Fővárosi Lapok 1878. június (126-148. szám)
1878-06-01 / 126. szám
126. szám Szombat, 1878. június 1. Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre ..............................8 frt. Negyedévre.........................4 „ Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Az elátkozott lakás. (Víg elbeszélés.) Milkó Izidortól. (Vége.) De mi volt az, mi hősünket ily dühkitörésekre ösztönözte ? Olvasóim iránti tekintetből nem kevés fáradsággal összeállítottam a szétszakadt hírlap darabjait s a »különfélék« rovatában a következő Májassyra és az olvasóra egyaránt fontos hirt találtam. »Azutcai Meyer-féle ház lakói minden este ritka műélvezetben részesülnek. A ház harmadik emeletén lakik Májassy Gedeon, kitűnő hegedűművész, ki bár az ***minisztérium buzgó hivatalnoka, mégis fokozott szorgalommal a művészet oly magas fokát érte el, hogy nemcsak a ház lakóit bájolhatja el, de méltó rá, hogy szélesebb körökben is ismeretessé váljék. Örömmel jelenthetjük olvasóinknak a kiváló tehetségű virtuóz amaz ígéretét, hogy több fővárosi nőegylet javára néhány hangversenyt fog rendezni a legközelebbi zeneidényben. Bizonyára mindenki nagy érdekkel várja az eddig csak kis körben ismert művész nyilvános szereplését, mely a tavaszi hangverseny-saison legfényesebb momentumának ígérkezik.« Hogy kinek a műve e hírlapi »reklám«, azt Májassy úr csak oly jól tudta, mint a szíves olvasó. Boszút forralt. Föltette magában, hogy ezt a sértést nem fogja eltűrni. Azok a megjegyzések, amelyeket később, midőn hivatalába ment, tiszttársaitól hallott, épen nem voltak alkalmasok dühének csilapítására. Többen gratuláltak neki a hírlapi dicsőséghez, mások csodálkoztak rajta, hogy csak most értesültek, minő művész kollégájuk van a hivatalban, egy meg azt kérdezte tőle: mikor fog először föllépni ? Nem, ezt nem lehet tovább kiállani! Fogta a kalapját és rohant el a minisztériumból, ahol nem értették meg sehogysem, mert van oly dúlt arca Májussynak ép ma és miért hagyja ott íróasztalát délelőtti órákban, ami évek óta nem fordult elő a szorgalmas hivatalnokok e mintaképénél. X. Fogalmazónk egyenesen az ama szenzációs hírt hozó lap szerkesztőségébe ment. Tudta ugyan jól, hogy az újdonság írója senki más, mint az ő halálos ellensége, Lépessy Kristóf, de azért pro forma hivatalos bizonyosságot is akart ez iránt szerezni. A szerkesztő csakugyan Lépessyt nevezte meg a cikk szerzőjéül. Már most minő legyen a vérig sértett ember boszúja? Úgy gondolkozott, mint az Arany János rókája: »Megölöm, sok lesz, megverem, kevés lesz.« Végre talált valamit. A komoly elhatározás jelei látszottak meg arcán, mikor hivatalába visszament. Ott papirt vett elő s egy másodosztályú koncipistának a gyorsaságával két óra alatt az itt olvasható levelet írta: »Uram! Én tűrtem heteken át az ön kínzásait. Mindeddig azt hittem, hogy a boszú istené. Szerettem volna megmaradni az ön átkos szomszédságában a fölmondás határidejének leteltéig. De az ön utósó botrányos cselekedetét megtorlatlanul hagyni gyávaság volna tőlem. Szóval elégtételt fogok öntől kérni. Hogy ez mily alakban történjék meg, az nem lesz az én gondom, mert kölcsönös ügyeink rendezését mától fogva két barátomra — segédeimre — bízom, a kik önt legközelebb meg fogják látogatni s a kik előtt szives leend a saját segédeit megnevezni. Ha önnek oly fogalmai vannak a becsületről, mint a milyenek nincsenek a társadalmi illemről, akkor tőlem az elégtételt megtagadni nem fogja. Májassy Gedeon:« Irótársunk vette a levelet s annak olvasása után ama hihetetlen gyorsasággal, a melylyel csak irodalmi légkörben fölnevelkedett emberek forgatják a tollat, elkészítő a választ, mely fél óra múlva Májassy ur birtokában volt. Nemkevésbbé fontos lévén az előbbinél, közöljük ezt is szó szerint: »Uram! E sorok írója teljesen tudja méltányolni azt a fölháborodást. Nekem is nem egyszer volt alkalmam az ön eljárása fölött megbotránkoznom. Az én erkölcsi érzetem is már hetek óta anynyira meg van támadva, hogy ha ön nem kér tőlem elégtételt, én követeltem volna a köztünk fenforgó differenciáknak lovagias után elintézését. Ügyeink rendbehozására három napra mindkettőnknek szükségünk lehet; ez idő alatt egyébiránt segédeim az önéinek rendelkezésére állanak. Lépessy Kristóf: XI. E két levél erélyes és mindamellett nyugodt hangja azt sejtethetné az olvasóval, hogy hőseink most már minden gondtól megszabadultak. Sajnos, erről szó sem lehet. A párbajtól ugyan nem félt egyik sem, mert gentleman-ek voltak s vívni meg lőni tudtak mind a ketten. Hanem a nagy gond, amely még bántotta őket, a legszorosabb összeköttetésben állott a párbajjal. Honnan vegyék a segédeket? Hogy Májassy nem mert hivataltársai közül senkit e szívességre kérni, azt mindenki természetesnek fogja találni; valamint azt is, hogy írótársunk restelte barátai előtt mutatni: minő ügyek miatt szándékozik megverekedni. Átalában érdekében állott mind a két félnek, hogy a perpatvarból ne váljék »cause célebre.« Féltek mind a ketten — a nevetségtől. A segédek által pedig köztudomásra juthat minden, mert négy ember között akad mindig egy, aki pletykázik. (Maradt-e valaha párbaj ügy egészen titokban ?) Mikor egymásnak egészen bátran segédeikről írtak, egyikük sem gondolta meg, minő nehéz lesz ilyeket szerezni. Lépessy örült, hogy mindjárt aznap nem jöttek el hozzá ellenfelének megbízottai, mert nagy zavarba jött volna, ha segédeit kellett volna előttük megnevezni. Föltette azonban magában, hogy másnap minden áron gondoskodni fog szekundánsokról. Májassy is megesküdött magában, hogy holnap okvetlenül elküldi segédeit Lépessyhez, nehogy ez őt gyávasággal vagy huzavonával vádolhassa. Az est szokatlan csendben folyt le a Meyer-ház harmadik emeletén. A kiváncsiak, kik a hírlapi reklám következtében az udvarra csődültek, bosszú orral távoztak. De írótársunk papagályai is nyugodtabbak voltak, mint egyébkor. Hőseink leveleket írtak, ügyeiket rendezték. Májassy úr még végrendeletének megírásához is hozzáfogott. Ennek legérdekesebb pontja gyanánt megemlítjük, hogy hegedűjét Lépessy Kristófnak hagyta emlékül. Ilyen malicia! Persze ő nem sejtette, hogy a szomszédos lakásban meg Lépessy készít végrendeletet, melyben a két papagályt Májassynak hagyományozza a jó szomszédság iránti kegyeletből. A gyűlölség oly nagy volt köztük, hogy még a síron túl is boszantani akarták egymást. Éjjel és másnap reggel folyton a szekundánsok megválasztása fölött töprenkedtek mind a ketten. Eredmény nélkül. Végre ebéd közben keresztül villant Májassy úr agyán a mentő gondolat. — Segédem lesz a játszótársam! Ugyanez a gondolata Sipessynek — élesebb lévén az elméje — egy órával elébb támadt. XII. Délután találkoztak a kártyaasztal mellett. A szokottnál is melegebben szorították meg egymás kezét. Egyéb jele a megindultságnak nem volt rajtuk észrevehető, ha csak azt nem tekintjük természetellenes állapotnak, hogy Májassy kettős porció cukrot dobott a kapucinerébe. Hosszas habozás és köhintgetés után kissé bátortalanul megszólalt Lépessy: — Uram, egy kérésem volna önhöz, ha a rövid ismeretség arra jogosít — — Épen én is egy szívességre akartam önt felkérni, — vágott közbe kissé bátorodva a fogalmazó. — Az a szives csatlakozás, melyet az ön részéről tapasztalni szerencsés vagyok s az a meleg rokonszenv, melyet ismeretségünk első pillanata óta ön iránt érzek, arra bír, hogy — — Ugyanez indokok vezérelnek engem is, midőn — — Mély hálám és határtalan köszönetem biztosítják az ön számára, ha kérelmem teljesítését — — Biztosítom önt, hogy a legönzetlenebb barátot nyeri bennem, ha-------De kérem, folytassa! — Oh nem! Szóljon ön elébb. — Nagyon lekötelez, uram. S aztán mindjárt a dologra térve, a következő kérdéssel fordult Májassy úrhoz — Szabad volna tudnom, hogy mint vélekedik ön a párbajok felől ? — Hm, én azokat bizonyos esetekben elkerülhetlenül szükségeseknek tartom, bár elvileg — — Köszönöm. Ezt tudnom kellett, mielőtt kérésemet előterjesztem. Nekem is van egy ügyem, amelyben a fegyveres elintézés kikerülhetlen. A párbajnak holnapután kell megtörténni. — Holnapután ? — csodálkozik írótársunk. — Igen, holnapután. Kérésem pedig az, hogy segédre lévén szükségem — — Ah, — ah, — bámult mindjobban Lépessy úr. — Ha ön nem lesz szives e szerepre vállalkozni, a legnagyobb zavarba jövök. Számíthatok önre, uram? — Az író kezét nyújtá neki az asztalon át és sóhajtva mondá: — Milyen sajátságos találkozása a véletlennek! Holnapután nekem is párbajom lesz. Most Májassy úr csodálkozott. Hőseink leleményességének hátrányára ugyan, de kénytelen vagyok bevallani, hogy a valóságot ekkor még csak nem is sejték. — De mondja el, kérem, az egész ügyet, — folytató írótársunk. — Csakis úgy lehetünk egymás szolgálatára, ha bizalmasak vagyunk. — Ön nagyon szeretetreméltó, — szólt mély megindulással és szeretetteljes tekintettel a fogalmazó. — Tehát tudjon meg mindent. Egy év óta az * utcai Meyer-házban lakom — — Harmadik emelet, a folyosón jobbra, az »elátkozott lakás«-ban! — kiáltott közbe irótársunk oly hangosan, hogy a pincér elejtett egy »Kandlweisz«-t, a kávéház egyik kozákja pedig kihagyta legbiztosabb lökését. — Úgy van. De honnan — ? — És az ön neve Májassy Gedeon, nemde ? — kérdő irótársunk ama tudatban, hogy ő a helyzet ura. —■ Igen, az vagyok, — felelt az ámulva. — No, akkor jöjj keblemre, te szegény mártyr; én vagyok az a nyomorult, a ki életedet keserítettem és nevedet az újságba tettem! Én vagyok az a semmirekellő aki most térden állva könyörög bocsánatért — Karjaiba zárta az elvesztett ellenséget és föltalált barátot az egész közönség szeme láttára. — És te, barátom, kit hegedülésemmel annyira zaklattam, meg tudsz-e nekem bocsátani ? — kérdé siránkozó hangon a fogalmazók legboldogabbika. Egy forró kézszorítás volt a sokat mondó felelet. — De menjünk! — szólt írótársunk. — Vonuljunk nyugodtabb helyre, hol háborítlanul cseveghetünk. Karöltve siettek lakásukra, mely ezentúl közös lett. A deszkafalon ajtót törettek, hogy minden pillanatban érintkezhessenek egymással. A háziúr pedig — midőn a kibékülésről értesült — egy pillanatig sem habozott a lakbért fölemelni. S ezt jogosan tette. Mert a két-egy lakás varázsa most már meg van törve. Ahol két szív elszakadt egymástól, ott most két szív egymásra talált. Az többé nem »elátkozott lakás«. Lehet tehát értte nagyobb bért is követelni.