Fővárosi Lapok 1871. szeptember (200-224. szám)
1871-09-19 / 214. szám
214-dik az. Kedd, szeptember 19 Kiadó-hivatal . Pdht, tá&rátok létre 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871. Előfizetési dij: Fil évre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap . FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. sm. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... SO kr. Elitem Hívást az okto-toiberi raeiptre nem küldünk szét, hanem csupán e helyen hívjuk föl lapunk pártolóit, hogy szíveskedjenek az előfizetési összegeket az „Athenaeum“-hoz (barátok tere, 7-dik sz. alá) mielőbb beküldeni. E végett legolcsóbb és célszerűbb mód a postautalványokkal való előfizetés. Lapunk ára évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Egész évre szintén lehet előfizetni. A szerkesztőség ezentúl is igyekezni fog, hogy változatos, élénk és tartalmas lapot adhasson, jeles írók közreműködésével. Az októberi évnegyed szépirodalmi részét is mindjárt két becses költői művel nyitjuk meg: Erdélyi János „A haza árvái“ című gyönyörű hazafias költeményével 1850-ből, s dr. Kovács Pál nagyérdemű régi beszélyírónk „Egy fiatal hölgy elbeszélése“ című novellájával. A fordítások, tárcák és hírek rovata is folyvást változatos és érdekes leend. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, szerkesztő. Lagrange asszony és a nemzeti színház. (Emlékirataimból). Frankenburg Adolftól. (Folytatás). Bizonyos emberek pedig „grand faux pas“-nak tekinték, hogy Lagrange asszony magyarul tanulja és akarja énekelni a „Próféta“ szövegét. Inkább tíz egész s húsz fél „gixer“-t bocsátottak volna meg neki minden előadásnál, mint e hallatlan vétket a „bon gout“ s művészi „usance“-ok ellen. Seregesen alkalmatlankodtak nála, hogy személyesen meggyőződjenek arról, aminek hire már a legtávolabb külvárosokat is befutotta, s mit ők „durchaus unmöglich“-nek tartottak. Pedig úgy volt! Lagrange aszszony legtisztább magyarsággal mondott nekik „jó reggelt,“ odaült a zongorához, s nem csak a „Próféta“ dallamait, hanem gyönyörű népdalainkat is oly hévvel éneklé el, hogy szívem szinte repesett örömében, a sógorok képei pedig majdnem két akkorára nyúltak, mint füleik! Sőt elkövette azt a „ botrány“-t is, hogy látogatóit egész komolysággal biztosítá, miszerint a magyar szöveget már csak azért is jobban szereti énekelni, mint a németet, mert meleg rokonszenvvel viseltetik a magyar nemzet iránt s osztozik ennek nemzeti fájdalmában, amire aztán a beretvált arcok egymás után tolakodtak ki az ajtón. Egyszer Fischhof és Dessauer professzor urak voltak nála, s szóba jövén a művésznő vendégszereplése Pesten, ez épp oly nagy műveltséggel, mint neveléssel bíró urak nem foghatók meg, miképp bírta ráadni magát Lagrange asszony a szerepek magyar tanulására, miután oly „barbár nyelv,“ mint a magyar, éppen nem alkalmas az éneklésre. A művésznő pedig minden legkisebb válasz nélkül a zongorához siet s elénekli megható szép hangjával a koldusnő („Fides“) dalát magyarul. A két német eleintén csak hallgat, hallgat, utóbb még tubákolni is elfelejt, s végre — bár savanyú képpel — kénytelen bevallani, hogy ez a „barbár“ nyelv csakugyan zengzetesebben hangzik, mint a kedves gumpendorfi dialektus. Dicséretes kivételt tett e magyarevő faj közt Obolenszky herceg, szeretetreméltó nejével, Stourza grófnővel, kik majdnem mindennapos vendégek voltak Lagrange-nál (s ez náluk), s annyira megkedvelték a „bájos lágyságú“ magyar hangokat, hogy eltökélték magukat Pestre lerándulni, csupán hogy magyar operát hallhassanak. Ők is úgy találták, hogy nyelvünk alkalmas az énekre, mint akármelyik más nyelv az olaszon kívül. „Most tudom csak, — mondá a herceg, — miért állítják a magyarról, hogy sírva vigad!“ Be, szerettem volna akkor a hercegnek még más okát is elmondani sírvavigadásunknak! Ekközben megjelent Pesten a „Próféta“ előadására nézve az igazgatósági hirdetés. Nagy tetszéssel fogadták, mert az áremelés oly csekély volt s még ez is annyira megkönnyitve a bérelhetés által, hogy az üzérkedésnek még árnyékát sem viselé magán. Már néhány nap után kettős árért sem lehetett többé belépti jegyeket kapni, mit annyival inkább csodálhatunk, mivel a magyar ember rendesen mindent az utosó pillanatra szokott hagyni, s azért adja meg aztán soknak kétszer az árát. Május elsején bevégeztük a „Prófétá“-t, s két hét múlva készek lettünk „Luciá“-val is. A legmagyarabb tiszaháti menyecske sem énekelhette volna jobb magyar kiejtéssel e két szerepet, mint Lagrange asszony. Még egy fény szerepét szerette volna betanulni, melylyel Bécsben mindenkor phrenetikus tetszést idézett elő, ez a Rozina szerepe volt „A szevillai borbély “-ban. De miután az idő ennek betanulására már nagyon rövid volt, kérdezett, nem lehetne-e az egész operát olasz nyelven énekelni s abban lépni föl először a magyar színpadon ? Határozott „nem“mel feleltem, egész őszinteséggel kijelentvén, hogy e kísérlet a további előadásokra is káros hatású lehetne. Hogy Lagrange asszony később mégis Rozina szerepében lépett föl először a nemzeti színpadon, s e hibát azzal vélte ő és az igazgatóság helyreüthetni, hogy az ismételt előadás egész jövedelmét a nemzeti konzervatórium javára szentelték, annak sem oka, sem tanácsadója nem voltam. A művésznő május 25-kén érkezett Pestre s tüstént a magyar színházba ment, hol „Borgia Lucreziá“-t adták az újonnan szerződött Kaiser Ernstné asszonynyal. A tervezett ünnepélyes fogadtatást, éji zenét stb. rendőrileg eltilták, mit akkor csak e közönséges kifejezéssel: „némi akadályok miatt“ volt szabad a lapokban megemlíteni. Harmadnapra (május 28-kán) olasz nyelven s a próza kihagyásával adták „A szevillai borbély“-t. Rozinát Lagrange, Almavivát Farkas, Bartolot Benza, Baziliot Kőszeghy, Figarót Reina, az őrtisztet Bodorfi énekelték. Az előadás nagy sikeréről — magam nem lehetvén jelen — csak a lapokból értesültem. A nagyszámú közönség lelkesülése korlátlanul tört ki, s a zenelecke után, melynek alkalmával Lagrange asszony Rhode-nak Catalani számára szerkesztett hegedűváltozatait énekelte, valódi elragadtatássá magasért, mely újabb lápot nyert a „Cenerentola“ című operából vett „rondo finale“ előadása által, s tartott még vagy egy óranegyedig a függöny lebocsátása után is. A lapok, természetesen, viszhangozták e rendkívüli tetszésnyilatkozatokat, melyekhez hasonlókat eddig a nemzeti színházban alig lehetett hallani. Attól kellett tartani, hogy míg a művésznő bevégzi vendégszereplését," tökéletesen kimerítik a dicsérő szavak tárházát. Egyik azt írta, hogy ha Lind Jennyt „megtestesült lant“-nak nevezik csodáiól, Lagrange-t teljes joggal „megtestesült zongorádnak lehet nevezni, s akadtak ennél még cifrább phrázisok és összehasonlítások is. Június 5-kén Lagrange asszony Lucia szerepében lépett föl (Edgardot Steger éneklé), s mert a szerepet nem csak művészi tökélylyel, hanem magyarul is éneklé, nem volt hossza, vége a zajos tapsoknak, kihívásoknak, valamint a bokréták és füzérek számának sem, melyek minden egyes dallamnál folytonosan növekedő tetszésnyilatkozatok közt földszint- és emeletekről a művésznő lábaihoz hullottak, s fényesen bizonyiták, hogy Zeri kisasszonynak, ki a német színházban vendégszerepelt, nem volt oka aggódni, midőn elmenetele előtt azt írta Lagrange-nak : csak azért távozik Pestről, mert „kedves barátnőjének nem akar további ottmaradása által kárt vagy rövidséget okozni, s reméli, hogy a virágok még tán mind el nem fogytak, s így hihetőleg még az ő „kedves barátnőjé“-nek is fog néhány koszorúra telni. Június 12-kén került először színre a rég várt „Próféta.“ A szerepek következőleg voltak betöltve : Leydeni Jánost Stéger éneklő, Fidesz Lagrange aszszony, Berthát Szymanszka k. a., az anabaptistákat Bognár, Udvarhelyi és Kőszeghy, Oberthalt Reina) az első és második kapitányt Benza és Egressy Béni, stb. Első táncosnők: Kunz Antónia, Sári Fanni s Grabmaier Jozefa; a csoportozatokat betanította Campilli balletmester. Az orgonát Brauer, a helybeli főegyház karnagya játszotta; a gyermekkart a pestbudai hangászegyleti énekiskola növendékei képezték. A külső kiállítás, mint a Pestről visszatért bécsiektől hallottam, fényben alig engedett az udvari dalszínházinak, ízlés tekintetében pedig túl is haladta azt. A diszítmények, gépek szintén kiállták a versenyt, sőt a napfölkelés s a korcsolyázók tánca jobban sikerült. Hogy a színház minden zugában megtelt, a tetszés rendkívüli volt s az előadás oroszlánrésze Lagrange asszonynak jutott, magától értetik. Az utóbbinak lehetett köszönni a siker érdemét is) miután példátlan szeretetreméltósággal figyelmezteté mind a próbáknál, mind külön is szereplő társait az előadás iránt. A főszereplőkön kívül többszöri kihívásban részesült Fáncsy is, kinek kitartó vasakarata legyőzött minden akadályt s hihetetlen rövid idő alatt létrehozta e dalmű előadatását Pár hét óta éjjel-nappal úgy el volt foglalva, hogy még egéssége is veszélyben forgott, de feledteté fáradalmait az átalános siker s méltányos elismerés. A zenekar Erkel vezetése mellett oly pontosan működött, mintha csak egyetlen lélek intézte volna valamennyi hangszer hatását. (Vége köv.) A gombostűk. (Beszély). Lindau Páltól. (Folytatás). X. (Boldog mézes évek). Midőn T... herceg nejét hazavitte, országszerte nem volt szebb, üdébb, vidorabb nő, mint a fiatal Heléna hercegnő. Van azonban bizonyos boldogság, mely rémülettel tölt el bennünket, ha a nyugodt ész mérlegelni kezdi ez isteni adomány nagyságát. Az istenség haragját érezteti az igen boldogokkal. Édes álmodozásaink között, ha minden földi tehertől szabadulva, képzelődésünk szárnyán a csillagok hazájába szállunk s örök tavaszról ábrándozunk, hirtelen egyszerre végigfut agyunkon s megrázkódtat bennünket tökéletlenségünk gondolata. Ekkor erőszakkal kiragadjuk magunkat s elhagyjuk e csodaszép virányt, s csak akkor érezzük jól ismét és szabadon magunkat, ha egy szenvedés emberiségünk tudatába visszahelyez. Heléna és T... Péter herceg tökéletesen boldog, azaz nagyon is boldog volt. A pillanat tehát, melyben a sors kedvező arcát tőlük elfordítandó volt, és János fejének másik borzasztó arcát, a rettenetes Jorgoniot készült megmutatni, nem soká várakoztatott magára. 1820 vége felé,melybe T ... herceg egybekelése is esik, kitört lengyel hazánkban a nagy lázadás, mely csakhamar minden pártot magával ragadt Az izgatottság napról-napra növekedett A függetlenség utáni vágy mindegyre határozottabb alakot kezdett ölteni, míg végre Miskiewicz lelkes dalai alatt tökéletesen kifejlődött