Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1876-02-14 / 7. szám
54 méter távolban van elhelyezve az öntöző árok cd, amely az előbbivel a keresztárkok segélyével van kapcsolatban. A de és el ábrázolják az elvezető árkokat, míg a párhuzamos vékony vonalakkal a barázdák jelölvék. Ha az A-ban megduzzasztott viz a csatornába jut, azt pl. m-nél elrekesztvén, a viz az a keresztárkon cd és cs öntöző árokba jut. Rekesszük el a-nál az öntöző árkot, akkor a viz a barázdákba tódul s azokban igyekszik tova csörgedezni. 40—60 méter távolságban a barázdákat egy deszkatáblával, vagy egy kapa földdel elrekesztjük addig, a mig a talaj kellőleg át nem nem nedvesedett; ezután tova bocsátjuk a vizet s hasonlóan folytatjuk a műtétet, mig végre az egész codf terület meg van öntözve; az esetleg megmaradó viz az es árokba fut s abból vissza, vezethető a patakba. Ezután a csatornát m nél rekesztvén el, a viz, a második keresztárkon át, az öntöző- vagy osztó-árokba jut, a melyből, — ha azt/t-nél szintén elzárjuk, — a barázdákba tódul, így folytatandó az eljárás egész a legutolsó szakaszig, a midőn a megmaradt viz a de és es árkokon visszavezethető a patakba. Vegyük fel most azt az esetet, — a melyet a 2-ik ábra tüntet elő, hogy a terület főesése nem a vízfolyás irányában, de arra pl. merőlegesen van, s e mellett az öntözendő parcella oly hosszú, hogy egy szakaszban végig nem öntözhető. Ez esetben az A patakban megduzzasztott vizet az abéd csatornába vezetjük, amelyből a főesésre, tehát a barázdák irányára merőlegesen kis öntöző árkok ágaznak ki, amelyek az egész területet három szakaszra osztják. Ezen öntöző árkokat az aa bb’ és cc‘ ábrázolják, míg a de és cs az elvezető árkokat jelölik. Az öntözés ezen berendezésnél a következőleg történik : az is rekesztő által a patak vizét a abcd csatornába duzzasztjuk; ha most pl. o-nél elrekesztjük ezen csatornát, a viz az aa' önöző árokba tódul. Tegyük fel, hogy az apolb darabot akarjuk megöntözni, akkor o-nál elzárjuk az öntöző árkot, minek folytán a viz a barázdákba tódul, s átnedvesíti ezen területet, így folytatjuk az eljárást, míg végre az aa‘ Ы' szakasz öntözve lesz; az esetleg megmaradó viz a barázdákból a bb‘ árokba folyik. Ha most a második szakaszt a hb' cc'-el akarjuk öntözni, előbb elzárjuk az aa' öntöző árok torkolatát e-nál, s az ad csatornát «'-nél elrekesztvén, a viz a bb' öntöző árokba s onnan a barázdákba folyik. A harmadik szakasz öntözése czéljából elzárjuk az j aa' és hb' öntöző árkok torkolatát a és j j 5-nél; elrekesztjük n'-nél az ad vizvezető j ! csatornát, a midőn a viz cc'-be s ebből a j barázdákba jut. Ekként meg lévén öntözve mindhárom szakasz, az esetleg megmaradó vizet a de és es árkok segélyével vissza- vezetjük a patakba. Ennyi az, amint a barázdás öntözésről elmondani óhajtottam; csak azt kell még megemlítenem, hogy ez ugyan valamivel is többe kerül a bogárhátas öntözésnél, de kellő ta- takarékosság és okszerű berendezés mellett ka-tasztrális holdanként 20—30 írtból szintén kiállítható. Ha tekintetbe vesszük, hogy épen a káposnövényekre különösen a dohányra és kaposztára különben is mily életszükséglet a víz, s mily tetemes befolyással van ez általában a termés mennyiségére és minőségére, könnyen beláthatjuk, hogy ezen aránylag csekély beruházási költség egy-két év alatt busásan megtérül a termelőnek. S most nincs egyéb hátra, minthogy a barázdás öntözést a magyar gazdaközönségnek szíves és becses figyelmébe ajánljam. Gonda Béla: Adalékok a hazai vadászat történetéhez. .. *) A bölény Chlodvig utódai idejében, már ritkulni kezdett a nyugati Európában. Arra mutat legalább azon körülmény, hogy a frank királyok e nemes vad vadászatát maguknak tartották főn. Nagy Károly idejében a krónisták szerint legtömegesebben a Harzban és Szászországban tanyáztak meg, holott a pogány szászok régi szokás szerint egy bölénynyel áldoztak a harcz istenének, hangozván fogadalmuk imekképen: „Ik tif ti in ur tu skapa un tat ros!“ Nagy Károly 807-ben a kalifa követének tiszteletére nem tudott különb mulatságot mint bölényvadászatot rendezni, mikor is a krónikás szerint e mord állat megpillantására oly nagy ijedség szállta meg követ uramát és kísérőit, hogy iziben elfutottak. Nagy Károly azonban tusába állt a bősz állattal, melyet csakis egy Isenbart nevű frank önfeláldozó közbejöttével tudott megejteni. **) A bölény egyre ritkult Németországban, az utolsót állítólag György Frigyes porosz határőrgróf lőtte 1595-ben Friedrichsburg mellett. Hazánk erdélyi részeiben azonban egészen a mult század végéig szerepelt. Közvetve említés létezik a bölényről II. Bélának a dömösi prépostságnak 1138-ban adott adománylevelében, a mennyiben a prépostságnak adományozott 30 erdélyi mansiones tartozmányai közt előfordul egy bölénytulok is. A bölénynek Erdélyben való létezéséről tudomása volt I. Mátyás királyunk udvaránál élt olasz származású tudós Bonfiniusnak, sőt gróf Kemény József egy Mátyás idejében kiadott Thurocziusból azt következteti, hogy királyaink is űzték a bölényvadászatot. A könyv elején levő initiális betűk közt u. i. látni egy magyarosan ruházott alakot, mely vállán palástot s fején koronát visel és dárdáját egy neki iramodó sötétbarna szinti bölényre irányozza. Bölény vadászataink nyoma fönmaradt továbbá egy „Album Oltár Dianum“ czimű német kéziratban, hol többi közt ezek olvashatók : „Eadem Anno (1634) haben die wilden Ochsen, so in den Gebürgen von Giergaw schaarweise hausen und von die zeckein „Beggen“ oder „Bergin“ genannt viel Schaden gethan, auch Menschen und Weiber, so in Wald gangen, gemordet mit den Füssen. Darumb hat der Mayláth István nach alter Gewohnheit und gebrauch der alten Woywoden auf Fabianus Tag grosse Jagd halten lassen, allwo viel Herren, Edelleut zusammkumben seyed, und auch viel und tapher gezechet worden.“ Akit a német krónika elbeszélése meg nem győz, az a bölényvadászatra vonatkozólag megbízható adatot nyer I. Rákóczy Györgynek Borosjenei Bornemisza Pálhoz *) intézett eme eredeti levelében: Georgius Rákoczy Dei Gratia Princeps Transsylvaniae, Partium Regii stb. Istennek különös kegyelméből és jóvoltából megesvén köztünk és az Svéd- és Franczia királyok között magyar édes hazánknak igenis nagy hasznára az frigykeltés, mivel követőraiméknak ma is hozzánk való és megmutatott hajlandóságaikat és emberségeiket viszontagolni kivánjuk, annak okáért rendeltünk ezen hónak 27-dikére a Csiki és Gyergyói havasainkban régi szokás szerint egy Begyénes vadászatot, melyre, hogy Kylmed is peczéreivel megjelenjék, kegyelmesen óhajtjuk. Hadgyuk azért kegyelmesen Kgldnek, hogy ezen hónak 23-dikán Görgényi várunkban, a hova az összvegyülésnek helyit rendeltük, és magunk is követ Uraimékkal és számos szép úri rendekkel megakarunk jelenni, okvetlenül fegyvereivel ebeivel és Begyin vadászathoz értő peczéreivel és veremásaival megjelenni es ne mulassa. *) Lásd a „F. É.‘ előbbi számát. **) Raumer. Historisches Taschenbuch 1832 388 1. *) 1633-ban jenői várkapitány, később udvari főkapitány, majd mezei főgenerális, ki Bethlen Gábortól Petrelint, Rákóczytól sok szép jószágot nyert adományképpen. B. Annának I. Apaffy Mihály nejének atyja. Meghalt 1644-ben. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. A betanításról. (Két közlemény) I. (ismeretes azon körülmény, hogy erdeink a sík, termékeny földön, már nagyobbrészt ki vannak irtva, és csakis a hegyeken és ott találhatók, hol a talaj, fekvés vagy egyéb körülmények miatt, más művelési módot nem enged meg. De itt is folyton kisebb tért foglal el, az erdő mert az önző kapzsiság, pillanatnyi haszonlesés és rövidlátás a hegygerinczeket és lejtőket irgalmatlanul letarolják, azután ültetésről nem gondoskodnak és ily buta kapzsiság által nemcsak a magán-, de a közérdeket is veszélyeztetik; mert: „a hegyhátakat és a lejtőket fedező fák kiirtásával az emberek — bármily éghajlat alatt—kétszeres nyomorúságot készítenek a jövő nemzedék számára, tűzanyagban és vízben való szűkölködést. (Humboldt Sándor.) Ily módon beállott fahiányt kényszerülve leszünk (más után pótolni; nevezetesen, fasorokkal beültetni a határszélet, közlekedési- és magánutakat, utczákat, homokbuszkot; egy szóval: szaporítsuk a fát mindenütt, ahol csak lehet, így értékes faanyagot nyerünk oly területről, mely egyéb hasznot különben nem hozott volna, s egyszersmind hozzájárulunk a vidék szépítéséhez és a helyi klíma kedvezőbbé változásához. Befásitás által a szárazságot végleg ellensúlyozni, ha nem is lehet, de a bajt mégis részben enyhítjük, és ami a fő, aránylag nagyobb biztossággal mint csatornázás által, melynek kivitele óriási tech- 7. SJS.