Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1988 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1988-03-01 / 1. szám
AZ MSZMP POLITIKAI FŐISKOLÁJÁNAK LAPJA Politikai-szakmai pályarajza dióhéjba is foglalható: politikus és agrárszakember. A Nagykunságból indult. Gimnáziumba nem mehetett, mert szülei nem vállalhatták az előírt kollégiumi „stafírungot”, így bejáró diákként a polgári, majd a kereskedelmi középiskola növendéke Szolnokon. Budapestre 1948-ban került, a frissen alapított Magyar Agrártudományi Egyetemre és az Áchim András Népi Kollégiumba. Ekkor már a mozgalomban is dolgozik, egyetemi DISZ-titkár, párttag, az agrárpolitikai tanszék demonstrátora. Általános agrármérnöki szakon végez. 1960-ig különböző állami - gazdasági munkaköröket lát el. A Borsod—Heves Megyei Állami Gazdaságok igazgatóságának 1958-ban lett a vezetője. Dolgozott a KB Gazdaságpolitikai Osztályán, majd vezette a KBI területi gazdaságfejlesztési osztályát. Öt esztendőn át a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium élén állt. Három ciklusban volt a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság első titkára. Ez év január elseje óta az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora. Abból az alkalomból kerestük meg, hogy a főiskolával kapcsolatos terveiről, elképzeléseiről, valamint önmagáról kérdezzük —, mely beszélgetést egyben bemutatkozásnak is szánjuk. — Ön korábban miniszterként az államapparátusban, megyei első titkárként a pártapparátusban, korábban az MSZMP Központi Bizottságában, mint osztályvezető dolgozott. Hogyan fogadta azt, hogy egészen új típusú, oktatási-kutatási feladatokat ellátó intézmény élére került? — Úgy fogom fel, hogy a főiskolavezetés, a rektori munka tárgyát tekintve más, mint eddigi feladataim, de bizonyos összefüggésekben ugyanaz. Ez egy új típusú, most formálódó, ígéretes oktatási-kutatási intézmény. Ez itt vált előttem világossá. „Belülről” nem ismertem a főiskolát, előadások alkalmával jártam csak itt. Nem lepett meg a kinevezési javaslat híre, ugyanis a mi pályánkon meg kell szokni, hogy újabb és újabb feladatokkal kell megbirkózni. Hogy mennyire indokolt volt a kezdeményezés, amely a politikai oktatás megújítására irányult — strukturálisan, tartalmában, műszakitechnikai vonatkozásában —, erről a helyszínen mind jobban meggyőződök. Bizonyos, hogy ezt csak nagyon komoly összefogással lehet sikeresen elvégezni. Csapatmunkával, „gólerős csatárokkal”. — Az elmúlt évtizedekben az agrártudományok terén jelentős kutatásokat végzett és a tudományág kandidátusa. Ma is aktívan részt vesz a tudományos közéletben. Kérem, szóljon erről! — Helyzetemből adódott, hogy a tudományos munkát mindig a gyakorlati munka folytatásának tekintettem. A ’60-as években beadott disszertációmban az észak-magyarországi munkáim tapasztalatait hasznosítottam. Ez időben Borsodban, Hevesben és Nógrádban is dolgoztam. Megismertem Szabó Zoltán Cifra nyomorúságának igazát, a vidék társadalmi gondjait. Pártbizottsági tag, vállalatvezető voltam Borsod megyében. Sokat tanulhattam az akkori első titkártól, Prieszol Józseftől és másoktól. Borsodot szellemi szülőföldemnek tekintem, bár én magam alföldi vagyok. Itt kezdtem ismerkedni a hazai tájak eltérő jellegével, a regionális különbségekkel, így jutottam el a szociográfiához, a sürgető falufejlesztéshez, a nyugtalanító gazdasági-ökonómiai kérdésekhez. Azóta már sokoldalúan, kellő összefüggésben lehet feldolgozni és megoldani azok nagy részét. Abban az időben kemény lecke volt pl., hogy miképpen lehet elfogadtatni a nagyüzemi iparon kívüli ipari tevékenység indokoltságát. A helyi, kedvező hagyományok ellenére az akkori államigazgatási felfogás ezt — enyhén szólva — nem fogadta egyértelműen. A tudományos területeken, a kutatásban azonban lehetett dolgozni. Ezért pártoltam aspiránsvezetőként, opponensként, és pártolom ma is az olyan vállalkozásokat, kutatási témaválasztásokat, amelyek újat akarnak; még akkor is, ha tudják, hogy amikor elindulnak még kisebbségben lesznek. Szívem szerint mindig a gazdasággal foglalkoztam, ám szükségképpen tágult a kör. Egyértelművé váltak a politikai kapcsolatok. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottságának 1972 óta vagyok az elnöke. Amikor megválasztottak, Kecskeméten dolgoztam. Jónéven vettem, inspirált, bár nem vallottam magam agrártörténésznek. Hosszabb ideig vezettem a Gazdálkodás című folyóirat szerkesztőbizottságát, most az Agrártörténeti Szemle irányítását végzem. A diszciplína címzetes egyetemi tanára lettem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az előbbi lap vezetését még személyesen Erdei Ferenc adta át. E tisztemről 1985-ben leköszöntem, az új ötéves tervciklus indulásakor. A Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságában — melyet igen nagyra becsülök — is ott lehetek. Mindez talán magyarázza, hogy tagja vagyok a Magyar Újságírók Országos Szövetségének is. • A jövőt tekintve milyen tudományos tervei vannak? Van-e olyan elképzelése, hogy valamelyik tanszék munkájához kapcsolódik kutatásokkal, előadásokkal, előadás-sorozatokkal? Találkozhatnak-e a hallgatók Önnel, mint előadóval? — Az első hivatalos főiskolai találkozáson — januárban, és más alkalomból korábban is — elmondtam, hogy bizonyos idő után az emberek már nem nagyon változnak. Következésképpen én sem kezdek már sem filozófiával, sem egyéb, általam eddig nem művelt kérdéssel foglalkozni. Úgy érzem, ez nem is szükséges. Szerencsére ma már főiskolánkon a különböző tudományok széles körűek, speciálisan felkészült oktatókkutatók művelik. Most a Gazdaságpolitikai Tanszék munkájába szeretnék bekapcsolódni. Természetesen a hallgatókkal is találkozom. Már vállaltam néhány agrárpolitikai, agrártörténeti, területfejlesztési témájú előadást, konzultációt. Az agrárfejlődés történeti tapasztalatait, korunk agrárviszonyait tanulmányozom. Berend T. Iván akadémikus is sürget e terület elemzésére, könyv formájában való megírására. Erről csak annyit, hogy mint minden másnak, ennek is nagyon sok ága-boga van, faluszociológia, agrárökonómia, ökológia, sőt általános jogpolitikai kérdések is találhatók köztük. Elegendő a tanyaügyekre és a közigazgatási témákra utalnom. Mindeme elképzelés megvalósítására persze kevés az időm, de szeretném, ha egyéb feladataim mellé néhányat közülük besorolhatnék. — Ön egy folyamatban lévő reform végrehajtása közben került az intézmény élére. Hogyan ítéli meg a reformfolyamat gyors és sikeres végig vitelének a lehetőségeit? Lát-e akadályokat? — A reformfolyamat gyors és sikeres végrehajtása nem más, mint a lehetőség és az igény ötvözése. Elmondható, még hiányoznak egyes feltételek ahhoz, hogy igazán gyorsan, gördülékenyen haladjunk. Az igények sürgetőek, lépéshátrányban vagyunk. Gyorsabban változtak a körülmények, a feltételek, a követelmények, mint ahogy ehhez képest felismerésben, és főleg cselekvésben fel tudtunk zárkózni. Sajnos ebben a problémában a főiskola nem egyedül áll. Az én nemzedékem életében több olyan szakasz alakult ki, melyek élesen különböztek egymástól. Egy dolog azonban mindig „velünk” volt: az erőnkben való hit, a lelkesedés. Nemcsak énekeltük, hanem hittük is, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Ez az időszak a ’40-es évek végére datálódik, amikor is mindenki örült annak, hogy egyáltalán életben maradt — egy világégés után. Az is igaz, hogy az akkori feladatok, az akkori igények egyszerűbbek voltak, mint a maiak. A problémák feketén-fehéren merültek fel, de ha nem, akkor is azt hittük. És ez a hiedelem sok tekintetben elkísérte az ország fejlődését, a kis és nagy ügyeknél egyaránt. Gondolok olyan összefüggő folyamatokra, amelyekre nem lehet határozatokkal felelni, hatni. Többet kell tehát tudnunk, ismernünk a társadalmi mozgástörvényekről, adott esetben a társadalom és a gazdaság összefüggéseiről, a technológiai kérdésektől egészen a szociálpszichológiáig. Úgy gondolom, jócskán elmaradtunk a társadalomlélektan értékelésével is, ami már komoly politikai üggyé válhat. A gondokat nemcsak anyagiakban látom. Az azonban tény; ahhoz, hogy intézményünk méltó legyen rangjához, hogy teljesen megfelelő legyen az ellátottság, arra több száz millió forintra lenne szükség. Ezt most emlegetni sem illendő. Ezért annak a megértését tartom a legfontosabbnak, alapvetőnek, hogy komolyan át kell gondolnunk a követelmények és a mai helyzet konfliktusát. Másképpen: gyorsabban kell tudnunk változtatni az oktatás tartalmában, a főiskola struktúrájában, tanszéki felépítésében, vagyis a beruházás-kímélő szférában. Tartalmi vonatkozású az is, hogy bizonyos tananyagokat — egyszerűen szólva — selejtezni kell. És ez nem szégyen, mert ez minden tudománynál törvényszerű. Az új nemzedékek új ismeretek feldolgozásához látnak hozzá. Változnak a megismerés lehetőségei, az alkalmazás tapasztalatai, s miért volnának kivételek a társadalomtudományok? Mindezt figyelembe véve szeretném hangsúlyozni, hogy nagy tisztelet illeti meg mindazokat, akik az eddigi 38 tanévben becsülettel elvégezték a rájuk bízott munkát. Helytálltak, a kor igényeinek és lehetőségeinek harmóniáját alapnak tekintve. Tisztelettel kell szólni azokról a teoretikusokról, szervezőkről is, akik a reform kidolgozásában vettek részt. Amikor tehát most azt mondjuk: meg kell újítani dolgainkat, át kell alakítani tananyagban, felfogásban, szervezetben, akkor ez nem a régiek munkájának, vagy a régebben végzett munkának a minősítése, hanem csupán egyfajta túlhaladása annak, amit a korábbi körülmények és igények között lehetett végezni. És ez nem valamiféle magyarázkodás, mert jómagam elítéltem és most is elítélem az utólagos okoskodást. Az ügyek nem megfelelő, nem valós pozícióból való minősítése mindig hamis következtetésekhez vezet, és oktalanul bánt meg embereket. Mi több: politikailag is veszélyes a történelmietlen felfogás, mert olyan szenvedélyeket korbácsol, olyan energiákat emészt fel, ami senkinek sem válik hasznára. • Vannak-e már nyilvánosságra hozható tervei, elképzelései? Mi az, amin változtatni szeretne, és mi az, amit „csak” továbbfejleszteni kíván? — Semmiféle titkos csomaggal nem érkeztem. Ez azért is furcsa lett volna, mivel itt van egy érvényes, megfelelő előzetes döntés arról, hogy — a legfontosabb követelményeket, célokat tekintve — merre haladjon az intézmény. Néhány törekvést, tervet érdemes most is megjelölni. 1. Főiskolánknak a magyar felsőoktatási rendszer szerves részévé kell válnia, amely együttjár a megfelelő partneri kapcsolatokkal. A tartalmas, érdemi kontaktusok fejlesztése mindenekelőtt a vele azonos, vagy hasonló struktúrájú hazai és külföldi intézményekkel sürgető. A közelmúltban megállapodtunk a művelődési miniszterrel, hogy egy soros rektori értekezletnek házigazdája lesz a főiskola. Meg lehet változtatni azt a nézetet, miszerint egy felsőoktatási intézményt az alapján ítélnek meg, hogy ki a fenntartója. A különböző főhatóságokhoz tartozó intézmények mind tagjai, részei a magyar felsőoktatásnak, és az illetékes felügyeleti szerv látja el mindazt a feladatot, érvényesíti azokat az általános érvényű jogszabályokat, amit az egyetemek, főiskolák többségénél a Művelődési Minisztérium, a miniszter gyakorol. A mi esetünkben a Központi Bizottság ideológiai titkára a főiskola „minisztere”, aki különböző ügyekben jóváhagy és eljár. 2. Meg kell teremteni, ahol már van, ott meg kell erősíteni ennek az intézménynek az „imázsát”, a társadalom előtti képét. Méltó rangján kell kezelni. Ennek meghatározott útjai módja van. Mindenekelőtt a főiskolának kell olyan tevékenységhez, tartalmi munkához látnia, olyan színvonalra jutnia, hogy ez az „imázs”, ez a rang ténylegesen kedvező képet mutasson a magyar közéletben és a magyar ifjúság előtt. A legjobbak kerüljenek a főiskolára, és azok, akik erre a pályára vonzalmat éreznek. Ne amiatt legyen tekintélye a főiskolának, hogy az MSZMP intézménye, azaz ne egy fény visszaverődését tükrözze, hanem önmagának is legyen növekvő fénye. Eredményei, színvonala által. 3. Áttekintettük a főiskola oktatói körének, tanári karának összetételét. Szembe kell nézni a valós helyzettel. Több nemzedék dolgozik együtt, amit indokolt megőrizni. Ugyanakkor változni is kell. Káderpolitikai gyakorlatunkat a követelmények vezéreljék. Változások következnek a szervezeti módosításból is, de a nyugdíjjogosultsággal való élés alapján is. Mindezeket figyelembe véve jelenik meg a Művelődési Közlöny soros számában számos pályázati kiírásunk. A Politikai Főiskola történetében először pályázatot írtunk ki tanszékvezetői, docensi, adjunktusi, tanársegédi posztokra, beosztásokra. Reméljük, hogy a pályázók száma lehetőséget ad majd arra, hogy bizonyos mérlegelés alapján betölthetők legyenek a meghirdetett állások. Természetesen ezekben állást foglal majd az Egyetemi Tanács, illetve — a hatásköri lista szerint — a Központi Bizottság illetékes szerve. Úgy gondolom, a reform része az is, hogy mindenki, aki itt dolgozik, érezze joggal magáénak ezt az intézményt. A Politikai Főiskolára igenis büszkének lehet lenni és ezt nem kell elhallgatni. 4. Fontos célunk, hogy főiskolánk igazi alma mater legyen, szellemisége, közösségi élete mindenkor a teljesebb embert, a feladatainak jobb ellátására felkészülő hallgatót szolgálja. Nem kétséges, hogy ehhez elengedhetetlen a színvonalas tanítás, de hasonlóan szükséges az oktató-nevelő munka egysége, az etikai magatartás formálása, az esztétikai élmények lehetőségeinek megteremtése, sőt az egészséges életmóddal, a sporttal való törődés. A főiskola otthonosságának növelését is itt említem. A tagozatok, a hosszabb-rövidebb kurzusokon résztvevők, az illetékes részlegek dolgozói még sokat tehetnek ezért. Jól alkalmazkodva természetesen a sajátosságokhoz, és a kialakult, legjobb hagyományokhoz. — Új beosztása mennyiben befolyásolja, változtatja meg időbeosztását, életritmusát? Vannak-e nehézségei az átállásban? — Vallom, és vallani is fogom, hogy a legszebb politikai munka a területi pártmunka. Ez lehet város, község, vagy éppen egy megye. Érthető, hogy az a napi munka, amit a különböző szervezetek, egységek, embercsoportok végeznek, sok látható sikerélményt ad. A főiskolán, ha leegyszerűsítem, csak kétszer osztályoznak egy évben. Ekkor van az „aratás”. A mindennapi politikai munkának más a ritmusa. Tény, hogy van tehát egy ritmusváltás az életemben. Szerencsére korábban is meg tudtam birkózni ezekkel a ritmusváltozásokkal, talán most sem lesz másképp. Egyelőre megosztott a család: feleségem Kecskeméten dolgozik, mint pedagógus. Köti a tanév, kötik a diákjai. Én itt Pesten viszont a lányom közelében vagyok. Még nem alakítottam ki az új életrendemet, ami megbízatásommal jár. Nem szeretnék sarkosan változtatni. Nem kívánok lemondani azokról, amiket eddig szívesen tettem, a könyvek, a színház, a kiállítások. Ugyanakkor szeretném fenntartani a területi kapcsolatokat, ha csak mód lesz rá, elmegyek vidékre, üzemekbe, és ezt az oktatásban, a többoldalú megítélésben, az irántunk megnyilvánuló igények felismerésében és megértésében szeretném hasznosítani. Ezzel is tágítva a horizontját a főiskolai látómezőnek, a jövő főiskolájának. Köszönjük a beszélgetést. Szilárd Gábor „Nem érkeztem titkos csomaggal...” Beszélgetés dr. Romany Pállal, a Politikai Főiskola rektorával Munkatársak maradunk... 1988. január 4-én iskolagyűlés keretében búcsúztatták el a Politikai Főiskola eddigi vezetőjét, Szabó Józsefet és iktatták be tisztségébe új rektorát, Romány Pált. Az össziskolai értekezleten részt vett Berecz János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Lakatos Ernő, a KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője és Domokos László, a KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője. Kárpáti Sándor megnyitó szavai után Berecz János mondott beszédet. Szabó Józsefről elmondta, hogy negyvenéves pártoktatói tevékenységét és tízéves rektori működését megfelelően értékeli a párt. Felismerte az iskola reformjának szükségességét, az alapelveket az ő vezetésével dolgozták ki. „Csendes, szolid, nem villogó magatartásával elérte, hogy a Központi Bizottság jóváhagyta a Politikai Főiskola reformját”. Az Iskolagyűlésen Szabó József búcsúbeszédben köszönt el a főiskola munkatársaitól, Romány Pál pedig rektori minőségében köszöntötte a megjelent kollektívát, kifejezve jókívánságait az előző rektornak is. Szabó József egyetemi tanár, a Politikai Gazdaságtan Tanszék oktatójaként dolgozik tovább főiskolánkon. •n VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1988. MÁRCIUS ÁRA: 1,50 FORINT