Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-26 / 20. szám
20-ik sz. Kedden jan. 26. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere *7. sz. Első évfolyam 1864. Előfizetési dij : Félévre...................8 írt. Negyedévre ... 4 irt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda, Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési díj : Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . 30 kr. I gp.E lap 1864-diki Január 1-től kezdve ily alakban jelen meg , az ünnep utáni napokat kivéve, naponkint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft. évnegyedre : 4 ft. Emich Gusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). PETŐFI SÁNDOR ÉLETRAJZA. (Folytatás.) Erdődre a döntő válaszért ment vissza. Kedvesének választania kellett közte és szülei között. Az ifjú leány az ifjú költőt választotta. Az esküvőt septemberre tették. September 8-ra, azon napra, melyen egymást azelőtt egy évvel először látták. Erdődön akkor hat napig mulatott és Lauka Gusztávnál volt szállva. A jegyváltás után Petőfi Nagy-Várad felé viszszafordult Pestre, hanem útközben betért Szalontára, hol akkor „Toldi“ fényes nevű írója, Arany János jegyzői hivatalt viselt. A nagy költő szeretetét ajánlotta ujonan feltűnt lángelmü pályatársának, akit már azelőtt két rendbéli költői levéllel keresett fel s egy heti ott mulatása alapjául szolgált azon meleg baráti viszonynak, melyet csak a sir bontott meg köztük. Petőfi a Nagy-Szalontán töltött órákat élte legboldogabbjai közé számította. Említést érdemelnek a kettőjük ismeretségét megelőzött körülmények. Mikor „Toldi“ jutalmat nyert, Petőfire nagyon sajátságos hatással volt az a hír, hogy új elme tűnt föl — mégpedig az általa nyitott ösvényen, a népköltészetén. Megkerítette a „Toldi“-t — és egy ülőhelyében elolvasta. Első dolga volt üdvözlő levelet és egy verset írni hozzá. Aztán azt kérdezte: „Hány éves az az ember, a ki „Toldit“ írta ?“ — Válaszolok: „harminc.“ „Már akkor nem félek“ — mondá. Junius közepén érkezett vissza Pestre s már július elején ismét útra kelt ez a kóbor szellem és útját Beje nevű gömörmegyei falunak vette, hol akkor aranyhuroslanta barátja Tompa Mihály kálvinista pap volt. Tompával a barátság meleg karjaiban a legkedvesebb napokat élve és ott mulatása alatt a vidék szebb pontjaira, köztök Murányvár romjaihoz is kirándulva, tovább szállott Miskolc felé. — Ami a regényes kirándulásokat illeti, azokat tulajdonképen csak Petőfi élvezte teljes szívből; utijegyzeteiben pedig keservesen panaszolja, hogy mig ő az összezúzott sasfészek árnyékában elragadtatva ábrándozott, Tompa a bérc oldalán con amore aludt és hortyogott. Miskolcról megnézte Diósgyőr bájos tájékát s Gömör tündérszép vidékeiről lelkét telesziván fénynyel és lelkesedéssel, a Hegyalján keresztül Sáros- Patakra ment. Kegyelettel kereste fel Rákócy egykori várát s fájdalommal vette hogy „a magyar szabadság oroszlánbarlangja most valami Precendám“ birtokában van. Betekintett a collegiumba, hol a diákság harsány éljen szóval és pezsgő kelyhekkel fogadta. Azt írja naplójában, a telt poharakhoz maga is hozzálátott, mert feledni akarta hogy — magyar ... A tanodában megismerkedett Palkovics professorral s csodálkozva győződött meg hogy még a professorok közt is vannak derék emberek Patakról kirándult Ujhelyre, Kazincy Gáborhoz, kiről azt tartotta: csak az alkalom hiányzik hogy Mirabeauja legyen Magyarországnak. A fölfogás, persze, nem volt egészen találó. Elzarándokolt Széphalomra, Kazincy Ferenc egykori lakhelyére, a magyar irodalom Mekkájába, ahonnan irodalmunk egére a nap feltámadott. A szent öreg házát pusztulóban, sirját elhagyatva kapta. A pusztulás és feledés szivrenditő képe fölött érzett megindulását „Széphalom“ címü versében fejezte ki. Ungvárral nem volt megelégedve s olyan részeg emberhez hasonlította, a ki pocsétába bukott és most sárosan tántorog haza felé. Ungvárit, Munkácson, Beregszászon, csak futva ment keresztül s julius közepe tájt megint Szathmárra ért. A külföldi utazásról már akkor szó sem volt többé. Ezt mutatják némely tréfás sorai is, melyeket Szathmárról, egy ottani barátjának (Kovács Lászlónak) Lisznyaihoz intézett levelébe utóiratképen jegyzett és én Lisznyainé szívességéből az eredeti után közlök. Mint említettük, Petőfi Lisznyaival együtt szándékozott volt külföldre rándulni; most tehát Szathmárról strassburgi kelettel ir neki, következőleg : „Strassburg, jul 17. 1847. Vándortárs! így kellett Pestre jönöd? lásd, nem győztelek bevárni, — végre magamnak kellett elindulnom a roppant útra. Iparkodjál utánam, még ott lehetsz Párisban mire én ott leszek. — Hanem egy dolog igen meglepett: Hát te már a Pesther Zeitunghoz is odaszegődtél dolgozótársnak ? Olvastam benne művedet a sequestrumról.*) Servus öcsém! imaadó Langy id m. k." Erdőd Szathmárhoz egy óra, de habár a két szerető — Petőfi és jegyese — csak egy órajárásnyira voltak egymástól, egymást látniok előbb csak ritkán, később épen nem volt szabad. A szülök nem engedték. De a levelezést jegyváltás után nem ellenezték. Szeptember 8-ra volt az esküvő. Addig a leány még a szülői ház oltalma alatt van — az felelős érte ; ha szülői akaratával csakugyan dacolni akar, azontúl menjen isten hírével, apja-anyja leveszik a kezeket róla! Szathmáron Pap Endrénél volt szállva. Képzelni, milyen időtöltése lehetett Petőfinek Szathmár városában, és Koltón (gr. Teleki Sándornál), márkájától egy órányi távolságra, július 17-től szeptember 8-ig, — amely napon csakugyan oltár elé léptek! Addig csak lézengett ott a Szamos partján, „mint az őszi légy“ s azt mondja, irt „egy pár gyönyörű verset.“ (Ekkor még álnév alatt is irt, így a „Magyar ifjúsághoz“ címzett verse az Életképekben Lator György aláírással jelent meg.) Ilyest önmaga felöl, valakinek saját szájából hallani kissé különösen jó ugyan, de hogy Petőfi ezen stylusát méltányolhassuk, ismerni kell az akkori viszonyokat, midőn őt a Császár Ferencek, Zerffi Gusztávok, Petrichevichek után-útfélen ócsárolták s pl. a Honderű Hiadort állította szembe vele, a ki szerinte drágagyöngyöket ir. Erre aztán Petőfi természetesen vállalkozott, hogy, ha Hiador is drága gyöngyöket ír, akkor ő a maga verseit kavicsoknak vagy cseresznyemagoknak fogja keresztelni. Ami a Honderű esetlen insinuatióit illeti, azokat Petőfi egy körmönfont adával fizette vissza, melyben a Honderűnek csak két utolsó betűjét hagyja meg, de aztán rábizza, hogy ezt ha tetszik saját jellemzésére megfordítva is használhassa. Az is benne van ebben a versben, hogy a Honderű olyan szemtelen, mint Kecskemétnek piacán a légy, — de annál is alávalóbb mert... stb. stb. Ezt a verset, összes művei gyűjteményéből kihagyta — és jól cselekedte. Kihagyta még, részint műtekintetekből, részint változott nézetek folytán, a következő költeményeket : „Szinházban“ (1844.) ; „Irtóztató csalódás“ (1844.); „Batthyány és Károlyi grófnék“ (1844.); „Védegyleti dal“ (1844.); „A magyar nemzet“ (1845); „Egy kritikushoz“ (1845.); „Hazatértem“ (1847.) „Megvetésem és utálatomnak“ stb. (1846.) Az esküvő. Az esküvő tehát szept. 8-án reggel jókor ment véghez az erdődi vár kápolnájában. A mint a szertartásnak vége lett, a boldog pár rögtön kocsira ült s gr. Teleki Sándor — a Petőfivel szives ismeretségben álló kalandos életű főúr — meghívása következtében — ennek Kővárvidékén fekvő költői jószágára utazott, mely a Lápos völgyében, Nagy-Bányán túl egy órára esik. Menetközben az új házasokat az a baleset érte, hogy Bánya mellett, Misztótfaluban, kerekük eltört, minek folytán kénytelenek voltak visszafordulni és az éjszakát egy nagybányai fogadóban tölteni. Koltón a háziúr távollétében maguk voltak a gazdák s egy hónapnál tovább — majd hat hétig maradtak. Petőfi az üres órákat versíráson kivül olvasással és lovaglással töltötte. — A jámbor táblabirák, kik az egybekelés rendkívüli körülményeit hallották, csak csóválták fejüket az excentricus házasságon s nem jövendöltek neki maradandóságot. Csalatkoztak: a fellengő lelkű fiatal hitvesek boldogsága — a sírig tartott... Október végén onnan Dézst és Szamosujvárt útba ejtve Kolozsvárra mentek, hol az ifjúság és egész értelmiség részéről a legmelegebb fogadtatásban részesültek. Tiszteletére fáklyás zenét és közlakomát rendeztek, melyen Urházy György szónokolt. Erdély fővárosában két napig mulattak, aztán Bánfi- Hunyad felé a Királyhágón keresztül, Szalontának visszatértek Pestre. Szalontán Arany Jánosékat ismét meglátogatták. Nov. elején már Pesten voltak. Petőfi házassága az akkori mozgalmas politikai élet közepette is igénybe vette a közérdekeltséget és és országos esemény volt. Neje az irodalom tagjai és a költészetkedvelő nagy közönségnél ünnepeltté lett, fiatal költők egyremásra írták hozzá a magasztaló verseket; dolgozataival kedveskedtek. Az irodalomba a lelkesülő Jókai vezette be; „Petőfiné naplója“ által az Életképek—mely időközben Frankenburgé alól Jókai szerkesztése alá került — kapóssá lett a hazában. Érzelemdús művét a fővárosi német lapok is lefordították. Mindenki a szellemgazdag és és kedves ifjú hölgyről beszélt, ki dús szüleinek oltalmazó karjait és meleg tűzhelyét bátor szívvel odahagyva, az ismeretlen születésű, vagyon és összeköttetés nélküli fiatal költő sorsához kötötte a magáét , lépését nem áldozatnak, hanem magas szerencsének tartó, a vér kapcsánál a szellem kapcsát és földi vagyonnál a lángelme égi kincsét előbbvalónak vélvén. Ily elszánt lélek és szokatlan erkölcsi bátorság szükségkép meg kellett, hogy hódítsa a közvéleményt, mely Petőfit már akkor bálványozá. Petőfi különben, az Életképek hasábjain közlött Úti jegyzetei által a pert a közönség elé vitte és győzött. Pesten aztán nőstül egy félreeső utcába (a Dohány-utcába) költözve, azelőtti zajos életétől egészen különbözőleg, csak a szerelemnek és családi érzelmeknek élt, mi mellett munkássága meg kétszereződött. Egyébiránt nincs igazuk azoknak, akik szeretnék elhitetni, hogy Petőfi, házassága előtt is, holmi kicsapongó vagy iszákos fráter lett volna. Ő is írja Tompának :„ne hidd hogy én valami vad fickó vagyok!“ — barátai és pajtásai pedig határozottan állítják hogy életmódjában is nagyon tudott mértéket tartani; egy iice bornál ritkán ivott többet; kötszernél vagy háromszornál többször pedig le nem itta magát egész életében. ZILAHY KÁROLY. (Folyt. köv.) | J *) Akkor csődaláhelyezési hirdetmény jelent volt meg Lieznyai ellen.