Fővárosi Lapok 1871. március (49-74. szám)
1871-03-18 / 64. szám
64 fok sz. Szombat, március 18. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ......................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívást az év második negyedére külön nem küldünk szét, s miután postautalvány által legcélszerűbb, legolcsóbb előfizetni, csak e helyen hívjuk föl olvasóinkat lapunk további pártfogására. Hogy mily kitűnő írói erők támogatják napi közlönyünket, abból is látszik, hogy például a most lefolyó évnegyedben Gyulai Pál, Fálk Miksa, Brassai Sámuel, Keleti Gusztáv, Kriza János, Jakab Elek stb. csupán a mi lapunkban közöltek műveket. Adtunk számos érdekes beszélyt, rajzot, költeményt, eredeti leírásokat még Oroszországból is (Simonffytól), tárcaleveleket Párisról (hol megint lesz nem sokára rendes levelezőnk), New- Yorkból, Rómából, Nápolyból, Svájc különféle pontjairól, Bécsből, stb. Az idény társaséleti (farsangi), irodalmi és művészeti eseményeit igyekeztünk minél részletesebben képviselni. Egy jeles képviselő rendes heti tárcákat ír lapunkba a képviselőházról. A londoni kiállításon állandó tudósítónk lesz. Az új évnegyedet a ritkán, de mindig igen szépen és magvasan kó báló Horváth Miklósnak, a „Törökország fővárosa“ című könyv jeles tollú szerzőjének egy új regényével: „Akik sorsunkat vezérlik, nyitjuk meg. Közölni fogunk Szigligetitől költői beszélyt, Falk Miksától nagyérdekű cikket b. Eötvösről, kinek több régi becses levelét szintén megismertetjük olvasóinkkal. Szóval: változatos és érdekes napilapot törekszünk szerkeszteni jövőre is. Lapunk előfizetési ára évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. — Vadnai Károly, szerkesztő. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Egy szép hajfonat története. (Beszély). Irta : P. Szathmáry Károly. (Folytatás). — Hm! hm! Megkísérelhetjük, de ily viszonyok mellett az eredményről nem biztosíthatom. Az ügyvéd felöltönyét, kalapját vette, s megindultak. A fényes Romlaky-palotába Margit bizonyos szivszorongással lépett be, mely még szorongatóbbá vált, midőn cifra öltönyü szolgaszemélyzet között, szőnyeggel borított lépcsőkön, általa addig még soha sem látott fényű elfogadó terembe léptek. Itt a falak is selyemmel voltak borítva; a közöket mennyezetig érő tükrök és nagyszerű festvények boriták, melyekre azonban — ábrázolt tárgyaiknál fogva — Margit alig mert föltekinteni. — Foglaljon helyet kegyed itt, valamelyik fauteuille-ben! — mondá az ügyvéd. — Majd én előbb beszélni fogok a gróffal. Margit egy rövid negyedóráig várhatott, leülve szerényen egy kis tabourette-re, mely egy kandallóhoz közeli asztal mellett állott. Eleintén egy albumban kezdett lapozni, melyben fényképek voltak , de ezt hirtelen becsapta s szeméremtől lángoló arccal állott föl, hogy a terem másik szögletében egyik utcára nyíló ablaknál megvonuljon. Itt volt egész addig, mig a kárpitos ajtó meg nem nyilt, s azon egy igen elegáns, de halvány kinézésű, mintegy 30—35 éves férfiú lépett be, az ügyvéd kíséretében, ki azonban Margitot bemutatva, azonnal elköszönt. A gróf reggeli pongyolában volt, aranynyal varrott, vörösbársony házisapkával fején. Margit mondhatni remegve állott meg előtte. Ervin gróf egy ideig tetőtől-talpig végigmérve nézte, aztán elmosolyodott, mint a ki a szemlével teljesen meg van elégedve. — Foglaljon helyet, asszonyom, itt a kandalló közelében! — mondá, egy balzacon végignyúlva.— A nőkre nézve igen előnyös az ülő helyzet, bár kegyednek, ha igazat akarok mondani, az álló helyzet sem válik szégyenére. . . . Mondhatom, gyönyörű termete van! Margit lesütött szemmel ült le s várta, hogy a gróf komolyabb tárgyakra térjen. Ez azonban nagyon nehezen következett be. — Mondja csak, kedves Margit, — mondá a gróf bizalmasabban, s felséges illatú regáliájából bodor füstöt eregetve, miközben szemeit a szép nőről le nem vette, — mondja csak, hány éves kegyed ? — Huszonegy, gróf úr ! — mondá Margit elfogadva. — Egyébiránt ezt badarság is volt kérdeznem! Kegyeden látszik, hogy igen-igen fiatal; valódi gyermekarca van még. — És — folytató faggatását — hogyan lehet oly vakító fehér bőre ? Használ valami mosdót ? Margit föl akart állani; arcán a szemérem-érzet pírja égett. — No ne legyen oly szemérmes! Világért sem akartam megbántani. De a világ gonosz és higgye el, hogy ma már mindenki megesküdnék, hogy annak a gazdag hajnak, mely fejét mint egy sötét felhő öleli körül, legalább is fele álfonat. — Gróf úr! — mondá Margit, fölkelve üléséből. Én igen komoly üzleti dologban jöttem méltóságodhoz. Szabadjon kérnem, hogy maradjunk egyszerűen a tárgy mellett; különben is én egyszerű, faltal nevelkedett nő vagyok, kinél sem szó, sem fürt, sem arc nem mesterkélt, minden egyszerű és természetes. — Az ördögbe! —■ mondá a gróf kissé felhevülten. — Kétségtelen, hogy kegyednek ritka erélye és tapintata van az ember rendreutasításához; de kérem, tartsa fönn azt majd cselédeim számára, és akkor hálára leszek kötelezve. . . . Csak foglaljon helyet, kérem, és mondja meg mindenekelőtt: semmi esetben nem tudna megválni gyermekeitől ? — Méltóságos úr! Éppen gyermekeim érdeke az, mely e lépésre ösztönöz. — De ha én kegyedet a legfényesebben ellátnám ? eddigi fölügyelőnőm fizetését, mely ezer forint volt, megkétszerezném, s gondoskodnám gyermekei biztos elhelyezéséről ? — Míg élek, csak kicsinyeimmel tudok élni! — mondá Margit, minden kételyt kizáró határozottsággal. — Jól van, hát gyermekeit is láthatná. Itt lakhatnának egy nevelőnővel a palota másik szárnyán. Minden nap láthatná őket, gondozhatná, játszhatnék velük. — Az én kis Margitom — mondá Margit a legszendébb együgyüséggel — ahhoz van szokva, hogy velem aludjék egy ágyban. — Hát el kell szoktatni a kis porontyot. No!ne vonakodjék kegyed! — mondá Ervin gróf, Margit puha kezét megfogva,melyet ez azonban hirtelen viszszavont. —Ne tegyen nehézségeket, mi, úgy hiszem, igen jól megegyeznénk együtt. — Ha pontosságot és munkát követel tőlem méltóságod, remélem, nem lesz rám panasza. — És még valamit!— mondá Ervin gróf, a szép nő mellé állva s derekát átölelni megkísérelve. — Egy kissé melegebb szivet és kevesebb vonogatózást. Ervin gróf nem vette észre: Margit szép arca e kisérletre hogy változott egyszerre át. A megsértett női fenség és az engesztelhetlen harag vonásai ültek azon. — Gróf úr! — mondá remegő ajkakkal. — Úgy látszik, mindketten félreismertük helyzetünket. Én egészen más helyzetet kerestem, s a gróf úr szintén mást. Most már tisztában vagyunk egymással. Én megyek oly munkát keresni, mely becsületemmel összefér s csak azért ég arcom, hogy e cifra palota ajtait valaha átléptem. De Ervin gróf nem tágított oly könnyen ! — Megálljon, Margit, — kiált, — ne legyen gyermek.Kegyed félreismeri a világot és félreismer engem. Kegyed, mint hallom, a nyomorba lép innen, hol számára egy kellemes és nyugalmas élet biztosítása várna. . .. Margit! Maradjon, s én szép termetét selyemmel, bársonynyal boritom; gyönyörű haját gyémántfüzérbe foglalom, s szeretett gyermekeit boldogokká teszem ! Ezt mondva, kigyúrt arccal állott a futni készülő elé. — Sem az ön bársony bíbora, sem a gyémántok fénye nem érnek föl azzal a pirulással, melylyel valamikor leányomnak anyjára kellene néznie, és azon kényükkel, melyeket szégyenletes sorsán hullatni fogna. . . . Bocsásson a gróf, különben föllármázom cselédségét! Ervin gróf még egy pár kísérletet ten, de Margit az ablakhoz rohant, azon szándékkal, hogy azt kitörje s az utcára segélyért kiáltson. — No, no, menjen hát isten hírével, kis vadmacska ! — mondá szégyenülten Ervin gróf. — Menjen? rohanjon kényelem helyett előbb a nyomorba, és azután a bűnbe! — Előbb a Dunába! — mondá Margit lenéző tekintettel, s kirohant az ajtón. Az előőrsön álló Géza szemmel is alig tudta utolérni a palotából távozó Margitot, ki mintha folyvást rész szellemek üldöznék, szaladt vissza lakására. Este aztán megtette jelentését Mózes úr előtt, hogy Margit fölügyelőnőnek akart beszegődni Romlaky Ervin grófhoz, ki egy átalánosan ismert bonnivant és udvarló ; de a kihallgatás után, arcán haraggal és teljes fölindulásban, futva hagyta el a Romlaky-palotát. Hihetőleg nem is fog többé ez utcába térni még útközben sem. — Gondoltam, hogy ez lesz belőle! —■ mondá Mózes úr, gondolatokba merülve. — Az életnek kell őt megtanulnia! No de minden úgy jó, ahogy van! (Folyt, köv.) Konkoly a vetés közt Vacano elbeszélése. (Folytatás). Midőn a grófné csöngetett, mamsell Róza az íróasztalnál találta. Négy, még atintától nedves levél feküdt előtte, három pedig összetépve mellette a szőnyegen hevert. E pillanatban épp az ötödiket írja. A grófné ma igen barátságos írását folytatja, de közbe többször visszafordul Rózához. — A gróf úr még most sem érkezett haza ? — kérdi Dina. — Még nem! — És . . . előbb elfeledtem kérdezni... hova ment ismét ? — Én nem tudom, méltóságos grófné, de Jean ... — Jó, kérdezze Jeant! És ha Jean sem tudja, úgy menjen le a faluba, és kérdezősködjék a korcsmában. Már négy óra, és még ma szeretnék kikocsizni. Fogja e pénzdarabot, s adja Jeannak ! Nem tudja-e. .. . — Hogy a gróf úr nem ment-e az erdőbe ? — vágott közbe mamsell Róza gyorsan. —Nem, a gróf úr nincs az erdőben, bármint szeret is délután vadászni. Úgy hiszem, ma okvetetlen a faluban van. Imént ment el a kastély előtt a korcsmáros fia, át Sennerode-ba, lóvásárra, és ez elmondá, hogy a gróf úr étkeket és italokat vásárolt és a beteg nővel ebédel, ki már legkevésbé sem beteg. — Úgy ?! Akkor Jeannak szükségtelen lemenni! vagy mégis! Mondja meg a grófnak, hogy várom. Vegye e csekélységet a tudósításért! És ha korcsmárosfiúval ismét . . .