Fővárosi Lapok 1871. szeptember (200-224. szám)
1871-09-01 / 200. szám
— De mi okból kalandozói másodízben is hegyeink között? — Te bajnok vagy, s mégis ily kérdéssel állhatsz elé ? A mi pályánk annyira alá van-e rendelve a köznépet szabályozó változhatlan gépies törvényeknek ? A békenapok egyikének unalmas óráin túl akarok adni; némi könnyelmű s jelentéktelen ok elegendő- egy lovag szabad lépteit kissé távolabbra ragadni, például egy elröpült sólyom, egy eltévedt vizsla, egy hegyi leányka szép szemei, s végre, ha egy út, mint veszélyes jelöltetik ki, már a veszély magában véve is nem elegendő csalétek-e ? — Őrizd meg tikodat, nem kutatom ; azonban óhajtanám tőled megtudni, hogy idejöttöd előtt nem hallál-e valamit a felöl, miszerint gróf Mar katonaságot gyűjtött volna össze az alpinei clan ellen? — Nem, becsületemre! Csupán annyit hallok, hogy a Jakab király vadászatának födözésére csapatok vonattak volna össze; de nem kétlem, hogy ha tudomásukra jön a hegylakosok csoportozása, zászlóikat ki fogják tűzni, melyek különben Domne kőfalain csöndesen nyugvának. — Hadd tűzzék ki tehát! Oly szabadon fog lengeni az alpinei clan fenyővel diszlő zászlaja! Azonban, idegen mondd meg nekem, hogy miután hegyeink közt találod magadat, azon egyedüli ok uián, miszerint a vadászaton eltévedél: honnan vevéd azon bátorságot, hogy Alpine fia halálos ellenségének nyilvánítod magadat? — Bajnok ! Főnöködet, Dlu Roderick-et tegnap még csak úgy ismerem, mint egy kétségbeesett számüzöttet, mintegy pártütő clan főnökét, ki a régens szeme láttára egy lovagot gyilkával agyonszúrt. Ez egy ok magában véve is elegendő, hogy tőle minden emberséges és őszinte szivet eltávolitson. A clan fia ezen vád miatt fölgyuladván, szemöldjeit összeráncoló, s elsötétült pillanatokat lövetve az idegenre, kis szünet után ekként szólt: — Tudod-e te, hogy Roderick mi okon ránta tőrt ? Tudod-e, hogy ellenével szemben minő bántalmas szavak ingerlék fel őt ? Mi fontosság lehetett a főnökre nézve abban, hogy Skócia sivatagain, vagy a Holy-Roodi palotában vala-e ? Meggyaláztatását megboszúlá ottan, hol azzal illetve vala, s még maában a mennyek országában is ugyanazt tette volna. — Azért nem kevésbé bűnös ; másfelől azonban igaz, hogy még akkor a hatalom nem volt képes tiszteletet parancsolni: a kormánypálcát, a birtokhatalom emelvényét Albany gyönge kezei zárták, s az ifjú király a születését illető tekintélytől megfosztva, a stirlingi vártoronyba volt zárva. S minő haramiaéletet folytat ez a te főnököd, ki alaptalan pörpatvarkodásai közben aljas zsákmánylásokra vetemedik, s a szerencsétlen földiparost nyájából s alig zsendült gabnájából kifosztogatja! Nekem úgy jön, hogy egy oly léleknek, minő az övé, az ily áron szerzett vagyont meg kellene vetnie. A hegylakos vad pillanatokat meresztett a szólóra, s megvető mosolylyal viszonzá: — Sax! Úgy tapasztalom, hogy te e hegyekről elbájolt pillanatokat vetsz délről nyugatra, a roppant terjedelmű dús vidékekre, hol aranykalászok lengedeznek s kövér legelők diszlenek. E termékeny síkságok, e kellemes völgyecskék hajdanában Gael gyermekei életjövedelmeit képezék. Fegyverrel jött az idén, s atyáinktól elrablá ez uradalmakat, hol születenek, s melyeket homlokuk vérveritékével öntöztek. Miből áll a mi mostani lakóhelyünk? Látod e sziklákra tornyosuló sziklákat, a hegyekre halmozott hegyeket? Ha e sivatagoktól, melyeket lábainkkal taposunk, kérnek az éltünk föntartására szükségelt marhát s kenyeret; ha e meztelen szikláktól kérnők a legelőket s nyájakat, a hegység azt felelhetné : „Miként őseiteknek, úgy nektek is vannak pajzsaitok s széles pallostok; én keblemen biztositok menhelyet ti néktek, a többit beszerezni kardotok dolga!“ Véled-e, hogy ez északi erőditvényeinkből nem fogunk-e kísérleteket tenni, hogy visszaragadjuk azon zsákmányt, melyből rablókezek kivetkőztetének ? Ah! lelkemre mondom, valameddig alant a völgyben a sax egy kalangyát fog rakni, valameddig a part hosszában tízezernyi nyájából egy darab mutatkozik : a gael, mint a partvidék s a síkság örököse, meg nem szűnik, illetőségét fegyverrel követelni! A Dhu Roderick elleni panaszra keress más okokat. — Azt hiszed-e, hogy ha keresnék, nehezen találhatnék ? Hogyan fognád az utamba vetett tört, az életem elleni leselkedést menthetni ? — Méltó bére vakmerőségednek ! Ha őszintén nyilatkozol, hogy eltévedt vizsládat vagy sólymodat, vagy voltaképp egy hegyi leánykát jövel fölkeresni , szabadon jöhettél s mehettél volna; de egy titkos ösvény titkos ellenséget jelent. S ha kém lettél volna is, kihallgatás nélkül el nem ítéltetél: vala, ha egy jós kémnek ne ismerjen el. — Helyes, legyen! Én az ellenkezés kikerülése végett több okot föl nem idézek, hogy az által kedélyedet ingereljem s homlokodat elsötétítsem. Csak annyit mondok, hogy esküvel kötelezem magamat megmérkőzni e büszkeség fiával: kétizben látogatom meg az alpinei ciánt legkisebb ellenséges indulat nélkül; de midőn még egyszer visszajövök, mint főnök, ki halálos ellenét keresi, zászló-, lándzsa- s puzdrával jövendöl.Egy szépség imádója türelmetlenebbül soha sem várta a légyottra kijelölt órát, mint én várom azon napot, melyen pártos főnököddel s ciánjával szemközt állhatok. — Tehát hadd teljesedjék be óhajtásod! — kiálta a gael, s éles füttyentését viszhang viszhangnak adá át. E pillanatban a bokrokon s fenyéreken át fölvillannak a pallosok, lándzsák és nyilak; jobbrólbalról elétünnek a lesbe állított ellenségek; a sziklaüregekből kibújnak s fölegyenesednek a dzsidák;a harasztok közül a nyílvesszők emelkednek ki; a szittyók s füzek ágai mintha csak egyszerre vikardok- s bárdokká változtak volna át; minden meniszterbokor egy-egy köpenyébe burkolózott fegyverest állít elő. A füttyentés a kis völgyben ötszáznál több bátor férfiút egyesíte, mintha a hegy megnyilatkozott volna, s kebléből egy földalatti hadserget vetett volna ki. E bajnokok valamennyien, jelszóra várva, egy hang nélkül, mozdulatlanul állanak. Mint azon sziklák, melyeknek lefüggő tömege minden percben a hegyszoros mélységébe zuhanással fenyeget, s melyek csak egy gyermek ujjának érintésére látszanak várni, hogy a völgybe lezuhanjanak: a clan emberei, kezükben fegyverrel s rohanásra feszitett lábbal, mindnyájan készen állnak a hegy oldalán lezúdulni. Az idegen kalauza büszke tekintetet küld feléjük s vad szemeit Fitz James-re forditva, szól: — Sax! mit mondasz mindezekre? Lásd amott az alpinei canderék harcosait, én pedig vagyok Dhu Roderick! (Folyt. köv.) Madridi tárca. Elhagyva Biarritzot, félóra alatt az utósó francia állomásnál, Hendaye-nél vagyunk, de mintha csak Franciaország központján volnánk, ugyanazon élénk fürgeség, ugyanazon játszi könnyűséggel találkozunk mindenütt, mely kizárólag jellemzi a franciát. A sergent fehér nadrágjában és sárga-fehér szalagos sötét frakkjában élénken közlekedik a járókelőkkel, vidor mosolyú leánykák énekelve kínálgatják a „Figaro“-t, a „Gaulois“-t. „Csak húsz centimes, — kiáltják énekelve fokozatos skálákban, — és mily érdekes, mily kalandos dolgok vannak benne! Le van írva Agadé kisasszonynak, vagy ha szabad úgy mondanom, madame Grousset-nek egész szerelmi története és kihallgatása a versaillesi vérbíróság előtt. Vegyenek, uraim, csak húsz centimes!“ Szóval úgy érezzük magunkat, mintha még Páris környékén, vagy legalább mértföldekre volnánk a spanyol határtól. Két, legfelebb három perc múlva újra fütyöl a mozdony: Irunnál vagyunk. Eltűnt a vihor, játszi kép, merev, méltóságteljes komolysággal találkozunk. Ez már Spanyolország. A sötétkék öltönyű rendőr oly büszkén sétálgat fehér szerposztós cipőjében, fehér szövettel bevont szögletes kalapjában, mintha Amadeus király trónja az ő vállain nyugodnék. Tizenöt percnyi idő van az étkezésre, franciául rendelsz, de azt már egy pincér sem érti. Napóleon aranyat dobsz oda, ő büszkén löki vissza, hisz Spanyolországban vagy, a spanyol nép pedig még ily kis dolgokban is szereti mutatni nemzeti gőgjét, és ezért száműzött minden francia szót még a legelső határállomástól is. Huszonnégy órai útad van még Madridig. A Pyrének érdekes változatokban tárulnak eléd, átmegy vagy harminc alagúton, és mindegyik után új panoráma, új tájkép virul eléd. Elhagyjuk a dicső emlékű Valladolidot, már csak a ködhomályban látjuk az Escorial világhírűkupoláját és zárdáját; érezzük már a guadaramai hegyek csipős szelét, előttünk a világ legmagasabb trónja, miként a madridi királyi lakot nevezik. Megérkeztünk Madridba. Megkímélem önöket e tikkasztó hőségben a sétától Madrid árnyatlan utcáin, melyeknek fáit sok évtized előtt a bölcs tanács mind kivágatta, azon egyszerű okból, mert azokon madarak tenyésztek, a madarak pedig sok kárt tettek a környékbeli vetéseknek. Ez idő óta sivatag környezi Madridot, s a Manzanares viránytalan partok között futja pályáját , pár év alatt azonban az egész vidék be lesz ültetve. E lapok az idén hoztak már érdekes cikkeket Madridból. Elhagyhatjuk tehát bátran a sétát, mit is keresnénk ismeretlenül a Puerta del Sol sétányán, mely Madridnak váci utcája, vagy az esti hüsben a pradón, a Cybele kútja melletti árnyas szalonban, melynek tetőzetét az itt oly derült égnek csillagai képezik? A madrilena itt ad találkozást barátjainak; mi legfelebb a szép szemek átható tekintetén gyönyörködhetünk, vagy hallgathatjuk azon élénk, hangos társalgást, melytől a spanyol nőt még ily nagy környezet sem feszélyezi, pedig esténkint fél Madrid megjelenik a pradón. Különben a nyári színkörök is a pradó körül építvek. Madrid igen sok és szép színházzal dicsekszik, ezek: Teatro Real, Teatro del Principe, Teatro y Circo de Madrid, El Zarzuela (a spanyol operacomique), Yariedades, Circo de Paul, Lope de Vega, Novedadas, Teatro Rossini, és a bika viadalok színkörei. Láthatni tehát, hogy színélvezetekben nincs hiány , most nyáron azonban a legtöbb színház zárva van. A Teatro Real, a madridi legelső színház, egész novemberig zárva lesz, így tehát csakis épületét nézhettem meg. A színház közvetlen a királyi palota szomszédságában fekszik, a bejárat elegáns és kényelmes ; a nézőtér igen nagy, a falak fehér márványból vannak, gazdagon aranyozva, a háromsoros páholysor vörös bársonynyal borítva, szintén aranyozással, padok helyett székek vannak, szintén vörös bársonynyal bevonva; a színpad igen nagy, díszítményei fényesek, az öltözőszobák számára egész épület van, a nők öltözdéi különösen ízlésesek. A Variedades kisebb színkör, ott keverten adnak előadásokat; az utósó előadás vasárnap volt, operai egyveleggel; a Zarzuela zárva van; a Novedades a rövid, könnyű vígjátékok helye. Nyári színkörök vannak még a Jardine del buen Retiro-ban, hol kéthárom kis vígjátékot és táncegyveleget adnak naponkint, és van a Teatro de la Infantil, s ennek különösen a tegnapi műsora igen változatos volt: adtak elő két bohó spanyol kis vígjátékot, az egyiknek címe : „Consequencias“ („Következmények“), a másiké „Uno y dos“ („Egy és kettő“), ez utóbbi különösen tetszett; továbbá ugyancsak két balletet, melyeknek címe: „La Valencia,“ „La bellé Elena.“ Ez Offenbachféle eltorzított operette-ben ugyancsak kankánoztak oly tűzzel, ahogy csak a spanyol táncosnők tudnak. Voltam a legnagyobb madridi circusban, a Circo de Prince-ben, hol a fényes kiállítás lepett meg. A falak, padok mind bársonynyal vannak bevonva, a tető lovagképekkel tele, a világítás igazán tündéri. A színház egészen megtelt, mert egész csataképet adtak elő, a kasztíliaiak csatáját százhúsz lóval. Volt itt elég merész halálugrás, sylphid-hölgyek, végül puskatűz és bengáli fény. A bikaviador-téren most csak bikakergetések vannak, fiatal bikák és műkedvelő espadékkal; ezt meg sem néztem, mert — mint mondok — fogok látni Cordobában oly nagyszerűeket, hogy ezzel kár az illúziót elrontani. Utójára hagytam a mostani legnagyobb színházat, a Teatro y Circo de Madridot, mely a pradón van ; óriási színkör, vörös bársony díszítéssel, három sor páholy, 1200 zártszék és óriási karzatokkal. A színkör csakhamar megtelt, olyannyira, hogy jegyről előre kellett gondoskodni, mert itt ma este — mint mondák — oly fényes előadás lesz, minőt Madrid még nem látott. Valóban én sem láttam még soha életemben. Az előadás kilenc órakor kezdődött. Camproda és Arrieta spanyol zeneszerzőktől adtak elő „Marina“ címmel egy kétfelvonásos operettet, de oly varázsló, elandalító zenével, mely dallamosságban még az olaszon is túltesz. Környezetem az egyes dallamokat utána dúdolta, kijövet pedig az egész Alcalautcán végig csak ezt énekelték. Marinát Guaranda asszony énekelte, kedves, vonzó alak, rokonszenves hanggal. Máshol ő nagyterjedelmű hangjával nagyobb diadalokat aratott volna, de itt az est dicsőségét elragadta előle Prast tenorista, ki egy hajóskapitány szerepében remekelt, oly átható, csengő hanggal, mely bejárta az óriási színkör minden zugát, és tapsra keltett minden kezet. A karok igen jók voltak. Éjfél előtt néhány perccel volt vége az operette-nek, ezután következett a nagy ballet: „Fiama, la hija del fuego“ („Fiama, a tűz leánya“) címmel, melynek dallamos zenéjét Riviere írta, a ballet pe- 920