Fővárosi Közlöny, 1946 (57. évfolyam, 29-56. szám)

1946-07-06 / 29. szám

tanunk, — noha a mai helyzet szempontjából katasztrófális a fővárosra — és be kell látnunk, hogy nem várhatunk ebben a pillanatban másfajta megoldást. Éppen ilyen nehéz a közalkalmazottak helyzete is. A pénzügyi ügyosztály jelentése céloz arra, hogy a heti­fizetéses rendszer következtében vagy csak a vállalkozókat, vagy pedig a közalkalmazottakat tudjuk fizetni, de mindkét kifizetésnek aligha tud a főváros eleget tenni az utóbbi időpontban. Már­pedig időközben először az állami, azután az önkormányzati s a tanügyi alkalmazottak is tömeg­gyűléseken kívánták, hogy az illetményeiket a magán­alkalmazottak illetményeivel egyenlő mértékben állapítsák meg és hogy a megállapított illetményeket az esedékesség időpontjában meg is kapják. (Helyeslés.) Magam is ott voltam a Vármegyei és Városi Alkal­mazottak Országos Szakszervezetének május 6.-án tartott ülésén és mondhatom, kevés olyan elkeseredett hangulatú tömegdemonstráción vettem részt életemben, mint éppen azon. Akik velem együtt ott voltak, bármilyen pártból, azok megerősíthetik ezt az észrevételemet. Éppen ezért a főváros­nak az elkövetkezendő hat héten keresztül egész gazdál­kodásában, a községi háztartásban éppen úgy, mint az üzemeknél, fel kell készülnie arra, hogy­­ ha a most következő hat héten át lesznek is nehézségek, de az azután következő időszakban lehetőleg simán menjenek a dolgok. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén szóvá tettem a dunai kikötők kérdését. Valamennyien tudjuk, hogy a dunai hajózás szempontjából fővárosunk igen kedvező helyen fekszik, ami rendkívül fontos körülmény nemcsak az ország kereskedelmének, hanem az egész dunavölgyi kereskedelem­nek a szempontjából is. Szeretnék hinni, hogy a mostani békeszerződések után nem lesznek külön magyar, jugoszláv, román stb. szempontok, — legalább is gazdasági kérdések­ben — hanem csak dunavölgyi szempontok, éppen ezért különös jelentőséget látok abban, hogy felkészüljünk erre a helyzetre. Ebben a tekintetben tanulság is van előttünk, még­pedig az, hogy az első világháború után elkésve intéz­kedtünk ezen a téren úgy, hogy a 25 esztendős ellenforra­dalmi rendszer egész ideje alatt a dunai forgalomban nem tudtuk elérni az 1914. év előtti áruforgalom színvonalát. Tehát olyan helyzetben, amelynek logikusan a magyar gazdasági élet és a kereskedelem szempontjából sokkal kedvezőbbnek kellett volna lennie, mint 1914 előtt volt, nem tudtuk ugyanazt a forgalmat elérni. Tisztában vagyok vele, hogy a­ dunai hajózás kérdése ma még függőben van, azt is tudom­, hogy erről a témáról nagy nemzetközi meg­beszélések folynak a jelenben és fognak még folyni a jövő­ben, mégis hangsúlyozom, hogy gondolnunk kell erre a kérdésre az egész ország szempontjából és a dunai kikötők rendbehozatali munkáinak nem szabad halasztást szen­vedniük. (Úgy van / Úgy van !) Örömmel üdvözlöm a közoktatási ügyosztály jelentésé­ben azt, — ami egyébként Földes Mihály bizottsági tag­társam javaslata volt — hogy a demokratikus magatartásuk miatt a szolgálatból annak idején elbocsátott tanerők közül 410-et már visszavett a főváros (Helyeslés.) A továbbiakban a szokottnál valamivel részletesebben kívánok tanügyi kérdésekkel foglalkozni, ez azonban nem jelenti azt, mintha a közoktatási ügyosztálynak, különösen pedig az ügyosztályvezető tanácsnok úrnak a működésével magam és pártom a legnagyobb mértékben ne lennénk megelégedve, hiszen nem egyszer megdicsértem már a ügyosztály működését és látom, hogy sok olyan bátor kez­deményezés és intenció történik az ügyosztály részéről, amit nem minden ügyosztály részéről tapasztalunk. Sze­retnék azonban bizonyos kérdésekre kitérni. Örömmel látom, hogy a dolgozók iskolái szépen fej­lődnek : két gimnáziumba, egy kereskedelmi középiskolába és négy polgári iskolába 1211 tanuló iratkozott be, akik komoly kötelességteljesítéssel végzik munkájukat. Ezzel kapcsolatban azonban fel kell vetnem azt a kérdést, hogy a főváros a maga vonalán — ahol tehát a dolgozók iskolái meg vannak valósítva — szüntesse meg a magánvizsgák rendszerét, illetőleg csak teljesen kivételes esetekben — mondjuk betegség esetén — engedélyezze. A helyzet az, hogy a dolgozók iskoláiba beiratkoznak olyan emberek, akik a napi munka elvégzése után, keserves erőfeszítések árán igyekeznek, hogy tanulmányaikban — és így pályá­jukon is — előre tudjanak haladni. Mindenki tudja, hogy a magánvizsgarendszer annak idején a pedagógustársadalom bizonyos részét korrumpálta, — ezt nyíltan megmondom — másfelől pedig azzal az erőfeszítéssel szemben, amelyet a dolgozók iskoláiba járó emberek kifejtenek, a magánvizsga erőfeszítései — éppen a magánvizsga rendszerének formája miatt — meglehetősen csekélyeknek mondhatók. Minden iskolában meg van tiltva, hogy a tanerők az ugyanabban az iskolában végző tanulók oktatásával foglalkozzanak, gyakorlatilag azonban az a helyzet alakult ki az utolsó időkben, — az azelőtti állapotokról fővárosi vonalon nem tudok beszélni, nem vagyok fővárosi ember , hogy meg­állapodtak egymás között a különböző iskolák tanárai és egyik iskolában készítették elő a másik iskola számára végző magántanítványokat. Ez a rendszer, ha a dolgozók középiskolája meggyökerezik, tovább nem tartható fenn. Ha a dolgozók középiskoláiba sokan eljárnak és komoly kötelességteljesítéssel végzik munkájukat, akkor egyrészt a magánvizsga rendszere nem tartható fenn tovább, minthogy a magánvizsga-rendszer jelenlegi formájának a pedagógustársadalomra destruáló és immoráls hatása van. Nem kívánok az elől elzárkózni, hogy betegség esetén, amikor tehát valakinek az egészségi állapota, vagy pedig egészen kivételes életkörülményei nem engedik meg, hogy a dolgozók iskolájába járhasson, akkor az illető részére kivételesen engedélyeztessék a magánvizsga. Kérem azon­ban, hogy a magánvizsga mai rendszerét és formáját szün­tesse meg a főváros. Országos viszonylatban is ú kjfejlődésnek azt a formáját szeretném, hogy a vidéki városokban is fejlődjék ki a dolgozók iskolája, hogy ott is megszüntethető legyen a sok anomáliára okot adó magánvizsgarendszer. Fontosnak tartanám, hogy azokon a tanfolyamokon, amilyenek idáig is voltak már nevelők, azután iskola­igazgatók számára, de amelyek végeredményben idáig tömeggyűlések voltak, szemináriumszerű szak- és politikai oktatást adjanak a nevelőknek. Sok-sok tapasztalatból mondhatom, hogy erre igen nagy szükség van. Jómagam néhány esetben voltam a pedagógusok szakszervezetének különféle kerületi szerveiben előadó s az ottani hangulatból, valamint a politikai tények lemérésének módjából, amint ott módomban volt tapasztalni, mondhatom, hogy igen nagy szükség volna ilyen szemináriumszerű szak- és politikai oktatásra. A túlságosan nagy csoportokban való foglalkozás nem alkalmas forma,­­ azt hiszem, aki pedagógiával fog­lalkozott, ezt koncedálni fogja és nem kell hosszasabban fejtegetnem. Az ügyosztály jelentéséből fájdalmasan veszem tudo­másul a tanszerekben és a varrógépekben mutatkozó nagy hiányt. Elemi és középiskoláink felszerelése igen gyenge, éppen ezért arra gondoltam — és valószínűleg pártom erre nézve mozgalmat is próbál indítani — hogy ipariskoláink készítsék el egyes eszközök műhelyrajzait, a gyárak tanoncai pedig felszabadulási munkaképen csinálják meg ezeket az eszközöket. Ez szép dokumentuma lenne annak az együtt­munkálkodásnak, amelyre szükség van az egyes társadalmi rétegek között, az ifjúságon belül is. Ha nem is lehetne megszüntetni ilyen módon a ma fennálló hiányokat, de legalább némileg enyhíteni lehetne és akkor legalább tör­hetnék a fejünket a segítés további módjain. Földes Mihály : Ez jó ötlet! Bognár József: A továbbiak folyamán az iskoláknak a maguk részéről szintén meg kell hálálniok azokat az aján­dékokat, amelyekhez az előbb vázolt módon hozzájutnak. Ezen a téren felvetem azt, hogy a munkásgyermekek ingyenes tankönyvet kapnának ezeknek a munkáknak rekompenzációjaképen. A XI. ügyosztály jelentésével kapcsolatban ki akarom emelni és dicsérő szavakkal illetni azt a kiállítást, amely elsején nyílt meg a Fővárosi Képtár Egyetem­ utcai palotájá­ban és amely együttes kiállítás bemutatja mindazokat az emlékeket, ábrázolásokat, amelyek a Budapest területén az őskortól kezdve élt népek kultúrájára, mindennapi életére, 1800-ig bezárólag, bepillantást és igazolást nyújtanak. Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Ez a kérdés rend­kívül fontos a magyar tu­domány és a magyar közvélemény szempontjából. Hosszú időn keresztül ugyanis — éppen Németország közeli fekvése és a német tudománynak a magyar tudományra kifejtett nagy hatása következté­ben — Magyarországon a tudomány mindvégig olyan elméleti vonalon mozgott, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a kultúrák fejlődése általában észak-déli irányú, továbbá hogy Magyarország ahhoz a kultúrkörhöz tartozik, amelynek centruma Németország. A mostani kiállítás anyaga, de egyébként is az ősrégészet múzeumokban feltalálható kutatásainak eredményei mindenkit meggyőz­hetnek arról, hogy Magyarország nemcsak a közelmúltban nem tartozott ahhoz a kultúrkörhöz, amelyről az imént szóltam és amelyet a múltban olyan nagy előszeretettel

Next