Földrajzi értesítő, 1969
Vita - Dr. Simonyi Dezső: Megjegyzések Sági Károly balatoni „földrajzi kép"-éhez
KAITERA, P. 1965. Sea Pressure as a geological factor. — Geophysica 8/4. sz. p. 1 — 30. Helsinki. KALLE, К. 1945. Der Stoffhaushalt des Meeres. — Probl. d. Kosm. Phys. ,Acad. Verl. Becker — Erler, Leipzig. KING, L. C. The Palaeoolimatology of Gondwanaland during the Palaeozoic and Mesozoic Eras. — NAIRN, A. E. M., Descriptive Palaeoclimatology. Intersc. Publ. New York. KUENEN, PH. H. 1963. Marine Geology. — John Wiley — S., London. KUTVONEN, H. 1965. Merenpaineen aiheuttaman magmanvirtauksen tutkiminen viskoosin nesteen tasovirtausprob bleemana. — Kézirat. Helsinki. MACDONALD, J. F. 1963. RUNCORN, S. K., Continental Drift. — Transact. Am. Geoph. Un. Vol. 44. No. 2. June. New York. MAGNUSSON, N. H. 1960. Age Determination of Swedish Precambrlan Rocks. — Geol. För. i. Stockh. Förh. Nr. 503. Stockholm. MENARD, H. W. 1960. The East Pacific Rise. — Science, 132. kt. p. 1737—1746. MESCHERIKOV, J. A. Sovrennye dvizhenio Zemoioi kory. — Izd. Akademii Nauk, SzSzSzR, MIYAMURA, S. 1963. A note on Fennoscandian Swismicity. — Geophysica, 7/4. sz. Helsinki. MÜNK, W. H.—MACDONALD, G. J. F., 1960. The Rotation of the Earth. — Cambr. Univ. Press, London. OROWAN, E. 1964. Continental Drift and the Origin of Mountains. — Science, Vol. 146, No. 3647. Washington. PATULLO, J.—MÜNK, W.—REVELLE, R.—STRONG, E. 1955. The Seasonal Oscillation in Sea Level. — Journ. of Marine Research, Vol. 14, No. 1. New Haven, Conn. POLDERWAART, A. — 1955. Chemistry of the Eart's Crust. — Crust of the Earth (A symposium). Geol. Soc. of Amer., Special Paper 62, Baltimore. PRAGER, W.—HODGE, PH. G. JR. 1951. Theory of Perfectly Plastic Solids. — Appl. Math. Series, ed. by Sokolnikoff, John Wiley, London. RICHTER, С. F. 1935. An instrumental earthquake magnitude scale. — Bull. Seism. Soc. Am. 25. Vol. p. 1 — 32. RICHTER, С. F. 1958. Elementary Seismology. — W. H. Freeman and Co. San Francisco. RÜBEY, W. 1962. Geology History of Sea Water. — Bull. Geol. Soc. of Amer. Vol. 62. SCHEIDEGGER, A. E. 1963. Principles of Geodynamics. — Springer-Verlag, Berlin. SCHWARZBACH, M. 1961. Das Klima der Vorzeit. — Ferd. Enke Verl. Stuttgart. SHEPARD, F. 1948. Submarine, Geology. — Harper — Broth., New York. SZÁDECZKY-K. E. 1968. A Föld szerkezete és fejlődése (Bevezetés a kőzettanba). — Akad. Kiadó, Bp. TAKEFCHI, H. 1963. Time scales of isostatic compensations. — Yourn. Geophys. Res. 68. Vol. p. 4397—4398. Tokyo. TAMS, E. 1926. Die Frage der Periodizität der Erdbeben. — Edit. Gebr. Borntraeger, Berlin. TERMIER, H.—TERMIER, G. 1956. L'Evolution de la lithosphere, II, Orogénese. — Masson — Cie, Paris. TING—YING H. MA. 1960. The Cause of Late Paleozoic Glaciation in Australia and South America. — Rep. of the Twenty-First Session Norden, Berlingske Bogtr., Copenhagen. UMGROVE, J.H. S. 1947. The Pulse of the Earth. — Mart, Nijkoff. Holland. WILSON, T. 1963. Continental Drift. — Sc. Amer. April. New York. WEGENER, A. Die Entstehung der Kontinente und Ozeane (Nach-druck). — Friedr. Vieweg — S., Bräunschweig. ZELNIN, G. 1957. Maakore vertikaalnihke maaramise voimalausest Eesti NSV territoormmil kordusnuvelleerimise andmeil. — Easti NSV Akadeemia Toimitised, Tallin. DR. BENDEFY LÁSZLÓ Megjegyzések Sági Károly balatoni „földrajzi kép"-éhez DR. SIMONYI DEZSŐ „Magyarország Régészeti Topográfiájáénak (1966; röv. Top) első kötetében SÁGI KÁROLY helyénvalónak vélte, hogy a „Fenékvár ókori neve" c. történeti-topográfiai tanulmányomban (Antik Tanulmányok 9, 1962, p.13—30; röv. AT.) közölt helynévazonosításomat, meglepően kategorikus hangvétellel tarthatatlannak minősítvén, elutasítsa. Minthogy ellenvetéseit csupán a Balaton ó- és középkori vízállásáról vallott eddigi különvéleményére alapítja, és rövidre fogott szövegében elmulasztott valami meggyőző bizonyítókot is felhozni, ezért puszta állításait továbbra is elfogadhatatlannak tartom, ós a szerintem tévedésen alapuló megnyilatkozását, sajnos, ezúttal vissza is kell utasítanom. Véleményem indoklásául a következőket kívánom megjegyezni. Egy Karoling-kori oklevél (879) alapján Quartinaha (860: Churtinahu) helységet a közismert fenék vári rom- ós lelőhellyel azonosítom, mivel a szöveg szerint e helység a Balaton mellett (iuxta Bilisaseo = Pelissa, Pelso) fekszik, és az itteni egyház (ecclesia S. Johannis evangeliste) diaconusának földjei a Zala folyóig [ad fluvium Salam] érnek (AT. 29). E kézzelfogható azonosításomat azonban SÁGI tarthatatlannak véli (Top. 80) azzal, hogy noha az oklevél Quartinahaja „kétséget kizáróan az akkori Balaton mellett feküdt", az azonosítást ,,az eredeti földrajzi kép cáfolja" (Top. 83). E „cáfolat" bizony eléggé meglepő egy topográfiai munkában, mert ez az „eredeti földrajzi kép" tudomásom szerint nem elfogadott közkincse a Balaton történeti hidrográfiájának. Hogy földrajzi kópét világosabbá tegye, jónak látja hozzáfűzni a következőket: „a Zala folyó a XIX. század második felóig Balatonh id végnél ömlött a Balatonba, a Kisbalaton kialakulása egy egykori nagyobb balatoni öbölből alig száz éves folyamat, a hévízi öböl Balaton öblének eltőzegesedése is újkeletű jelenség." Ezek az állítások azt jelentik, hogy a Balaton nyugati partja és a Zala-torok a IX. században, SÁGI szerint, Balatonhidvégnél lehettek. Mindezek az állítások bizonyítékok híján számomra elfogadhatatlanok, és tudvalevőleg szoros kapcsolatban vannak a holocénkori Balaton vízállásának a kérdésével, 260-