Fővárosi Lapok 1869. június (122-146. szám)

1869-06-03 / 124. szám

A koobi megállt, Edmund eltávozott fejem, a ka­pus páholyához sietett és az óhajtott értesüléseket megnyervén, visszajött hozzám, és így szólt: — Féltem már, hogy elkéstünk, de annyira siet­tem, hogy egy jó órával korábban jöttünk; azt mondják, hogy várjunk a beszélő teremben, vagy a kertben, melyik tetszik ? Úgy gondoltam, hogy Edmund jelen lelki álla­potának a szabad légben való séta leginkább meg fog felelni, és a kertbe­ menetelt indítványoztam. Eleintén mély csöndben lépdeltünk a fasorok közt, de midőn Edmundra néztem, észrevem, hogy könyek gördülnek szemeiből, minden további tartózkodást félre téve, a leghöbb bensőséggel unszolám bajának közlésére. — Hogy mindent megérthess, barátom, kell hogy azokról az eseményekről értesítselek, melyek hat hó előtti utósó találkozásunk óta történtek. Félek, hogy erre nem lesz elég időm. — Mint mondod, egy egész óránk van még. — Legyen tehát­ ha kivánod. Végre is ez a perc egészen alkalmas arra, hogy­­ vele foglalkozza­nak gondolatima­n. Emlékezel tán, kezdé Edmund, midőn a múlt télen egyszer ebéd után felszólításodat, hogy a szín­házba kisérjelek, azon ürügy alatt utasítottam vissza, hogy T. asszonynál kell magamat bemutattatnom. Még kérdeztelek is akkor, hogy nem adhatnál-e némi útmutatást magamtartására nézve, de te azt mondtad, hogy e hölgyet csak látásból ismered, és igy kénytelen valék ama barátomtól kérni értesülést, ki bemutatásomra vállalkozott. T. asszonynak — mondá ez — nincs szeren­cséje ; férje T. úr, alezredes volt, és elragadtatva e nő bámulatos szépsége által, ötvennyolc éves korá­ban vezette őt az oltárhoz. T. úr két év előtt meg­halt, és ny­ugdíján és egy csekély birtokon kívül mit sem hagyott nejének, mint ez egy francia tisztnél, még magasabb rangú tisztnél is, természetes dolog. T. asszony csekély vagyonát igen ügyesen kezeli, öltözéke kifogáson felül áll, és a modor, mely­­lyel minden kedden társaságát fogadja, sokkal gaz­dagabbnak tünteti föl őt, mint a­milyen valóban. Harmincnyolc éves korára még mindig bájos, szemei egészen megtartották ragyogó fényüket, arcán nincs ránc, termete egy fiatal lányéval vetekedik, arcszíne tej és rózsa, elannyira, hogy szinte gondol­kodóba ejti az embert, vájjon nem festi e magát ? — És éppen ez az, mi­nt kétségbe ejti, mert épp oly ka­cér, mint szép. T. asszonynak van egy lánya, kinek látása elégséges arra, hogy bizonyos T. asszony ál­tal elpalástolni akart igazságok a leghitetlenebbeknek is szembe tűnjenek. — E szerint e két hölgy — mint mondják — nem él a legjobb egyetértésben, kényszerítve lévén haladottabb korát magával szemben, de a nevetsé­gesség terhe alatt másokkal szemben is szünet nél­kül tekintetbe venni. T. asszony, kiknek hiúsága ez által halálosan meg van sebezve, nem bocsáthatja meg Márthának ama hibáját, melyről ez utóbbi mit sem tehet. De érdekeit is sértve látja T. asszony ez által, mert dacára harmincnyolc évének, szép, tapasz­talt és szellemdús nő lévén, ismét férjhez mehetne, ha ez a nagy gyermek nem lenne oly menyasszonyi hozomány, mely a legbátrabbakat is visszariasztja. T. asszony, ki mások iránt eléggé előzékeny, lányával szemben méltánytalan, mogorva, sőt durva is; mindketten heves véralkatúak lévén, gyakran pörlekednek, és kedélyt sebző szavakat váltogatnak, minek következése az, hogy lassan kint elidegenednek egymástól. Ily értesülésekkel léptem a házba. T. asszony kecses mosolylyal fogadott, ama mosolygásával egy anyának, ki lányát férjhez óhajt­ván adni, mindenütt a vőt látja, ki őt e terhes anyai és gondnoki kötelmek alól fölmenthetné, őt ismét egyszerű nővé, még pedig szép nővé varázsolhatná. A mi Márthát illeti, vonásaiban nem volt ugyan ama szabatosság, sem az arsszinnek az a tisztasága, mely anyjánál annyira szembe tűnt, mégis sötétkék négy szemeiben, szemöldeinek kifejezésteit33 haj­­lásában, élénk arcszinében,, némi erélyre mutató élénkségében valami elbájoló kedvesség volt, elany­­nyira, hogy őt az általam eddig ismert legszebb fiatal hölgyek közé sorozhatom. Ez alkalommal gyöngyökkel dúsan behintett hajzata arany pity­kés hálóba volt szorítva; fehér csa­­lánszövetből készült ruhája kevéssé ki volt vágva, és gazdag csipke­szegélyben végződött. Ez öltözék, mely a legügyesb munkások készítményének látszott, mint később megtudom, egyedül csak Mártha izé­­sének és saját munkájának volt eredménye. Délelőtt maga készite el ruháját, hajának gyöngyökkel való vegyítése egy órát vett igénybe, a csipke-szegélyzet egy évi munkájába került. Sok férfi egyedül azért vonul vissza fiatalabb lányoktól, kiket csekély hozományuk mellett is nőül vehetne, mert visszariad ama fényűzéstől és elegan­ciától, melyet ezek öltözékükben esténkint kifejtenek; holott ez öltözékek, ámbár Pária első rangú divat­raktáraiból látszanak jönni, gyakran egyedül csak azok jó ízlésének és munkásságának tulajdonitandók, kik hordják. Ez élénk öltözék, melyben nekem Mártha első látásra oly igen megtetszett, ezentúl különös kegye­letem tárgya volt; szerettem őt ebben látni, és ő — ismerve e gyöngémet — iparkodott annak eleget tenni; de lelkem mélyében is csak fehér ruhájában, gyöngydiszével képezett Mártha egy egészet, és vo­násai Csakis a leirt keretben tűntek fel egész élénksé­gükben lelkem előtt. m­. T. asszony igényei nem szárnyalnak oly ma­gasban, hogy fényes estélyeket adjon, ő csak heten­­ként egyszer gyűjti egybe házánál férjének régi ba­rátait ezek lányaival, és néhány fiatal embert, kik előtte régóta ismeretesek. Néha megengedi ez utób­biaknak, hogy egy idegent bemutathassanak, mint az velem is történt; ily esetben azonban mindenkor eleve értesítik a bemutatandót, hogy csak régi isme­­rősökből álló bizalmas kört fog együtt találni. A terembe nyíló szobában a családapák whistez­­tek, a teremben pedig a fiatalok zongoráztak és tán­coltak. T. asszony kiváló udvariassággal fogadá vendé­geit, és szünet nélkül valami újat talált ki szórakoz­tatásukra; hatalmas segítséget nyújtott neki ebben Mártha, ki egyikkel csevegett, a másikkal nevetett, és egyik csoportozattal a másikhoz lejtve, vidorságá­­val mindenkit elragadott Észrevevém azonban, hogy Mártha szorgosan került ki egy fiatal embert, ki T. asszonynyal időnkint igen bizalmasan társalgott. Úgy látszott, mintha bizo­nyos szenvelgést helyezne abba, hogy ez arra ne is pillantson, ámbár ez néha hosszasan szemlélte Márthát (Folyt, köv.) 1 493 -­ ­ Gleichensoergi levelek. (Riegersburg vára.) (Cs. G.) Spanyolországot kivéve, a lovagkornak alig van valahol annyi szép és a megtek­intésre érde­mes maradványa, mint Styriában. Gleichenberg vi­déke hemzseg a sok vár és kastély-erakdéktól, s köztük nem egy ragadja meg s bilincseli le építészeti merészsége és styljének tökélye által az utas figyel­mét A sok közül van egy, melynek története vissza nyúlik ezer év elé, s melyhez nem egy hős család múltjának emléke van kötve, és a melyet min­den jó lábú gleichenbergi vendég, ha a múltak iránt csak némi kegyeletet érez is, megtekinteni siet , nem annyira omladék, mint inkább az idők viharai által megrongált vár: Riegersburg, melynek eredetét Ko­­f­m­an a tizedik század végére teszi. A legszebb tájképek egyikén, 1555 bécsi lábnyi magas hegyszirt legmagasb pontján áll. Falai éjszak és nyugatra szédítő meredélyt képeznek ; dél és ke­let felé pedig hatalmas erődítvényei teszik megköze­­líthetlenné, s nem csoda, ha a régi világban a határ egyik jelentékeny pontját képezte. A körnbergi út utósó magaslatáról felséges a kilátás e természeti és építészeti csodára, s a benyomás, melyet az első pil­lanatban érzünk, kábító. Kocsink a vár alatt közvet­lenül elterülő s hasonló nevű falu vendéglőjéig ha­ladhatott. Kevés pihenés, jobban mondva készülődés után, a falubeli parasztok kiváncsi tömegétől kísér­ve, Európa jelentékenyebb országaiból ide vándorolt egyénekből álló társaságunk meglódult fölfelé. Ne­kem társul egy kedélyes bécsi fiatal özvegy jutott, s azt a kis kellemetlenséget leszámítva, hogy folytono­san támogatásomat vette igénybe, örvendtem, hogy egy a romanticismusra hajlandó nővel jártam meg e hegyet, s néztem meg a várat, melynek nagyszerű­­ségét, kiviteli merészségét s azt a panorámát, mely előttünk egy bástyatorony ablakából kitekintve föl­tárult, soha ez életben feledni nem fogom. A várba háromszáz, nagyobb részt a sziklába vágott lépcső vezet, s e mellett az út különféle emelkedéseken visz keresztül, melyeken most rozsvetés diszlik. A várba hét kapu vezet Ezek közül kettő — a két legbelső — felvonó hiddal bir. A tulajdonképeni kastélyba az­­ úgy nevezett Wen­ze­­­th­er vezet, a sziklába vá­gott négy öl mély és három öl széles árkon keresz­tül. E kapu mellett jobbról Mara áll, fehér már­ványból faragva, balról pedig Bel Ion­a. Ötven lé­pésnyire fölebb, jobbra van­nak az istállók, balra a fegyvertár. A meglehetős nagy udvart a vár urainak lakásától szintén mély árok választja el, felvonó híd­dal. A kastély sziklára van építve, a az anyag való­színűleg a két roppant árokból került, melyről épp most emlékezénk meg. Vezetőnk (egy érthetetlen beszédű sváb,) legelőbb is a házi kápolnába vezetett, a különösen figyelmünkbe ajánlotta a főoltár festvé­­nyét, mely az olasz iskolából került, és a várat épít­ő úrnőnek, Gallernénak saját kezével hímzett szentségtakaróját. E kápolnától sötét lépcsőn az ebédlő-terembe jutunk. E camnos, olasz és igen élénken színezett freskókkal díszített terem, — a r­rnyeze­­ten olvasható, következő felirat szerint: „Bauen ist ein schöner Lust, was es mich kost, ist mir bewust lpbS­-ban épült. Építője e mondat által azt kívánja jelezni, hogy neki igen sok pénzébe ker­ült. A fala­kon családi képek függnek, többnyire jeles kivitelű képek, de a mester neve egyen sem látható. Éterem­mel közvetlen összeköttetésben áll a lovagterem. Téglány alakú nagy szoba ez, gyönyörű díszítésű mennyezettel, ajtain pompás művű zárakkal. A ma­gas góth ablakok apró táblái össze vannak karcolva, s különféle feliratok láthatók rajtuk újabb időkből. Balról, a szegletablak egyik tankján a következő felirat olvasható: „Anno 1635 den C. April hat ssich dass Blausfa anghebt und ale Tag ein Rausch geben bis A­uff den 26. detto.“ Valóban eléggé jellemzi e felirat a vár urait, kik a XVII-dik század első felé­ben ily nemes mulatsággal élték az időt. Az úgy ne­vezett római szoba plafondján szép történeti csopor­tok vannak a római történelemből. Ionet a szoba el­nevezése is. A képtárban alig van néhány kép. Ezek közül egyet,a styl után,a Rubensének tartunk. Ez azon ajtó felett függ, mely a várúrnő hálószobájába vezet. Itt egy széles ágy látható, a várat építő úrnő menyasszonyi ágya, a hat általa saját kezüleg hímzett szék. A mit az idő meg nem emésztett, azt a vár je­lenlegi tulajdonosának atyja, a ki e birtokot száz­­ötvenezer frtért vette meg a Purgsfallok kihalta után a végrendeleti örökösöktül, — herceg Lichtenstein János áthordatá Holenegg várába. A boszorkányok­ról tartott mesének itt e várában is van nyoma. E hálószoba mellett van egy benyitó „Sybillen Zim­­mer,a­hol a rómaiak tizenkét Sybillájának a falon függő arcképei között Paldauff Kati arcképe is látható. Ezt a szegény fiatal nőt azért, mert télen friss virágokat tenyésztett, mint boszorkányt kipöröl­­ték, a a híres feldbachi boszorkány-itélő törvényszék máglyára ítélte. Styriában még akkor nem ismerték a meleg házak titkát, s az eredményt, melyet az fel­mutatott, boszorkányságnak tulajdonítált. Egyébiránt némelyek azt modják, hogy e nő inkább a feldbachi orgiákban való részvéte miatt ítéltetett volna el. E boszorkány szoba képezi a vár legmagasabb pontját, és ha éjszaki ablakán kitekintünk, szeretni kezdjük az életet. Az 1848-diki események e szép várat is kaszárnyává változtatták, s a régiséggel keveset, vagy éppen semmit sem gondoló katonaság sok kárt tett benne, így a várból kivezető s másfél mértföld­­nyi hosszú földalatti folyosó felső bejárását is össze­­rombolá. Nekünk igen feltűnt a legbelső udvarban a pompás víz, s nem győztünk eleget csodálkozni rajta; végre vezetőnk megmagyarázta, hogy az felfogott eső- és héviz, mely a sziklába vésett roppant cisterná­­ban homokon át leszűrödvén, megtisztultam a kútba szivárog. Beszélt vezetőnk sok mindenféle mesét e vár tu­lajdonosairól, de azok hitelt igen csekély mértékben érdemelvén, azokat föl sem jegyzem. A tény csak az, hogy a német császárok e vár alatt, a Wechsler Gallér­eket folyton kegyelték, nemcsak mert jó harcosok, de mert vagyonos és sok készpénz fölött rendelkező urak voltak. A Purgstali grófok birto­kába házasság utján jutott. E családnak 1817-ben történt kihalta után, mint már említettük, Lichten­stein János herceg birtokába került, ki azt Kornberg, Kirchberg és több kisebb birtokkal egyesité, s csa­ládjának másodszülöttei részére majorátussá emelte. A levéltárról kellene még megemlékeznünk, de ennek nyomát sem láttuk. Vezetőnk mondá, hogy a

Next