Fővárosi Lapok 1869. június (122-146. szám)
1869-06-03 / 124. szám
A koobi megállt, Edmund eltávozott fejem, a kapus páholyához sietett és az óhajtott értesüléseket megnyervén, visszajött hozzám, és így szólt: — Féltem már, hogy elkéstünk, de annyira siettem, hogy egy jó órával korábban jöttünk; azt mondják, hogy várjunk a beszélő teremben, vagy a kertben, melyik tetszik ? Úgy gondoltam, hogy Edmund jelen lelki állapotának a szabad légben való séta leginkább meg fog felelni, és a kertbe menetelt indítványoztam. Eleintén mély csöndben lépdeltünk a fasorok közt, de midőn Edmundra néztem, észrevem, hogy könyek gördülnek szemeiből, minden további tartózkodást félre téve, a leghöbb bensőséggel unszolám bajának közlésére. — Hogy mindent megérthess, barátom, kell hogy azokról az eseményekről értesítselek, melyek hat hó előtti utósó találkozásunk óta történtek. Félek, hogy erre nem lesz elég időm. — Mint mondod, egy egész óránk van még. — Legyen tehát ha kivánod. Végre is ez a perc egészen alkalmas arra, hogy vele foglalkozzanak gondolatiman. Emlékezel tán, kezdé Edmund, midőn a múlt télen egyszer ebéd után felszólításodat, hogy a színházba kisérjelek, azon ürügy alatt utasítottam vissza, hogy T. asszonynál kell magamat bemutattatnom. Még kérdeztelek is akkor, hogy nem adhatnál-e némi útmutatást magamtartására nézve, de te azt mondtad, hogy e hölgyet csak látásból ismered, és igy kénytelen valék ama barátomtól kérni értesülést, ki bemutatásomra vállalkozott. T. asszonynak — mondá ez — nincs szerencséje ; férje T. úr, alezredes volt, és elragadtatva e nő bámulatos szépsége által, ötvennyolc éves korában vezette őt az oltárhoz. T. úr két év előtt meghalt, és nyugdíján és egy csekély birtokon kívül mit sem hagyott nejének, mint ez egy francia tisztnél, még magasabb rangú tisztnél is, természetes dolog. T. asszony csekély vagyonát igen ügyesen kezeli, öltözéke kifogáson felül áll, és a modor, melylyel minden kedden társaságát fogadja, sokkal gazdagabbnak tünteti föl őt, mint amilyen valóban. Harmincnyolc éves korára még mindig bájos, szemei egészen megtartották ragyogó fényüket, arcán nincs ránc, termete egy fiatal lányéval vetekedik, arcszíne tej és rózsa, elannyira, hogy szinte gondolkodóba ejti az embert, vájjon nem festi e magát ? — És éppen ez az, mint kétségbe ejti, mert épp oly kacér, mint szép. T. asszonynak van egy lánya, kinek látása elégséges arra, hogy bizonyos T. asszony által elpalástolni akart igazságok a leghitetlenebbeknek is szembe tűnjenek. — E szerint e két hölgy — mint mondják — nem él a legjobb egyetértésben, kényszerítve lévén haladottabb korát magával szemben, de a nevetségesség terhe alatt másokkal szemben is szünet nélkül tekintetbe venni. T. asszony, kiknek hiúsága ez által halálosan meg van sebezve, nem bocsáthatja meg Márthának ama hibáját, melyről ez utóbbi mit sem tehet. De érdekeit is sértve látja T. asszony ez által, mert dacára harmincnyolc évének, szép, tapasztalt és szellemdús nő lévén, ismét férjhez mehetne, ha ez a nagy gyermek nem lenne oly menyasszonyi hozomány, mely a legbátrabbakat is visszariasztja. T. asszony, ki mások iránt eléggé előzékeny, lányával szemben méltánytalan, mogorva, sőt durva is; mindketten heves véralkatúak lévén, gyakran pörlekednek, és kedélyt sebző szavakat váltogatnak, minek következése az, hogy lassan kint elidegenednek egymástól. Ily értesülésekkel léptem a házba. T. asszony kecses mosolylyal fogadott, ama mosolygásával egy anyának, ki lányát férjhez óhajtván adni, mindenütt a vőt látja, ki őt e terhes anyai és gondnoki kötelmek alól fölmenthetné, őt ismét egyszerű nővé, még pedig szép nővé varázsolhatná. A mi Márthát illeti, vonásaiban nem volt ugyan ama szabatosság, sem az arsszinnek az a tisztasága, mely anyjánál annyira szembe tűnt, mégis sötétkék négy szemeiben, szemöldeinek kifejezésteit33 hajlásában, élénk arcszinében,, némi erélyre mutató élénkségében valami elbájoló kedvesség volt, elanynyira, hogy őt az általam eddig ismert legszebb fiatal hölgyek közé sorozhatom. Ez alkalommal gyöngyökkel dúsan behintett hajzata arany pitykés hálóba volt szorítva; fehér csalánszövetből készült ruhája kevéssé ki volt vágva, és gazdag csipkeszegélyben végződött. Ez öltözék, mely a legügyesb munkások készítményének látszott, mint később megtudom, egyedül csak Mártha izésének és saját munkájának volt eredménye. Délelőtt maga készite el ruháját, hajának gyöngyökkel való vegyítése egy órát vett igénybe, a csipke-szegélyzet egy évi munkájába került. Sok férfi egyedül azért vonul vissza fiatalabb lányoktól, kiket csekély hozományuk mellett is nőül vehetne, mert visszariad ama fényűzéstől és eleganciától, melyet ezek öltözékükben esténkint kifejtenek; holott ez öltözékek, ámbár Pária első rangú divatraktáraiból látszanak jönni, gyakran egyedül csak azok jó ízlésének és munkásságának tulajdonitandók, kik hordják. Ez élénk öltözék, melyben nekem Mártha első látásra oly igen megtetszett, ezentúl különös kegyeletem tárgya volt; szerettem őt ebben látni, és ő — ismerve e gyöngémet — iparkodott annak eleget tenni; de lelkem mélyében is csak fehér ruhájában, gyöngydiszével képezett Mártha egy egészet, és vonásai Csakis a leirt keretben tűntek fel egész élénkségükben lelkem előtt. m. T. asszony igényei nem szárnyalnak oly magasban, hogy fényes estélyeket adjon, ő csak hetenként egyszer gyűjti egybe házánál férjének régi barátait ezek lányaival, és néhány fiatal embert, kik előtte régóta ismeretesek. Néha megengedi ez utóbbiaknak, hogy egy idegent bemutathassanak, mint az velem is történt; ily esetben azonban mindenkor eleve értesítik a bemutatandót, hogy csak régi ismerősökből álló bizalmas kört fog együtt találni. A terembe nyíló szobában a családapák whisteztek, a teremben pedig a fiatalok zongoráztak és táncoltak. T. asszony kiváló udvariassággal fogadá vendégeit, és szünet nélkül valami újat talált ki szórakoztatásukra; hatalmas segítséget nyújtott neki ebben Mártha, ki egyikkel csevegett, a másikkal nevetett, és egyik csoportozattal a másikhoz lejtve, vidorságával mindenkit elragadott Észrevevém azonban, hogy Mártha szorgosan került ki egy fiatal embert, ki T. asszonynyal időnkint igen bizalmasan társalgott. Úgy látszott, mintha bizonyos szenvelgést helyezne abba, hogy ez arra ne is pillantson, ámbár ez néha hosszasan szemlélte Márthát (Folyt, köv.) 1 493 - Gleichensoergi levelek. (Riegersburg vára.) (Cs. G.) Spanyolországot kivéve, a lovagkornak alig van valahol annyi szép és a megtekintésre érdemes maradványa, mint Styriában. Gleichenberg vidéke hemzseg a sok vár és kastély-erakdéktól, s köztük nem egy ragadja meg s bilincseli le építészeti merészsége és styljének tökélye által az utas figyelmét A sok közül van egy, melynek története vissza nyúlik ezer év elé, s melyhez nem egy hős család múltjának emléke van kötve, és a melyet minden jó lábú gleichenbergi vendég, ha a múltak iránt csak némi kegyeletet érez is, megtekinteni siet , nem annyira omladék, mint inkább az idők viharai által megrongált vár: Riegersburg, melynek eredetét Kofman a tizedik század végére teszi. A legszebb tájképek egyikén, 1555 bécsi lábnyi magas hegyszirt legmagasb pontján áll. Falai éjszak és nyugatra szédítő meredélyt képeznek ; dél és kelet felé pedig hatalmas erődítvényei teszik megközelíthetlenné, s nem csoda, ha a régi világban a határ egyik jelentékeny pontját képezte. A körnbergi út utósó magaslatáról felséges a kilátás e természeti és építészeti csodára, s a benyomás, melyet az első pillanatban érzünk, kábító. Kocsink a vár alatt közvetlenül elterülő s hasonló nevű falu vendéglőjéig haladhatott. Kevés pihenés, jobban mondva készülődés után, a falubeli parasztok kiváncsi tömegétől kísérve, Európa jelentékenyebb országaiból ide vándorolt egyénekből álló társaságunk meglódult fölfelé. Nekem társul egy kedélyes bécsi fiatal özvegy jutott, s azt a kis kellemetlenséget leszámítva, hogy folytonosan támogatásomat vette igénybe, örvendtem, hogy egy a romanticismusra hajlandó nővel jártam meg e hegyet, s néztem meg a várat, melynek nagyszerűségét, kiviteli merészségét s azt a panorámát, mely előttünk egy bástyatorony ablakából kitekintve föltárult, soha ez életben feledni nem fogom. A várba háromszáz, nagyobb részt a sziklába vágott lépcső vezet, s e mellett az út különféle emelkedéseken visz keresztül, melyeken most rozsvetés diszlik. A várba hét kapu vezet Ezek közül kettő — a két legbelső — felvonó hiddal bir. A tulajdonképeni kastélyba az úgy nevezett Wenzether vezet, a sziklába vágott négy öl mély és három öl széles árkon keresztül. E kapu mellett jobbról Mara áll, fehér márványból faragva, balról pedig Bel Iona. Ötven lépésnyire fölebb, jobbra vannak az istállók, balra a fegyvertár. A meglehetős nagy udvart a vár urainak lakásától szintén mély árok választja el, felvonó híddal. A kastély sziklára van építve, a az anyag valószínűleg a két roppant árokból került, melyről épp most emlékezénk meg. Vezetőnk (egy érthetetlen beszédű sváb,) legelőbb is a házi kápolnába vezetett, a különösen figyelmünkbe ajánlotta a főoltár festvényét, mely az olasz iskolából került, és a várat építő úrnőnek, Gallernénak saját kezével hímzett szentségtakaróját. E kápolnától sötét lépcsőn az ebédlő-terembe jutunk. E camnos, olasz és igen élénken színezett freskókkal díszített terem, — a rrnyezeten olvasható, következő felirat szerint: „Bauen ist ein schöner Lust, was es mich kost, ist mir bewust lpbS-ban épült. Építője e mondat által azt kívánja jelezni, hogy neki igen sok pénzébe került. A falakon családi képek függnek, többnyire jeles kivitelű képek, de a mester neve egyen sem látható. Éteremmel közvetlen összeköttetésben áll a lovagterem. Téglány alakú nagy szoba ez, gyönyörű díszítésű mennyezettel, ajtain pompás művű zárakkal. A magas góth ablakok apró táblái össze vannak karcolva, s különféle feliratok láthatók rajtuk újabb időkből. Balról, a szegletablak egyik tankján a következő felirat olvasható: „Anno 1635 den C. April hat ssich dass Blausfa anghebt und ale Tag ein Rausch geben bis Auff den 26. detto.“ Valóban eléggé jellemzi e felirat a vár urait, kik a XVII-dik század első felében ily nemes mulatsággal élték az időt. Az úgy nevezett római szoba plafondján szép történeti csoportok vannak a római történelemből. Ionet a szoba elnevezése is. A képtárban alig van néhány kép. Ezek közül egyet,a styl után,a Rubensének tartunk. Ez azon ajtó felett függ, mely a várúrnő hálószobájába vezet. Itt egy széles ágy látható, a várat építő úrnő menyasszonyi ágya, a hat általa saját kezüleg hímzett szék. A mit az idő meg nem emésztett, azt a vár jelenlegi tulajdonosának atyja, a ki e birtokot százötvenezer frtért vette meg a Purgsfallok kihalta után a végrendeleti örökösöktül, — herceg Lichtenstein János áthordatá Holenegg várába. A boszorkányokról tartott mesének itt e várában is van nyoma. E hálószoba mellett van egy benyitó „Sybillen Zimmer,ahol a rómaiak tizenkét Sybillájának a falon függő arcképei között Paldauff Kati arcképe is látható. Ezt a szegény fiatal nőt azért, mert télen friss virágokat tenyésztett, mint boszorkányt kipörölték, a a híres feldbachi boszorkány-itélő törvényszék máglyára ítélte. Styriában még akkor nem ismerték a meleg házak titkát, s az eredményt, melyet az felmutatott, boszorkányságnak tulajdonítált. Egyébiránt némelyek azt modják, hogy e nő inkább a feldbachi orgiákban való részvéte miatt ítéltetett volna el. E boszorkány szoba képezi a vár legmagasabb pontját, és ha éjszaki ablakán kitekintünk, szeretni kezdjük az életet. Az 1848-diki események e szép várat is kaszárnyává változtatták, s a régiséggel keveset, vagy éppen semmit sem gondoló katonaság sok kárt tett benne, így a várból kivezető s másfél mértföldnyi hosszú földalatti folyosó felső bejárását is összerombolá. Nekünk igen feltűnt a legbelső udvarban a pompás víz, s nem győztünk eleget csodálkozni rajta; végre vezetőnk megmagyarázta, hogy az felfogott eső- és héviz, mely a sziklába vésett roppant cisternában homokon át leszűrödvén, megtisztultam a kútba szivárog. Beszélt vezetőnk sok mindenféle mesét e vár tulajdonosairól, de azok hitelt igen csekély mértékben érdemelvén, azokat föl sem jegyzem. A tény csak az, hogy a német császárok e vár alatt, a Wechsler Galléreket folyton kegyelték, nemcsak mert jó harcosok, de mert vagyonos és sok készpénz fölött rendelkező urak voltak. A Purgstali grófok birtokába házasság utján jutott. E családnak 1817-ben történt kihalta után, mint már említettük, Lichtenstein János herceg birtokába került, ki azt Kornberg, Kirchberg és több kisebb birtokkal egyesité, s családjának másodszülöttei részére majorátussá emelte. A levéltárról kellene még megemlékeznünk, de ennek nyomát sem láttuk. Vezetőnk mondá, hogy a