Földmívelő - A MEDOSZ Lapja, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Ne felejtsük el: Két évig élünk, dolgozunk, fejlődünk az új kollektív szerződés szerinti A kollektív szerződés-tervezet megvitatására készülnek a Herceghalmi Állami Gazdaságban Tavaly ilyenkor, amikor a kollektív szerződések előkészületei kerültek szóba, még sok bizonytalansággal találkoztunk. Valljuk be, nem is volt könnyű dolog egyszerre készülni két döntő jelentőségű feladatra: az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésére és a vállalat alkotmányának lefektetésére, amikor az alapul szolgáló rendeletekben, utasításokban is elég sűrűn lehetett hézagra bukkanni. Bizonyosra vesszük, hogy nem volt könnyebb a helyzet a Herceghalmi Állami Gazdaságban sem, amely pedig mint a kollektívszerződés-tervezet kidolgozására kapott megbízást, s ennek megfelelően több irányú segítségben részesült. Most, amikor az új, két évre szóló kollektív szerződés előkészületeinek talán legmozgalmasabb napjaiban felkerestük a gazdaságot, első hallásra kicsit naiv kérdéssel kezdtük az érdeklődést. — Az új kollektív szerződés jobb lesz, mint az 1968-as volt? Különösen akkor vesszük észre, hogy mennyire leegyszerűsítettük a kérdést, amikor Varga János igazgató, a kollektív szerződést előkészítő bizottság elnöke először azt a nagy átalakulást vázolja, amelyen a gazdaságnak a következő két évben keresztül kell mennie. A munkaidőcsökkentés t 1969-ben újabb ágazatokban vezetjük be a 48 órás munkaidőt — mondja. — Néhány munkaterületen, ahol nem vett igénybe túl nagy előkészítést, már 1968-ban csökkentettük a munkaidőt; most továbblépünk, az állattenyésztésben — s ez a fő ágazatunk — teljes egészében bevezetjük a 48 órás munkaidőt. Rendkívül alapos előkészítés kellett ehhez, hosszú időn keresztül munkanapfelvételeket készítettünk, annak megállapítására, hogy mennyiben lehet a kieső munkaidőt szervezési, és mennyiben műszaki intézkedésekkel pótolni. Nagyon sok, egészen jelentéktelennek látszó körülményre világított rá ez a felvétel. „...madzag a húzója" — És tegyük hozzá: a dolgozók hívták fel a legtöbb ilyen mellékesnek tűnő körülményre a figyelmünket. A borjúnevelőben dolgozó asszonyok például az ajtók megjavítását kérték, mert véleményük szerint igen sok időt rabol el a madzagra „zárt” ajtók ki- és bekötözgetése. Hogy mennyire igazuk volt, azt bebizonyította a munkanapfelvétel: egy-egy dolgozó munkaidejéből 22 percet loptak el a madzagra zárt ajtók. Nem is olyan régen a dolgozók többsége azon a véleményen volt, hogy mindegy, milyen hosszú a munkaidő, csak keresni lehessen. Most már mind inkább ráébrednek arra, hogy ésszerűsítéssel kevesebb lehet a munkaidő, maradhat a kereset. Az asszonyok is egymás után azzal jönnek, hogy többet szeretnének otthon lenni, a családjukkal, a televízió mellett, s mint az egyik aszszony igen találóan mondta, szeretné, ha arra is maradna ideje, hogy az újságnak a belsejét is megnézze, ne csak a hátulját. A munkaidőrendezés, amely kiterjed az építőrészlegre és a műhelyre, az adminisztratív dolgozók kéthetenkénti szabadszombatjára, s a traktorosok és gépkezelők 1970. január 1-től bevezetendő évi 2500 órás munkaidejének az előkészítésére, tehát igen fontos helyet kapott az új kollektív szerződés tervezetében. Természetesen ezzel függ öszsze a túlórák rendezése is. Az engedélyezett túlórakeret évi 60 óra, a művezetők az indokolatlan túllépés 25—50—100 százalékos arányában százalékot fizetnek, tehát a túlóráztatás nem lesz olcsó mulatság a számukra. Ugyanígy a rövidebb munkaidőre serkent a kollektívszerződés-tervezetnek az a pontja, hogy a dolgozókat közvetlenül irányító vezetők munkaideje ugyanannyi, mint az irányításuk alá tartozó dolgozóké. Előírja a tervezet, hogy 1970 után minden dolgozó munkaidejének csökkennie kell. Fehér munkaruhák — Nagyrészt átalakul a munkaruha-ellátás, ami szintén a fejlődéssel függ össze. Bevezetjük a sertéstenyésztés gyárszerű, automatikus módszerét, ami teljes higiéniát követel az új részlegben dolgozó technikusoktól, s ennek megfelelően kell gondoskodni fehér munkaruhákról és fehér öltözőkről. A kollektív szerződés előkészítésében részt vevő szociális bizottság javaslatára a többi állattartó épületnél is javítjuk a szociális ellátottságot, biztosítjuk a megfelelő tisztálkodási lehetőséget. A bérbizottság javaslatára mintegy 20 bértételt változtatunk meg, az eddigi 4 kategóriát 6- ra emeljük, a bérfejlesztés 1,5 százalékát beépítjük a béralapba, a bértömeg tekintélyes részét pedig prémiumként kiadjuk a termelő egységeknek. Jelentős új pont a kollektívszerződés-tervezetben, hogy a dolgozók választásuk szerint igényelhetnek illetményföldet, vagy természetbeni térítést, ami azt jelenti, hogy illetMost, 1969 küszöbén, kissé furcsának tűnik, hogy először is 1967-ről hallunk a Délsomogyi Erdőgazdaságban. De azután hamarosan meggyőződünk róla, hogy joggal emlegetik a gazdaság vezetői a másfél évvel ezelőtti eseményeket. Mert akkor ébredtek, rá, hogy milyen erősek. ... Hatalmas vihar zúdult keresztül 1967. június 27-én Somogy déli részén. A mindent elsöprő vihar húsz perc leforgása alatt majdnem 3000 köbméter fát, fiatal erdei fenyvest tarolt le. Derékbatört fenyők, gyökerestül kiforgatott lombos fák borították a 120 hektáros csatateret... És ekkor ébredt rá, a bajban, a veszélyben, a pusztulás láttán az erdőgazdaság, hogy tulajdonképpen milyen erős. Egy hét sem telt el az ítéletidő óta, s tíz erdészet legjobb brigádjai erejük megfeszítésével mentették, ami menthető volt. És az ember, mint már annyiszor, ismét legyőzte a természetet, úrrá lett a pusztuláson; ma gyönyörű fiatal telepítés díszült a fatemető helyén, az új erdőcske még a nyári nagy aszályt is átvészelte. — Tehát ez volt a gazdaság nagy erőpróbája. S azóta hogyan sikerült megőrizni és kamatoztatni ezt az erőt? — kérdezzük Németh Vilmos igazgatótól és Lotterhoff Ottó főmérnöktől. — Elsősorban úgy, hogy a gazdasági reform első évére bátor, de reális tervet készítettünk, 11 milliós nyereséget terveztünk, s az év első háromnegyedében már valamivel túl is haladtuk. Be kell vallanunk, hogy a szervezett, odaményföld helyett négyszögölenként 120 kg morzsolt kukoricát kaphatnak, minden térítés nélkül. A kulturális- és sportbizottság nagyobb keret biztosítását kérte a sportfelszerelések felújítására. Ezt bizonyos feltétellel iktattuk be a kollektív szerződés tervezetébe, olyanformán, hogy az összeget tartalékoltuk, de csak abban az esetben kerül kiadásra, ha biztosítják a sportfelszerelések kellő megóvását és rendeltetés szerinti használatát. Alapos előkészítő munka — Nem tudom, a felsoroltakkal elégséges választ adtam-e arra a kérdésre, hogy az új kollektív szerződés jobb lesz-e, mint az 1968-as volt. Az előkészítés mindenesetre alaposabb volt, több idő is állt a különböző munkabizottságok rendelkezésére, amelyeknek munkáját, javaslatait aztán a főbizottság foglalta egységes egészbe. A héttagú főbizottságban a szakszervezetet — és hozzátehetném: a dolgozók érdekeit — hárman képviselték, mégpedig igen következetes eréllyel: Farkas Ottó, a vszb titkára, Kovács adó, mindig a fő feladatokra koncentrált munkán kívül nagy segítségünkre volt a kedvező időjárás. Igen jók voltak a szállítási viszonyok, a gépek a termelés helyére tudtak jutni, az energia- és a munkabérmegtakarítás a legvérmesebb reményeket is felülmúlta. Pedig az első és második negyedévben egy kicsit magunk is megijedtünk a saját bátor terveinktől, soha azelőtt annyit nem számoltunk, mint ebben az időszakiban. De ezúttal sem csalódtunk a dolgozók erejében. — Merész lépés volt az is, ■hogy egyszerre végrehajtottuk a négyszázalékos bérfejlesztést is. Nem tehettünk azonban másként, mert a mi gazdaságunk állt talán a legalacsonyabb bérszinten. Ezzel a négy százalékkal sem zárkóztunk még fel teljesen a többi gazdasághoz, de a dolgozók hangulata igen sokat javult. A nyereségrészesedés is előreláthatólag több lesz a tavalyinál. — Így hát a gazdaság simán, szélesre tárt kapun lépett be az új évbe ... — vetjük közibe. — De ez nem jelenti azt, hogy minden gondot ledobtunk a vállunkról. A bérfejlesztéssel tavaly nagyon előreléptünk, de az idén sem akarunk megállni. Ezt most már csak még jobb, még szakszerűbb munkával tudjuk elérni. 1969-ben 16 ezer köbméterrel emelkedik a termelésünk, ennek is nyereségnövekedéssel kell járnia. De természetesen a termelést nem ezért, nem a nyereségtöbbletért kellett növelnünk, hanem azért, mert az új ütemtervek szerint nagyobb a véghasználati fatömegünk, Imréné, a szakszervezeti tanács részéről, és Ficsor József bér és termelési felelős. — Az előkészítés pillanatnyilag milyen szakaszban van? — tesszük fel az utolsó kérdést — A főbizottság a különböző munkabizottságokkal megvitatta előterjesztésüket, majd igazgatótanács elé terjesztette a tervezetet. Az igazgatótanács egész napon át tartó ülésen tárgyalta, vitatta a tervezetet, míg bizonyos módosításokkal elfogadta. A sokszorosított tervezetet az üzemegységekben, a bizalmi választásokkal egyidőben vitatják meg a dolgozók. Azért határoztuk el a kettő összekapcsolását, mert így a dolgozóknak megközelítően a 100 százaléka részt vesz a kollektív szerződéstervezet vitájában, s kis egységben teheti meg észrevételét, élhet javaslattal. A dolgozók minél szélesebb rétegeinek állásfoglalására számítunk, mert bármilyen alapos volt is az előkészítés, lehetnek, és biztosan lesznek is olyan körülmények, amelyek elkerülték az előkészítő bizottság figyelmét. S ne felejtsük: két évig élünk, dolgozunk, fejlődünk az új kollektív szerint! Mi, mint amennyi a régi üzemterveikben szerepelt. A többlettermeléssel arányiban nőnek az értékesítési gondjaink is. Idei fahasználati tervünk 217 ezer köbméter, de például Somogy megyében tíz éven belül 800 ezer köbméteres termelés lesz, beleértve a tsz-ek termelését is — az erdészembereknek már most fáj,, nemcsak a fejük, a szívük is azért, hogy mi lesz ezzel a rengeteg értékes anyaggal? Hiszen a legjobb, legszakszerűbb termeléssel is legfeljebb hetven százalékos lehet az iparifa-káhozatal Sajnos, a kérdés egyelőre szónoki marad, vagyis nincs, aki válaszoljon rá. Annál részletesebb választ tudnak adni a déd-somogyiak arra, hogy mit várnak 1969-től, hogyan akarnak továbblépni a fejlődés útján. Mindenekelőtt — a dolgozók teljes egyetértésével— a fejlesztési alapra nem tíz, hanem huszonöt százalékot tartalékoltak a nyereségből, ezzel bizonyos mértékben felvértezték magukat a váratlan meglepetések ellen. Az év legnagyobb eseménye — úgy rémlik — az új székház avatása lesz. A terveik szerint szeptemberre kellene befejezni a háromemeletes épületet, amelyben az erdőgazdaságon kívül a kaposvári erdőrendezőség és az ÉRTI jelenleg Nagyatádon működő kísérleti állomása is helyet kap. Fokozott ütemben szeretné fejleszteni az erdőgazdaság a feltáróhálózatot, annál is inkább, mert a vasúti feladóállomások, sőt vasútvonalak programba vett megszüntetése talán Dél-Somogyot érinti a legérzékenyebben. A gépesítés fejlesztésével elsősorban a nehéz fizikai munkán, a rakodáson akarnak könnyíteni. Jelenleg még csak négy tehergépkocsin van emelődaru, az idén további öt gépkocsit látnak el kétdobos csörlős berendezéssel, illetve daruval, s három HIAB Elefántot mozgó rakodógépként szerelnek fel a Csepel tehergépkocsikra. Mindezzel a nehéz anyag rakodását mintegy hetven százalékig sikerül gépesíteni. A műszaki fejlesztésen kívül a lehetőségiek legjobb kihasználásával igyekeznek javítani a munkakörülményeken és a szociális ellátáson. A tervek szerint legalább 50 munkahelyen állítanak fel melegedőt, mégpedig úgy, hogy a gépjavító állomások feleslegessé vált lakókocsijait alakítják át. Az ilyen mozgó melegedők eddig is jól beváltak, olcsók is, beszerzési és átalakítási költségük csak 8—10 ezer forint A munkásszállítást a fahasználati és a művelési ágazatiban egyaránt megoldották. Az idén előreláthatólag sor kerül a középrigóci erdészet vízművének a felépítésére, ezzel már valamennyi erdészet víz- és villanyellátását biztosították, s már csak néhány kisebb település vár a villany, illetve a víz bevezetésére. Ugyancsak az idén kezdenek hozzá a műszaki erdészet öltözőjének és fürdőjének, valamint egy új erdészlakásnak az építéséhez. A 217 ezer köbmétert termelő gazdaság, a tavalyi tapasztalatokkal erősödve lépett át 1969 küszöbén. S nagy dolog, hogy pontosan tudják: bízvást támaszkodhatnak a dolgozók erejére, amely a legnehezebb helyzetben is kiállta a tűzpróbát. B. K. A bajban látod, milyen erős vagy... A Délsomogyi Erdőgazdaság nagy erőpróbája Ebéd az erdőben a fehér asztal mellett. A Délsomogyi Erdőgazdaság szentbalázsi erdészetében a szakszervezeti bizottság kezdeményezésére kísérletképpen bevezették, hogy meleg ebédet szállítanak a munkahelyekre. Jelenleg 36 dolgozó ül minden nap a fehér asztal mellé az erdei „ebédlőben”. A nehéz fizikai márka megkönnyítésére mind több szállító járművet szerelnek fel rakodóberendezéssel. „A San Franciscó-i egyetemen újabb heves összetűzések voltak a sztrájk folytatását szorgalmazó diákok és a rohamrendőrség között. A november elején kezdődött diáksztrájkot a néger diákok kezdeményezték, tiltakozva a főiskola felvételi rendszerének konzervatív jellege miatt.” ... „A chilei Santiagóban az egyetemi hallgatók az állami egyetemek fejlesztésére előirányzott költségvetés kibővítését követelik.” ... „Az indiai Banaras város egyetemének diákjai 24 órás sztrájkot hirdettek meg az egyetem vezetőségének konzervatív felfogása ellen tiltakozva.”... „A bonni egyetem haladó diákszervezetei megakadályozták, hogy Walter Becher, a revansista »Szudétanémet Szövetség" képviselője megtartsa beszédét az egyetemen.” Az ilyen és hasonló hírekkel nap mint nap találkozhatott az elmúlt esztendőben az újságolvasó. Emlékezzünk csak vissza a tavaszi franciaországi diáktüntetésekre, más nyugateurópai országok fiataljainak megmozdulásaira, az olimpia előtti mexicói egyetemistasztrájkokra. Mind-mind azt mutatták, hogy New Yorktól Madridig, Stockholmtól Rómáig mozgolódik a kapitalista államok fiatalsága. Amint ezt a diákok követelései is mutatják, a sztrájkok a legtöbb helyen a válságba jutott nyugati oktatási rendszer ellen kezdődtek. A főiskolákon tanuló fiatalok (a diákok fele, hogy kifizethesse a tandíjat állást is kénytelen vállalni) látják, hogy ha sikerül is elvégezniük az egyetemet (Franciaországban a beiratkozott hallgatók egynegyede fejezi csak be tanulmányait, sőt egyes fakultásokon csak az egytizedük) a fejlett kapitalista országok gazdasági felépítése következtében ugyanolyan kizsákmányoltjai lesznek a rendszernek, mint a munkások. Ez készteti tüntetésre, tiltakozásra a nyugati diákmozgalmakat, amelyekben természetesen a legkülönfélébb árnyalatokat találjuk, a mérsékeltektől a legszélsőségesebbekig egyaránt. Egészüket nézve, alapjában véve haladó eszmékért szállnak síkra. Elég ha utalunk arra, hogy a különféle országokban bekövetkezett diákmozgolódások gyakran egyek abban, hogy Amerika- ellenesek, ugyanakkor pedig szolidárisak a vietnami nép szabadságharcával. A diákok egyre több helyen értik meg, hogy mozgalmuk a munkásosztály nélkül nem válhat gyakorlati, forradalmi lehetőségekkel rendelkező erővé. Jó példa erre a francia diákság májusi megmozdulása, amely azt bizonyítja, hogy a diákok csak ott tudnak eredményeket elérni, ahol a munkásosztály támogatja őket. Méltán írta a Lityeraturnaja Gazeta című szovjet lap: „A diákok csak a kommunistákkal, a munkásosztállyal együtt érhetik el, hogy ne forradalmasdit játsszanak, hanem valóban forradalmat csináljanak.” Befejezésül szóljunk néhány szót azokról a diákmegnyilvánulásokról, amelyekre néhány szocialista országban is sor került. Mindenekelőtt és legfőképpen azt, hogy ezek a mozgolódások alapvetően különböznek a nyugati diáksztrájkoktól. Amíg ugyanis a kapitalista országok fiataljainak megmozdulásai rendszerellenesek, a fennálló politikai és társadalmi rend ellen szólnak, addig a szocialista diákok megnyilvánulásai — eltekintve néhány ellenséges elem szervezkedésétől —, a szocialista rendszer érdekében valók, mert a fejlődésnek ellentmondó hibák kiküszöbölését célozzák. „Verse törvény és édes ritmusában / kő hull s a kastély ablaka zörög, / eke hasit barázdát új húsában, / mert virágzás, mert élet és örök.” A nagy költő-utód, József Attila, így ébresztette-élesztgette .dy emlékét 1930-ban, nehéz, próbára tevő időben... Azt hihetnék, hogy manapság, a mi viszonyaink közepette nincsen rá szükség, hogy ismét és megint Ady emlékét idézzük. Pedig, igenis, szükség van rá. Parancsolóan, égetően. És most jobban, mint valaha is. Az alkalom is kínálkozik: január 27-én lesz halálának 50. évfordulója. Tudjuk, hogy Ady Endre mind a mai napig nem kapta meg irodalomtörténetünkben azt a helyet, amelyet kivételes és senkihez sem hasonlítható tehetsége, páratlanul gazdag munkássága révén, megérdemelt volna. Sok a tévedés, előítélet, meg nem értés iránta. Irodalmi közvéleményünk, tanulóifjúságunk nem ismeri és becsüli őt úgy, ahogyan megérdemelné. Az okokat most ne kutassuk, a tucatnyi miértre most ne keressünk válaszokat. Itt és ez alkalommal fölösleges is. Sokkal fontosabbak a feladatok, a teendők, amelyek egy nagy ügy — az igazi Ady népszerűsítése — érdekében minden írástudóra, szinte kötelező érvénnyel hárulnak. Ady-emlékbizottság alakult, most dolgozza ki programját. A televízió és a rádió is készül az évforduló méltó megünneplésére. Mindez dicsérendő, de nem elég. Minden fórumnak segítenie kell megnyitni az emberek lelkét, szívét és értelmét az Ady-életmű befogadására. FÖLDMÍVELŐ 3