Fővárosi Lapok 1875. december (275-299. szám)
1875-12-01 / 275. szám
a fordítást, mely irodalmunknak mindenesetre egyik dísze és a németnél nemcsak teljesebb, hanem sok tekintetben előbbvaló is. » A költői szépségeken — mondja Arany László, — a felfogás, szerkezet és alakitás eredetiségén kivűl e kiválóan szalon-költeménynek egész hangulata teljesen harmonizált Bérczy egyéniségével. A társadalom pedig, melyet az orosz költő rajzol, méltán tükre lehetne, egy-két évtizeddel ezelőtti időkből, a magyar társadalomnak is. Franciául negédeskedő főurak a fővárosban, világtól elmaradt régi módi nemesség a vidéken, lassan terjedező nemzeti irodalmi befolyás a falusi kisasszonyoknál, idegen gouvernanteok kegyeskedése a régi nemesi kúriákon, tért nem találó tettvágy az ifjúság közt, a mi aztán kicsapongásban dühöngvén ki magát, végre tétlen életunalomban tompul el, — mindez, le egészen a falusi leányka albumáig és a jobbágyok vasárnapi veszekedéséig, nemde, mutató nomine rólunk beszélhetne.« Hiába orvosolt betegsége kínjait, melyeket a bölcs megadó nyugalmával tűrt, kevés, megindító vonással rajzolván az emlékbeszéd, Bérczy írói működésének jellemzését a következő szavakkal adja: »Igaztalan lenne, aki az olyan életet, mint az övé volt, csak a siker nagyságából akarná megítélni. Ő bizonyára több lelki küzdelem közt érhette el a kevesebb eredményt, mint más talán a nagyobbat. Szelleme folyvást vívódott az anyag gyöngesége ellen s a régi példaszó szerint: minél gyöngébb a test, annyival erősebb lélek kell, hogy uralkodni bírjon rajta, írói tehetsége különben sem tartozott azok közé, melyeknek termékei önkényt, a természet áldásai által buzognak elé, mint a bővizű forrás habjai. Azok sorába tartozott, a kiknek kitartó, szorgalmas, rendszeres munka által kell az eredményt fölszinre hozniok, mint az artézi kút vizét, de aztán ennek fölfakadó forrása nem kevesbbé üde, erősítő, bő és jótékony lehet, mint amazoké.« A folyó ügyek közül — némi ösztöndíjak odaítélésén és könyvtári bizottsági jelentéseken kívül a legérdekesebb volt Csengery előterjesztése, mely szerint az újonnan rendszeresített alkönyvtárnoki állomásra Lindner Ernő, a könyvtártisztire pedig Lukavecz János neveztetett ki. A kézirattár rendezése Jakab Elekre, mindenesetre jó kezekre, bizatott. A harmadik osztály jövő heti ülésén Koch Antal tart földtani, Schenzl Guido pedig természettudományi előadást. A „Tücskök-bogarak“-ra. (Válasz Herman Ottónak.) Hermann Ottó támadást intézett ellenem, melyet nem lehet szó nélkül hagyni. De minthogy én a dicsőséget nem személyeskedésben keresem s a »Főv. Lapok« hasábjai sem heves polémiákra valók , igyekezni fogok lehetőleg rövid és tárgyias lenni. Herman Ottó engem legelőször is gúnyosan »az apró lények legújabb barátjá«-nak nevez, azt mondva, hogy oly dolgokkal foglalkozom, melyeknek irodalmát nem ismerem eléggé s elavult forrásokat használok. Hogy mennyiben vagyok a rovarok legújabb barátja, erről tudomást szerezhetett volna magának, (mint szintén múzeumi tisztviselő,) ha máshonnan nem, legalább az általa sokszor emlegetett múzeumi állattári könyvtárból is, melyben eddig megjelent igénytelen dolgozataim is megvannak, (»Természetrajzi szemelvények,« Írták Podhraczky Ferenc és Mocsáry Sándor, Nagyvárad, 1868 157 lap; »Jellemző adatok Biharmegye téhelyröpűinek ismeretéhez,« a fiumei nagygyűlés munkálataiban, »Adatok Biharmegye faunájához,« s »Biharmegye téhely- és pikkelyröpái« ;) tudomást szerezhetett volna továbbá a nagyváradi főgymnáziumtól, melynek ezernyolcszáz faj bogarat és hatszáz faj lepkét ajándékoztam. Én ez állatokat 1854-től 1870-ig gyűjtöttem, mikor is a nemzeti múzeumhoz lővén, az azóta gyűjtötteket ez intézetnek adtam. A »Fővárosi Lapok«-ba irt tárcacikkeim célja nem az volt, hogy szakszerű tudományos előadást tartsak a szöcskék és a sáskák hangszerveiről, mint azt Herman Ottó legújabban a természettudományi társulat szakülésén igen helyesen tette; sem pedig az, hogy harminchárom fajnak nótáját, hangját és nótáját kótába szedjem, hanem csak az, hogy hazánkban a még oly kevéssé mivelt természettudományok és közvetlenül a zenélő állatok iránt az érdekeltséget fölkeltsem s azok zenélésének célját előadjam. E végett pedig a Herman Ottó által említett szakmunkákra mi szükségem sem volt. S ha a szárnyakat egyszerűn csak »rezgő és sercegő lemezeknek« mondottam, melyek egymáshoz dörzsöltetve idézik elő az ismert hangokat, halálos bűnt még nem követtem el. Kár tehát tüzet kiáltani akkor, midőn nem ég a ház, hanem legfölebb a szobában véletlenül egy gyufaszál gyuladt meg! A cikk velejére térve, hogy a »Callimenus dasypus« nevű óriás tücsköt hívják és hívhatják a budai svábok csak egyedül »tücsökkirály«-nak, alig hiszem el. Én ez adatot múzeumi gyűjtőnktől hallottam, ki több mint húsz éve jár a budai hegyek közé rovarászni, s ki a néppel gyakran érintkezik. Hallottam egy másik budai rovarásztól is, ki az állatokat ezrivel gyűjti és külföldre viszi, mert ez keresetforrása, s kinek rovarjait meghatározni szoktam. De újabb megfigyelésekig már csak amazokból sem hihetem el, mert a »Callimenus adasypus« csakis a svábhegyi kőbányákban és a Farkasvölgy déli oldalán *) fordul elő, és oly valami ritkaság, hogy néha négy-öt évben sem találnak egyet, holott messzehallatszó hangja által a hím magát csakhamar elárulja. A gellérthegyi és többi szőllő közt tehát nem tenyészik, s igy az ott gyakran hallható zenész nem lehet más, mint a »Cicada haematodes,« a legnagyobb kabóca (engedelmével!), melyet a nép jól ismer hangjáról s mely ott valóban bőven található. Nekem kirándulásaim és gyűjtéseim alkalmával a néppel nem igen van alkalmam érintkezni s igy ezt ettől közvetlenül nem is hallottam; de hát hallotta-e Herman Ottó is, ki csak fél éve lakik Budapesten. Az a körülmény, hogy ezt Roy után mondja, még nem zárja ki azt, hogy a nagy »Cicada haematodes«-t miért ne mondhatná a nép szintén »tücsökkirály«-nak ? miként a »Callimenus dasypus«-t, mert hisz erős hangjuk sokban megegyező lehet! Találó példa erre ép Anakreon magyar fordítása Zeehenter Antalnál (Prága, 1785. pag. 53) és Édes Gergelynél (Vác, 1802, 45-ik dana), hol az eredeti »Tettix« szó »prücsök« és »tücsök«-nek van fordítva ; pedig ott a kabócáról van szó, s nem az egyenesröpű újabb tettix-genusról. Hogy »Leher«-nek hívják másutt és hazánkban a másik két kis fajt, ezt magam is hallottam és tudtam. Azt mondja Herman Ottó, hogy a »Cicada« magyarul nem »kabóca,« s a »Locusta« nem »szöcske.« Ha ő az iskolákban tanított természetrajzokat, Hanáktól Mihálkáig, Krieschtől Paszlavszkyig, felüti, azonnal meglátja, hogy kinek van igaza! A tiszamenti halász és pásztornép meg a Herman Ottó kedvéért nem változtathatja minduntalan a már bevett elnevezéseket, ha azok kifogás alá nem esnek. Erdélyben a nyulat »tapsifülesnek,« a »medvét« meg »mackónak« hívják, de mi csak maradunk a nyúlnál és medvénél. Herman Ottó nézeteit s tanácsait: mikép kelljen cikkeimet írnom, nem fogadom el. Ha szépirodalmi lapba írok, ezentúl is csak Michelet, Taschenberg és Lázár Kálmán fognak előttem lebegni. Abban a nézetében sem osztozom, hogy a természettudományok atyja Arisztoteles, mert én annak Linnét tartom. Ami pedig ama tiltakozását illeti, hogy én »a rovarok anyai gondoskodásáról« irt cikkemben jegyzet alatt a magyarországi 13 Megachile-faj között, az egy újat, mint »M. intermedia Mocsáry n. sp.« is fölemlíteni mertem, mielőtt azt leírtam volna, előre is csak annyit jegyzek meg, hogy aki törvényre hivatkozik : szükséges, hogy maga is tiszteletben tartsa azt. Márpedig a »Természettudományi Közlöny« májusi füzetében ezt olvastam: »míg a Kriván-csúcs és a Glanzenberg altárna aknája Selmecbányán még két új fajt is (t. i. pókot) szolgáltatott (Linyphia alpina és Cryphoeca carpathica 0. H.), addig a mélységben is előfordult még egy, még pedig új faj (Linyphia Thorelii 0. H.). Itt a H. O. annyit tesz, mint »Linyphia Thorelii Ottonis Herman,« azaz a Herman Ottóféle Linyphia Thorelii, azaz Herman Ottó által leírt fajok. De hol írta le azokat ? Én úgy tudom, hogy ezeknek leírása még csak ezután fog napvilágot látni. Vagy talán ő, magának, az általa diktált törvény alól kiváltságot akar? Neki szabadulásnak nem ; szabad volt azonban nekem is, mert e jogot külföldi szakmunkákból is kimutathatnám. Végül még egyet. A természettudományok népszerűsítői irodalmunkban nincsenek oly nagy számmal, hogy azok eszélyesen tennék, ha minden kis hibáért vagy nézeteltérésért szenvedélyesen egymásra rontanának. Ám világosítsák fel — amiben kell — egymást, de szenvedélyesség nélkül, mert hisz egy célra törekszenek, s a ki netán többet tud, tanítsa a másikat, de ne törekedjék ellene oly hangot használni, mely buzdítás helyett kedvetlenitőleg hat.** Mocsáry Sándor: Fővárosi hírek. * Érdekes családi estély volt vasárnap Kunz József nagykereskedő házánál. Műkedvelői előadást tartottak jótékony célra, egy a házi úr üzletében alkalmazva volt és elhunyt varrónő árvái javára. Jelentékeny összeg gyűlt be s az előadás jól sikerült. Először Pecz Emma k. a. szavalta a »Thalia« című prologot, aztán Balázs Sándor »Mert nem házasodik a sógor,« Kaiser »Gute Nacht« és Baumeister »In sicherer Hut« kis színműveit adták elő. Közreműködtek : dr. Hauser Adorján, Pecz Emma és Matild. Kunz Ilona és Róza k. a. s a Kunz-család több tagja. Az előadást Mössner József, külföldiül nem rég visszatért fiatal kereskedő rendezte, igen ügyesen. E téren a derék család körében több ily jótékony célú előadást is készülnek rendezni. A képviselőház tegnapi ülésén a közlekedési minisztérium költségvetésének részletes tárgyalását befejezték. Péchy Tamás miniszter ezúttal is jól tájékozott és szakavatottságról tanúskodó válaszokat és fölvilágosításokat adott. A kereskedelmi minisztérium költségvetésének átalános tárgyalása megkezdetvén, b. Kaas Ivor szólalt föl s erősen harcolt a külön vámterület mellett; beszéde tartalmas, de az előadás nagyon ideges, szakgatott volt. Az ülés végén Tisza Kálmán felelt Horánszky Nándornak a vámügyre vonatkozó interpellációjára. Mond a többi közt, hogy a kormány törekszik a közös vámterületet az ország érdekeinek megóvásával tartani fenn; de ha az alkudozások alatt a birodalom lajtántúli részének föltételei az országra hátrányosaknak mutatkoznának, ez esetben a kormány — sajnálkozva bár — belenyugodnék a külön vámterület fölállításába. * A budai zeneakadémia jó sikerrel adta elő Mendelssohn »Dicsének«-ét, melyet már Knahl Antal vezetése alatt is bemutatott pár ízben. Most Zimay László, az új karmester, vezette az előadást. Mind a zene, mind az együttes ének, mind a magán részek, melyeket Stegmann Hermin és Nagy Ottilia kisasszonyok, Bogisich Mihály és Scherabel urak énekeltek, átalános tetszésben részesültek. Közönség — a kellemetlen idő dacára — szép számmal volt együtt. * A kormány feloszlatta a Turóc-Szentmártonban szabályellenesen működött tót »Maticá«-t. Jól tette, mert a boldogult Moyzes püspök e szerencsétlen alkotása — irodalmi és művelődési célok helyett — csak nemzet- és alkotmányellenes izgatások tűzfészke volt. * Az akadémia könyvkiadó vállalata az idei évfolyam harmadik sorozatából most adta ki a második kötetet. Ez »A jogi állam,« írta Gneist Rudolf, fordította dr. Takács Lajos egyetemi magántanár. A 275 lapra terjedő kötet finom velin papírra van nyomva és egész kiállítása kiválóan díszes. Takács Lajos fordítása hű, szabatos, a jeles műhöz méltó. Ugyancsak e kiadásban jelen meg közelebb a »történelmi sorozat«-ból : Curtius »A görögök történeté«-nek egy kötete és Carlyle »A Francia forradalom történeté«-nek első kötete. A »jog- és államtudományi sorozat«-ból pedig még Marie Sumner-től »A jog őskora« * Mme Olquipe Noël de Bertier meghívta a publikumot hétfőn estére a »Hungária« termébe francia »irodalmi estélyre«. Noha e francia nő neve nem ismeretes nálunk s így szavaló és rögtönző képessége felől sem lehetett tisztában senki, mégis voltak, kik — a kellemetlen idő dacára, mert vegyest esett eső és hó, az idén először vonva fehérbe a kövezetét, — elsétáltak vagy kocsiztak a nagy hotelbe, hol azonban Olympia asszony szavalata helyett a portás engedelemkérésével találkoztak. Madame-nak — mint ez mondá — meghívás következtében Gödöllőre kellett mennie, s nem volt ideje kihirdettetni, hogy a hétfői estélyt csütörtökre halasztja. Különben engedelmet kér. A vállalkozó szellemek persze kénytelenek voltak visszafordulni s esőben, hóban szépen hazatérni. Elmennek-e csütörtökön ? kérdés. Az eljárás nem igen buzdító. * A „nemzeti dalkör“ szombati dalestélyén, mely a redoute új helyiségeiben tánccal lesz egybekötve, a műsora ez: »Dalra magyar« férfi-négyes Erkel Sándortal, előadja a dalkör. »Ha megfogom az ördögöt« új népdal, előadja a dalkör. »Dal« Schuberttel és »Új népdalok« énekli ifjú Huber Károly; »Csókot ide« férfinégyes Huber Károlytól, előadja a dalkör; »Hegedű-verseny« Bernot-tal hegedűn előadja Barcsay Sarolta úrhölgy; »A víg vándor« férfinégyes Mendelsohn-tól, előadja a dalkör; »Ábrándos dal« a »Király csókjá«-ból és »népdalok« zongora-, és ifj. Pintér cimbalom-kísérete mellett énekli Sziklay Emilia úrhölgy; »Gyere haza édes anyám« népdal előadja a dalkör. * Anyáknak való könyv. A Franklin-társulatnál megjelent és szerkesztőségünkhöz is keküldetett: »A gyermekápolás rövid kézikönyve, tekintettel a hazai viszonyokra« című munka. Közhasználatra írta dr. Wittmann Lázár, első alorvos a pesti gyermekkórházban. A tartalom foglalkozik a bőr ápolásáról, a mesterséges táplálásról, a védhimlő-oltásról, továbbá a beteg gyermekeknél , a lázról, a beteg gyermekek étrendéről, a gyógyszerek nyújtásáról sat. A,hasznos könyv dr. Bókay Jánosnak van ajánlva. Ára írt 50 kr. * A „Századok“-ból, a magyar történelmi társulat jelesen szerkesztett közlönyéből megjelent a IX-ik évfolyam kilencedik füzete. A közlöny mostani szerkesztője: Szilágyi Sándor. E füzet tartama is érdekes. »Ranke Lipót« (tanulmány Wertheimer Endrétől) mind szyl, mind előadási forma és szabatosság tekintetében kiváló gondra mutat. A nyolcvanéves történetíró hű, alapos és tanulmányos jellemzését találjuk e közleményben. A tanulmány irója jellemzi az angol és francia írókat, összehasonlítja őket Rankével * *) A magyarországi egyenesrüpűek magánrajza. Frivaldszky Jánostul. Pest, 1867. pag. 86. **) E cikket még a múlt hét végén kaptuk, de térhiány miatt csak ma közölhetjük. A polémiát ezzel egyszersmind lapunk terén befejezettnek nyilvánítjuk. Szerk. 1231