Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-24 / 19. szám
19-ik sz. Vasárnap jan. 24. Kiadóhivatal: Pest, barátok tere7. sz. Első évfolyam 864. Félévre......................8 frt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. Előfizetési díj: FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési dij : Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor ... 30 kr. 295PE lap 1864-diki január 1-től kezdve ily alakban jelen meg, az ünnep utáni napokat kivéve, naponkint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft; évnegyedre: 4 ft, E m i ch (Jusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). A MERRE ÉN JÁROK . .. A merre én járok, A merre én megyek, Hideg a levegő, Vadak az emberek. — Közülem mindenütt Kihalt a vigalom, Fekete bú tenyész Sötétes utamon. Nem kérdi senki sem Milest ? mi fáj belől ?! Nincs aki részt vegyen Lelkem keserviből. Tán fél tőlem a nép, Tán látja arcomon , Hogy menthetetlenül Megöl a fájdalom ! MEDGYES LAJOS: PETŐFI SÁNDOR ÉLETRAJZA. (Folytatás.) Milyen büszke lelkű ember volt ez a Petőfi, kitetszik fenn említett, Tigris és Hyena című drámájával ugyanez időben történt esetéből. A drámát beadta a Nemzeti Színházhoz. Elfogadták. A szerző azt kívánta: bérletszünetben adják elő. Erre ez igazgatóság nem állott rá, sőt a mű színrehozatalát is mindegyre halogatta. Petőfi várt egy ideig, akkor viszszavette a darabot s a Pesti Divatlap borítékán nyilatkozatot adott ki, tiltakozván azon egyedárulkodás ellen, minélfogva Szigligeti darabjait mindig vásár idején és bérletszünetben veszik elő, az övét pedig bérletfolyamban akarják adni és halasztják — ad graecas kalendas. „Fájdalom, oly körülmények közt vagyok — így végzi nyilatkozatát — hogy pár száz forintért művem bukását is kész lennék eltűrni, hanem méltatlanságot — istenemre pár millióért sem.“ De ha dramaturgiai törekvései gátat leltek, e körülmény Petőfit irodalmi tanulmányainak más, lényegesebb ágaiban nem korlátozta. 1846-ban már az angol és francia remekírókat olvasta, sőt Lauka és Lisznyai társaságában a spanyol nyelvet is tanulgatta, de aztán abbanhagyta. Shakespeare mindvégig legkedvencebb írója maradt. „III. Richard“jának az Életképek hasábjain közlött bírálatában így szól felőle : „Shakspeare ! változzék e név hegygyé s magasabb lesz a Hymalájánál, változzék e név tengerré s mélyebb és szélesebb lesz az atlanti óceánnál, változzék e név csillaggá s ragyogóbb lesz a napnál. Talán a természet kamatra adott valami nagy szellemet még a hajdankorban s a kamatot esztendőnkint a tőkéhez csatolta s miután ez évezredek múltával már megszámithatlan összeggé gyarapodott, terhe alatt leszakadt az ég s e roppant szellemkincs Angliának Strafford nevű városában esett le, egy gyapjukereskedő silány viskójába, épen mikor e jámbor atyafinak Vilmos nevű fia született, ki első lélekzetével beszitta, mi az égből rá omlott. Megrabolta a természet minden szépségét, mi csak azt szedegetjük, böngészgetjük, mit otthagyni épen kedve telt, vagy a mit elhozni méltónak sem tartott. Nincs az az indulat, nincs az a szenvedély, az a jellem, melynek mását nem adta s oly festékkel, mely semmi idő múltával sem veszti el színét, még csak meg sem halványodik; neki jutott örökül azon ecset, melylyel a világszellem a tarka földet, a fényes csillagokat és a kék eget festette, mik olyanok lesznek évezredek múlva, a milyenek voltak évezredek előtt.“ Az újkori köztek közt Beranger volt főolvasmánya. Tanulmányai és pazarul termékeny munkássága azonban nem akadályozták hogy mozgékony szellemének engedve, első belföldi utazását követőleg gyakori kirándulásokat ne tegyen. Mihelyt arravaló módhoz jutott, mindjárt búcsút vett a segédszer- i kesztői veresplajbásztól s Pestet odahagyogatva, a közel környéken ütött tanyát. Fölkereste szüleit Dunavecsén, hol, mint énekli „falu korcsmájában“ volt a lakása; kitelepedett Szalk-Szentmártonra, bérbe vevén egy kis pusztai házat, egész nyárra huszonöt forintért. —• ott aztán megirt egy füzet verset, mint Vörösmarty szokta mondani : csakúgy kutya futtában. (Visszaérkezésekor mindig Vörösmartyt látogatta meg legelőször.) így irta a Hóhér Kötelét is, — útközben a kocsi párkányán és a korcsma falán, tizennégy nap alatt. Rendkívül könnyen jött neki. 1846 közepén végkép megvált a Pesti Divatlaptól és egy szellemi mozgalomfélére állott, melynek tervét az ifjabb irodalmi nemzedék tagjai rég fözögették. Ugyanis tiz fiatal iró többnyire a tehetségesegesebbek közös összeállóit oly különös fogadalom mellett, hogy a magyar irodalmat a kiadók gyámsága alól emancipálják s 1847. jul. 1-től fogva többé lapokba nem dolgoznak, hanem munkáikat saját kiadásuk mellett megjelenendő önálló füzetekben bocsátják közre. Ezek voltak betűrendben : Bércy Károly, Degré Alajos, Jókai Mór, Kaján Ábel (Pákh Albert álneve), Kerényi Frigyes, Lisznyai Kálmán, Obernyik Károly, Pálfi Albert, Petőfi Sándor, Tompa Mihály. Ezek közt találkoztak olyanok is, akiket a kiadók minden nagy szomorúság nélkül elszalaszthattak; de köztük volt Petőfi, kinek költői nymbusa az igaztalan critica felhőit rég szétfoszlatta volt*) Jókai — ki beszélyeivel már szép névre tett szert — Tompa, stb. Pálfi Albert azt indítványozta, nevezzék magukat a franciák példájára romanticusoknak és pedig magyar romanticusoknak. De e gondolat nem lelt viszhangra. Lettek volna továbbá a „tizek“ szövetségében, kik az akkori forrongó időkhöz képest, az egyesülésnek politikai színezetet akartak adni. De az eszme nem volt a viszonyokból nőve; központja hiányzott; ennélfogva célja nem sikerült s a társaság felbomlott a nélkül, hogy munkálataiból csak egy füzetet is közölhetett volna. Igaz, hogy ekkor már a politikával saturált levegő a szépirodalom részére kevéssé volt kedvező , másfelől Petőfit is közelebbi érdekek vették igénybe. A szövetkezés kezdetén Vahot Imre a tizek számára furcsa apropost készített. Kihirdetik tudniillik ezek nagy hírre, hogy ők júliuson túl lapokba nem dolgoznak. Vahotnál majd mindegyiktől volt a Pesti Divatlap számára azelőtt megvásárlott, kiadatlan kézirat. Fogja magát s a Divatlap második félévi első számában egyszerre ötüktöl közöl dolgozatot. Nagy lárma lett a Pilvax-kávéházban székelő Fiatal Magyarországnál. Volt látásfutás, gyűlés-tanácskozás. Végre Petőfi fogalmazott egy nyilatkozatot s a többiek nevében oly fölszólitással vitte Vahot Imréhez, hogy lapja jövő számában okvetlen közölje. De a nyilatkozat oly éles hangon volt írva, hogy Vahot a közlésre rá nem állván, Petőfit elutasította vele. Pe*) Az Életképekhez mellékelt Irodalmi Úr 1846. I. e. 13. számában többek közt egy bírálat jött újabb verseiről , mely Császárnak ugyanott megjelent hasontárgyu közleményét nagyobb részt visszavonja s Petőfit, mély érzése, képdús nyelve és emelkedésének elismerése mellett, a népiességben Vörösmarty és Cucor mellé teszi. (Kiket már meghaladott volt). A Honderűvel — ugyancsak az Életképek 1846. II. t. évfolyamában Medgyes Lajos tört érte lancsát,tőfi követelt s midőn ez nem használt, párbajjal fenyegetőzött. Hanem akkor nem olyan könnyen mentek az irodalmi párbajok, mint most; ez is abbanmaradt. Később volt Petőfinek egy párbaja Vasvári Pállal, a szép elméjű és készültségű ifjú történetíróval, pisztolyra, — de egyik sem talált. Aztán megint jó barátok lettek. Vachottal ez eset után sokáig feszült viszonyban állott Petőfi, a Divatlapot már úgy is jó idő óta elhagyta volt és 1846 őszén kezdve kizárólag az Életképekbe dolgozott. Hanem a forradalom vége felé, halála előtt, fölkereste egykori pártfogóját s békejobbot adott neki. 1846 végén fordulópont állott elő Petőfi életében Azon év őszén ugyanis Szathmár vármegyébe és Erdély felé utazván, Nagy-Károlyban (mint egy levélben Írja : September 8-dikán) megismerkedett Szendrey Júliával, gróf Károlyi Lajos Erdődön lakó jószágigazgatójának Szendrey Ignácnak nagyobbik leányával, oly leánynyal a ki Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szathmárnak, az olmos-fütykösök termő földjének.“ (így jellemzi azon évi dec. 26-kán Pestről Orlaihoz intézett levelében.) Első találkozásuk bálban esett. Az ismeretséget kölcsönös szerelem követte. A kezdődő viszony a szülőknél, kik nem szívesen látták, hogy gyermekük a bizonytalan állapotú és jövőíjű költőéhez kapcsolja sorsát: makacs ellenzésre talált. De az egyszer megfogamzott szenvedélyt többé kiirtani nem lehetett és a szülök ellentállásának nem lett egyéb eredménye meghasonlásig menő hasztalan keserűségnél. Az első találkozást 1847 májusában második követte. Petőfi megint lerándult imádottjához, oly szándékkal, hogy onnan Zemplénbe, Gömörbe és Nógrádba kerül s úgy vissza Pestre. Pestről aztán külföldre szándékozott, nőtlensége utolsó hónapjait Lisznyai Kálmán társaságában utazással töltendő. Meg akarta látogatni Angliát és Franciaországot, föl akarta keresni Berangert, kit ő „a világ új megváltójának, a szabadság legnagyobb apostolának“ nevezett. Azt mondta, hogy a júliusi revolutio ágyudörgése Beranger dalainak viszhangja volt s hogy az a világ legnagyobb költője. Utjának kitűzött menetrendjét azonban később beállott körülmények megváltoztatták. Május 21-én reggel indult el Pestről, s Nagy Károlyon át Erdődre érkezett. A mily hévvel várta itt egy rajongó ifjú lány szerető szive, és oly kevéssé örvendetes fogadtatásban részesült a szülők részéről s pár nap múlva föl kellett szedni a sátorfát. Pünkösdöt Nagy-Bányán és környékén töltötte, hol az ott működő szinésztársulatnál egy öreg bajtársával, Rákosival találkozott. Azelőtt három és fél évvel az Érmelléken együtt működtek volt. — Itt látott először leányát s meg is énekelte, de e költeménye nem tartozik a sikerültebbek közé. Utoljó felé már életének majd minden mozzanatát megénekelte, noha nem mondhatni, hogy az ihletés mindenikben kísérte volna. Midás története csak egyszer esett meg — s az is csak mese hogy az ő kezének érintésétől minden aranynyá változott volna. De hisz ilyesmit a legnagyobb lángelmétől is — minek egyike volt Petőfi — túlzás lenne követelni; termékenysége már így csudálatos. Nagy-Bányán hagyók, május végén. Bányáról rövididő múlva visszatért Erdődre, oly feltétellel,, hogy ha kedvesét elveszti , nem éli túl — ezt a Kovács Pál által szerkesztett győri „Hazánk “-ban nyilván megírta Herényihez címzett úti levelei során. Petőfi már ekkor annyira a nyilvánosságé lett, hogy legbensőbb szívügyeit és családi dolgait is minden botrány nélkül nyilvánosan folytatta. (Folyt. köv.) S ZILAHY KÁROLY.