Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-01 / 199. szám
199-ik SZ. Csütörtökön, supt 1* I^adó-hivatal: Pest barátoktere *7. sz. Első évfolyam 1864 . FŐVÁROSI LAPOK, Megjelen a* ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr. pokat kivéve mindennap; ko- Bélyegdíj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatáskor . . . 30 kr LÓNYAI ANNA. — Történeti elbeszélés. — Ábrás Károlytól. (Folytatás.) — Veled leszek, ha küzdeni kell, biztatni, vigasztalni foglak, ha csüggedsz, s ha mindent vesztettél, szerelmem mindent kárpótolni fog te neked. — Győztél Annám ! győztetek barátim, kiálta föl Kemény, kezét nyújtva a követeknek, előre tehát Isten nevében ; lássuk mit tehetünk hazánk javára. V. Kemény fölléptét siker koronázá. Barcsay Ákos, mint már akkor egyedüli fejedelem, lemondása után az erdélyi rendeket Szászrégenben fejedelmekül elválaszták; maga Aly pasa is,ki elég okos vala a történteket tényekül fogadni el, elismerte őt Erdély uralkodójának. Egyetlen ember volt, ki mit sem gondolva a történtekkel, nem hajtott sem szép szó, sem fenyegetésekre, ki folyvást állhatatosan megtagadta tőle az engedelmességet, a hódolatot, a leköszönt fejedelem testvére, a fogarasi várkapitány Barcsay András uram. Kemény sereget rendelt Fogaras ellen, s ostro molni kezdé a várat. Az ostrom sokáig siker nélkül folyt, a várőrség nagy erélyt fejtett ki az ellentállásban, ezenkívül a török is, mintha megbánta volna előbbi elnézéseit, vagy mintha kemény lelkébe látott volna, a partiumba oly dúlásokat vitt véghez, hogy e miatt a határokon tartalék sereget kellett ellenében fölállítania. A fejedelem napjai nyugtalanok kezdtek lenni; nem azért lépett Erdély trónjára, mintha lelke azon csillogó ékszert,a koronát óhajtotta volna, magasb,merészebb eszme,messze jövőkre kiható nemes terv késztet erre , hogy megszabadítsa hazáját a török uralom alól. És most, midőn kezében tartja mintegy a haza sorsát, midőn az eseményeket akarata, s jobb belátása szerint teremtheti elő s vezetheti, szomorúan kénytelen szemlélni, hogy mennyire csalatkozott terveiben. A királyi kincstár teljesen ki van merülve, a főuraknak épen semmi kedvök a hadakozáshoz, a hazának pedig inkább békére volna szüksége, hogy kipihenhesse a múltak szenvedéseit, hogy sebei be- gyógyuljanak. Pedig ehez most még kevesebb kilátás, még kevesebb remény van, mint ezelőtt volt. Fogaras, Déva fegyverben, belől zavarok, titkos összeesküvések, s kivül azon jó barát, kitől inkább lehet félni, mint a nyilt ellenségtől. Lelki küzdelmei kedvetlenné tették a különben derült, vidám kedélyű férfiút. — De miért is kellett nekem, zugolódék gyakran, újra e földre tennem lábamat, e földre, mely midőn már egyszer érette idegen országban ontottam véremet, hálátlansággal fizetett önfeláldozásomért; mennyivel boldogabb voltam mint független polgár; most fejedelemnek gúnyolnak, fejedelem vagyok tehát,de ki legutósó alattvalójától is függ; mi indíthatott engem oktalant arra, hogy fénytelen, de boldog életemet e fényes boldogtalansággal cseréljem föl? — A hazaszeretet, felesé ilyenkor neje, avagy nézhetnéd-e közönyösen, behunyt szemmel, miként rohan hazád naponta az enyészet örvénye felé, miként közelget azon idő, melyben szabadságától, önállóságától megfosztatva, beglerbégséggé vagy basasággá alakíttatva át, kitöröltetik az önálló nemzetek sorából. Nem Kemény, nem férjem!! ismerem szivejdet, jellemedet, tudom, hogy a te küzdelmeid számba sem jöhetnek ott, hol a haza érdeke forog kérdésben; te nem mint ama kis lelküek, kik elődeid voltak, a trónért, a koronáért küzdöttél, hanem egy magasztos szent cél lebegett lelked előtt, melyet hogy valósíthass, szükséged vala e csillogó ékszerre, a koronára, mely tudom mi boldogságot sem nyújt a trón után nem sóvárgott lelkednek. Légy erős, kitartó a nehéz napokban, tűrd békével a szerencse változásait, isten az igaz ügy oltalmazója nem hagy el tégedet. — S mennyi ellenségem támadt egyszerre mindenfelől, kiálta fel Kemény keserűen, maguk azon emberek, kik azelőtt esdve kértek, hogy fogadjam el a fejedelemséget, most nem bánnák, sőt örvendenének rajta, ha letenném azt. Azt hitték, hogy hálából, behunyt szemmel fogom nézni törvénytelen tetteiket, titkos helyeken tartanak összejöveteleket, s terveket forralnak megbuktatásomra ellenem, kit szinte erőszakkal hoztak vissza e vérrel áztatott földre. — Csalatkozhatol férjem, a hit mindent nagyítva szokott előadni. — Ne hidd Annám, ismerem én már embereimet, Barcsay András uram korántsem merne velem annyi ideig dacolni, ha közel reménység nem biztatná,hogy sorsa jobbra fog fordulni; a török minden pillanatban benyomulhat, s félek, hogy ha tervembe látott, csak fejemmel fogja beérni. E pillanatban Szegedi Péter uramat jelenté a szolga, ki Barcsay Ákos őrizetére vala Görgény várába rendelve. — Nos Szegedi uram mi újság ? kérdé a fejedelem a belépőtől. Szegedi uram lehetett mintegy 40 év körül, közép termetű férfiú volt, széles arccal, szürke ravaszkás szemekkel. — Már hiszen nagyságos fejedelem, azt nem mondom, hogy épen jobb is nem lehetne, felele a megszólított, nagy lassan vontatva a szókat, mintha időt akarna nyerni a gondolkodásra, hogy mikép fejezhesse ki magát leghelyesebben. — Kegyelmedet azon fontos tiszttel bíztuk meg, hogy felügyelő legyen Görgény várában,s kegyelmed bizonyára nem hagyta el nagy ok nélkül a reá bizott helyet. — Isten látja lelkemet nagyságos fejedelem, hogy sokáig gondolkoztam, váljon mit kelljen tennem, megirjam-e nagyságodnak a dolgok állását, vagy inkább személyesen eljöjjek. Utójára is azonban azt hittem, hogy sokkal okosabban teszek, ha élő szóval mondom el jelentésemet. — Beszéljen tehát kegyelmed gyorsan. . . türelmetlenkedek a fejedelem. Szegedi uram elébb köhögött, aztán nagy lassan, majdnem vonakodva hozzá fogott. — Szinte hihetetlennek látszik nagyságos fejedelem, miket el akarok mondani, de fájdalom, mégis mind való dolgok. Barcsay uram pártja mindent elkövet, hogy e kegyelmét kiszabadíthassa, leveleket írnak Aly pasának, melyben azt hazudják, hogy nagyságod erővel, a rendek akarata ellenére, foglalta el a trónt, s vetette fogságba Barcsay uramat; tudatják továbbá vele azt is, hogy nagyságod teljesen szakítni akar a hatalmas portával, s a német császár kezére akarja Erdélyt játszani; kérik végre, hogy siessen, jöjjön be minél előbb tekintélyes hadsereggel, kiszabadítani Erdély egyedül törvényes fejedelmét, s véget vetni a mostani erőszakos kényuralomnak. — Álmodta ezeket kegyelmed, kérdé Kemény hüledezve. — Sokkal jobb lenne nagyságos uram, ha csak álmodtam volna, hanem ime e levél, fájdalom, a nagyon is komoly valót bizonyítja. A fejedelem átvevé a Szegedi uram által nyújtott iratot, gyorsan futá át annak sorait, aztán haragra lobbanva kiálta föl: — Az árulók tehát erőszakkal foglaltam el a trónt, törvénytelenül vettettem fogságra Barcsayt, erőszak, kegyetlenség jellemzi minden tettemet, tehát Erdélynek nem lesz nyugalma, míg én élek ? Fejemet kérik, tudván, hogy máskép nem vehetik le róla a fejedelmi süveget. Jó kiába aztán fokozott indulatossággal : ti gyújtottátok föl az egyenetlenség a pártoskodás szövétnekét, hadd égjen, hadd lobogjon az, ti síkra szállottatok ellenem, lássuk, melyikünk lesz az erősebb, ti fejemet akarjátok ? én is a tieitekért nyújtom ki kezemet... küldjétek Várady uramat, kiálta a csöngetésére belépett szolgának. — Indulatod egészen elragadott, pedig a fejedelemnek, ki annyi ezerek felett uralkodik, mindenek felett tudni kell magán uralkodni, szólt neje szelíden, megfogván férje kezét. Mit szándékozol tenni ? kérdezé tovább. — Szemet szemért, fogat fogért, ezt olvastam magában a bibliában, fejet fejért!! ezt mondom én; azt hiszem, hogy az övék sem ér többet, mint az enyém; lássuk tehát, melyikünké áll erősebben törzsén. — De csak nem akarod őket ? . . nem mondhatá ki mit gondolt, ajkain fagyott még a gondolat is. — Sőt nagyon is akarom, válaszolá Kemény hevesen, el fog kegyelmed menni, folytatá az épen e pillanatban belépő Váradi Jánoshoz, ki egyike volt legmeghittebb kapitányainak, haladék nélkül és sietve Görgénybe, félóra alatt már útban lesz kegyelmed ! im vegye! folytatá fölkelve Íróasztalától, parancsunkat, mely magában foglalja s meghatározza további teendőit. Kegyelmed is, fordult most Szegedi uramhoz, térjen vissza helyére, s őriztesse Barcsay uramat azon rövid ideig, mig számára jobb helyről nem gondoskodik Várady uram ! (Folyt, köv.) KÉNYSZERITETT SZÖKTETÉS. — Thackeray beszélne. — (Vége.) Egy tiszt és néhány tüzér volt az Európa Pointon egybegyülve, szemlélvén a vadászatot, midőn az őrnagy megérkezik. — Képes ön a kémhajókra tüzelni ? — kérdezé. — Igen távol vannak, — jegyzé meg a hadnagy, — legfölebb megijeszthetnők őket. — Az isten szerelméért!— kiálta nagyatyám,— ez iszonyú, az ifjút szemeim előtt látandom elfogatni. — Az ifjút! — kiálta a hadnagy, csodálkozván, hogy miért érdekelheti az őrnagyot a csempész hajó, miféle ifjút? — Nos, hát Owen Frankot, ki egy spanyol hölgygyel menekül. — Az ördögbe is! — kiáltá a hadnagy.—Owen Garry! Meg kell kísértenünk. Káplár, célozzon, egy dollár, ha a kémhajót találja! Én a tizenkét fontossal teszek kísérletet.— Ezután igen nagy gonddal irányta az említett ágyút. — Tűz! — vezényelte és egyszersmind távcsöve után kapott, hogy a lövés hatását szemlélje, a golyó az első kémhajó alá fúródott, mely mindennek dacára is folytatta útját előre és már alig volt háromszáz lépésnyire „a szép ismeretlen nő“-től. — Átkozott legyen szemtelenségük! — mondá a hadnagy, látva, hogy intése mit nem használ,— nem akarnak az intésre hallgatni. Káplár, tüzet reájok. A káplár a dollárt megszolgálta. A golyó épen a kémhajó oldalába fúródott, melyen most minden igen megzavarodott. Kevés pillanat múlva látni lehete, a mint sülyedni kezdett. A másik kémhajó erre az üldözéssel fölhagyván, társának segélyére sietett. — Áldott lövés! — kiáltá az őrnagy, teljesen elbájoltatva, és a káplárnak egész marék aranyat adott; de annak örvendek, hogy a kémhajó szegény emberei megmentettek. a:-;--