Földrajzi közlemények 2000.
Értekezések - Pinczés Zoltán: A magyarországi krioplanációs teraszokról
Éppen erről, mint legszebb ilyen formáról neveztem el ezeket a krioplanációs sziklatornyokat „pengőköveknek" (Pinczés Z. 1960). A krioplanációs teraszok fejlődése - mint az előbbiekben láttuk - különböző szakaszokra osztható. Ezeket - nagyjából hasonló tagolással - több szerző is kimutatta. Legismertebb és talán a legjobb ezek közül Gravis, G.F. (1964) beosztása, aki négy stádiumot különböztet meg: nivációs fülke, iniciális és kifejlett (érett) krioplanációs terasz, valamint krioplanációs tető. Demek, J. (1969) is hasonló fejlődési szakaszokat állapított meg, csak azokat még jobban részletezte. Czudek, T. (1990) Gravis beosztását véve alapul az alábbi szakaszokat különíti el: 1. iniciális kriogén síkok (laposok) stádiuma, 2. a krioplanációs terasz stádiuma a. iniciális stádium, b. kifejlett stádium, 3. a krioplanációs tető stádiuma a. iniciális stádium, b. végső stádium. A krioplanációs terasz kialakulásának kezdeti stádiumában a niváció a legfontosabb denudációs tényező. A fagy által felaprózott törmelék szállítását a geliszoliflukció és az areális leöblítés végzi. A második fázisban létrejön a krioplanációs terasz és a hátráló fal. A krioplanációs fal lábánál felhalmozott törmeléket a geliszolifrukció és a leöblítés mozgatja a lejtőn tova. A harmadik stádiumban a krioplanációs fal felemésztődik, kialakul a lapos tetőszint, ahol az ellenállóbb kőzetek, pl. alapkőzet-kibukkanások maradványai -krioplanációs tornyok - emelkednek ki a felszínből. A végső fázisban - a falhátrálással szemben - a mélység felé irányuló fagytevékenység lép előtérbe. A kis lejtőszög következtében gyengül a geliszolifrukció, és a felhalmozódó törmelékben megindul az anyag osztályozódása, a poligonképződés. A krioplanációs teraszok helyzete A krioplanációs teraszok különböző lejtőkön alakultak ki, de általában a lejtő középső és felső részén fordulnak elő (Karrasch, H. 1972; Pinczés Z. 1974). A krioplanációs falak és teraszok három formához kötődnek (Pinczés Z. 1974). Kiemelkedő hegycsúcsokon, tetőkön gyakran folyamatosan, vagy megszakításokkal körbefutnak a csúcs alatti lejtőn. Néhol csak magánosan jelennek meg, máshol egymás alatt több is előfordul, lépcsőssé téve a lejtőt (2. ábra). Előfordulnak völgyközökön (hegyesszögben torkolló két patak közötti hátakon) is. Ez a felszín eleve lépcsőzött, a lépcsők -tulajdonképpen a völgyben kialakult folyóteraszok megfelelői - eróziós és deráziós eredetűek. A periglaciális korszakokban az ilyen felszín gyorsan átformálódott, hiszen az eróziós lépcsők peremét a fagy könnyen megtámadta és krioplanációs fallá alakította (3. ábra), így - a korábbi eróziós, deráziós lépcsőknek megfelelően - egymás fölött több krioplanációs lépcső is kialakult. A korábbi eróziós felszín a pleisztocénban jelentősen átalakult, és a kifagyásos falak, esetleg tornyok, bástyák, előttük pedig a törmeléklejtők, nagyobb sziklatömbök a jelenlegi felszín jellegzetes formái. A legtöbb krioplanációs formával a völgyek lejtőin találkozunk (4. ábra), mégpedig elsősorban a völgylejtők középső és felső részén, ahol a fal magassága általában 5-10 m. A formák rendszerint egymás fölött, több sorban helyezkednek el. Ebben az esetben a fal magassága fölfelé csökken. Például az Eszkálán (Tokaji-hg.) az alsó lépcső 4, majd a következők 3, 2 és 1 m magasak.