fó­nagy­né második férje meg lehet majd en­gedve azzal a vadonatúj konyhával, amely most ké­szült el a Kossuth utcai udvari műhelyben. Jóska, az inas, éppen az utolsó forgácsokat takarította le a gyámoltalanul álldogáló mez­telen kredencről. Kakuszi mester élénk szem­­hunyorítások közt mérlegelte a további munka sürgősségeit. — Ezt a koporsót csináljuk meg előbb, — mondta ki a döntést. — Az a bölcső várhat még. — Úgy sincs még itt a gyerek, — helyeselte a határozatot Pista, a segéd. — De már nagyon jön, — vihogott az inas. — Tegyél arra a tűzre! Nem látod, elalszik! — csapott rá Pista az inasra. — Hozd a deszkát, te gyerek! — adta ki Ka­kuszi úr a parancsot, aztán gondolt egyet. — Te Pista, azért te hozzákezdhetsz ahhoz a böl­csőhöz, ezt a ládát megcsinálom magam is — ren­del­kezett tovább. Jósika forgácsot dobott a tűzre, az ropogni kezdett, ő meg hátrasietett. A mester meg elő­húzta ceruzáját és az asztallapján elvégezte számításait a koporsó méretét illetőleg. — Szú,­ szál ember volt ez a Kálmán, — mondta és tiszteletből még hozzátette: — Kár érte. — Kár — helyeselt a segéd. Az inas előkerült a raktárt helyettesítő hátsó sarokból, hozta a deszkákat. A mester és a segéd hozzáláttak a munkához és már csak megszokásból is hajtották az inast. — Add csak ide azt! — Jól fogd meg... — Vigyázz, ne ott! — Gyerünk! Gyorsabban! — Ne nézzék csak meg... — Hogy fogod azt... És így folytatták, míg meg nem tinták. Az inas már előbb megunta, de nem szólt. — Faintos bölcső lesz ebből — méregette a segéd a deszkákat. — Ebben a koporsóban sem fázik majd az a szegény ember — büszkélkedett a mester a maga munkájára. A műhely félhomályában egyhangúan zize­gett a gyalú és n­ikibőszül­ve sus­torgott a kályha. Az elkészült konyhabútor meg türel­mesen várta azt a percet, amikor szépen kimá­zolva özvegy Fónagyné konyhájában teljesít­heti majd hivatását: tetszeleghet az egyre gya­koribb látogatóvá váló férjjelöltnek. Eközben a műhely világosabb részében egy­szerre készült az élet első és utolsó bútor­darabja. A mester a deszkákat illesztgette össze, gondtalan arccal hajolt előre s nyelve­­hegyét kissé kidugta ajkai közt. A segéd gyalúja alatt egyre finomodott a fa, alaposan nekidűlt a munkának. A homlokán a ráncok nekigyűrkőztek gondolatainak. — Ez a bölcső az ő fiáért lehetett volna — bökte ki végre nagy gondját. — Lehetett volna, — hagyta rá a mester —, de neki már csak ez a­­koporsó kell. — Haj, haj! — sóhajtott föl nagy filozófusán a segéd. Aztán mingyárt hozzátette: — Talán job­b is, hogy nem ment hozzá ez az Ilon. — Bajnak is ment volna — bölcseit a mester, s tovább szegecselte a koporsót. A segéd meg folyttatta: — Pedig nagy szerelem volt. Két éve most. Sokat voltak akkoriban együtt. Kálmán még nem betegeskedett, legalább is nem mutatta... Nem is lett volna csúnya cár belőlük. Ilonkáék ott laktak akkor Borosékkal átellenben, oda meg én jártam gyakran, az Erzsi miatt. No de ez nem tartozik ide. Mondom, gyakran talál­koztam velük. Ott sétálgattak esténként a töl­tés partján, öröm volt nézni őket. Mindenki azt hitte, hogy házasság lesz a dologból. Kál­mánnak állása volt, szerette is a lányt, mi aka­dály lehetett volna? A mester tovább enyvezett, szögecselte a ko­porsót és anélkül, hogy észrevette volna, csak úgy megszokásból rászólt az inasra: — Te Jóska, tegyél a tűzre! Az inas tett a tűzre. — És miért nem sikerült a dolog? — nézett fel a mester. — A jó ég tudja! — rejtélyeskedett a segéd. Szerették egymást az bizonyos. Egyik este láttam, ahogy csókolóztak, éppen arra mentem én is az Erzsivel. Még példálóztam is, de az Erzsit nem akarta elej­teni... Aztán egy nap elmaradtak az esti sétáik. Beszélik, hogy az Ilon szerette, ha más férfi is belenéz azokba a szép fekete szemeibe. Ez a Kálmán — mutatott a koporsóra — nagyon komolyan vette a dolgot. Nagyon fiatal volt még, jóformán gyerek. Talán ez is oka volt a szakításnak, Ilon nem vette komolyan. A környéken mindenki tudta, hogy szívesen járt azzal a fekete baj­uszú Szegi­vel. — Akinek a felesége lett? — Azzal. A Kálmán meg kezdett elmara­dozni. Senki sem csodálkozott ezen, de neki fáj­hatott. Betegeskedni kezdett. Nemsokára, meg­volt Ilon esküvője. Szeg­iné lett. Úgy beszélik, Kálmán­­nem felejtette el. Nem tudott már m­egvígasztalódni. A segéd megállt az elbeszélésben. A bölcső hajlatát gyalulta simára és azután megelége­detten nézte kialakuló művét. — Miikor Kálmánnit tölteni kezdték — foly­tatta — akkoriban találkoztak utoljára. — A bánat gyorsítja a tüdőbajt — jegyezte meg a mester. — Kiállmán a­z utolsó időkben olyan volt, hogy rossz volt ránézni. — Talán a családi otthon segített volna rajta — vélte Kakuszi aram. — Szép asszony az Ilon — mondta olyan meg­győződéssel a segéd, hogy még az inas is cset­­tintett nyelvével. — Lányoknak sose higgyen az ember — von­ta le egy élet tapasztalatát a mester és ránézett az inasra. Az inas ne­m várta meg az újabb felszólítást, forgácsot dobott a tűzre, a kályha kellemes moraja betöltötte a homályos műhelyt.. És estére készen állt a sarokban a fehér böl­cső és várta Ilon gyermekét, aki most van út­ban a világ felé, és a fekete koporsó, amely­­már csak azt várta, hogy derekára fessék arany betűkkel: „Abafi Kálmán, élt 24 évet.“ Kakuszi mester az ajtóból mégegyszer végig­nézett a nap munkájának gyümölcsein, aztán rácsettentette a lakatot és éjjeli nyugalomra zárta a koporsót, a bölcsőt és özvegy Fónagy­­né konyhabútorát. PÉLD­ÁS SZABADSÁG 1947 január 6. Felemelik a mezőgazdasági termékek árát A Szociáldemokrata Párt állandó sürgeté­sére és követelésére hivatalos fórumok is foglalkoznak azzal, hogy a forintstabilizác­ó miatt a szándékosan alacsonyan megállapí­tott mezőgazdasági árakat revízió alá veszik. Erre mutat a földművelésügyi miniszter ka­rácsonyi rádióbeszéde is, melyben kijelen­tette, hogy az agrárolló további nyitvatar­­tása szükségtelen. Értesülésünk szerint a Gazdasági Főtanács is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tekintve, hogy itt számos érdek összeegyeztetéséről van szó, valószínűnek tartjuk, hogy az érde­keltek előzetes meghallgatása és bevonása után hoznak elvi döntést. Számos esetben merült fel annak a kér­dése, hogy a mezőgazdaság újjáépítéséhez feltétlen mezőgazdasági anyag- és áruim­portra szorulunk. Ekkor tűnt ki, hogy a mezőgazdasági cikkek maximális ára annyira alacsonyan lett megállapítva, hogy jelenleg a termelési költségeket sem fedezi, nemhogy még állami vagy magánjellegű beruházá­sokra is jutna belőle. Nem kétséges tehát, hogy a mezőgazdasági árak feltétlenül revízió alá szorulnak. Re­méljük, hogy ez az árrevízió­ a termelők ér­dekeit is érvényre juttatja, annélkül azonban, hogy ez a fogyasztók és főleg a munkásság lényegesebb megterhelését jelentené. Bárányos Károly földművelésügyi miniszter az új esztem fő feladatairól Legfőbb feladat a földbirtokreform befejezése Dr Bárányos Károly földművelésügyi mi­niszter december 29-én a rádión keresztül szólt a régi és új gazdákhoz, az újév küszöbén is­mertetve az elkövetkezendő esztendő legfonto­sabb teendőit. Szózatának bevezetőjében megállapította a miniszter, hogy a föld most már végérvénye­sen a parasztság tulajdona, de ez a föld egy­ben a nemzet féltett kincse is, melynek birtok­lása súlyos kötelezettséggel jár, mert ezzel a földdel a parasztság nemcsak a saját, hanem az egész nemzet létének alapját kell hogy biz­tosít­sa. A földművelésügyi kormányzat minden tőle telhetőt megtesz, hogy a parasztságot nehéz feladatában támogassa, így elsősorban a mező­gazdasági gépesítés terén igyekszik segítsé­gére lenni, ezért máris megszervezte az állami traktorszolgálatot. Emellett azonban gondos­kodni kíván a mezőgazdasági társadalombiz­tosítás megszervezéséről is. A földreform a mezőgazdaság termelési reformot is szüksé­gessé teszi, a célból a minőségi termelés tudo­mányára a januárban meginduló mintegy 1000 tanfolyam tanítja, meg a gazdákat, különös­képpen foglalkozva a szövetkezetekkel. E­ tan­folyamok feladata lesz az is, hogy a gazdákat minél előbb mezőgazdasági életünk teljes­értékű tagjaivá tegye. Meg kell szüntetnünk az agrárollót — mondotta a továbbiak során a miniszter —, hogy a termelők méltányos hasznát biztosít­hassuk, meg kell vizsgálnunk, melyek azok az árak, amelyek mellett érdemes többet termelni és amelyek parasztságunk vásárlóerejét úgy megnövelik, hogy ennek az ipari termelés is hasznát lássa. Mezőgazdaságu­nk számos téren nélkülözi a beruházást, és a forgótőkét s ezért a mezőgazdasági hitelkérdést rendezni kell. Befejező szavaiban megállapította, a minisz­ter: legfőbb feladatunk az legyen, hogy a födbirtokreform befejezését szolgáló törvényt hiánytalanul keresztülvive, megszilárdítsuk parasztságunkban a biztonságérzetet, s­hogy földje az ő jogos tulajdona, azt is ebbé tőle senki el nem veheti.

Next