Fővárosi Lapok 1877. április (75-98. szám)
1877-04-01 / 75. szám
Lucrezia. (Francia elbeszélés.) írta Claude Vignon. Ha azelőtt Luccából Florencbe vagy Pizába utaztunk, a bérkocsis okvetlenül megállapodott a Locanda di Londra előtt. Ez egy külvárosban fekszik, mely mögött nem messze a Locandától jó karban tartott erődítvények emelkednek, úgyszintén egy kapu, melyet toszkánai egyenruhás harcfiak őriznek.*, Ez erődített hely Pistoja, Olaszország ama régi városainak egyike, melyek hajdan az országot oly tartományokra osztották, a melyek kisebbek voltak, mint egyegy francia arrondissement. Pistojának megvoltak a maga zsarnokai és történetes Dante korában polgárháborúk, pártharcok és lázongások miatt vált nevezetessé. E város valamenyi szomszédja közt leginkább megőrizte jellegző physiognomiáját. Míg Florenc a gazdag idegeneknek kényelmes, vendégszerető tanyát nyújtva, régi sajátságait egymás után veszíti el, addig Piza úgyszólván kihalt várossá vált, mely csupán a Campo Santo keretetől szolgál már; míg Prato, Sarzana és Pietra Santa mindinkább mezővárosi rangfokozatra sülyednek alá, addig Pistoja, szilárd falaival, történeti emlékeivel, palotákkal ékeskedő utcáival, gazdag egyházaival, könyvtáraival s arisztokrata lakoságával még mindig fővárosias jellegű. Pistoja különösen a toszkánai szegényebb nemesség tartózkodási helye. Régi családok, kiknek jövedelmük nem engedi, hogy Flórencben palotát, kocsit és lovakat tartsanak, és mások kik Pizában unatkoztak s a korábbi időkben Luccában gyakran fölmerült kormányváltozástól féltek,Pistoiába mint valamely erődített táborba vonultak vissza, hol sem a túlságos fényűzéstől sem idegen szokásoktól nem kell tartaniok. Amaz érdekek felől, amelyek ez olasz kisvárosok köreit mozgatják és foglalkoztatják, nagyon bajos fogalmat alkotni. A becsvágy megölte az idegenek uralmát; a pletykaságra való hajlam alig mutatkozik; politikáról csaknem mit sem beszélnek s az iparral ép oly keveset törődnek, mint az aranylázzal; a gazdagodási szenv még nem hatolt át a hegyeken. A szerelem Olaszországban kétségkívül oly szerepet játszik, minőről más országbelieknek fogalmuk sincs. Ama nagy sarkpontot képezi az, amely körül az élet forog. — De mindamellett sem egyenlő az aziránti érdek minden korfokozatnál s nem képes a lelket kizárólag elfoglalni. Ennélfogva nem maradt fen egyéb, mint a művészetekkel, különösen pedig a zenével való foglalkozás. Azonban még ez utóbbinak a befolyása is jóval kisebb egy kisvárosban, mint a fővárosokban. A »Fenice« Velencében van, a »San Carlo« Nápolyban, a »Scala« Milanóban; s hogy a »Pergolá«-t Floreneben a pistoiai műkedvelők meglátogathassák, egy egész napi utat kell tenniök. Ha az ódon paloták egyikének homlokzatán olvassuk : »Főrangúak klubja,« önkénytelenül föltárnád bennünk a kérdés, vájjon e nemes urak, kik sem versenyparipákat nem tenyésztenek, sem színésznőket nem pártfogolnak s kik nagyon szerény összegekbe játszanak és semmiféle tőzsdeüzletbe nem merülnek, mikép űzhetik tova unalmas óráikat? A válasz igy hagzik: a tanulmányozás, a tudományok azok, amelyek a szerelmen és zenén kívül az olasz társaséletnek a szükséges szellemi táplálékot és szórakozási anyagot nyitják. Olaszországban és főleg ama pusztulófélben levő városokban, melyeknek egykori gazdagságuk emlékei gyanánt múzeumaik és könyvtáraik vannak, a világi bencések egy neme létezik, melynek életföladata, a hazai történetre vonatkozó okiratoknak fölkutatása, régi kéziratok megfejtése s a »Divina Comedia« homályos pontjainak újra meg újra megvilágosítása s azoknak más búvárkodókkal való vitatása. Vannak e körökben tudósok, kik valódi érdemet szereztek magoknak, jóllehet hitük nem terjed túl szülőföldük határain; nagytehetségü férfiak, kik egy körülbelül százéves élet tanulmánygyümölcseit halmozták garmadába magokban , s kiknek ismeretei a tudományos akadémia tagjait is ámulatba ejtenék. E férfiak osztályához tartozott Forteguerri kanonok, ki 1815-ben halt meg, kevéssel azután, mikor Toszkána megszűnt lenni francia departement, hogy újra Ausztria birtokába kerüljön. Forteguerri Agnolo Pistojának főnemesei közé tartozott. A hasonló nevű híres bibornok unokaöcscse volt és különösen sokat tartott arra, hogy egyenes vonalon származott le Forteguerri Scipiótól, kit Carteromaconak is neveztek, a tizenötödik század ama tudós hellenistájától, ki Aide Manuce-nál a görög írók műveit első rendezte sajtó alá. Maga Forteguerri Agnolo is, földi létének emlékéül nem volt egyebet hátrahagyandó, mint néhány vaskos kéziratot a lélektan, bölcsészet és nyelvészet köréből; azonban polgártársai mélyen meggyászolták s ő Olaszország valamennyi hellenistájának tiszteletét vitte sírjába. Tizenkét évvel előbb a kanonok, fivérének s két unokabátyjának kimúlta után, tutora lett Forteguerri Lucreziának, unokahugának. Lucrezia hét vagy nyolc éves volt, midőn atyja meghalt, s neki Floreneben házat, Pistoiában palotát s a vidéken szőllőhegyet, szóval tekintélyes vagyont hagyott. Ez örökséget a kanonoknak adták át, hogy azt a gyermek teljeskorúságáig kezelje — s Lucrezia átköltözött a nevelőnőjével ez öreg pap házába. pel, teherszállító, apró ökrök által vontatott nehéz szekerekkel, fehér arcokra leselkedő »cooliekkal,« kik minden lépten-nyomon megrohanják az embert, rimánkodva, hogy a táskáját, napernyőjét, pálcáját, vagy ép a zsebóráját utána vihessék; ehhez járul még az énekes koldusok jajveszéklő serege, a fálasztó por, izzasztó napsugár, keskeny, kövezetlen, gödrös járda, öklözés, taszigálás, bukdácsolás. Aki itt naponkint egyszer végig megy, a tornaegyletet bátran nélkülözheti. Talán ez az oka, hogy itt nincs is »Turnverein.« Dél felé a Hoogly folyam zavaros vize hömpölyög a tenger felé, hátán cipelve az óriás gőzkazánokat. Calcuttát bátran lehet »Ázsia Liverpooljá«-nak nevezni, mert több hajó Ázsia valamennyi kikötőjében sem fordul meg, mint itt. A hídtól a tenger felé, valamint mértföldnyi távolságra, három, néhol négy sorjával állnak a nagyobbnál nagyobb hajók egymás mellé zsúfolva; a város mellett a gőzösök állomásoznak , a vitorlás hajók pedig körülbelül ott kezdődnek, ahol a város végződik s két vagy három mértföldnyire érnek véget. Tengerrel biró országot nem igen lehetne találni, hová innen el ne mehetne az ember. El is juthatni akárhová könnyen egy fillér nélkül is, sőt egy gőzhajó-társulat néhány évvel ezelőtt még huszonöt rupeet adott azoknak, kik Hong-Kongba akartak utazni. Még ma is könnyen lehet kapni ingyenjegyet, de a huszonöt rupeet a visszaélések miatt megszüntették. Aztán ma már Hong-Kongban nincs is szükség bevándorlókra. Egy kis utánjárással Ausztráliába is el lehet jutni ingyen, aki pedig vitorláshajókon dolgozni kész, kap helyet mindjárt. Engem is megkínáltak egy stewart-állomással egy New Yorkba utazó vitorláshajón, de minthogy az út a jó reménység foka körül négy-öt hónapba került volna, s különben sem lévén szándékom oda menni, jobbnak Forteguerri Agnolót mélyen megszomorította fivérének halála s családjának kiveszte. Szerette nevét, mely Toscana történelmében számtalanszor kitüntetve fordul elő. Különösen a tudomány dicsősége volt becses előtte, mely századok óta nemzetségéhez volt fűződve s ha fivére fi-utódot hagy hátra, kétségkívül arra szenteli ő hátralevő napjait — jóllehet a csöndes munkálkodáshoz s a visszavonultsághoz volt szokva, — hogy e fi-utódból őseihez méltó férfiút teremtsen. De a kicsiny, a gyermekkorból még csak alig kilépett leány nagyon kevéssé érdekelte őt. Csupán azért fogadta e leánykát magához, mert kénytelen volt vele, s föltette magában, hogy mentül elébb férjhez adja. A kanonok háza, mely a talapzattól a tetőig könyvekkel, képekkel, pergamenekkel, ritka kövekkel és régi föliratokkal volt megtelve, egy folyosó által a városi könyvtárral állt kapcsolatban, s az agg tudós, ki fényűzés nélkül, csaknem szegényesen élt, minden idejét a könyvtár termei és dolgozószobája között osztotta meg. Esténkint a város tudósait fogadta, kik nála, mint öreg mesterüknél, gyűltek össze. Még Rospigliosi püspök is, az ő tanítványa és barátja, nem ritkán tisztelte meg jelenlétével e csaknem hírneves gyülekezetet. Ez estéket rendesen a ritka kéziratok és Elzevir-kiadások szemlélgetésével töltötték, Európának valamennyi szellemi eseményét és mozzanatát szőnyegre hozták s az ellentétes véleményeket vitatgatták. Azonban eme komoly férfiak egyike sem ügyelt e kis félénk, feketébe öltözött, elhanyagolt gyermekre aki a szögletben egy halom folio-kötet könyvön ült, a vitatkozókat nagy, sötét szemével bámulta s Plutarchból olvasni tanúit. Midőn Lucrezia tízéves lett, nagybátyja francia nyelvmestert adott mellé s zenére taníttatá, mert egy nemes családbeli hölgynek e szakokban jártasaknak kellett lennie; azonban soha nem kérdezősködött sem előmeneteléről, sem azt nem akadályozta, hogy ama könyveket olvasgassa, amelyek ép esetleg a kezébe kerültek. Ellenkezőleg még örült, hogy a gyermek nem csinált zajt és nem kívánta, hogy ő vele foglalkozzék. Egyszer, midőn a kanonok a püspököt a könyvtárhoz vezető folyosón átkisérte, Lucreziát egyedül találta a földszinti egyik nagy teremben, mely mellszobrokkal és antik töredékekkel volt tele. A kis leány csodálkozásba merülve állott egy római fej előtt, melyet neki néhány nappal azelőtt a püspök, mint Brutusnak a mellképét jelölte meg. Csak most tűnt fel először a kanonok előtt e gyermeknek komoly tekintete. (Folyt. köv.) * Mert a történet az olasz háború előtti korból van merítve. Kelet-Indiából (Calcuttából Bombay-ba) — Eredeti tárcalevél. — Calcuttában tulajdonkép csak egy pályaudvar van, mely a Hoogly folyam balpartján lévő vasúthálózat kiindulási pontja. A keletindiai vaspályaudvar (East Indian railway station) a folyam jobb partjára van építve, Howrah nevű faluban s az állomás is e név alatt ismeretes. Oda egy hosszú, de szegényes s nem is a legjobb karban tartott fahídon jutunk, melynek a közepén megállva észak felé láthatjuk a teherszállító indus hajók ezreit, melyek a Ganges-part különböző részeiről hordják ide e mesés gazdag ország becses termékeit. Keletre fekszik Calcutta városa, mely már e ponton minden nagyszerűségéből kivetkőzött; itt a hídhoz vezető országút kivételével, csupán szűk sikátorok vannak, a legnyomorultabb indus viskókkal beépítve, még az országút egyik oldala is ilyenekből áll; de azért ez az utca igen élénk, a boltokat helyettesítő hindu kereskedelmi adúkban mindig megtehetők számmal vannak vásárlók, mert hiába, a gyomor itt is csak oly kérlelhetetlen zsarnok, mint Európában, s a boltokban felhalmozott rizs, borsó, dara, jóízű narancs, kókuszdió, bananas, s a nagyon rosz, sárgás zöld, diónagyságú alma, melyet a lúdtöltéshez legjobban értő magyar asszonyok sem birnának a fehér ember torkán lecsömöszölni, továbbá hosszú rudakra kiakgatott, étvágyölő illatú száraz sós halak, s több efféle delicatesse-ek, mind oly csalétkul szolgálnak, melynek az indus asszonyok a legkomolyabb megfontolás dacára sem bírnak ellenállani, ha csak van a zsebükben egy pár »anna.« (Az indiai pénznemek: rupee, anna és pies.) A másik oldalon rakparti épületek vannak. Az utca mindig tele népláttam a kitűzött irányt megtartani, habár a rupeeknak röpülniök kellett is a zsebemből. A híd mellett van a vasút-társulat réve, hol a terhet és az utasok némely részét szállítják át. A hídon azok, kik Howrah faluba mennek, egy prest fizetnek, de az indóházhoz menők semmit, azokért a társulat fizet bizonyos összeget évenkint. A híd nyugati végéről egyenes irányban menve Howrah faluba jutunk, de amely nagy kiterjedése mellett sem nyújt sok érdekest, nem lévén más, mint Calcutta gyártelepe. Balfelé eltérve, az egy pies fizetésétől megmenekszünk s ez által körülbelül másfél krajcárt gazdálkodunk meg, hanem aztán meg is taszigálnak bennünket, ha gyalog megyünk ; ha pedig kocsin, úgy egy negyed óra telik bele, míg a mindenféle járművek zűrzavarából kivergődünk. Itt is, mint a new-yorki Broadwayn, drabantok csinálnak rendet a szekerek közt. Csakhogy itt mind a kocsisok, mind a rendőrök nagy mamlaszok lévén, a rendtartás sokkal nehezebben megy. A howrahi indóház a többi középület példájára szintén igen pompás. Izmos kőépület, széles tornácokkal köröskörű, ellátva, mely az itt uralkodó hőségtől nagyban oltalmazza a benne működő hivatalnokokat. Ezek, néhány főbb hivatalnok kivételével, mind benszülöttek. Ez különben az egész Indiában igy van, mert a kormány ép úgy, mint magántársulatok, nagy előszeretettel viseltetnek a benszülött írnokok, szolgák és munkások iránt s nem is ok nélkül, mert ezek képesek olcsón élni és igy olcsón dolgozni is; s csak oly jól dolgoznak, mint az itt élő európaiak s még e mellé igen jámborak, udvariasak, szófogadók. Roppant mennyiségben vannak ma már köztük az olyanok, kik angolul olvasni és írni helye-Folytatás a mellékleten. 364