Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)
1864-10-19 / 239. szám
239-ik sz. Szerda, október 19. Kiadó-hivatal: Pest, barsztok tere "7. süs. ElSŐ árfolyAMH 1864 _______n / _____ _ _____ Előfizetési dij : A TJ" T" A /*\ fW Szerkesztői iroda: FŐVÁROSI LAPOK ~ pokat kivéve mindennap. ko- Bélyegdíj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatáskor . . . 30 kr Indulóban. (Sept. közepén.) Mint útra készülő setét fecske madár Ki-kibontja szárnyát, meg-meg összefogja, Indulna is, nem is ; amott uj hona vár, Ide meg az emlék régi fészke vonja : Indulnék is, nem is ; minden bokor maraszt; Ősznek búgó szele azt mondja: ne menjek — Csalogat a sárga temetői haraszt; Intenek a lombok, hogy csak itt pihenjek .. . S elszáll búcsúzóra fáradt gondolatom, Ismert bércvidékek ismert sűrűjébe, Hol magam titokban nyugton kisírhatom, Hogy könyüm ne lássa gúnynak hidegsége ; Hol a nagy istennel egyedül lehetek, Hol, ha leborulok, senki sem nevet ki, S meghallják imám a könyörülő egek, —Miért imádkozom ? tudja azt mindenki! Ott vagyok én otthon , ott ismernek engem; Ahova betérek, örömmel fogadnak; Üdvözöl a madár az árnyas berekben, Ismerősöm az ér, ismerősöm a nap ; S ismerőm a kis ház az Aranyos szélén, Csevegő zsivajjal sokszor derített föl.—• — Akkor a reménység szép napjait élém ! — De most gyász borult rá,— köny omlik szememből. Gyermektökért sirtok könyt az Aranyosba , Aranyos elhozza a sebes Marosba, Maros a Tiszába, Tisza a Dunába S én itt az enyémet hullatom hozzája.—• Ti boldogok vagytok: gyermektök a sírban, S más is sir veletek ; de mikor én sírtam : Egyedül zokogtam, egyedül bolyongtam S nyomtalanul tűnt el könyem a homokban... — De legyünk nyugodtak: most anyámhoz térek. Ne okozzon arcom bánatot szivének — Fuldokló sóhajom nevetésbe fojtom : Én értem könyvre de soha se folyjon ! És ha folyt valaha, jó anyám miattam: Bocsáss meg fiadnak áldó gondolatban. — Csak te szeress engem, csak te szeress engem, Ha más nem is szeret, csak te szeress engem ! Gondolatom megtért, de itt sem indulhat, Bárhova néz , felé bus arcok fordulnak, — Volt egy haragosom, kibékültem véle ; Van egy a kit áldok, bár átkoznom kéne; Van egy, ki biztatott a sötét napokban, S azért nem estem el, mert kezét megfogtam, — — Nem csoda, ha szemem a könyv elfutja; Vagy jövök meg, vagy sem, csak az isten tudja... Szász Béla. A BÁRÓ TÖRTÉNETE. — Elbeszélés — Kazár Emiltől. (Folytatás.) Körülbelül 24 év múlt el, hogy a gyermek elhagyta hazáját, mikor ismét visszatért. Ekkor már kifejlett férfi volt, megerősödött tagokkal, érdekes napsütötte arccal. Egy gyönyörű ifjú hölgyet hozott magával. Coquenet úr szép leányát. Átvette birtokát, s kijelentette, hogy ezentúl hazájában fog élni. Báró Gyöngyössy Lajos ügyesen tudta úgy használni gazdagságát, hogy mindenütt, ahol megfordult, általános figyelmet ébresztett. Bizonyos ügyesség kell ahoz, hogy valaki a pénzt jól el tudja költeni. A báró értette ezen módot. Gazdagságán kívül több egyes körülmény is volt, mely feléje irányozta a figyelmet, mint a színházban a látcsöket egy-egy színpadi jelesség. Ifjú, szép neje volt ezek egyike, ki első megjelenésével, babájával s félénk természetes modorával, mely úgy látszott, távol akarja magát szerényen tartani, mindenkit meghódított. A vizsgaszemek észrevették csakhamar, hogy a szép nőt férje nem szereti, s a hódolók egész csoportja rajongta körül. A báró ekkor közleni kezdte azon piquant történetecskét, mely nejével megismertette, s fölfedezte, hogy csak közönséges születésű leány, úgy tetszett, bizonyos gúny közt emlegette ezt mindig a váró, s a gúny azon előkelő világ ellen volt irányozva, melyben Alice most mozgott, s bizonyos ideig figyelmük legkiválóbb tárgya volt. Tisztes delnők, kik Alicet eddig határtalan kegyükkel árasztották el, és úgy megnyervén őket természetes kellemével, mint a férfiakat szépségével, most egyszerre nagyúri gőggel fordultak el tőle. A báró azt mondta, hogy ez tetszik neki, s már előre kacagott e fordulaton. A Coquenet-leány története bizonyos regényes körbe állította Alicet, melytől ugyan többen visszariadtak, de a férfiak előtt szépségéből semmit sem vesztett, sőt érdekesebbé tette, s egygyel több adat szólt a báró mellett, kit általában igen különc embernek tartottak. Gyöngyösy sajátságos egyéniség volt mindenesetre. Az első szó után, melyet valakivel váltott, már észre lehetett venni. Az a készakarva használt hideg-ség, nyers modor, gúnyos őszinteség, melyet beszédje mellől nem akart soha elhagyni, egyénisége iránt senkire sem tettek kellemes benyomást. Nők sokat panaszkodtak gyöngédtelen modora és figyelmetlensége ellen. A báró szabadon társalgott és szabadon beszélgetett velük. A férfiak iránt az udvariasság hangját sem tartotta meg, és igen sokan boszankodónak találták azon pajtáskodó hangot, melyet mindjárt használt. Nem tisztelt senkit, sőt úgy látszott gyűlöl mindenkit, s hogy senki ismeretségét sem tartja lekötelezőnek. Nem egyszer mondta, hogy előtte minden ember egyforma. Komornyikjának ép úgy megszorongatja kezét, ha valami olyast tesz, mi tetszik neki, mint megszorongatta a kis vörös Aldzsi báró a kezét, mikor oly szép futással nyert a lóversenyen. A tisztes naggkorú Barkay comtesse, ki életében temérdek utazási könyvet és regényt olvasott, nem egyszer erősítette, hogy a derék yankee-lovagoskát épen olyannak képzeli, mint Gyöngyösy báró, s f eltévedve születhetett a szép yankee-föld helyett Magyarországban. A váltóiról nevezetes öreg Hamvasi gróf egész határozottsággal állította, hogy Gyöngyösy báró jobban hasonlít valami hirtelen fölgazdagodott bankárhoz, mint előkelő férfihoz, s esküdött, hogy nem is tudja másnak tekinteni, mint bankárnak. A báró estélyei bár mindig egyenlő pazar fénynyel voltak kiállítva, egyre kevesbedő vendégekből állott. Meghívásait mellőzték, s kik megjelentek,csaknem mindnyájan lekötelezettjei voltak egy vagy más tekintetben. Még látogatásait sem fogadták szívesen. Mindezeknek legsúlyosabb oka a báró modora volt, mely mindenki előtt durvának tűnt föl. Nők s férfiak irányában csaknem egyenlő szabadsággal társalgott. A legtöbben azon véleményben voltak, hogy tanácsos a báró körétől távol maradni. A báró nem sokat gondolt a mellőzéssel. A dúsgazdag férfinak azonban maradtak barátai, vagy legalább oly ismerősei, kiknek körében szórakozott, s kik szívesen látták. A báró épen nem válogatta ismerőseit, vagy azokat, kiket átalános nevezettel barátjainak nevezett. Tudta, kik kerülik társaságát; ha azonban a véletlen összehozta velük, minden zavar, vagy hidegség nélkül társalgott. Minden tettéből kitűnt, hogy nem ad senkire semmit, hogy nem gondol senkivel, hogy mindenki egyenlő előtte. Az öreg Barkay gróf háza volt, hol most leg , többször megfordult. Tisztes öreg gyámja mily véleménynyel volt felőle, nem árulta el, mint a többiek. III. A szép Barkay Adél grófné szobájában ült, mikor komornája báró Gyöngyösyt jelentette. — Mondd,hogy nem fogadok el senkit — mondá kellemetlenül. A báró azonban mindjárt a komorna háta mögött belépett. — Bocsánat grófné — szólt, — e választ előre tudtam, s azért be sem vártam. Bocsánat asszonyom merészségemért, vagy tolakodásomért, a mint nagyságod mindenesetre nevezni fogja. — Kisasszony, —folytatta a komorna felé fordulva, — legyen szives egyedül hagyni a grófnéval, miután már beléptem, és ön bejelentett. A komorna távozott, s a báró fesztelenül helyet foglalt a pamlagon. A grófné ingerültségét nem titkolhatta. — Uram, ön minden hiedelmet megvet. — Ah grófné ! mit tehetek róla, ha gyűlöl engem, s én szeretem. Tudtam, hogy el fog utasítani, s én bejelentetem magamat, hogy ha netalán nagyságod a pipere asztalnál ül, figyelmeztetve legyen. Előre elhatároztam elutasító válaszát figyelembe sem venni. Esd grófné! mily ügyetlenül szoktam kifejezni magamat. Bocsánat, de szépsége oka mindennek. — Báró úr, egyetlen szavára sincs válaszom. — így tehát nyugodtan beszélhetek. Úgy sem váltottam nagyságoddal egyetlen szót sem tanúk nélkül, mióta kezemmel és gazdagságommal kínáltam meg. Most háborítlanul beszélhetek. A grófné fölállott, hogy távozzék. A báró elhagyta a pamlagot és elébe állt. — A grófné ingerült, mint mindig. Kérem maradjon. A komorna már is eleget fog fecsegni, hogy nagyságod világos tilalmára belépni bátorkodtam. Ha észreveszi, hogy nagyságod távozik, s egyedül hagy, botrányos eseményt terjeszthet felőlem. Ennyi kíméletet magam irányában kérek. — Bocsásson báró! — Mondom érdekemben áll kérni a grófnét,hogy maradjon. Méltóztassék elfoglalni előbbi helyét s legalább negyedórát itt tölteni. — Kényszeritése ellen dacolni nem akarok. A grófnő elfoglalta előbbi helyét. — Köszönöm. A báró is elfoglalta helyét szemközt a grófnéval. Néhány pillanatig éles tekintetével szenvedélyesen követte minden mozdulatát, mig kezei a gyűrűket csörgették. — Grófné, miután most háborútlanul beszélhetünk, szabad-e egy korábbi beszélgetésünket emlékébe hozni. A grófné hallgatott. — Én szerelmemet, kezemet s minden vagyonomat fölajánlottam nagyságodnak. A grófné akkor elutasított, s én kértem, hogy gondolkodjék ajánlatom fölött. Asszonyom, azóta több nap mult el. Most óhajtom tudni, mit határozott kegyed. — Nem is gondolkodtam felőle. A báró vidáman mosolygott. — A grófné gyűlöl engem, s én annál szenvedélyesben szeretem. Megkísértek minden utat, hogy enyim lehessen. Minden utat szép grófné. Az utoló szavak gúnyos nyomatéka fenyegetőleg hangzott e különös ember ajkairól. Adél szép szemei hidegen s megvetéssel nyugodtak a bárón. — Uram, ön fenyegetőzik. (Folytatása követk.)